Mit akarnak a kapitalisták?

A napokban nyílt meg Moszkvában a kereskedők és az ipari vállalkozók második összoroszországi kongresszusa. A kongresszust a nacionalisták vezetője, a milliomos Rjabusinszkij nyitotta meg programbeszédével.

Miről beszélt Rjabusinszkij?
Mi a kapitalisták programja?

Ezt tudniok kell a munkásoknak, különösen most, amikor a tőkések rendelkeznek a hatalommal, a mensevikek és az eszerek pedig hajbókolnak előttük, hiszen ők az „eleven erők”.
Mert a kapitalisták esküdt ellenségei a munkásoknak, s hogy legyőzhessük ellenségeinket, először is ismerni kell őket.

Tehát: mit akarnak a kapitalisták?

Kinek a kezében van a hatalom?

A kapitalisták nem üres fecsegők. Ők a tett emberei. Jól tudják, hogy a forradalom és az ellenforradalom legfőbb kérdése — a hatalom kérdése. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy Rjabusinszkij is ezzel a legfőbb kérdéssel kezdte beszédét.

„Ideiglenes Kormányunk — mondotta —, amely csak valami látszathatalom volt, idegen emberek nyomása alatt állott Nálunk ténylegesen politikai szélhámosok bandája jutott hatalomra A szovjet álvezérek a pusztulás útjára terelték a népet és az egész orosz birodalom tátongó szakadék szélére került” („Récs”).

Hogy „nálunk ténylegesen politikai szélhámosok bandája jutott hatalomra”, ez persze igaz. De nem kevésbé igaz az is, hogy ezeket a „szélhámosokat” nem a „szovjet vezérek” között, hanem Rjabusinszkijék között, Rjabusinszkij barátai között kell keresni, akik július 2-án kiléptek a kormányból, hetekig alkudoztak a miniszteri tárcákért, megzsarolták az együgyű eszereket és mensevikeket, azzal fenyegetve őket, hogy nem adnak hitelt a kormánynak és végül is elérték céljukat, arra kény szeri tették az eszereket és a mensevikeket, hogy füttyükre táncoljanak.

Mert ők, ezek a „szélhámosok”, és nem a „szovjet vezérek” diktálták a kormánynak a letartóztatásokat és rombolásokat, a sortüzeket és a halálbüntetést.
Mert ők, ezek a „szélhámosok” gyakorolnak nyomást a kormányra, melyet cégérül használnak, hogy védje őket a nép haragjával szemben.
Mert ők, ezek a „szélhámosok”, nem pedig a hatalom nélküli „szovjet vezérek” „jutottak most ténylegesen hatalomra” Oroszországban.

De természetesen nem ez a lényeg. A lényeg csak az, hogy a Szovjetek, amelyek előtt még nemrég csúsztak-másztak a kapitalisták, és amelyek most szét vannak zúzva, megtartottak ugyan egy szemernyi hatalmat, de a kapitalisták most a hatalom utolsó morzsájától is meg akarják fosztani a Szovjeteket, hogy alaposabban megszilárdítsák saját hatalmukat.

Elsősorban erről beszél Rjabusinszkij úr.

Tudni óhajtják, mit akarnak a kapitalisták?
Minden hatalmat a kapitalistáknak — íme, ezt akarják.

Ki teszi tönkre Oroszországot?

Rjabusinszkij nemcsak a jelenről beszél. „Visszapillant az elmúlt hónapokra is.” Nos, és mit lát? „Az eredményeket összegezve”, egyebek közt azt látja, hogy „valami zsákutcába kerültünk, melyből nem tudunk kijutni… az élelmezési helyzet teljesen leromlott, Oroszország gazdasági és pénzügyi élete szétzüllött stb”.

Ebben persze a szovjet-„elvtársak”, azok a „pazarlók” a hibásak, akiket „gyámság alá kell helyezni”.

„Nyög az orosz föld elvtársi ölelésüktől, amíg a nép meg nem érti őket, mihelyst azonban megérti, azt fogja mondani: «népámítók!»”

Hogy Oroszországot zsákutcába kergették, hogy Oroszország súlyos válságon megy át, hogy a pusztulás szélén áll — ez persze igaz.

De nem furcsa-e, hogy:

1. Oroszországban a háború előtt gabonafelesleg volt, évente 4—500 millió pudot külföldre szállítottunk, most pedig, a háború alatt, gabonahiány van, éheznünk kell.
2. Oroszország államadóssága a háború előtt 9 milliárd volt, a kamat mindössze évi 400 millió rubel volt, ezzel szemben a háború három éve alatt az állam adóssága 60 milliárdra emelkedett és maga az évi kamat 3 milliárd rubel.

Nem világos-e tehát, hogy Oroszországot a háború és csakis a háború kergette zsákutcába?

De kik taszították Oroszországot háborúba, kik kényszerítik most is, hogy a háborút tovább folytassa, ha nem ugyanazok a Rjabusinszkijok és Konoválovok, Miljukovok és Vinaverek?

Sok a „pazarló” Oroszországban és pusztítják Oroszországot — ez nem kétséges. De ezeket a pazarlókat nem az „elvtársak” között, hanem a Rjabusinszkijok és Konoválovok között, a kapitalisták és bankárok között kell keresni, ugyanazok között, akik a háborús szállításokon és államkölcsönökön milliókat harácsolnak össze.

És ha az orosz nép valamikor megismeri őket, kurtán végez majd velük — erről meg lehetnek győződve.

De itt természetesen nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy a kapitalisták „végsőkig menő”, jövedelmező háborúra szomjaznak, de félnek felelni annak következményeiért s ezért az „elvtársakra” igyekeznek hárítani a felelősséget, hogy a forradalmat még könnyebben megfojthassák a háború hullámaiban.

Ez Rjabusinszkij úr beszédének csattanója.

Tudni óhajtják, mit akarnak a kapitalisták?
Háborút a forradalom fölött aratott teljes győzelemig — ezt akarják.

Ki árulja el Oroszországot?

Rjabusinszkij, miután felvázolta Oroszország válságos helyzetét, rámutat a „helyzetből kivezető útra is”. De hallgassák csak, micsoda „kiút” ez.

„Az állam nem adott a lakosságnak sem kenyeret, sem szenet sem textilárut . ., hogy kijussunk a mostani helyzetből, talán az éhség csontkezére, a nép nyomorára van szükség, amely torkon ragadná a nép álbarátait, a demokratikus Szovjeteket és bizottságokat.”

Hallják: „az éhség csontkezére, a nép nyomorára van szükség”…

Rjabusinszkij úrék ezek szerint készek Oroszországot „éhséggel” és „nyomorral” boldogítani, hogy „torkon ragadják” a „demokratikus Szovjeteket és bizottságokat”.

Készek becsukni a gyárakat, készek munkanélküliséget és éhséget felidézni az országban, hogy idő előtt harcra kényszerítsék a népet és eredményesebben leszámolhassanak a munkásokkal és a parasztokkal.

Ezek hát az ország „eleven erői”, a „Rabócsaja Gazéta” és a „Djelo Naróda” tanúsága szerint.

Ezek hát Oroszország igazi kufárai és árulói.

Oroszországban most sokat beszélnek árulásról. Volt csendőrök és mai rendőrkopók, tehetségtelen bértollnokok és züllött selyemfiúk — most mind árulásról írnak, a „demokratikus Szovjetekre és bizottságokra” mutogatva. Tudják meg a munkások, hogy az árulókról üvöltöző hazug beszédek csak a sokat szenvedett Oroszország igazi árulóit igyekeznek leplezni!

Tudni óhajtják, mit akarnak a kapitalisták?

Erszényük érdekeinek diadalát, mégha belepusztul is Oroszország — ezt akarják.

„Rabócsij i Szoldat” („Munkás és Katona”) 13. sz.
1917. augusztus 6.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

A moszkvai tanácskozás ellen
– írta: J. V. Sztálin –

Az ellenforradalom fejlődése új szakaszba lép. A pusztításról és rombolásról áttér az elfoglalt pozíciók megszilárdítására. A tobzódásról és garázdálkodásról áttér az „alkotmányos építés” „törvényes útjára”.

Le lehet és le kell győzni a forradalmat, mondják az ellenforradalmárok. De ez kevés. A győzelemhez még jóváhagyás is kell. Úgy kell rendezni a dolgot, hogy maga a „nép”, a „nemzet” adja ezt a jóváhagyást és ne csak Petrográdon vagy a fronton, hanem egész Oroszországban. Akkor tartós lesz a győzelem. Akkor az elért vívmányok az ellenforradalom új, jövő győzelmeinek alapjául szolgálhatnak.

De hogyan rendezzék ezt?

Gyorsítani lehetne az Alkotmányozó Gyűlésnek, az egész orosz nép egyetlen képviselőjének összehívását és kérni lehetne jóváhagyását a háború és a pusztítás, a rombolások és a letartóztatások, az ütlegelések és az agyonlövetések politikájához.

De a burzsoázia ezt nem teszi. Jól tudja, hogy az Alkotmányozó Gyűlés, amelyben a parasztok lesznek többségben, sem el nem ismeri, sem jóvá nem hagyja az ellenforradalom politikáját.

Ezért arra törekszik (már el is érte!), hogy az Alkotmányozó Gyűlést elhalasszák. Bizonyára a jövőben is igyekezni fog elhalasztani az Alkotmányozó Gyűlést, hogy végleg meghiúsítsa annak összehívását.

Hol van hát a „kiút”?

A „kiút” — az Alkotmányozó Gyűlés helyett egybe kell hívni a „Moszkvai Tanácskozást”.
A „kiút” — a nép akarata helyett hallgassuk meg a burzsoá-földbirtokosi felső rétegek akaratát, az Alkotmányozó Gyűlés helyett legyen „Moszkvai Tanácskozás”.

Kereskedők és nagyiparosok, földbirtokosok és bankárok, cári duma-tagok és a már beidomított mensevikek és eszerek részvételével tanácskozást kell egybehívni, ezt a tanácskozást „nemzetgyűlésnek” kell nyilvánítani, ez a „nemzetgyűlés” hagyja jóvá az imperializmus és ellenforradalom politikáját, hagyja jóvá, hogy a munkások és parasztok vállára rakják a háborús terheket — íme, ez a „kiút” az ellenforradalom számára.

Az ellenforradalomnak saját parlamentre, saját központra van szüksége és azt meg is teremti.
Az ellenforradalomnak szüksége van a „közvélemény” bizalmára és azt meg is teremti.

Ez a lényeg.

Ebben a tekintetben az ellenforradalom ugyanazon az úton jár, mint a forradalom. Tanul a forradalomtól.

A forradalomnak volt saját parlamentje, valóságos központja és érezte szervezettségét.

Most az ellenforradalom igyekszik megteremteni saját parlamentjét és meg is teremti, magában Oroszország szívében, Moszkvában — óh, a sors iróniája! — az eszerek és a mensevikek kezével!

És ezt olyan időben teszi, mikor a forradalom parlamentje a burzsoá-imperialista ellenforradalom egyszerű függelékének szerepét tölti be, amikor a munkások, parasztok és katonák Szovjetjeinek és Bizottságainak élethalál háborút üzentek!

Nem nehéz megérteni, hogy ilyen viszonyok között az augusztus 12-ére összehívott Moszkvai Tanácskozás elkerülhetetlenül az ellenforradalmi összeesküvés szervévé válik, az összeesküvésé — a munkások ellen, akiket kizárással és munkanélküliséggel fenyegetnek, — a parasztok ellen, akiknek „nem adnak” földet, — a katonák ellen, akiket megfosztanak a forradalom napjaiban kivívott szabadságtól, — az összeesküvésé, amelyet a tanácskozást támogató eszerek és mensevikek „szocialista frázisaival” fedeznek.

Ezért az öntudatos munkások előtt az a feladat áll, hogy:

1. rántsák le a tanácskozásról a népképviselet álarcát, világítsák meg ellenforradalmi, népellenes mivoltát;
2. leplezzék le a mensevikeket és az eszereket, akik a „forradalom megmentésének” zászlajával leplezik ezt a tanácskozást és becsapják Oroszország népeit;
3. szervezzenek tömeges tiltakozógyűléseket a „megmentők”, a földbirtokosi és tőkés haszon „megmentőinek” ellenforradalmi mesterkedései ellen.

Hadd tudják meg a forradalom ellenségei, hogy a munkások nem ülnek fel az ámításnak, hogy nem ejtik ki kezükből a forradalom harci zászlaját.

„Rabócsij i Szoldat” („Munkás és Katona”) 14. sz.
1917. augusztus 8.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Az alkotmányozógyűlési választásokhoz

Az alkotmányozógyűlési választási kampány megkezdődött. A pártok már mozgósítják erőiket. A kadetok jövendő jelöltjei már keresztül-kasul járják Oroszországot, fürkészik sikerük esélyeit. Az eszerek a választások „megszervezése” céljából Petrográdra egybehívták a parasztok kormányzósági képviselőit. A narodnyikok másik csoportja ugyanebből a célból Moszkvába összehívta az Összoroszországi Parasztszövetség kongresszusát. Ugyanakkor önhatalmúlag megalakulnak a pártonkívüli „Parasztküldöttek Helyőrségi Szovjetjei”, egyebek között abból a célból, hogy a falvakban sikeresen vezessék a választásokat. Ugyanebből a célból számos munkáskör alakul egy faluból vagy egy vidékről származó munkásokból, akik irodalommal, emberekkel látják el a falut. Végül egyes gyárak választási agitáció céljából külön választási megbízottakat küldenek a falvakba. Azoknak a „küldötteknek” megszámlálhatatlan tömegéről már nem is beszélünk — főképpen katonákról és matrózokról van szó —, akik megbízás nélkül, maguk járják be Oroszországot és a parasztokkal megbeszélik a „városi újságokat”.

Nyilvánvaló, hogy a lakosság legszélesebb rétegei tudatában vannak a helyzet fontosságának és az Alkotmányozó Gyűlés döntő jelentőségének. Mindenki érzi, hogy a döntő szerep a falué, amely a lakosság többségét képviseli, hogy éppen ezért a faluba kell küldeni minden rendelkezésre álló erőt. Mindez, kapcsolatban azzal a körülménnyel, hogy a mezőgazdasági munkások — pártunk legfőbb támaszai a faluban — szétszórtan élnek és szervezetlenek, nagyon bonyolulttá teszi falusi feladatainkat. A városi munkásoktól, a városi lakosság legszervezettebb rétegétől eltérően a falusi munkások alkotják a legszervezetlenebb tömeget. A Parasztküldöttek Szovjetjei főként a parasztság közép- és jómódú rétegeit szervezik, amelyek természetszerűen hajlamosak a „liberális földbirtokossal és tőkéssel” való megegyezésre. Ezek a Szovjetek magukkal vonják a falu proletár és félproletár elemeit is, akiket a megalkuvó trudovik és szociálforradalmár pártok befolyása alatt tartanak. A mezőgazdasági kapitalizmus és a falusi osztályharc elégtelen fejlettsége kedvező feltételeket nyújt az ilyenféle megalkuvó politika számára.

Pártunk sürgős feladata, hogy a parasztság legszegényebb rétegeit felszabadítsuk a trudovikok és szociálforradalmárok befolyása alól és a városi munkásokkal egybeforrasszuk őket egy testvéri családba.

Maga az élet is ebben az irányban dolgozik, amikor lépésről-lépésre leleplezi, hogy a megalkuvó politika nem ér semmit. A pártmunkásoknak az a feladata, hogy minden módon beavatkozzanak az alkotmányozógyűlési választásokba, feltárják e politika végzetes voltát és ily módon megkönnyítsék a parasztság legszegényebb rétegeinek, hogy a városi proletariátus körül tömörüljenek.

Ecélból a falvakban azonnal meg kell teremteni pártsejtjeinket, szorosan egybekapcsolva őket a városi pártbizottságokkal. A legszegényebb parasztokból és parasztnőkből minden járásban, minden kerületben, minden választókerületben meg kell szervezni pártcsoportjainkat. Ezeket a csoportokat egybe kell kapcsolni a kormányzóság ipari központjainak pártbizottságaival. A bizottságok kötelessége a csoportokat a szükséges választási anyaggal, irodalommal, emberekkel ellátni.

Csakis ily módon és a kampány során lehet majd megteremteni a városi és falusi proletárok igazi egységét.

Ellenezzük a tőkésekkel és a földbirtokosokkal való megegyezést, mert tudjuk, hogy az ilyen megegyezésnek csak a munkások és a parasztok látják kárát.

De ez még nem jelenti azt, hogy általában minden megegyezést ellenzünk.

Hajlandók vagyunk megegyezni a szegényebb parasztok pártonkívüli csoportjaival, amelyeket maga az élet hajt a földbirtokos és a tőkés elleni forradalmi harc útjára.

Hajlandók vagyunk megegyezni a katonák és matrózok pártonkívüli szervezeteivel, amelyek mélységes bizalommal viseltetnek nem a gazdagok, hanem a szegények, nem a burzsoázia kormánya, hanem a nép és elsősorban a munkásosztály iránt. Esztelen és káros cselekedet volna részünkről, ha az ilyen csoportokat és szervezeteket, azért, mert nem tudnak, vagy nem kívánnak egybeolvadni pártunkkal, eltaszítanók magunktól.

Ezért választási kampányunkat a falun olyan irányban kell vezetni, hogy közös nyelven tudjunk beszélni az ilyen csoportokkal és szervezetekkel, velük együtt dolgozzunk ki közös forradalmi platformot, minden választókerületben velük együtt állítsunk össze közös jelöltlistát, és a listákba ne „professzorokat”, ne „tudósokat” vegyünk be, hanem parasztokat, katonákat és matrózokat, akik életükkel is készek síkraszállni a nép követeléseiért.

Csak így lehet majd a dolgozó falusi lakosság nagy tömegeit forradalmunk vezére, a proletariátus köré tömöríteni.

Az ilyen pártonkívüli csoportokat nem kell sokáig keresnünk, mert ezek naponként születnek mindenütt. És létre fognak jönni az Ideiglenes Kormány iránti fokozódó bizalmatlanság talaján, mivel az Ideiglenes Kormány megakadályozza a Parasztbizottságokat abban, hogy a földesúri földekkel rendelkezzenek. Növekednek és növekedni fognak a Parasztküldöttek Összoroszországi Végrehajtó Bizottságának politikájával való elégedetlenség talaján, mivel a Parasztküldöttek Összoroszországi Végrehajtó Bizottsága az Ideiglenes Kormány uszályában vonszolódik. Példa lehet erre akár a nemrég megalakult „Petrográdi Parasztküldöttek Szovjetje”, amely a város egész helyőrségét egyesíti, és már az első lépésnél összeütközésbe került az Ideiglenes Kormánnyal és a Parasztküldöttek Összoroszországi Végrehajtó Bizottságával.

Példakép közöljük az alábbi platformot, amely alapja lehet az efféle pártonkívüli paraszti-katonai szervezetekkel való megegyezésnek.

1. Ellene vagyunk a földbirtokosoknak és a tőkéseknek, úgyszintén pártjuknak, a „népszabadság pártjának” is, mert ők — és csakis ők — az orosz nép legnagyobb ellenségei. Nem lehet helye semmiféle bizalomnak a gazdagokkal és kormányukkal szemben, meg kell tagadni tőlük mindennemű támogatást!
2. Bizalommal viseltetünk a munkásosztály, a szocializmus önzetlen harcosa iránt és támogatjuk őt, síkraszállunk a parasztok, katonák, matrózok és a munkások szövetségéért és megegyezéséért — a földbirtokosok és a tőkések ellen.
3. Ellenezzük a háborút, mert az hódító háború. Az annexió nélküli békéről való beszéd üres szó marad mindaddig, amíg a háborút a cár és az angol-francia tőkések titkos szerződései alapján folytatják.
4. Síkraszállunk a háború mielőbbi megszüntetéséért, ami úgy érhető el, hogy a népek elszánt harcot indítanak imperialista kormányaik ellen.
5. Ellene vagyunk a tőkések által kiélezett ipari anarchiának. Követeljük a munkásellenőrzést az iparban, követeljük az ipar megszervezését demokratikus elvek alapján, maguknak a munkásoknak és az általuk elismert hatalomnak a beavatkozása útján.
6. Követeljük a város és a falu közötti helyes termékcsere megszervezését, a várost el kell látni elegendő élelmiszerrel, a falut pedig — cukorral, petróleummal, lábbelivel, vászonnal, vasgyártmányokkal és egyéb szükséges áruval.
7. Követeljük, hogy minden föld — a cár és a cári család birtokai, a kincstári földek, a földesúri földek, a kolostori és egyházi földek — megváltás nélkül az egész nép kezébe jussanak.
8. Követeljük, hogy a földbirtokosok egész szabad földjét, a szántóföldeket és legelőket, azonnal bocsássák a demokratikusan megválasztott parasztbizottságok rendelkezésére.
9. Követeljük, hogy a földbirtokosoknál és a raktárakban levő mindennemű szabad élő és holt mezőgazdasági felszerelést azonnal bocsássák a parasztbizottságok rendelkezésére a szántók, kaszálók megművelése, az aratás stb. céljából.
10. Követeljük, hogy a háború következtében munkaképtelenné vált rokkantaknak, valamint az özvegyeknek és az árváknak emberi megélhetést biztosító segélyt adjanak.
11. Népköztársaságot követelünk, állandó hadsereg, bürokrácia, rendőrség nélkül.
12. Állandó hadsereg helyett népfelkelő hadsereget követelünk választott parancsnokokkal.
13. Felelőtlen bürokrata hivatalnokok helyett választott és leváltható alkalmazottakat követelünk.
14. A népet nyomorító rendőrség helyett választott és leváltható milíciát (népőrséget) követelünk.
15. Követeljük a katonák és matrózok ellen irányuló „parancsok”’ hatályon kívül helyezését.
16. Ellene vagyunk az ezredek feloszlatásának és a katonák egymásra uszításának.
17. Küzdünk a munkás- és a katonasajtó üldözése ellen; a szólás- és gyülekezési szabadság korlátozása ellen a hátországban és a fronton egyaránt; küzdünk az ítélet- és vizsgálatnélküli letartóztatások ellen, a munkások lefegyverzése ellen.
18. Ellenezzük a halálbüntetés visszaállítását.
19. Követeljük, hogy Oroszország minden népének adjanak jogot életük szabad berendezésére, hogy ne nyomják el ezeket a népeket.
20. Végül követeljük, hogy az országban minden hatalmat adjanak át a munkások és parasztok forradalmi Szovjetjeinek, mert csak ez a hatalom tudja kivezetni az országot abból a zsákutcából, ahova a háború, a gazdasági zűrzavar, a drágaság és a nép nyomorán gazdagodó tőkések és földbirtokosok kergették.

Általában ez az a platform, melynek alapján pártszervezeteink megegyezhetnek a parasztok és katonák pártonkívüli forradalmi csoportjaival.

Elvtársak! Közelednek a választások. Munkára fel, amíg nem késő, szervezzétek meg a választási harcot.

Munkásokból és munkásnőkből, katonákból és matrózokból alakítsatok repülő agitátorcsoportokat és rövid előadásokban ismertessétek a platformot.

Az agitátorcsoportokat lássátok el irodalommal és küldjétek szét őket Oroszország minden szegletébe.
Ébresszétek fel a falut a közeledő alkotmányozógyűlési választásokra.
A járásokban és kerületekben alakítsatok pártcsoportokat és tömörítsétek köréjük a szegényparasztság széles rétegeit.
Szervezzetek járási, kerületi, kormányzósági tanácskozásokat a forradalmi pártkapcsolatok megszilárdítása érdekében, az alkotmányozógyűlési képviselőjelöltek kijelölésére.

Az Alkotmányozó Gyűlésnek nagy jelentősége van. De mérhetetlenül nagyobb a jelentősége azoknak a tömegeknek, amelyek az Alkotmányozó Gyűlésen kívül maradnak. Az erő nem magában az Alkotmányozó Gyűlésben van, hanem azokban a munkásokban és parasztokban, akik, harcukkal új forradalmi jogot alkotva, előre fogják hajtani az Alkotmányozó Gyűlést.

Jegyezzétek meg, hogy mennél szervezettebbek lesznek a forradalmi tömegek, annál jobban fog figyelni szavukra az Alkotmányozó Gyűlés, annál biztosítottabb lesz az orosz forradalom sorsa.

Ezért a választásokon az a fő feladatunk, hogy a parasztság nagy tömegeit odakapcsoljuk pártunkhoz.

Munkára hát, elvtársak!

„Rabócsij i Szoldat” („Munkás és Katona ’) 4. sz.
1917. július 27.
Aláírás: K. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!