Éljen május elseje!

Elvtársak!

A világ munkásai már a múlt században elhatározták, hogy minden évben megünneplik a mai napot, Május Elseje napját. Ez 1889-ben történt, amikor a világ szocialistáinak Párizsi Kongresszusán a munkások elhatározták, hogy éppen a mai napon, Május Elsején, amikor a természet felébred téli álmából, erdők, hegyek kizöldülnek, mezők és rétek virágba borulnak, a nap melegebben kezd tűzni, a levegőt átjárja a megújulás öröme, a természet pedig táncra perdül és ujjongásban tör ki — úgy döntöttek, hogy éppen ezen a napon fogják az egész világnak harsányan és nyíltan tudtára adni: a munkások hozzák az emberiségnek a tavaszt és szabadítják meg a kapitalizmus bilincseitől, a munkások hivatottak megújítani a világot a szabadság és a szocializmus alapján.

Minden osztálynak megvannak a maga kedvelt ünnepei. A nemesek bevezették a maguk ünnepeit — ezeken fennen hirdetik a parasztok kifosztásának „jogát”. A burzsoáknak is megvannak a maguk ünnepei — ezeken „igazolják” a munkások kizsákmányolásának „jogát”. Vannak ünnepeik a papoknak is — ezeken magasztalják a fennálló rendet, ahol a dolgozók elpusztulnak a nyomorban, a naplopók pedig dúskálnak a fényűzésben.

A munkásoknak is meg kell hogy legyen a maguk ünnepe és ezen az ünnepen fennen kell hirdetniük: mindenkinek munkát, mindenkinek szabadságot, minden embernek egyenlőséget. Ez az ünnep — Május Elseje.

Így döntöttek a munkások már 1889-ben.

A munkásszocializmus csatakiáltása azóta egyre erősebben harsan fel a május elsejei gyűléseken és tüntetéseken. Egyre szélesebben ömlik szét a munkásmozgalom óceánja, újabb országokra és államokra terjed ki Európától és Amerikától Ázsiáig, Afrikáig és Ausztráliáig. A munkások valamikor gyenge nemzetközi szövetsége mindössze néhány évtized alatt nagyszerű nemzetközi testvériséggé fejlődött ki, amely rendszeresen tart kongresszusokat és a világ minden részéből a munkások millióit egyesíti. Magas hullámokat ver a proletár harag tengere és egyre fenyegetőbben ostromolja a kapitalizmus ingadozó pilléreit. A nemrégiben Angliában, Németországban, Belgiumban, Amerikában stb. lejátszódott nagyszabású szénbányászsztrájk, amely rémületbe ejtette az egész világ kizsákmányolóit és uralkodóit — világos jele annak, hogy a szocialista forradalom nincs már messze. . .

„Nem imádjuk az aranyborjút!” Nekünk nem kell a burzsoák és elnyomók birodalma! Átok és halál a kapitalizmusra, a velejáró nyomor és a vérontás minden szörnyűségével együtt! Éljen a munka birodalma, éljen a szocializmus!

Ezt hirdetik a mai napon a világ öntudatos munkásai.

És a győzelmükbe vetett hittel, nyugodtan és erősen, büszkén menetelnek az ígéret földje, a szocializmus fénye felé vezető úton, lépésről-lépésre valósítva meg Marx Károly nagy szózatát: „világ proletárjai egyesüljetek!”

Így ünnepük Május Elsejét a szabad országok munkásai.

Az orosz munkások, amióta kezdték felismerni helyzetüket, nem akartak elmaradni elvtársaiktól és mindig csatlakoztak külföldi elvtársaik kórusához, velük együtt ünnepelték Május Elsejét, mindennek ellenére, a cári kormány vadállati megtorlásai ellenére. Igaz, az utóbbi 2—3 év alatt, az ellenforradalom tobzódása és a párt leromlása, az ipari pangás és a széles tömegek körében uralkodó dermesztő politikai közömbösség időszakában az orosz munkásokat megfosztották attól a lehetőségtől, hogy a régi módon ünnepeljék meg fennkölt munkásünnepüket. De az országban a legutóbbi időben megkezdődött felélénkülés, a gazdasági sztrájkok és a munkások körében előforduló politikai tiltakozások, például a második Duma szociáldemokrata képviselői ügyének felülvizsgálásával kapcsolatban, az, hogy a több mint 20 kormányzóságra kiterjedő éhínség miatt a parasztok széles rétegei között elharapódzik az elégedetlenség, a kereskedelmi alkalmazottak százezreinek tiltakozása az oroszországi reakciósok „megreformált” rendje ellen — mindez amellett szól, hogy a dermesztő téli álom múlik és átadja helyét a politikai felélénkülésnek az országban és elsősorban a proletariátus körében. Ezért lehet és kell az idén a mai napon az orosz munkásoknak kezet nyujtaniok külföldi elvtársaiknak. Ezért kell nekik ilyen vagy olyan formában velük együtt megünnepelniük Május Elsejét.

Meg kell ma mondaniok, hogy a szabad országok munkásaival együtt — nem imádják és nem fogják imádni az aranyborjút.

Ezenkívül a világ munkásainak közös követeléséhez hozzá kell tenniök saját, orosz követelésüket — a cárizmus megdöntéséről, a demokratikus köztársaság megteremtéséről.

„Gyűlöljük a koronás zsarnokokat!” „Tiszteljük a szenvedő nép láncait!” Halál a vérengző cárizmusra! Pusztuljon a nemesi földtulajdon! Halál a munkáltatók zsarnokságára a gyárakban, üzemekben és a bányákban! A földet — a parasztoknak! Nyolcórás munkanapot — a munkásoknak! Demokratikus köztársaságot — Oroszország valamennyi polgárának!

Ezt is hirdetniök kell az orosz munkásoknak a mai napon.

Hazugság és lakájkodás az utolsó Miklós előtt, amikor az orosz liberálisok azt igyekeznek elhitetni magukkal és másokkal, hogy a cárizmus megszilárdult Oroszországban és ki tudja elégíteni a nép alapvető szükségleteit.

Csalás és farizeuskodás, amikor az orosz liberálisok teli torokkal kiabálják, hogy a forradalom kihunyt és mi most „megújított” rendben élünk.

Nézzetek körül: hát hasonlít a sokat szenvedett Oroszország „megújított”, „rendezett” országra?
Demokratikus alkotmány helyett — az akasztófa és a vad önkény rendszere!
Az egész népet képviselő parlament helyett — a sötét földesurak sötét Dumája!

A „polgári szabadság megingathatatlan alapjai” helyett, a szólás, a gyülekezés, a sajtó, az egyesülés és a sztrájkok szabadsága helyett, amelyet már az október 17-i kiáltványban megígértek — az önkény és a terror garázdálkodó keze, betiltott lapok, száműzött szerkesztők, lerombolt szakszervezetek, szétkergetett gyűlések!

A személyiség sérthetetlensége helyett — verés a börtönökben, kegyetlenkedés az állampolgárokkal, véres leszámolás a sztrájkolókkal a lénai aranytelepeken!

A parasztok szükségleteinek kielégítése helyett — az a politika, mely a paraszti tömegeket még inkább kiforgatja a földjükből!

Rendezett állami gazdaság helyett — tolvajlás a hadbiztosságokban, tolvajlás a vasúti igazgatóságokon, tolvajlás az erdőgazdaságban, tolvajlás a tengerészeti igazgatóságon!

A kormánygépezetben a rend és fegyelem helyett — okirat hamisítások a bíróságokon, zsarolás és megvesztegetés a nyomozó rendőrségen, gyilkosságok és provokációk az ohrana osztályain!

Az orosz állam nemzetközi nagysága helyett — az orosz „politika” szégyenletes csődje a közel- és távolkeleti ügyekben, a hóhér és a rabló szerepe a vérző Perzsia ügyeiben!

A lakosság megnyugtatása és jóléte helyett — öngyilkosságok a városokban és a harmincmilliós parasztság szörnyű éhezése a falvakban!

Az erkölcsök megjavítása és megtisztítása helyett — hallatlan fertő a kolostorokban, a hivatalos erkölcs e bástyáiban!

És mint a kép betetőzése — a dolgozók százainak vadállati lemészárlása a lénai aranytelepeken! . .

A kivívott szabadságok lerombolói, az akasztófák és agyonlövetések hódolói, az önkényes betiltások és letartóztatások szerzői, tolvaj hadbiztosok, tolvaj mérnökök, rabló rendőrök, gyilkos ohranások, züllött Raszputyinok — íme, ezek Oroszország „megújítói”!

És vannak még a világon emberek, akik azt merik állítani, hogy Oroszországban minden rendben van, a forradalom kihunyt!

Nem, elvtársak: ott, ahol a parasztok milliói éheznek, a munkásokat pedig agyonlövik a sztrájkokért — ott a forradalom élni fog, amíg el nem tűnik a föld színéről az emberiség szégyene — az oroszcárizmus.

És ma, Május Elseje napján, ilyen vagy olyan formában, a gyűléseken, a nyílt vagy titkos összejöveteleken — mindenütt úgy, ahogy célszerűbb — esküvel kell megfogadnunk, hogy harcolni fogunk a cári monarchia teljes megdöntéséért, hogy üdvözöljük a közelgő orosz forradalmat, Oroszország felszabadítóját!

Nyújtsunk hát kezet külföldi elvtársainknak és kiáltsuk velük együtt:

Le a kapitalizmussal!
Éljen a szocializmus!
Éljen Május Elseje

Emeljük magasra az orosz forradalom zászlaját és írjuk fel rá:

Le a cári monarchiával!
Éljen a demokratikus köztársaság!
Elvtársak! Ma Május Elsejét ünnepelj ük! Éljen Május Elseje!
Éljen a Nemzetközi Szociáldemokrácia!
Éljen az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt!

Az OSzDMP Központi Bizottsága
Külön kiáltványként jelent meg
1912 áprilisában.

(idézet: – Sztálin Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Céljaink

Aki olvassa a „Zvezdá”-t és ismeri munkatársait, akik egyszersmind a „Právdá”-nak is munkatársai, az könnyen megérti, milyen irányban fog dolgozni a „Právda”. Az orosz munkásmozgalom útját megvilágítani a nemzetközi szociáldemokrácia fényével, a munkások között elhinteni az igazságot a munkásosztály barátairól és ellenségeiről, őrködni a munkásügy érdekein — ezeket a célokat tűzi maga elé a „Právda”.

Amikor ilyen célokat tűzünk ki, koránt sincs szándékunkban, hogy elkenjük a szociáldemokrata munkások között fennálló nézeteltéréseket. Sőt: hisszük, hogy erős és életteljes mozgalom elképzelhetetlen nézeteltérések nélkül — csak a temetőben valósítható meg a „nézetek teljes azonossága”! De ez még nem jelenti azt, hogy több pontban van nézeteltérésünk, mint amennyiben egyetértünk. Korántsem! Bármilyen nézeteltérések legyenek is az élenjáró munkások között, nem feledkezhetnek meg arról, hogy mindannyian, frakcióra való tekintet nélkül, egyformán kizsákmányoltak, hogy mindannyian, frakcióra való tekintet nélkül, egyformán jogfosztottak. A „Právda” tehát elsősorban és főként a proletariátus osztályharcának egységéért, mindenáron való egységéért fog síkraszállni. Amennyire engesztelhetetlennek kell lennünk az ellenségekkel szemben, annyira engedékenynek kell lennünk egymás iránt. Háború a munkásmozgalom ellenségei ellen, béke és összetartó munka a mozgalmon belül — ez fogja vezérelni a „Právdá”-t mindennapi munkájában.

Ezt különösen szükséges hangsúlyozni most, amikor a lénai események és a IV. Duma közeledő választásai rendkívüli makacssággal vetik fel a munkások előtt az egységes osztályszervezetbe való tömörülés szükségességének kérdését. . .

Amikor munkához látunk, tudatában vagyunk annak, hogy utunk tövises. Elegendő megemlítenünk a „Zvezdá”-t, amely egy sereg elkobzáson és „perbefogáson” ment keresztül. De a tövisektől nem ijedünk meg, ha a munkások rokonszenve, amely a „Právdá”-t most körülveszi, a jövőben is meglesz. Ebből a rokonszenvből fog a „Právda” erőt meríteni a harchoz! Szeretnők, hogy ez a rokonszenv növekedjék. Szeretnék, ezenkívül, hogy a munkások ne szorítkozzanak csupán a rokonszenvre, hanem vegyenek tevékenyen részt lapunk szerkesztésében is. Ne mondják a munkások azt, hogy az írás nekik „szokatlan” munka: a munkásírók nem készen hullanak az égből, csak lassanként, az irodalmi munka folyamán nevelődnek ki. Csak bátrabban kell munkához látni: egyszer-két-szer megbotlik az ember, aztán mégis meg tanul írni. . .

Így hát, serényebben — munkára fel!

„Právda” („Igazság”) 1. az.
1912. április 22.
Aláírás nélkül.
(idézet: – Sztálin Művei 2. kötet – című könyvből)

Következtetések
– írta: J. V. Sztálin –

A politikai fellendülés első hulláma múlóban van. Lezajlanak az „utolsó” sztrájkok. Itt is, ott is felhangzanak még a tiltakozó sztrájkolok hangjai, de ezek az „utolsó” hangok lesznek. Az ország egyelőre felveszi „megszokott” képét. . .

Milyen tanulságokat vonhat le a proletariátus az utóbbi eseményekből?

Idézzük fel a „mozgalmas napok” képét.
Április 4. A lénai vérfürdő. Körülbelül 500 áldozat holtakban és sebesültekben. Az országban, külsőre, nyugalom van. A kormány hangulata szilárd. Délen megkezdődnek a tiltakozó sztrájkok.

Április 10. Interpelláció a Dumában. A sztrájkok száma növekszik. Aggasztó nyugtalanság.

Április 11. Makárov miniszter válasza: „így volt, így is lesz”. Tyimasov nem ért „teljesen” egyet Makárovval. Az első zavar a hatalom képviselőinek soraiban. Pétervárott gyűlések és sztrájkok folynak. A vidéken fokozódik a mozgalom.

Április 15. Az egyetemisták és munkások tüntetése Pétervárott.

Április 18. Pétervárott több mint 100.000 munkás sztrájkol. Munkástüntetéseket rendeznek. A hatalom elveszti fejét. Makárov nem mer mutatkozni a Dumában. Tyimasov bocsánatot kér. A hatalom meghátrál. Engedmény a „közvéleménynek”.

A következtetés világos: Hallgatással, tűréssel nem lehet kiharcolni a felszabadulást. Mennél hangosabban harsan a munkások hangja, annál jobban elveszítik fejüket a reakció erői, annál előbb visszavonulnak. . .

A „mozgalmas napok” — a legjobb alkalom a politikai pártok kipróbálására. A pártokat nem aszerint kell megítélni, amit mondanak, hanem aszerint, hogy miként viselkednek a „harc napjaiban”. Hogyan viselkedtek hát ezekben a napokban a magukat „népieknek” nevező pártok?

A szélső feketeszázas földesurak csoportja, Zamüszlovszkijjal és Markovval az élén, alig tudta leplezni a lénai gyilkosságon érzett örömét. Hogyisne, a hatalom megmutatta erejét és szigorúságát — tudják meg a „naplopó” munkások, kivel van dolguk! Tapsoltak Makárovnak. A Dumában a szociáldemokrata frakció interpellációja ellen szavaztak. Lapjuk, a „Zemscsina”, minden módon uszította a hatalmat a lénai „agitátorok”, az Oroszországszerte sztrájkoló munkások, a „Zvezdá” munkáslap ellen.

A mérsékelt feketeszázas földesurak csoportjának, Balasovval és Krupenszkijjal az élén, lényegében semmi kifogása sem volt a gyilkosság ellen — csak azt sajnálta, hogy a hatalom túlságosan átlátszóan, nyíltan járt el. Ezért, krokodilkönnyeket hullatva a „megöltekért”, azt kívánta a kormánytól, hogy sortüzek alkalmával több „taktikai érzékről” tegyen tanúságot. A csoport a szociáldemokrata frakció interpellációja ellen szavazott, lapja pedig, a „Nóvoje Vrémja”, azt ajánlotta a hatalomnak, hogy „ne ceremóniázzon” a „meggyőződéses sztrájkolókkal”, a tüntetőket „ne könnyű birságnak vagy fogságnak hanem nagyon szigorú büntetésnek” vesse alá, a letartóztatott „agitátorokat” pedig ne eressze ki többé a börtönből.

A konzervatív földesuraknak és a burzsoázia élősdi rétegeinek pártja, az októbristák pártja, a Gucskovokkal és Gololobovokkal az élén, nem az agyonlőttek miatt szomorkodott, hanem amiatt, hogy az általa támogatott kormánynak „kellemetlenségei” (sztrájkok) támadtak abból, hogy a Léna mentén „helytelenül alkalmazták a lőfegyvert”. Makárov nyilatkozatát „nem eléggé taktikusnak” minősítette, és lapjában, a „Gólosz Moszkvü”-ben, kifejezte abbeli meggyőződését, hogy a kormány „ártatlan a vérontásban”. Megbuktatta a szociáldemokraták interpellációját. A hatóságokat ráuszította a „felbujtókra”. Mikor pedig Tyimasov kezdte rehabilitálni Makárovot, megtapsolta, elintézettnek tartván az „incidenst”.

A liberális földesurak és a középpolgári rétegek pártja, a kadetok pártja, Miljukovval és Maklakovval az élén, frázisokat dörögve a lénai gyilkosságok ellen, mégis úgy találta, hogy a hiba nem a rendszer alapjaiban van, hanem olyan személyekben, mint Trescsenko és Belozjórov. Ezért, miután Makárov felszólalásával kapcsolatban elzengte farizeus ”tévedtünk”-jét, teljesen beérte Tyimasov „vezeklő” felszólalásával és elcsendesedett. Egyfelől, támogatta a szociáldemokrata frakciót, amely azt követelte, hogy az ország ítélkezzék a hatalom képviselői fölött. Másfelől, üdvözölte az ipari burzsoázia képviselőit, a „békés megújulás pártjának” urait, akik a hatalomnak ugyanazokat a képviselőit arra kérték, hogy „kulturált eszközökkel” csendesítsék le a sztrájkoló munkásokat. Hogy pedig, semmi kétség se maradjon a kadetok pártjának nemes szándéka felől — fogta magát és „Récs”-ében „ösztönös lázadásnak” nyilvánította a lénai sztrájkot.

Így viselkedtek mindezek a „népi” pártok a „mozgalmas napokban”.

Jegyezzék meg ezt a munkások és a IV. Duma „választásának napjain” adják meg nekik azt, ami őket megilleti.

A „harc napjaiban” csak a szociáldemokrácia védelmezte a munkások érdekeit, csak az mondta meg az egész igazságot.

A következtetés világos: a szociáldemokrácia a proletariátus egyetlen védelmezője. Valamennyi többi említett párt — a munkásosztály ellensége, azzal a különbséggel azonban, hogy különböző módon harcolnak a munkások ellen: ki „kulturált eszközökkel”, ki „nem teljesen kulturáltakkal”, ki pedig „egyáltalán nem kulturáltakkal”.

Most, amikor a fellendülés első hulláma elvonul, a krokodilkönnyek mögé rejtőzött sötét erők ismét mutatkozni kezdenek. A „Zemscsina” „rendszabályokat” követel a munkássajtó ellen. A „Nóvoje Vrémja” arra int, hogy ne kíméljék a „meggyőződéses” munkásokat. A hatóságok pedig „munkához” látnak és egyre-másra tartóztatják le a „megbízhatatlan elemeket”. Mire számíthatnak „új hadjáratukban”, honnan a nemrég fejvesztett hatóságok e merészsége?

Csak egyre számíthatnak: arra, hogy lehetetlen minden egyes alkalommal tömeges tiltakozásokat rendezni, hogy a munkások szervezetlenek, nem eléggé tudatosak.

„Zvezdá” („Csillag”) 33. sz.
1912. április 22.
Aláírás: K. Szólin.
(idézet: – Sztálin Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!