„Szíria” bővebben

"/>

Szíria

Az ENSZ főtitkárának szíriai különmegbízottja, Geir Pedersen tegnap Kairóban randizott a szíriai ellenzék Kairóban fészkelő képviselőivel. Hogy miben maradtak? – azt még nem tudni.

Oroszország folytatja rendészeti erőinek visszavonását Szíriából. Szombaton ismét egy zászlóaljnyi (300 fő) erő tért vissza a Déli Katonai Körzetben lévő állandó elhelyezési bázisára.

Az „Al-Arabi Al-Jadid” arab nyelvű brit médium szerint Irakból útnak indult az amerikai „Tengeri Oroszlánok” egy csapata. A különleges egység a Deir ez – Zor ficak felé vette az irányt. Vagy szelleműzésre készülnek, vagy a rémkalifátus Nagyfőnökének, Abu Bakr al-Baghdadinak a kézre kerítésére.

Valami olyan fülest kaptak, hogy a már legalább háromszor kitikkasztott kalifa még mindig nagyon is élő személy, és az Eufrátesz balparti folyása – iraki hatá „csücsök” utolsó, még a hordája uralm alatt lévő néhány négyzetkilométernyi területen bujdokol.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint gondok vannak Idlib latorrezervátummal.

„Idlib egy terrorista fészek, ami nyilvánvaló tény. Szíriai kollégáink ismételten megerősítették elkötelezettségüket az ottani terroristák fölszámolására. Oroszország kész arra, hogy további lépéseket IS tegyen a Törökországgal kötött Idlib-megállapodás keretében, egy demilitarizált övezet kialakítása céljából” – jelentette ki, a frászt hozva Kardiganékra.

„A szíriai-török ​​határon előállott biztonsági problémát az Egyesült Államok azon senkivel sem egyeztetett váratlan döntése idézte elő, hogy elhagyja ezeket a területeket … különleges erőit, katonai tanácsadóit, és a neki engedelmeskedő, hozzá hű lojális csapatokat visszavonta. Voltak viszont arrafelé senkire nem hallgató szabadcsapatok is, ami azzal fenyegetett, hogy ők fogják kitölteni a keletkezett űrt. Természetesen ez a helyzet azonnali lépéseket tesz szükségessé a vákuum felszámolása, és a biztonság megteremtése érdekében”- mondta Lavrov a kazah kollégájával, Bejbut Atamkulovval tartott mai közös sajtótájékoztatón.

Szíriában egy „csendes hétvége” után „csendes hétfő” – vel indult a hét. Voltak és vannak kisebb helyi torzsalkodások, de semi komoly. Ezidáig.
Ugyanakkor beszámolók szerint Hmeymim légibázis légvédelmi rendszerei ma délután munkálkodtak. A tartományi székhely Latakiától kb. 40 kilométerre fekvő Dzsabla városának lakói Hmelymimből indított rakéták semmi máshoz nem hasonlító hangjait hallották. Azt nem tudni viszont, hogy mi/k ellen?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Szíria” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. „Ugyanakkor beszámolók szerint Hmeymim légibázis légvédelmi rendszerei ma délután munkálkodtak” Bizonyára nem ok nélkül szerintem. „Azt nem tudni viszont,hogy mik/k ellen ?” Bizonyára az Ildibi borzasoknak a küldeményei ellen. Azt már nem is merem feltételezni, hogy a Libanom felől közelitő izraeli rakéták ellen, Akkor elsősorban a hordozókat kellene megsemmisiteni a rakétákkal együtNEM SZÍR LÉGTÉRBEN !! Miért nem roppantják üssze a harapófogóban lévő fekélyt?!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com