Elképesztő magyarázatokat hoz a qrmányközeli sajtó a horda felfüggesztéséről
Mintha egész más szavazásról írnának: visszavert támadás, jó döntések, kompromisszum – így „tájékoztatja” olvasóit a kormányközeli sajtó a szerdai EPP-szavazásról.
Szerda este azonnali hatállyal határozatlan időre felfüggesztették a Fidesz néppárti tagságát. Az erről szóló javaslatot 190-en szavazták meg, ellene mindössze 3-an voksoltak.
Ilyen történések után lapoztuk fel csütörtök reggel a kormányközeli lapok friss számait, kíváncsiak voltunk ugyanis, mi mindent találunk majd bennük. Nem kellett erőlködni: valamennyi egész más színben tálalja az EPP-s voksolást, néhol egészen döbbenetes reakciókat hozva:
A sor legérdekesebbje a Ripost, amely „Nem tűrtük, hogy megalázzanak” felcímmel számol be a témáról. A lap cikke szerint a szerdai voksolás során „kompromisszum született az Európai Néppártban”, a Fidesz pedig önkéntfüggesztette fel tagságát. Az írásból a szokásos sorosozás sem maradt ki. És ennyi, néhány sor után már a „korrupciógyanúba keveredett” MSZP-sről, Ujhelyi Istvánról írnak.
A Magyar Hírlap sem aprózta el, címlapon – Orbán Viktor fényképével – „visszavert támadásként” értékelik a szerdai eseményeket, kiemelve a kormányfő tegnapi mondókáját, miszerint őket nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni. Aztán olyan is van, hogy „minket innen el akartak takarítani a balliberális erők”. A cikk egyébként egészen sokára, csak a 4. oldalon tűnik fel. Előtte dőlten, félkövéren szedve, kicsit nagyobb betűtípussal az ingyentankönyvről lehet informálódni. Végülis miért kellene a kormánypártot érintő ügyeket rögtön az első oldalra tenni, nem?
Az azóta újra kormányközeli szélben hajózó Magyar Nemzet egész visszafogottan ír a témáról. Címlapon a miniszterelnök véleménye vírit, miszerint „jó döntést hoztunk”, de az erős állítások azért ebből sem maradtak ki. Rögtön az első oldalon Soros György, a migráció, és a megállíthatatlan Fideszt szajkózzák.
A lap idézi Deák Dániel politológust, aki szerint „Weber nem érdekelt a Fidesz távozásában, hiszen annak legnagyobb vesztese mindenképpen ő lenne”.
Hát, így. (HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Tulajdonképpen ha olyan tehetségünk lenne a lottózáshoz, mint ahogyan bejöttek tegnapi tippjeink…
– MINDENKINEK IGAZA LETT! Ráadásul tegnap VALÓBAN MINDEGYIK „KÜZDŐ” FÉL NYERT az EPP – cirkuszban!

A döbrögista patkánymédia pedig teszi a dolgát! Ezért van!
Van persze vesztese is a tegnapi bohózatnak!
MI MAGYAROK VAGYUNK A VESZTESEK!
Na ez az ami senkit sem érdekel!

Ki az aki nem szarja le,hogy az európai bürokraták hogyan keverik a szart a Fidesszel !
A magyar választókat nem igazán érinti. Itthon semmi rendkívüli változás nem történt. A ” baloldal ” ugyanolyan impotens,balfasz és hiteltelen mind eddig volt. Aki eddig a fideszre szavazott ezután is arra fog szavazni.
Ezek a piszkos rágcsálók (propagandisták) az emberek lelkeiért jönnek, és nem eresztik el. Mindig utolérnek, és nem tehetünk ez ellen semmit.
Orbhausen báró kalandjai
A lónak négy lába van, mégis megbotlik, így a legjobb lótolvajt is érheti baleset az információs kampánynál. Én is majdnem rajtavesztettem egyszer. Egy jobbra tolódást akartam véghez vinni. Első pillanatra nem is tűnt túl nehéznek. Sajnos, valójában sokkal nehezebb volt, ezért a sorosozás közepe táján az EPP-ben visszafordítottam a pártomat, így tértem vissza oda, ahonnét elindultam. Másodszor már nagyobb lendülettel brüsszeleztem, de sajnos, ez a felvilágosító kampány sem sikerült, a választások közelében nyakig elmerültem a mocsárban. Bizony, az lett volna az utolsó órám a Néppártban, ha hirtelen ötlettel nem bízom magam a kilépési nyilatkozatom erejére. Gyorsan és nagy erővel megragadtam a borítékot a jobb kezemben, ugyanakkor térdem közé szorítottam a pártomat, könyörtelen keménységgel szépen kirántottam magam fideszestül a feneketlen liberális ármányból. Nem tagadom, forró percek voltak, de végül is szerencsésen megmenekültem.
http://mek.oszk.hu/00300/00342/00342.htm
+1