Magyarország fejlődése a Népi Demokrácia kezdetén

A népi demokrácia a kezdeti harcok és a győzelme után a dolgozó nép segítségével nagyon gyorsan megmutatta erejét. A fiatal népi demokrácia csak saját és a többi népi demokráciára támaszkodhatott. Az ellenséges nyugati hatalmak (a mostani gyarmatosítóink) mindent megtettek, hogy újból kapitalista diktatúra legyen. Ennek ellenére sokáig talpon maradt a dolgozók demokráciája. Épült minden nehézség ellenére a magyar gazdaság, nem volt szolgaság, élősködés, nyomor. Népi Demokrácia volt.

Vajon a dolgozók ma is építenék az országot olyan lelkesedéssel, mint Rákosi vagy Kádár idején?

Építenék a dolgozók a mostani gazdag urak országát, ahol a csak szolga lehet a nép?

Építik csak a bérrabszolgaság korbácsával, de nem a dolgozó nép, hanem az urak országát.

Építik a labancok országát, akik kifosztani jöttek ide nem segíteni.

Hová lett a dolgozók országa a mi országunk?
Amit felépítettünk azt szétrabolták. Gyarmattá váltunk, világgyarmattá, az élősködik rajtunk aki csak akar és vezetőink ebben a júdáspénzért mindent odaadnak a labancoknak.

(részlet: a Budapest 20 éve 1965)

„BUDAPEST A SZOCIALIZMUS ÚTJÁN

BUDAPEST SZEREPE AZ ORSZÁG
1950 ÓTA BEKÖVETKEZETT
GAZDASÁGI FELEMELKEDÉSÉBEN

Budapest — az európai fővárosok többségétől eltérően — mint gazdasági tényező is vezető helyet foglal el az országban. Népgazdaságunk ugyanis a kapitalista társadalmi rendszertől nemcsak fejletlen, hanem területileg igen ésszerűtlenül települt ipart kapott örökül. Az ország legnagyobb ipari gócpontja a fővárosban alakult ki; 1938-ban itt tömörült az ország gyáripari munkásságának 53 %-a. Ez a tény számos problémát vetett fel a szocialista iparfejlesztés megkezdésekor, és vet fel lényegében még ma is. Kétségtelen, hogy a felszabadulás óta a vidék iparosítása számottevően előrehaladt, de az ipari termelés nagymérvű növekedésének célkitűzése a fővárosi ipar fejlesztését is megkövetelte. A budapesti ipar 1950 óta olyan nagymértékben fejlődött, hogy vezető szerepét végeredményben mind ez ideig megtartotta.
A csaknem 2 millió lakost számláló fővárosban dolgozik jelenleg az ország ipari munkásainak 41 %-a, építőipari munkásainak mintegy 30 %-a. 1963-ban 1830 állami ipartelep, 294 kisipari termelőszövetkezet, s több mint 17 ezer magánkisiparos működött.
Abban, hogy hazánk másfél évtized alatt elmaradott agrár-ipari országból fejlett nehéziparral rendelkező ipari-agrár országgá vált, s a szocializmus teljes felépítésének korszakába lépett, a budapesti ipar gyors ütemű fejlődésének — súlyánál, jelentőségénél fogva — igen nagy szerepe volt.

A BUDAPESTI IPAR FEJLŐDÉSE

Népgazdaságunk első ötéves fejlesztési terve a főváros iparának történetében is az ipari termelés addig soha nem látott mérvű növekedésének kezdetét jelentette.
1949 óta a budapesti állami ipar termelése évente átlagosan 11%-kal emelkedett, s az 1963. évi termelés már mintegy négyszerese volt az 1949. évinek. Különösen rohamosan fejlődött ez idő alatt az iparosítás bázisát képező nehézipar. Termelésének évi átlagos növekedése elérte a 13%-ot.
A fővárosi ipar szerkezete az elmúlt 15 év alatt jelentősen változott. Új iparcsoportok alakultak ki (pl. a műszeripar, ruházati ipar), s egyes — a népgazdaság fejlesztése, illetve az export fokozása szempontjából különös jelentőséggel bíró — ágazatok (pl. vegyi- és gumiipar, híradástechnikai ipar) súlya számottevően megnőtt. Csak az elmúlt 10 évet tekintve például, a budapesti állami ipar termelésének 108%-os növekedésén belül a vegyi- és gumiipar termelése csaknem négyszeresére, a híradás- és vákuumtechnikai iparé pedig több mint háromszorosára emelkedett.
Nagymértékben változott, bővült a budapesti iparban gyártott termékek köre is. A technika fejlődésével számos új termék gyártásának bevezetésére került sor, s ezekből viszonylag rövid idő alatt jelentősen felfutott a termelés. Például:

televízióból az 1960. évi 80 ezer db-ról 111 ezer db-ra;
D-4K traktorból az 1961. évi 35 db-ról 1395 db-ra;
MUP programvezérléses egyetemes marógépből az 1961. évi 34 db-ról40 db-ra;
B12 vitaminból az 1960. évi 9 kg-ról 103 kg-ra;
filmnyomott szövetből az 1960. évi 3,2 millió m2-ről 6,6 millió m2-re;
szintetikus szálat tartalmazó pamutszövetből az 1960. évi 5 ezer m2-ről 7,7 millió m2-re emelkedett a budapesti állami ipar termelése 1963-ra.

A fővárosi ipar termékeinek csaknem 1/4-e kerül exportra. Számos gyártmányból azonban (pl. híradástechnikai ipari nagyberendezésekből, hajókból, autóbuszokból, televíziókból) ennél jóval nagyobb hányad kerül külföldi megrendelőkhöz.
A budapesti állami (gyár-) iparban foglalkoztatottak száma az 1938. évihez mérten két és félszeresére, az 1949. évinek pedig több mint másfélszeresére emelkedett. A termelés fokozásában 1960-ig aránytalanul nagy szerep jutott a létszám emelkedésének. A II. ötéves tervidőszak eddig eltelt szakaszában már jelentősen változott e tekintetben a helyzet, a termelékenység növekedésének mértéke azonban még mindig nem tekinthető kielégítőnek.
A termelékenység növekedésének aránya különösen az első ötéves terv időszakában volt kisebb mértékű a szükségesnél. Ezekben az években az ipari beruházások túlnyomó része új vállalatok, illetve üzemek létesítésére irányult, s csak kisebb rész jutott a termelő berendezések korszerűsítésére. Az 50-es évek elején helyezték üzembe többek között a Csepeli Gázgyárat, az Egyesült Izzó Vákumtechnikai Gyárát, a Csepel Vas- és Fémművek új csőgyárát, az Elektronikai Mérőkészülékek Gyárát, a Mechanikai Mérőműszerek Gyárát.
A jelenleg folyamatban lévő beruházások főként rekonstrukciós jellegűek, a meglevő üzemek termelő berendezéseinek korszerűsítését, a termelékenység növelését célozzák.

A BUDAPESTI ÉPÍTŐIPAR FEJLŐDÉSE

A népgazdaság nagyarányú fejlesztése az építőiparral szemben támasztott követelményeket — a felszabadulás előttihez mérten—rendkívül megnövelte.
A felszabadulás előtti Magyarország gazdasági életében az építőipar igen csekély súlyt képviselt; 1930-ban az ország kereső népességének még 3%-át sem alkotta az építőiparban foglalkoztatottak száma. 1949-ig az építőipart az elaprózódottság, a kisipari módszerek jellemezték. 1949. január 1-én 19 ezer építőipari üzemet tartottak nyilván az országban, s az egy üzemre jutó foglalkoztatottak száma alig haladta meg az 5 főt.
Az építőipar előtt álló feladatok ugrásszerű növekedése mindenekelőtt az építőipari erők koncentrálását követelte meg. 1950-től kezdődően az építőipari szervezet fejlődése mind országosan, mind a fővárosban rohamos volt. 1954-ben a budapesti építőiparban az egy vállalatra jutó átlagos munkáslétszám már elérte a 800-at, jelenleg pedig a 2 ezret is meghaladja.1960-ban a főváros kereső népességének 6%-a, 1963-ban pedig 7%-a dolgozott az építőiparban.
1950 óta a főváros fejlesztésére fordított összes beruházásnak mintegy 33%-át képezték az építés jellegű beruházások. Ennek a nagyszabású építési programnak a megvalósítása természetesen elsősorban a budapesti székhelyű építőipari vállalatokra hárult. Tevékenységük nyomán évről évre számos újonnan létesített, bővített, átalakított építménnyel gyarapodott a főváros.
Az elmúlt években az építőipari munka korszerűsítése tekintetében számottevő eredmények születtek, jóllehet a jelenlegi színvonal még korántsem tekinthető kielégítőnek. A budapesti építőipari vállalatok gépparkja az elmúlt 4 esztendő alatt — a teljesítőképesség alapján számítva — több mint másfélszeresére nőtt. Ennek nyomán jelentősen előrehaladt a fontosabb munkafolyamatok gépesítése is. 1963-ban a földmunkák közel 3/4-ét, a parkettagyalulás 2/3-át, a meszelési-festési munkák 1/4-ét végezték gépek segítségével.
A korszerű építési módok és anyagok alkalmazása terén szintén jelentős fejlődést értünk el, bár ezzel még nem lehetünk teljes mértékben elégedettek. 1963-ban a falazatok 32%-a készült betonból, illetve vasbetonból, s az átadott lakások közel fele épült blokkos, paneles, öntöttfalas eljárással.”

SaLa

Bal-Rad komm: „…Vajon a dolgozók ma is építenék az országot…”

– Ma biztosan nem az országot építik a dolgozók! Hogy itt ma mi épül? – azt még biztosan senki nem tudja. Az viszont biztos, hogy NAGY IRAMBAN ZAJLIK A 28 ÉVE TARTÓ ROMBOLÁS!

A kérdés így LENNE helyes: „…Vajon a dolgozók a jövőben is építenék az országot…”

– A balrad.ru válasza letaglózó lehet a BIZAKODÓK számára.

NINCS „EMBERANYAG”!

Az itthon maradt göthös vének? A deviáns – alulképzett – tömeg? Az „erőtartalék”? Az élősködő életmódhoz szokott polgárrhy és nemmzetthy ifjak?

Ezekkel kéne országépítéshez fogni! Olyan állapotok között, amihez képest Magyarország 1945-ben IDILLI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT leledzett! „AKKOR” ugyanis volt legalább támaszunk! Volt külső segítőnk! Voltak barátaink!

Ma csak ellenségeink vannak! Határokon belül, határokon túl.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 február 12. hétfő van!  Rohan az idő!

 Majd el telik ez az esztendő is! Már csak 322 nap van hátra belőle. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

ÉS MÁR CSAK 54 – ET KELL ALUDNUNK ÁPRILIS 8-IG! AKKOR AZTÁN TRÓNRA EMELHETJÜK A VAJDÁT!

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Lídia, Lívia + Álea, Bán, Erátó, Eulália, Lida, Lilla, Liviána, Livianna és Reginald nevű kedves  olvasóit.  (Velünk nem csesz ám ki a Wikipedia! AZÉRT IS fölsoroljuk MIND!)

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Február 12 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

1542 – VIII. Henrik angol király lefejezteti hűtlen feleségét, Howard Katalint.

1919 – Pozsonyban a szociáldemokrata párt sztrájkot hirdet a Šrobár-féle kormány ellen; a város német és magyar polgársága által támogatott megmozdulás 8 halottat követelő katonai beavatkozással ér véget.

1938 – II. Károly román király felfüggeszti az alkotmányt, és királyi diktatúrát vezet be.

1939 – Vojtech Tuka, a Szlovák Néppárt (HSL’S) radikális, nácibarát szárnyának vezéralakja Adolf Hitlerrel tárgyal és segítséget kér az önálló szlovák állam megteremtéséhez.

1976 – VI. Pál pápa Lékai Lászlót esztergomi érsekké nevezi ki.

1982 – Felavatják a 12 500 nézőt befogadó, 1,7 milliárd forint költségből épült Budapest Sportcsarnokot (1999. december 15-én leégett).

1993 – A tolna megyei Alsónyék és Pörböly között 12 halálos áldozattal járó baleset történik, amikor iskolabusz ütközik össze vonattal.

2016 – Az 1054-es nagy egyházszakadás óta első alkalommal ül tárgyalóasztalhoz a római katolikus egyház és az orosz ortodox egyház vezetője. Ferenc pápa és Kirill moszkvai pátriárka közös nyilatkozatot adnak ki havannai találkozójuk után.

Február 12-én is születtek életük későbbi szakaszában csudás dolgokat tévők. Pl:

1787 – Beszédes József vízépítő mérnök, az MTA levelező tagja († 1852).

1809 – Abraham Lincoln az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke († 1865)

1903 – Rideg Sándor Kossuth- és József Attila-díjas magyar író († 1966)

1934 – Ladányi Mihály magyar költő († 1986)

De haltak is meg ezen a napon jelességek! Nem mind ágyban párnák közt. Pl:

1479 – I. Eleonóra navarrai királynő (* 1426)

1542 – Howard Katalin VIII. Henrik angol király 5. felesége (* 1520 körül) Őt pl. hóhér…

1955 – Szőke Szakáll magyar színész, kabarészerző (* 1884)

1978 – Szász Pál magyar matematikus (* 1901)

Ma Mianmarban a nemzeti egység napja van, ezért hát nem dolgoznak. Ünnepelnek!

USA több északi államában Lincoln születésnapját ünneplik – hivatalos ünnep keretében.

Amúgy pedig Darwin-nap van ma.

Légikatasztrófa Oroszországban

Lezuhant Moszkva közelében a Szaratovszkije Avialinyii orosz légitársaság egy utasszállító repülőgépe, fedélzetén 71 emberrel.

A Ramenszkoje járásban bekövetkezett szerencsétlenségnek nincsenek túlélői. A repülőgép a helyszínen készült videofelvételek tanúsága szerint darabokra tört. Az An-148-as gép, amely az Urál hegységtől délre fekvő Orszkba indult, a főváros domogyedovói repülőteréről való felszállás után néhány perccel tűnt el a radarok képernyőiről. Fedélzetén 65 utas és hatfőnyi személyzet tartózkodott. Makszim Szokolov közlekedési miniszter a baleset helyszínére utazott.

A katasztrófa okának megállapítására a kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) központi apparátusa indított vizsgálatot. A meteorológiai szolgálat szerint az időjárási feltételek kedvezőek voltak, ezért nem idézhették elő a balesetet. Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, és a szerencsétlenség miatt elhalasztotta Szaranszkba tervezett belföldi útját.

A legfrissebb hírek szerint a felszállást követően a gép parancsnoka rádión keresztül hibát jelentett, és közölte hogy a közeli Zsukovszkij repülőterén vészhelyzeti kényszerleszállást hajt végre. Ám az adás megszakadt.

Ennél vadabb hír is van. Eszerint a gép összeütközött a levegőben az orosz posta egyik helikopterével. Ezt a hírt az Orosz Posta cáfolja.

Ugyanakkor a frissen megalakított nyomozóbizottság máris büntetőeljárást indított a „légiközlekedési műveletek szabályainak megsértése miatt, amely két vagy több személy halálát okozta”.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

Szíria

T. Rex a nyakába vette a Közel – Keletet. Öt napon keresztül tartó zarándoklatba kezd mától. Elmegy Jordániába, Törökországba, Libanonba, Egyiptomba és Kuvaitba. Kármentő körát ez a javából. Valamit megpróbál az Usa megrogyott ottani nimbuszán renoválni.

Mintegy T. Rex körútjára időzítve, az Al-Watan ománi újság nagy ciikben fejti ki abbéli meggyőződését, hogy az amerikai-izraeli latorpáros szaíriai fölforgatő tervei teljes sikertelenségre vannak kárhoztatva.

„Oroszország készen áll együttműködni minden olyan országgal, amelyek erőfeszítései a közel-keleti államok békés egymás mellett élésének biztosítására irányulnak. Így Izraellel is” – jelentette ki Moszkvában az Állami Duma Védelmi Bizottsága alelnöke, Jurij Shvütkin, aki megjegyezte, hogy Oroszország és Izrael hadserege között is lehetséges együttműködés.

Советский учебно-боевой истребитель-перехватчик МиГ-25. Фото: ©РИА Новости

Az a hihetetlennek tűnő hír jelent meg az izraeli F-16-os lelövésével kapcsolatban, hogy a „bűnös” egy ősrégi, szovjet gyártmányú „Repülő Róka”, azaz egy MiG-25PD volt.

Az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres a tegnapi zűr után szükségét látta csitítani a konfliktusban érintett feleket, és felszólította Izraelt, hogy ne élezze tovább a konfliktust. (Lehet márr azóta leváltásán ügyeskedik a cionista latorpáros.)

Ha Guterres komolyan veszi a dolgát, alighanem kezd komolyan aggódni. Felhívását uyanis azt követően tette meg, hogy Hossein Salami iráni dandártábornok beígérte: „Irán megnyitja a pokol kapuit Izrael felett!” Aki pedig azt követően nyilvánult meg, hogy a zsidó állam csak nem hajlandó nyugodni. Ugyanis tegnap a balul kiütött kaland után még néhány rakétát ráeresztett Szíriára, de azokat már szigorúan izraeli légtérből.

A háború egyéb színhelyein pedig semmi változás. A felek bőszen lődöznek egymásra. Főként Afrinban. Főként Törökországból rakétázgatja a kurdokat az óvatossá vált török légierő.

Kardigan egyre vérszomjasabb, tábornokai pedig egyre megfontoltabbak. Tegnap össz-vissz. tizenegy török katonát buktak. Plusz egy helikopter. Ez pedig az „Olajág” kezdete óta a legnagyobb veszteségük/nap. Viszont 86 kurd milicista megölését jelentették. A törökök.

A katlan kikormolása még tart Idlib latorrezervátum területén, de a szír kormányhadsereg főerői nem foglalkoznak időpocsékoló dolgokkal.

Nyomulnak Sarakib irányába. Az an-Nuszra pedig fut előttük.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

Donbassz

Valcman Nyalókakirály Donbassz békéjének egyedüli zálogát az amerikai-ukrán kiagyalású ENSZ-békefenntartók odavezénylésében látja.

Miután a’ zoroszok kivonultak, a szeparatistákat lefegyverzik és az orosz határokat is ellenőrzésük alá vonták a békefenntartók! – minden szép és jó lesz – mesélte el álmát.

Donbasszi fronthelyzet:

Eduard Baszurin napi összefoglalójából kiderült, hogy hiába a gyér latorostrom, tegnap azért volt veszteség. A DNR egyik katonája súlyosan megsebesült Kominternovonál.

Andrej Marocsko szerencsére – „ilyen szép eredményről” nem tudott hírt adni. Arról igen, hogy a szórványos ostromnál aggasztóbb az újabb és újabb friss latorerők érkezése a frontmellékre. Ilyesmikről Eduard Baszurin is beszámolt.

Tegnap Artyemovszkban ünnepélyesen köszöntöttek egy rakás NATO – „tanácsadót”! Feladatuk a latorhad városi harcokra felkészítése. (Ami jó, hiszen a NATO – latorszövetségnek semmi ilyen jártassága nincs.)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Észveszejtő izraeli-amerikai pofátlanság

A Fehér Ház támogatja Izraelt a Szíria területén történt incidens kapcsán, nyilatkozta az USA elnöki szóvivője, Sara Sanders RIA Novostyinak nyilatkozva.

„Izrael szilárd szövetségese az Egyesült Államoknak, és támogatjuk azt a jogát, hogy megvédje magát az Irán által támogatott szíriai és militáns erők ellen Dél-Szíria területén. Felszólítjuk Iránt és szövetségeseit, hogy hagyják abba a provokatív cselekményeiket, amelyek veszélyeztetik a béke megteremtését a régióban „- mondta Sanders.

-Hát itt tartunk feleim! A latorszövetség a végsőkig kitart a SAJÁT értelmezés mellett!

Bibi Netanjahu tegnap – miután LEGALÁBB EGY izraeli repülőgépet lelőtt a szír légvédelem – telefonon fölháborodva hívta fel Vlagyimir Putyin orosz államfőt. Sajtószóvivője szerint Bibi „megerősítette Izraelnek azon JOGÁT ÉS KÖTELESSÉGÉT, hogy megvédje magát a szír terület felől érkező támadásoktól.”

A szóvivő a beszélgetés végkifejletéről úgy nyilatkozott, hogy „a két vezető megállapodott abban, hogy folytatja a két ország katonasága közötti koordináció megerősítését a szíriai konfliktushelyzetek elkerülése érdekében.”

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

A 78 forintos órabér

A balrad.ru számára biztos nem lesz könnyebb 2018! Mint az immár 28. esztendeje regnáló hazaáruló és népkifosztó RENDSZER ESKÜDT ELLENSÉGE, a kádárista balrad.ru ha nem is a látványosan üldözött, de a hatalom által nem igazán kívánatos hírblogocska marad. A maga nyomorával együtt.

AMELYNEK LÉTEZÉSE ÉS MŰKÖDÉSE KIMONDOTTAN ÉS CSAKIS A SZIMPATIZÁNSAI ANYAGI TÁMOGATÁSÁNAK KÖSZÖNHETŐ! Sajnos ez várhatóan így lesz 2018 – ban is!

Ez van! Bár a mindennapi napi 14 órás görnyedés a klaviatúra fölött már érezteti hatását! Hogy mi lesz? Meglátjuk. (Lehet át kell térni a balkezes pötyögésre.)

Szóval új esztendő jön, régi problémákkal. Amik között a romlott látás, a lemerevedett nyak, jobb kéz, derék és lábak nem a legnagyobb problémát jelentik balrad.ru adminnak. 64 évesen ezek már kötelező bajok!

Nagyobb gond ezeknél az anyagiak hiánya. Amit a néhány szimpatizáns rendszeres vagy alkalmi adománya csak enyhíteni képes, megszüntetni nem.

AZ Ő ADOMÁNYAIKAT EZÚTTAL IS HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM!

A balrad.ru számtalan olvasója – a közvetlenül a portált olvasók, a blogot a Fecebookon, Twitteren, VK-n böngészők – csakis nekik, a Bal-Rad-ot rendszeresen támogató tucatnyi, és alkalmilag segítő szimpatizánsok adományainak köszönheti, hogy olvashatja – kommentelheti a balrad.ru – t! CSAKIS NEKIK!

Szeretném megértetni a balrad.ru olvasóival-szimpatizánsaival: SOKKAL SZERENCSÉSEBB LENNE, HA AKIK KEDVELIK A BAL-RAD – OT, HAVONTA CSAK EGY KÁVÉ ÁRÁVAL (nem többel!) TÁMOGATNÁK A HÍRBLOG MŰKÖDÉSÉT!

Leírom: január hónapban HAT személy küldött adományt, hét alkalommal,  kb. 35 ezer forintot. (Ezúton is hálásan köszönöm!) Ebből 25 ezret éves tárhelydíjra, 7300 forintot éves domain – név használatra le is gombolt a szolgáltató!

Februárban 11-ig  összesen KETTŐ adományt kapott a balrad.ru.

Ami az olvasónak kb. öt percnyi információ, az nekem másfél órai munka, vakoskodás. 

Naponta min. tíz cikk kerül fel a balrad.ru-ra. Ez alapesetben 300 cikk, 450 órai munka. Némi túlzással 117 forint/cikk. Némi túlzással 78 forintos órabérért. Mínusz a rezsi.

A balrad.ru havi olvasottsága legkevesebb 300 ezer fő! Ha ennek a tábornak CSAK AZ EGY EZRELÉKE szánna havonta CSAK 500 forintot a balrad.ru támogatására…

Amit megtehetnek postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

Megtehetik a Pay-Palon keresztül:

A “Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on:

PayPal - The safer, easier way to pay online!

amely piktogramm a balrad.ru főoldalának jobb fölső sarkában virít.

Vagy ha kérik a balrad13@gmail.com e-mail cimen, akkor bankszámlaszámot is tudunk megadni.

A beérkező adományokról olvasóinkat – mint mindig – a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk! (Ez minden egyes adomány beérkezésekor közlésre kerül.)

Óriási segítség lehetne a balrad.ru számára nyújtott “technikai-anyagi” segítség is! Ami nem közvetlen adományozást jelent, hanem a balrad.ru tartalmainak a közösségi médiafelületeken (Facebook, Twitter, Instagramm, VKontakt – meg a qrvajéet tudja még milyen megosztási lehetőségek vannak.) való megosztása, illetve ezeken a felületeken és hírportálok hozzászólási rovataiban való hivatkozások a balrad.ru-ra. Hátha még több olvasó érezne elviselhetetlen adakozási kényszert! Hátha úgy gondolnák, hogy HAVONTA EGY KÁVÉ ÁRÁVALmegsegítenék a balrad.ru-t!

ÉS HÁT ISMÉT VANNAK AZ OLDALON REKLÁMOK! DE CSAK ÓVATOSAN!

A hugi jött, látott, és a KNDK nyert!

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong Phenjanba szóló meghívót adott át szombaton Szöulban Mun Dzse In dél-koreai elnöknek, aki az USA legnagyobb dühére a meghívást azonnal elfogadta.

A dél-koreai elnök csaknem három órán át tárgyalt Szöulban a téli olimpiára érkező észak-koreai politikai küldöttség négy vezetőjével, köztük Kim Jo Dzsonggal, aki a Koreai Munkapárt agitációs- és propagandaosztályának helyettes vezetője.

Képtalálat a következőre: „kim jo-jong foto”

A találkozó helyi idő szerint délelőtt 11 órakor kezdődött, és része volt egy ebéd, amelyet Mun Dzse In adott – közölte a dél-koreai elnöki hivatal egyik tisztségviselője. A vendégül látott tisztségviselők között volt Kim Jong Nam észak-koreai államfő is.

Ahogy arra számítani lehetett, Kim Jo Dzsong levélben átadta bátyja meghívóját, és szóban közölte, hogy az a lehető leghamarabbi időpontra szól.

De hogy a bürökpohár Amerika számára még keserűbb legyen, Dél-Korea az olimpiát közvetlenül követő közös dél-koreai – amerikai hadgyakorlatra nemet mondott, és ösztönözné a KNDK és az USA közti párbeszéd megindítását.

Elemzők úgy vélik, hogy ez a menet is Kim Dzsong Uné lett, egyhangú pontozással.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Csak rajtunk múlik!

Nem létezik politikai atombomba – Döbrögi hívei mesterséges burokban élnek

Akár politikai atombomba is lehet az OLAF Orbán veje elleni nyomozásból – legalábbis Török Gábor politológus szerint. Mi azonban azt gondoljuk: a Fidesz szavazótábora olyan szekta, amelynek híveit nem befolyásolja a valóság.

„Tiborcz OLAF-botrányával már le is dobták ezzel az atombombát, csak még nem robbant, illetve nem derült ki, hogy akként hathat. Pedig lehet még erősebb fordulat is ebben az ügyben” – mondta Török Gábor politológus az ATV-n. Nem értékeljük túl Török jóstehetségét, de ezt a mondatát még több kétellyel fogadjuk, mint a korábbiakat. A tények ugyanis a következőek:

– a Fidesz 2,1-2,3 millió biztos szavazóval rendelkezik,

– vagyis a magyar választópolgárok többségének nem élvezi a támogatottságát a kormány,

– azonban nincs olyan ellenzéki erő/formáció, amely képes akár csak megközelítően ekkora a tábort összefogni,

– így a Fidesznek egyetlen célja, hogy saját táborát egyben tartsa és garantálja, hogy szimpatizánsai el is menjenek voksolni.

Ilyen helyzetben politikai atombombáról kizárólag akkor beszélhetünk, ha azt a Fidesz hívők zárt világára dobja le bárki. Erre pedig lényegében nulla az esély. Ugyanis:

– a Fidesz ma már szektaként működik, a hit alapvetését, vagyis Orbán tévedhetetlenségét és lassan isteni mivoltát megkérdőjelezni nem lehet,

– a szekta tagjait kommunikációs karantén zárja el a valóságtól, kizárólag a szektavezér által jóváhagyott híreket fogyaszthatják,

– ha mégis találkoznak nekik nem tetsző hírekkel, véleményekkel, akkor elkerülik a vitát – az észérvek ütköztetését -, vádaskodni, trollkodni kezdenek, érdemi párbeszéd helyett.

Néhány kiragadott példa a kommunikációs burokra:

– bár minden ellenzéki párt egyértelművé tette – több ízben is –, hogy hatalomra jutva sem bontaná le a déli határkerítést, a Fidesz változatlanul a valósággal szemben kommunikál, amelyet hívei lelkesen el is hisznek,

– a kormány folyamatosan arról beszél, hogy civil szervezetek támogatják az illegális migrációt – mindeddig azonban egyetlen egy konkrétumot sem hallottunk ezzel kapcsolatban. Mit tekint a kormány az illegális migráció támogatásának? Még a legújabb kodifikációs szörnyszülöttjükből sem derül ki. De híveik pontosan tudják, mit kell erről gondolni, kérdést nem tesznek fel.

– elég annyit mondani: Mészáros Lőrinc,

– vagy Simicska Lajos,

– esetleg Tiborcz István.

A Fidesz számára réges rég nem cél az ország többségének támogatottságát megszerezni. Hiszen bőséggel elég a meglévő szavazókat harci lázban tartani. Ehhez az eszközöket pedig az összes választó finanszírozza.
(b1)

Bal-Rad komm: Sajnálatos módon igazak a fenti megállapítások! Egy állandó hazugságra és lopásra berendezkedett szektával állunk szemben, amelynek eltávolítása a közéletből pedig egyszerűen parancsoló kényszer. ELTÁVOLÍTÁSUK PEDIG CSAK AZ ELSŐ LÉPÉS LEHET AZ ORSZÁGUNK ÁLLAPOTÁNAK NORMALIZÁLÁSÁHOZ VEZETŐ ÚTON!

Ez pedig csakis választói ÖSSZEFOGÁSSAL kezdődhet.

Minél nagyobb arányban KELL részt venni a választásokon. Beleértve a külföldre menekülteket is!

Szükséges, hogy a legnagyobb potenciált jelentő mintegy negyven százaléknyi útálkozó rászánja magát a részvételre.

Elő kell hogy jöjjön a választói helyzetfelismerés! NEM A PÁRTLOGÓ, HANEM A HORDAJELÖLTTEL SZEMBEN LEGESÉLYESEBB JELÖLT SZEMÉLYE SZÁMÍT! ARRA KELL SZAVAZNI! Még azon az áron is, hogy az álellenzék MENESZTÉSE IS megkezdődik.

Mivelhogy az álellenzék SEMMIKÉPPEN SEM HAJLANDÓ a teljeskörű összefogásra, a felelős döntés a VALÓBAN A VÁLTOZÁST AKARÓ VÁLASZTÓKRA VÁR! Ezt a döntést sajnos megnehezíti a bűnszervezetek öndicsérő, magamutogató kortesmutatványa.

DE NINCS MÁS LEHETŐSÉG, MINT A KOLLEKTÍV VÁLASZTÓI „RÁÉRZÉS”!

Ha ez elmarad, április 8-a a vég kezdetének napja lesz a magyarok számára.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Egyszer már sikerült a Népi Demokrácia megteremtése

A történelmi helyzet a 2. világháború után lehetőséget teremtett a magyar dolgozó népnek a kommunisták vezetésével a népi demokrácia megteremtésére. Eleinte nagyon kevés dolgozó értette ezt meg, de a kommunisták kevés csapata a szovjetunió segítségével mégis nem kis harc árán elérte a dolgozók értelmét és segítségükkel megvalósult a dolgozók népi demokráciája.

Mit jelentett ez a magyar nép számára?

Felszámolták a termelőeszközök magántulajdonára épülő gazdasági rendszert és a dolgozó közösség gazdaságát kezdték el felépíteni a kommunista párt vezetésével és irányításával. Kiszorították a hatalomból a Horthysta fasiszta elemeket és támogatóikat, akiket az USA reakciós állama segített. Bevezették a tervgazdálkodást, ahol a dolgozó nép érdekei voltak a meghatározók. Nagyon szegény körülmények álltak a magyar népi demokrácia rendelkezésére, de sikerült a dolgozókat megnyerni a kommunistáknak a kizsákmányolás mentes társadalom felépítésére.

Miért jobb a népi demokrácia a dolgozó népnek?

A kapitalista rendszerben a dolgozó csak munkaerő áru, a termeléshez pénzért megvásárolható szolga embere. A kapitalista gazdasági modell az emberiséget milliárdnyi szolgára és kevés tőkésre osztja meg. A milliárdnyi dolgozó ember a tőkések kiszolgálója, így alacsonyabb rendű ember. Ez az embertelen könyörtelen kizsákmányolás és élősködés világméretű diktatúra. A népi demokrácia a dolgozó emberek egyen rendű közössége, ezért emberséges. Nincs szolga és nincs kizsákmányolás sem. Alapvetően munka szerinti a dolgozók jövedelme, nem a vagyon számít, hanem az emberi érték.

Alább a népi demokrácia kezdetének korhű leírása következik.

Részlet: A Magyarország története (1951)

A NÉPI DEMOKRÁCIA GYŐZELME,
A MÁSODIK PROLETÁRDIKTATÚRA,
A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSE MAGYARORSZÁGON
(1945—)
Magyarország elnyomott dolgozóit a dicsőséges Szovjet Hadsereg szabadította fel a német fasiszták és nyilas bérenceik uralma alól. A Szovjet Hadsereg győzelme Hitler-Németország felett egyben szétzúzta a reakciós Horthy-rendszert, a nagytőkések és nagybirtokosok államát, kiszakította Magyarországot az imperializmus rendszeréből és ezzel a szocializmust építő nemzetek sorába léphettünk.

A Szovjet Hadsereg győzelme visszaadta függetlenségünket, lehetővé tette, hogy a magyar munkásosztály, a dolgozó parasztság, elnyomott népünk végre maga vegye kezébe sorsának irányítását.
A magyar munkásosztály a felszabadító Szovjet Hadsereg győzelme nyomán és a Szovjetunióra támaszkodva, a Kommunista Pártvezetésével és szoros szövetségben a dolgozó parasztsággal:

1. fokozatosan kiszorította az államhatalomból az imperialistákra támaszkodó nagytőkés és nagybirtokos-osztály maradványait, megteremtette népi köztársaságunkat, alkotmányt adott hazánknak, és megszilárdította államunkat: a proletariátus diktatúráját népi demokrácia formájában;

2. fokról-fokra, harcban megszerezte a gazdasági élet összes döntő pozícióit; a nép tulajdonába vette a bányákat, a bankokat, a gyárakat, elindította hazánkban a kultúrforradalmat, megkezdte a szocializmus építését Magyarországon;

3. felépítette a háborúban romba dőlt hazánkat, újjáépítette iparunkat, helyreállította mezőgazdaságunkat, két és fél év alatt megvalósított hároméves tervünkkel elindította útjára szocializmus építését hatalmas mértékben előrevivő Ötéves tervet.
…„…
A kisgazdapárti reakció összeesküvésének leleplezése

A nagybirtokos- és nagytőkés-osztály nemcsak a Kisgazda Párt legális szervezeteit használta fel a demokrácia elleni támadásra és áskálódásra, a másik ütőkártyája az illegális szervezkedés volt. Az Amerikai Egyesült Államok mindenben támogatták a Magyar Köztársaság ellenségeit, így ebben az időszakban elsősorban a kisgazdapárt jobbszárnyára támaszkodtak.

A sikeres stabilizációval a gazdasági fronton elért győzelmet betetőzte a reakcióra mért politikai csapás, mellyel lelepleződött a Kisgazda Párt reakciós vezetőinek, köztük Nagy Ferencnek köztársaság ellenes összeesküvése. Az egész dolgozó nép előtt világossá vált, hogy a régi rend hogyan akarta a Kisgazda Párton keresztül megdönteni a demokráciát, visszahozni a nagybirtokosok és nagytőkések uralmát és megsemmisíteni a demokrácia minden vívmányát.

Az Egyesült Államok ellenséges magatartása a magyar demokráciával szemben a széles tömegek előtt világossá vált. Kiderült, hogy az összeesküvők az Amerikai Egyesült Államok segítségével akarták terveiket keresztülvinni. De ebben a tekintetben az amerikai reakciósok csak addigi politikájukat folytatták.

Az USA reakciós kormánykörei, ahol csak lehetett, ártottak hazánknak. A nyilasok és német fasiszták által elrabolt gyári berendezéseket, nyersanyagokat, dunai hajókat, melyeknek legnagyobb részét Németország amerikai megszállott övezeteibe szállították, nem voltak hajlandók visszaadni a demokratikus Magyarországnak. Ezzel is gátolni igyekeztek az újjáépítés ütemét. De világosan megmutatkozott az Amerikai Egyesült Államok ellenséges magatartása Magyarország irányában a párizsi béketárgyalások idején is. Az Egyesült Államok Magyarországot jóvátétel fejében 8 milliárd békepengővel akarták megterhelni. Mint ismeretes, ez ellen a Szovjetunió erélyesen fellépett. Visinszkij az amerikai-angol diplomatákkal szemben kijelentette, hogy:»A szovjet kormány arra törekszik, hogy Magyarországnak könnyebb legyen talpra állni, hogy Magyarország is részt vehessen Európa újjászületésében.« Visinszkij követelte, hogy az amerikaiak adják végre vissza Magyarországnak a németek és nyilasok által elrabolt javakat. A Szovjetuniónak nagy küzdelem után sikerült az angolszászok által követelt jóvátételi összeget annak 66%-ára csökkenteni. A Szovjetuniónak fizetendő jóvátételi összeg az angolszászok eredeti követelésének nyolcadrészét tette ki. Ennek az összegnek is a felét a Szovjetunió később elengedte Magyarországnak, hogy megkönnyítse a hároméves terv gyorsabb végrehajtását.
Sztálin Rákosi Mátyás kérésére még a békeszerződés érvénybelépése előtt utasítást adott ki a magyar hadifoglyok hazaszállítására. 1947 folyamán több mint százezer hadifogoly tért haza családjához, később fokozatosan, gyors ütemben valamennyien hazatértek.

A békeszerződés aláírása 1947 február 17-én történt Párizsban. Magyarország a Szovjetunió felszabadító harcának és állandó segítségének eredményeként visszaszerezte állami függetlenségét, szuverenitását, melyet évszázadok óta nélkülözött.

Hároméves terv

A jó pénz megteremtése, a békekötés, az összeesküvés felszámolása a belső és külső konszolidálódás útjára vitték hazánkat. A jövő világos képét ekkor ismét a Kommunista Párt tárta a nemzet elé.

A hároméves tervvel építsük újjá Magyarországot, hozzuk rendbe háború sújtotta hazánkat, állítsuk helyre iparunkat és mezőgazdaságunkat, emeljük fel népünk életszínvonalát a háborúelőttinek 108 százalékára.

A Magyar Kommunista Párt vezetésével és irányításával elkészült a hároméves terv, mely azt a célt tűzte ki, hogy három esztendő alatt 6581 millió forintot ruházzunk be népgazdaságunkba, ipari termelésünk színvonalát az utolsó békeév, 1938—39 termelési színvonalának 27%-ával magasabbra emeljük, mezőgazdasági téren pedig elérjük a háborúelőtti tíz év átlagos színvonalát.

A reakció gyűlölettel fordult szembe a tervvel, kilátástalannak és keresztülvihetetlennek tartotta, külföldi kölcsön felvételét sürgette. Rákosi Mátyás 1947 május hetedikén az angyalföldi munkások nagygyűlésén ezzel szembeszegezi: »Fizessenek a gazdagok!«, »Vagyondézsmát a háborús és inflációs nyereségekre!«, »Államosítsák a legnagyobb bankokat és a Magyar Nemzeti Bankot!«

Az ország dolgozó népe lelkesen kiállt a kommunisták által kidolgozott hároméves terv mellé és a külföldi kölcsön helyett a nagyvagyonok megadóztatása mellett foglalt állást.

1947 augusztus 1-én az egész ország népének örömünnepeként elindult útjára a hároméves terv és ezzel hazánk a tervgazdálkodásútjára lépett.
…„

SaLa

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com