Egymásnak ugrott a Fidesz és az MSZP a devizahitelek miatt
Törvényjavaslatot nyújt be az MSZP arról, hogy Orbán Viktor mondja fel a bankokkal kötött paktumot a devizahitelekről. A Fidesz szerint pont a szocialisták voltak azok, akik több mint egymillió családot taszítottak devizahitelbe.
Közös sajtótájékoztatón hívták fel a volt devizahitelesek továbbra is rendezetlen ügyére a figyelmet az MSZP és a Hiteles Mozgalom képviselői ma (tegnap) délelőtt – tudósított a Mérce.hu. Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője szerint az árfolyamkockázatok ismertetésének elmulasztásával a devizahiteleket a kétezres években kínáló bankok „becsapták és félrevezették” az embereket.
Elmondta azt is, hogy 300 ezer devizahitelre kötött szerződés van jelenleg is érvényben Magyarországon, és bár a svájci frankhitelek kamatát itthon fix kamatozásúvá alakították, aközben a kamatláb nem volt fix, ezen rengeteget buktak a hitelt felvevők. Szabó a most belengetett, fix kamatos rendezést még mindig nem látja teljes körű megoldásnak, hiszen a rendezés után is lényegesen többet fognak fizetni az érintett 300 ezer család, a mostani, tervezett rendezést az ugyancsak az Orbán-kormány által korábban bevezetett végtörlesztési rendszerhez hasonlította, kiemelve, hogy azt és ezt a megállapodást is „könnyedén akadályozhatja a bankrendszer.”
Szakács László az MSZP elnökhelyettese azzal folytatta, hogy 2015-ben Orbán Viktor aláírt egy paktumot az Európai Befektetési Bankkal (EBRD), ennek két fontos pontja, hogy Orbán megígérte: nem gördít akadályt a devizahitelesek kilakoltatása elé, a másik pedig, hogy semmi olyan rendezést nem kínál fel, amelyre a bankok nem bólintanak rá.
A politikus az EBRD-paktum felmondására szólította fel Orbánt, és ebben az ügyben a párt javaslatot terjeszt az országgyűlés elé. Mint Szakács mondta, a törvényjavaslat megszavazásával a fideszes képviselők is bebizonyíthatják, hogy szuverén magyar kormányt akarnak.
A Fidesz közleményben reagált Szakács nyilatkozatára, amiben azt írták: a szocialisták taszítottak több mint egymillió családot devizahitelbe. A nagyobbik kormánypárt szerint, „ha a szocialistákon múlott volna, akkor mára több százezer családot lakoltattak volna ki, több százezer család veszítette el volna végleg az otthonát és nem indulhatott volna el otthonteremtési program sem”. (atv)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Nincs az a gyilkos, amely áldozata oszló -bűzlő tetemét szívesen nézi – szaglássza. Ha pedig többen vannak a gyilkosok, a látvány és a bűz miatti undorkodásukban hajlamosak a „kellemetlenség” okozóját MÁSBAN LÁTTATNI!
Pontosan ez történik most! Pedig KÖZÖS A BŰNÜK! De a gyilkosok egymásra mutogatnak! Te tetted!
Áldozatuk oszló – bűzlő teteméből próbálnak most újabb hasznot kicsiholni – saját zsebre!
MARAKODIK A HIÉNAALOM!

Sokan belefáradtak a deviza történetbe.
A legfanatikusabb fizetök is elbizonytalanodtak.,hogy hiába fizetnek semmi értelme.
Ez mit fog generálni?
Várjuk ki a végét.
Olvasom több mint 100 fagytak meg november ota Magyarországon.
3 országnak köszönheti magyar lakoság,hogy ez a szám nem több 10ezer.
Ausztria munkát ad tiszteséges jövedelemmel.
Oroszország gázt ad ami segit tul élni a telet.
Anglia rengeteg magyar migránsot fogadott be.
Budapest igen Budapest a Budapesti elitnek a budaiaknak köszönhetöen
több 10 ezer hulla buzlene az idei télen akik kihültek.
De szerencse ennek a 3 országnak köszönhetöen csak ez a szerencsétlen 100-200
magyar lakosra redukáéodott le ez a szám.