“Írta: J. V. Sztálin” bővebben

"/>

Írta: J. V. Sztálin

A falusi Komszomol-aktíváról

Beszéd az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottsága Szervező Irodájának ülésén
1925. április 6

Elvtársak! Az első feladat az, hogy biztosítani kell az ifjúsági szövetség számára alapvető proletár törzsét mint az egész Szövetséget vezető törzset. Az előadó erről a kérdésről egyáltalán nem beszélt. És ez nem is csoda, mert a komszomol falusi munkájáról van szó, nem pedig a proletár törzsről. De ez nem változtat azon, hogy a proletár törzs biztosítása továbbra is alapvető feladata a komszomolnak. Azt hiszem, hogy a komszomol ezirányú munkája többé-kevésbé eredményesen folyik. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a munkásifjúság bevonása a komszomolba sikeresen folyik és nincs messze az az idő, amikor a Szövetség az egész munkásifjúságnak legalább kilenctized részét fogja felölelni.

A második feladat az, hogy a proletár törzs funkcionáriusait helyesen osszuk el a Szovjetunió gócaiban és fő körzeteiben oly módon, hogy biztosítsuk, hogy e törzs erői az ifjúság paraszti részét valóban vezessék. Abból indulok ki, hogy az ifjúság paraszti része számbelileg felülmúlja proletár részét. Abból indulok ki, hogy az ifjúság proletár erői nem elegendők ahhoz, hogy egyenlően osszák el őket a Szovjetunió valamennyi kerületében és járásában. Ezeket az erőket ezért úgy és azokon a pontokon kell elhelyezni, ahonnan a legkönnyebben lehet biztosítani a parasztifjúság vezetését. Nem mondhatom, hogy a komszomol ezt a feladatot ugyanolyan eredményesen teljesítette, mint az elsőt. De mégis van okunk feltételezni, hogy a komszomol e feladat teljesítésén a lehető legerélyesebben fáradozik és hogy ez a munkája a közeljövőben meg is fogja hozni gyümölcsét.

A harmadik feladat az, hogy a komszomol számára a parasztifjúságból nagyszámú aktívát biztosítsunk a falun, hogy ezt az aktívát politikailag neveljük, a proletár politika közvetítőjévé tegyük a falun, azzá a cementté, amely a proletariátust a parasztság dolgozó tömegeivel összeköti. Ez nehéz és a legnagyobb mértékben bonyolult feladat. Ezt a feladatot rövid idő alatt megoldani teljesen lehetetlen. A komszomol proletár törzsének óriási munkájára és roppant erőfeszítéseire van szükség ahhoz, hogy megbirkózzon ezzel a feladattal. De meg kell oldani, ha törik, ha szakad. Mert enélkül nem lehetséges sem a komszomol megerősítése, sem a munkások és parasztok összefogásának biztosítása.

De hogyan biztosítsunk a komszomol számára paraszti aktívát, hogyan neveljük ezt az aktívát és hogyan érjük el azt, hogy a proletár politika közvetítője legyen a falun?

Azt mondják, hogy a komszomolban csupán falusi sejttitkár legalább 27 000 van. Azt mondják, hogy a sejttitkárokon kívül a szövetkezetekben, a Szovjetekben, a parasztbizottságokban, a kulturális intézményekben és másutt is vannak tevékeny komszomol funkcionáriusok. Azt mondják, hogy mindez együttvéve legalább 100 000 főnyi falusi komszomol-aktívát jelent. Igaz-e mindez — nehéz megmondani. De ha mindez igaz, akkor meg kell mondanom, hogy ez az aktíva, ha ügyesen használják fel, hatalmas erő lehet, amely csodákra képes. Ez a körülmény annál is fontosabb, mert a párt a falun jelenleg sokkal kisebb számú aktívával rendelkezik.

A feladat tehát: hogyan neveljük ezt a nagyszámú aktívát, hogyan érjük el azt, hogy a proletár politika közvetítőjévé legyen a falun, mégpedig nem szavakban, hanem a valóságban.

Erre itt nem szándékozom kimerítő választ adni. Rövid beszéd keretében erre nincs semmi lehetőség. De egy rövid beszédben is teljesen lehetséges megjelölni néhány alapvető feltételt, amelyek szükségesek ahhoz, hogy e feladathoz helyesen nyúljunk hozzá. Melyek ezek a feltételek? Legalább nyolc ilyen feltétel van.

Először. Az ifjúság falusi aktíváját el kell látni népszerű brosúrákkal és kézikönyvekkel, amelyek megmagyarázzák a Szovjethatalomnak a szegényparasztság érdekében kiadott rendeleteit. Az aktívának betéve kell tudnia ezeket a rendeleteket, meg kell tudnia magyarázni ezeket a szegényparasztságnak és e rendeletek alapján meg kell tudnia védelmezni a szegényparasztság érdekeit a kulákok hatalmaskodásával szemben. Azt hiszem, a mai falusi viszonyok között az egyik legnagyobb baj az, hogy e rendeleteket nem ismerik és a falu „hatalmasai” rendszeresen megszegik őket. A falusi komszomol-aktívának őrködnie kell a forradalmi törvényesség fölött. Szívvel-lélekkel a falusi szegénység mellett kell állnia. Ez a feladat kétségtelenül egyszerű és prózai. Kétségtelen, hogy sokkal könnyebb a világforradalomról fecsegni, mint megvalósítani ezt a szovjet rendeletekkel kapcsolatos egyszerű és hétköznapi feladatot. De az is kétségtelen, hogy enélkül semmiféle munkás-paraszt összefogás nem lehetséges.

Másodszor. Az ifjúság falusi aktíváját el kell látnunk az agronómia elemeit ismertető népszerű brosúrákkal. Szükséges, hogy ez az aktíva tanulmányozza a mezőgazdaságot, hogy megismerkedjék tökéletesítésének módjaival s hogy ezen a téren meg tudja adni a parasztnak a szükséges felvilágosításokat. A paraszt gyakran nem veszi komolyan a komszomolistát, kigúnyolja. Ennek az az oka, hogy a paraszt a komszomolistát a gazdaságtól elszakadottnak, tudatlannak, naplopónak tartja. A feladat tehát — közelebb hozni a komszomolistát a mezőgazdasághoz és összekapcsolni vele. A komszomol aktivista csak abban az esetben vívhatja ki a paraszt megbecsülését és bizalmát, ha összeforr a mezőgazdasággal, ha megtanul hasznos tanácsokat adni a paraszti gazdaság fellendítése, tökéletesítése és megerősítése érdekében. Ez természetesen nem könnyű dolog és talán unalmas is. De ez nem változtat azon, hogy ez a dolog szükséges a parasztság bizalmának kivívásához.

Harmadszor. A falusi komszomol-aktívát el kell látni a mezőgazdasági adót, a helyi költségvetést és az ország pénzügyi helyzetét ismertető népszerű brosúrákkal. Az adó és a helyi költségvetés ma a legfontosabb dolog a faluban. Ezen a téren ma számtalan visszaélés történik. Hogyan kell az adókat kivetni, hogy a szegényparasztot sérelem ne érje, a kulák pedig ne szabaduljon meg az adóterhektől; hogyan kell felhasználni a helyi költségvetés rendelkezésére álló pénzeket és milyen szükségletekre; hogyan kell elérni, hogy az ezen a téren történő visszaéléseket feltárják és kiirtsák — mindezek olyan kérdések, amelyeket a komszomol aktivistája nem hagyhat figyelmen kívül. Beavatkozni mindezekbe a dolgokba és segítségére sietni a dolgozó parasztnak — ez a feladat. Ez a feladat szintén nem könnyű és korántsem szórakoztató. De enélkül a falun nincs és nem is lehet semmiféle szovjet építőmunka.

Negyedszer. A falusi komszomol-aktívát el kell látni olyan népszerű kézikönyvekkel, amelyek megvilágítják a szovjet építésnek, a Szovjetek felélénkítésének kérdéseit és azt a kérdést, hogy miképpen vonják be a parasztságot a falu, a járás, a kerület stb. igazgatásába. Szükséges, hogy a komszomol aktivistája betéve tudja a szabályzatokat: a helyi Szovjetek jogairól és kötelességeiről, a parasztoknak a helyi Szovjetekkel kapcsolatos jogairól és kötelességeiről, a választási rendszerről, a választások végrehajtásának rendjéről stb. Meg kell magyarázni a parasztságnak a párt és a Szovjethatalom falusi politikáját, el kell érni, hogy ezt a politikát becsületesen és lelkiismeretesen megvalósítsák — ez a feladat. Enélkül gondolni sem lehet a parasztok bizalmának kivívására, a paraszti aktíva kibővítésére, a proletárdemokrácia meghonosítására a falun.

Ötödször. A komszomol falusi aktíváját el kell látni a mezőgazdasági, hitel- és fogyasztási szövetkezeteket, az arteleket és általában a kollektív gazdaságokat ismertető népszerű brosúrákkal. Szükséges, hogy a komszomol aktivista be tudja vonni a parasztságot a szövetkezeti társulás meghonosításába a falun. Ez a legnagyobb mértékben nehéz és bonyolult feladat, de feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a falut bekapcsoljuk a szocialista építésbe. A mezőgazdasági szövetkezetnek és a hitelszövetkezetnek ma elsőrendű jelentőségé van a paraszt számára. Elérni azt, hogy a szövetkezet a parasztság szívügye legyen — ez a feladat. Az a körülmény, hogy a szegényparaszti rétegeknek nincs mezőgazdasági felszerelésük, különleges helyzetet teremt a falun, amely kedvező artelek és kollektív gazdaságok alakítására, ha az állami hitelintézetek konkrét segítséget nyújtanak ehhez. Erről nem szabad megfeledkezni. A feladat tehát az, hogy a szegényparaszti rétegeknek módjukban legyen megkapni a megfelelő kedvezményes hitelt. A komszomol aktivista nem hagyhatja figyelmen kívül ezeket az életbevágó kérdéseket.

Hatodszor. A falusi komszomol-aktívát el kell látnunk a falusi kulturális építésre — az olvasószobák fejlesztésére, az írástudatlanság felszámolására stb. — vonatkozó szükséges útmutatásokkal és anyagokkal. Az aktív komszomolista legyen a Szovjetek és általában a falusi kulturális erők természetes segítőtársa a szovjet kultúra meghonosításában — ez a feladat.

Hetedszer. A falusi komszomol-aktívának legyenek pontos útmutatásai a komszomoltagok jogaira és kötelességeire, a komszomol és a párt, a Szovjetek és a komszomol közötti viszonyra vonatkozólag. Szükséges, hogy az aktív komszomolista a párt és a Szovjethatalom falusi segítőtársának tekintse magát. A parancsolgatást a falun, a garázdálkodásokat a szovjet-választások idején, a párt-, a szövetkezeti és a szovjetszervezetek megkerülésére irányuló kísérleteket, a szertelenségeket az úgynevezett vallásellenes propagandában — mindezt azonnal abba kell hagyni és meg kell szüntetni, mint olyan dolgokat, amelyek beszennyezik a komszomol zászlaját és teljesen méltatlanok a komszomolista elnevezéshez. Kíméletlen harcot kell vívni ezek ellen a tűrhetetlen jelenségek ellen és helyes viszonyt kell megteremteni egyrészt a komszomol és másrészt a szovjet- és pártszervezetek között — ez a feladat.

Nyolcadszor. A falusi komszomol-aktívát el kell látni népszerű brosúrákkal: a munkás-paraszt szövetségről, e szövetség értelméről és jelentőségéről, a proletárdiktatúráról, a kommunizmus alapjairól, s végül az Októberi Forradalom történetéről és arról, hogyan éltek a parasztok azelőtt, a cár és a földesurak idejében, hogyan élnek most és hogyan fognak élni, ha a munkás-paraszt összefogás megerősödik és a szocializmus megvalósul. Az aktív komszomolistának egyáltalán nem szabad alkalmazkodnia a paraszt előítéleteihez. Számolni ezekkel az előítéletekkel és alkalmazkodni hozzájuk — ez két különböző dolog. A komszomol aktivistájának tudnia kell kommunista nyelven beszélni a paraszttal. Tudnia kell konkrét tényekkel meggyőzni a parasztot arról, hogy a szocializmuson kívül nincs menekvés számára.

Ezek azok a feltételek, amelyeknek teljesítése szükséges ahhoz, hogy politikai nevelésben részesíthessük a komszomol falusi aktíváját s hogy a proletár politika közvetítőjévé tegyük a falun.

A komszomol Központi Bizottságának az a feladata, hogy megkönnyítse és ellenőrizze e feltételek teljesítését.

Beszélnek arról, hogy a komszomol rendkívül erőteljesen növekszik a falun és hogy ez veszélyes. Beszélnek arról, hogy a parasztifjúság özönlik a komszomolba. Kétségtelen, hogy ebben van bizonyos veszély. De az is kétségtelen, hogy a komszomolnak nincs oka félni ettől a veszélytől, ha becsülettel teljesíteni tudja a fent felsorolt feladatokat. Százezernyi falusi komszomol-aktíva — ez olyan erő, amelyet nem fenyegethet veszéllyel a paraszti ifjúság semmilyen beözönlése sem. Csak az kell, hogy erélyes munkát fejtsenek ki ennek az aktívának politikai nevelése terén. Csak az kell, hogy ügyesen ráirányítsák ennek az aktívának a munkáját a munkás-paraszt szövetség megerősítésére. Csak az kell, hogy felhasználják ezt az aktívát a parasztságnak az új szovjetépítésbe való bevonására.

Tehát: a) A komszomol számára biztosítani kell egy proletár törzset, mint fő vezetőerőt; b) e törzs aktív erőit területileg el kell helyezni a Szovjetunió legfontosabb vidékein a vezetés követelményeinek megfelelően; c) az ifjúság falusi aktíváját a proletár politika falun való biztosításának szellemében kell nevelni — ezek a komszomolnak és különösen a komszomol Központi Bizottságának soron levő feladatai.

Ha szem előtt tartjuk ezeket a feladatokat és a mindennapi munka során teljesítjük őket, nem kell félnünk azoktól a veszélyektől, amelyek a falun a komszomol útjában állanak.

„Pravda” 86. sz.
1925. április 15.

(idézet: – Sztálin Művei 7. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com