Bár jónéhány európai ország ultimátumot intézett Nicolas Madurohoz, a LEGITIM venezuelai elnököt szemmel láthatólag nem különösebben rendítette meg a dolog. Vagy ha mégis, akkor rettenetét salsába fojtotta.
„Kollégája” – a „társelnok” Juan Guaido – ellenben buzgó imádságba merült. Hogy bűnbocsánatért vagy isteni segítségért fohászkodott? – azt nem tudjuk. Bár lehetséges, hogy mindkettőre komoly szüksége lesz tervei megvalósításához.
A fohászkodás után Juanito kinevezett. Ideiglenes diplomáciai ügyvivőt Washingtonba. Valami Carlos Alfredo Vecchio nevezetű szélhámost. Mike Pompeo amerikai külügyér egyenesen üdvösnek nevezte a történést, és rögvest utasította is az ideiglenest, hogy haladéktalanul keresse fel David Hale külügyi államtitkárt. A fölkeresés megtörtént, és az első parancskihirdetés is.
Közben Ausztrália és Nagy-Brittania is Venezuela EGYEDÜLI ELNÖKÉNEK ismerte el az USA faragta, amúgy senki által meg nem választott Guaidot, aki – legalábbis egyelőre – be kell hogy érje a társelnökséggel. Viszont van némi befolyása a dolgokra, hiszen „aranyügyben” a Bank of England az ő véleményét is „kikérte”. Guaido IS biztosította a BANKOT, hogy jobb helyen van az az arany ott ahol van, mint Venezuelában.
A Kreml a mai hivatalnyitáskor közölte: NEM TERVEZI a kapcsolat fölvételét Juan Guaido „társelnökkel”.
„Vallott” Lindsay Graham republikánus amerikai szenátor az „Axios” nevű újságnak. Eszerint körülbelül két héttel ezelőtt Trump bohóc kikérte véleményét egy lehetséges USA katonai beavatkozásról Venezuelában. „Azt válaszoltam, hogy valójában a hadseregünk bevetését támogatom, de csak azokban az országokban, ahol az Egyesült Államok biztonsági érdekei fenyegetve vannak.”
Az „Axios” anyagának szerzője szerint nincs bizonyíték arra, hogy a Fehér Ház komolyan fontolóra vettei a katonai beavatkozás lehetőségét a venezuelai válságban a diplomáciai és gazdasági nyomás mellett Maduro elnök megpuccsolása érdekében. Azonban a Trump és Graham közötti ilyen beszélgetés ténye azt mutatja, hogy ez a lehetőség nem zárható ki.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
