Marx és Engels a felkelésről
– írta: J. V. Sztálin –

N. H. mensevik tudja, hogy szemesnek áll a világ és . . . még egyszer bátorkodik blanquizmussal vádolni a bolsevikokat (lásd „Szimartle” 7. sz.).

Ebben természetesen nincs semmi csodálatos. Németország opportunistái, Bernstein és Vollmar már régóta blanquistáknak nevezik Kautskyt és Bebelt. A francia Jaurés és Millerand régóta blanquizmussal és jakobinussággal vádolja Guesde-et és Lafargue-ot. Ennek ellenére az egész világ tudja, hogy Bernstein, Millerand, Jaurés stb. opportunisták, hogy elárulják a marxizmust, viszont Kautsky, Bebel, Guesde és Lafargue stb. forradalmi marxisták. Mi a csodálatos tehát abban, ha az oroszországi opportunisták és követőjük N. H., utánozzák az európai opportunistákat és blanquistáknak neveznek bennünket? Ez csak azt jelenti, hogy a bolsevikok Kautskyhoz és Guesdehez hasonlóan forradalmi marxisták.

Ezzel be is fejezhetnénk a beszélgetést N. H.-val. De ő „elmélyíti” a kérdést és bizonyítani próbálja a maga igazát. Nem akarjuk tehát megsérteni és meghallgatjuk.

N. H. nem ért egyet a bolsevikok következő véleményével:

„Mondjuk, a városi lakosságot áthatja a gyűlölet a kormány iránt, és bármikor harcra kelhet, ha erre alkalom kínálkozik. Ez azt jelenti, hogy mennyiségileg már készen vagyunk. De ez még nem elegendő. Ahhoz, hogy a felkelést megnyerjük, jó előre össze kell állítani a harc tervét, jó előre ki kell dolgozni az ütközet taktikáját, szervezett osztagokkal kell rendelkeznünk stb.” (lásd „Ahali Czhovreba” 6. sz.).

N. H. ezzel nem ért egyet. Miért? Mert ez, úgymond, blanquizmus! N. H. tehát nem akarja sem az „ütközet taktikáját”, sem a „szervezett csapatokat”, sem a szervezett fellépést — mindez, mint kiderül, lényegtelen és felesleges valami. A bolsevikok azt mondják, hogy, „a gyűlölet a kormány iránt” egymagában „nem elegendő”, hogy a tudat egymagában „nem elegendő”, „osztagokkal és az ütközet taktikájával” is kell rendelkeznünk. N. H. mindezt visszautasítja és blanquizmusnak nevezi.

Ezt jegyezzük meg és menjünk tovább.

N. H.-nak nem tetszik Lenin következő gondolata:

„Össze kell gyűjtenünk a moszkvai, donyeci, rosztovi és más felkelések tapasztalatait, terjesztenünk kell ezeket a tapasztalatokat, állhatatosan és türelmesen új harci erőket kell előkészítenünk, ki kell képeznünk és meg kell edzenünk azokat partizán harci fellépések során. Az új robbanás talán tavasszal még nem tör ki, de közeledik, minden valószínűség szerint nincs túlságosan messze. Ezt a robbanást fegyveresen, katonailag megszervezve, elszánt támadó műveletekre képesen kell fogadnunk” (lásd „Partyijnüje Izvjésztyija”).

N. H. nem ért egyet Lenin e gondolatával. Miért? Mert ez, úgymond, blanquizmus!

Tehát, N. H. véleményéből kitűnik, hogy nem kell „összegyűjtenünk a decemberi felkelés tapasztalatait” és nem kell azt „terjesztenünk”. Igaz, a robbanás közeledik, de N. H. véleménye szerint nem kell „fegyveresen fogadnunk”, nem kell készülődnünk „elszánt támadó műveletekre”. Miért? Bizonyára azért, mert fegyvertelenül és készületlenül inkább győzünk! A bolsevikok azt mondják, hogy a robbanás várható és ezért kötelességünk: készülni arra mind a tudatosság, mind a fegyverkezés tekintetében. N. H. tudja, hogy a robbanás várható, de a szóbeli agitáción kívül semmit sem ismer el és ezért kételkedik a fegyverkezés szükségességében, feleslegesnek tartja azt. A bolsevikok azt mondják, hogy az ösztönösen kezdődő és szétforgácsolt felkelésbe tudatosságot és szervezettséget kell belevinni. N. H. nem ismeri el ezt sem — ez, szerinte, blanquizmus. A bolsevikok azt mondják, hogy meghatározott pillanatban „elszánt támadó műveletekre” van szükség. N. H.-nak nem tetszik sem az elszántság, sem a támadó művelet — mindez, úgymond, blanquizmus.

Jegyezzük meg mindezt és nézzük meg, hogyan viszonyult Marx és Engels a fegyveres felkeléshez?

Marx az ötvenes években ezt írta:

„Ha a felkelés már megkezdődött, cselekedj a legnagyobb elszántsággal és menj át támadásba. A védekezés a fegyveres felkelés halála … Lepd meg az ellenséget, amíg csapatai még szét vannak szórva; gondoskodj mindennap új, akárha bármily csekély sikerekről; tartsd meg az erkölcsi fölényt, amelyet a felkelés kezdeti sikere szerzett meg neked; vond így a magad oldalára az ingadozó elemeket, akikre mindig a legerősebb impulzus hat és akik mindig a biztosabbik oldalra állnak; kényszerítsd visszavonulásra ellenségeidet, még mielőtt erőiket egyesíteni tudják ellened; Dantonnal, a forradalmi taktika eddig ismert legnagyobb mesterével szólva: Merészség, merészség és még egyszer merészség!” (lásd Marx K. „Történelmi tanulmányok”, 95. old.)

Ezt mondja Marx Károly, a legnagyobb marxista.

Amint látják, Marx véleménye szerint annak, aki a felkelés győzelmét akarja, a támadás útjára kell lépnie. De hiszen tudjuk, hogy aki a támadás útjára lép, annak szüksége van fegyverzetre is, katonai ismeretekre is és kiképzett csapatokra is — enélkül a támadás lehetetlen. Ami a bátor támadó műveleteket illeti, ez Marx véleménye szerint minden felkelés édes gyermeke. N. H. viszont kigúnyolja mind a bátor támadó műveleteket, mind a támadás politikáját, mind a szervezett csapatokat és a katonai ismeretek terjesztését — mindez, úgymond, blanquizmus! Kiderül, hogy N. H. marxista, Marx pedig blanquista! Szegény Marx! Ha feltámadna sírjából és meghallhatná N. H. gügyögését.

De mit mond Engels a felkelésről? Engels egyik brosúrája egyik helyén a spanyol felkelésről szólva, vitatkozik az anarchistákkal és ezt írja:

„Ennek a felkelésnek, ha fejetlenül kezdték is meg, még mindig nagy esélye volt a győzelemre, hacsak valamennyire is okosan vezették volna, hacsak a spanyolországi katonai lázadások módjára is, amikor egy város helyőrsége felkel, a legközelebbi városba vonul, magával ragadja ennek a városnak már jó előre megdolgozott helyőrségét és lavinaként megnövekedve a fővárosra tör, amíg egy sikeres ütközet vagy az ellenük küldött csapatok átállása nem hozza meg a győzelmet. Ez a módszer ebben az esetben különösen alkalmazható volt. A felkelők mindenütt már régótaönkéntes zászlóaljakba voltak szervezve” (hallja elvtársam, Engels zászlóaljakról beszél!), „igaz, fegyelmük siralmas volt, de bizonyára nem siralmasabb, mint a régi, legnagyobbrészt bomló spanyol hadsereg maradványainak fegyelme. A kormány megbízható csapatai csakis a csendőrök (guardias civiles) voltak, de azok szét voltak szórva az egész országban. Elsősorban meg kellett akadályozni a csendőrök összpontosítását, de ezt csak úgy lehetett elérni, ha támadóan lépnek fel és ki mernek menni a nyílt csatatérre …” (figyelem, figyelem, elvtársak!) „Ha győzni akartak, nem volt más eszközük …” Engels a továbbiakban korholja a bakunistákat, akik elvvé emelték azt, amit el lehetett volna kerülni, mégpedig: „a forradalmi erők elaprózottságát és szétforgácsoltságát, ami lehetővé tette egyazon kormánycsapatoknak, hogy egyik felkelést a másik után verjék le” (lásd Engels „A bakunisták munkában” c. brosúráját).

Ezt mondja Engels Frigyes, az ismert marxista…

Szervezett zászlóaljak, a támadás politikája, a felkelés megszervezése, a különálló felkelések egyesítése — ez az, ami Engels véleménye szerint a felkelés győzelméhez szükséges.

Kiderül, hogy N. H. marxista, Engels pedig blanquista. Szegény Engels!

Amint látják, N. H. nem ismeri Marx és Engels nézetét a felkelésről.
Ez még csak hagyján. Állítjuk, hogy az N. H. által javasolt taktika lebe
csüli és ténylegesen tagadja a fegyverkezést, a vörös csapatok és a katonai ismeretek jelentőségét. Ez a taktika a fegyvertelen felkelés taktikája. Ez a taktika a „decemberi vereség” felé taszít bennünket. Miért nem voltak decemberben fegyvereink, csapataink, katonai ismereteink és egyebek? Azért, mert a pártban nagyon el volt terjedve az N. H.-hoz hasonló elvtársak taktikája . .
.
De a marxizmus és a reális élet egyaránt visszautasítja az efféle fegyvertelen taktikát.

Ezt mondják a tények.

„Ahali Czhovreba”
(„Új élet”) 19. sz.
1906. július 13.
Aláírás: K o b a.
Az eredeti nyelve: grúz

(idézet: – Sztálin Művei 1. kötet – című könyvből)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!