Lemondott a konzul, mert elege lett a döbrögista hordából
A trondheimi tiszteletbeli konzul szerint nem hagyhatta szó nélkül, ami most Magyarországon történik.
![]() |
| A norvégiai Trondheim. Forrás: visittrondheim.no |
A Válasz Online szerint Vánky Eszter már december 18-án megírta lemondólevelét Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek, de azóta sem kapott választ.
„Magyarország kormánya mind jobban letért a liberális demokrácia jól bevált útjáról, a közmédiát a kormány szócsövévé változtatta, ellehetetlenítette a kormánykritikus sajtót és rádiót, szükségtelen beruházásokkal saját párthívei mértéktelen gazdagodását segítette elő, az országot a korrupció és a nepotizmus országává változtatta”
– idézte a lap a konzul lemondólevelét. Az utolsó csepp a pohárban a rabszolgatörvény, a közigazgatási bíróság létrehozása, valamint az országgyűlési képviselők erőszakos eltávolítása a közmédia épületéből volt.
„Nekünk erdélyieknek, akik elnyomásban éltünk, magyarnak lenni mindig büszkeség volt, szeretjük és ápoljuk a kultúránkat, de nagy csalódás, amikor a magyar kormány kisajátítja magának, hogy ők az egyedüli igazi, becsületes hazafiak. Ez nem így van: sokan figyeljük aggodalommal, ami történik, és meggyőződésünk, hogy az Európával való ellenségeskedés – meg az, hogy az ellenzék ma már ellenség, mintha ők az országnak semmi jót nem akarhatnának – nem jó a magyarságnak”
– mondta a Válasz Online-nak Vánky Eszter, aki 2012 óta volt tiszteletbeli konzul Norvégiában. Akkor az időközben szintén távozott oslói nagykövet, Jeszenszky Géza kérte fel a posztra. (privatbankar)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ez itt most egy illiberális demokrácia, ami éppen a jövőt lopjta/lopja széjjel!
Liberálisék a múltunkat!
(Az már csak hab a tortán, hogy a vajda volt már mindkettő tábor erőssége!)
Az eredmény ez: NINCS MAGYARORSZÁG! Majd lesz! – mármint MÁSIK TISZTELETBELI KONZUL!

