Felmérés: teljes összefogással verhető a horda az EP-választáson

A nem kormánypárti szavazók többsége teljes ellenzéki összefogást és közös listát akar idén májusban.
A Publicus Intézet friss felmérése szerint mintegy 4,25 millió ember állítja, hogy biztosan voksol majd az EP-választáson. A Népszava megbízásából készült kutatás adata, illetve a válaszadók minden jel szerint túloznak, ez ugyanis 52 százalékos részvételi hajlandóságot jelez, az eddigi EP-választásokon az emberek 29, 35 és 39 százaléka jutott el az urnákig. A magas szám mindenesetre jelzi, a választók most nem tét nélküli szavazásként tekintenek az EP-megmérettetésre.
Fontos szerepe lesz a bizonytalanoknak, a csaknem 4 millió pártpreferencia nélküli választóból 2,8 millióra tehető a gyakorlatilag soha nem szavazók aránya, így nagyjából 1,2 millió embert próbálhatnak meg magukhoz édesgetni a pártok.
A Publicus felmérése szerint a választók 67 százaléka gondolja úgy, hogy az ellenzéknek teljes egységben (tehát a balpártoknak a Jobbikkal vállvetve) kellene ráfordulnia az európai parlamenti választásra, 53 százalék biztos abban, hogy ennek a legmegfelelőbb formája a közös lista.
Az ellenzéki szavazók többsége egyetért azzal, hogy legyen teljes az együttműködés, tehát közös EP-lista, a Jobbik-szavazóknak például 88 százaléka támogatja ezt; a mozgósítható bizonytalanok 57 százalékának tetszik az ötlet. (A Fidesz-szavazók 28 százaléka tartja jó megoldásnak a közös ellenzéki EP-listát.)
A modellek és forgatókönyvek alapján a megkérdezettek úgy vélik, ha minden párt külön indulna, akkor lenne a legnagyobb a Fidesz győzelme, két közös lista esetén azonban az ellenzék már felzárkózik a kormánypárthoz, egységes fellépés esetén pedig akár meg is verheti – a Publicus mérése szerint.
A képletet árnyalja, hogy mindhárom esetben vaskos a bizonytalanok aránya – ám az egyetlen közös lista esetén a legkisebb. A bizonytalanok a jelek szerint egyelőre alig több mint 25 százaléka tudja, kit támogatna az EP-voksoláson, és ennek a mintegy 300 ezer embernek a 80 százaléka a közös listára szavazna.
Kiderült az is, az utóbbi hetekben az MSZP és a Jobbik tudta leginkább mozgósítani táborát, erről tanúskodik a részvételi hajlandóság. Mindkét párt híveinek 75 százaléka ígér biztos választási részvételt, míg a Fidesz szimpatizánsainak mindössze 60 százaléka menne voksolni. (HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
De van egy aprócska bökkenő! Mindegyik álellenzéki horda nárcisztikus! Eddig is azok voltak! Miért is állnának össze a horda ellen?
Hiszen olyan jól el vannak ők így is! Dőla lé a közösből a hordán keresztül, felelősség meg semmi!
Kell ennél jobb és kényelmesebb?
A választók óhaja…
No az számít NEKIK a legkevésbé! Úgyhogy..- nyugodtan dőlj hátra vajda!

Meglepődnék, ha az EP választásokon magas lenne a részvételi arány. De erre is lenne logikus magyarázat: Az áprilisi elcsalt választások miatt állnának bosszút a választók… Na, majd meglátjuk.
Más:
Tegnap hallgatom a Karc FM (fidesz szócső) betelefonálós műsorát (fidesz birkák) és jót nevettem, amikor azt hallom, hogy azért háborognak (a birkák), mert nem kaptak csekket O1G-től, és ezért nem tudják manival támogatni a fidesz EP választási kampányát, amit ugye korábban a G kért… Röhej, de itt tartunk.
Mivel országosan meghatározott az EP lista számszerűleg, így az országosan leadott voksok arányában alakul a jelentkezők személyének megoszlása IS.
Így egy közös ellenzéki lista esetén – ha a magyar parlamenti választások arányát vesszük alapul, akkor több ellenzéki lehet sikeres, mint a regnálók, ami két-három személlyel többet jelentene, mint a másik fél által elnyerhető helyek száma.
Amennyiben a pártok külön indulnak, akkor a korábbi arányban alakul az EP részvétel !
Az értelmes pártokra ezért a közös indulás kedvezőbbeknek alakul !
Látom, semmit sem tanultatok a nagy „taktikai szavazás” csődjéből.
Az igazság az, hogy amióta a Ti szimpatizánsai vannak média-túlsúlyban, és a közpénz pofátlan felhasználásának gyakorlata IS teret nyert felétek lejt a pálya. Annak ellenére van így, hogy a szavazok kisebb hányadát éritek el. ( ..lehetne részletezni, hogy milyen okai vannak ennek az eredménynek … )
Ezért a sugallt megosztottságban vergődő ellenzéknek bizony mindenféle ‘ taktikai ‘ meggondolás mentén kell a nagyobb arányt elérnie, míg a ‘ fizetett ‘ szavazókkal rendelkező ellenfelének ez sokkal egyszerűbb.
Ha egy értelmes vezetése lenne az országnak, akkor nem IS merülne fel az a faramuci helyzet, mely jellemzi a magyar voksolásokat !
relatív szerint:
2019-01-24 – 20:52
Attól függ, ki számolja a szavazatokat… (by Sztálin et.)
Miért nem próbálnak meg normálisan politizálni.Mondjuk a többség számára elfogadható programmal és valami arculattal.Azért ti sem gondoljátok komolyan ,hogy ebből a maszlagból a magyar emberek számára elfogadható kormányzás lenne?Volt már példa közös SZADESZ és MSZP kormányzásra azért ilyent normális meber ill.a többség már nem szeretne.Ezek a tények,persze lehet ábrándozni.
Szóval a ‘ magyar emberek ‘ – akiknek nem lehet más kormányzás, csak ez a jelenlegi katyvasz – azok, akik a jelenlegi semmit ( mert a jelen közéletet kormányzásnak csak a kormányzó őfenesége vizionálja) gondolják kormányzásnak.
Ha már hasonlítgatunk, akkor a korábbi bármely nem fideszes kormányzás nagyságrendekkel jobb volt, mint a jelenlegi ( tessék a körülmények adta lehetőségeket, és a valós tényeket összevetni elfogulatlanul és mindjárt világossá válik ez, még a szellemileg visszamaradottaknak IS ) bármily összefüggésben !
Hiába siránkoznak a megrögzött, félrevezetett hívők !