A jelenlegi választási rendszerben elsősorban az egyéni körzetekben kialakult eredményeken múlik, ki kormányozza Magyarországot a következő 4 évben. Mivel a parlament 199 fős, Magyarországot pedig 106 egyéni választókerületekre osztották, könnyen kiszámolható, hogy az egyéni körzetek döntő többségében aratott győzelmek nélkül egyetlen párt se tud kormányra kerülni.
Április 8-án két szavazólapot kapnak a magyarországi lakcímmel rendelkező választók: az egyiken pártlistára szavazhatnak, a másikon pedig a legszimpatikusabb egyéni képviselőre ikszelhetnek. A két voksot jellemzően ugyanannak a pártnak adják a választók, ám az is pontosan ugyanúgy érvényes, ha valaki megosztja a szavazatait. Vagyis ha egyik párt listájára, másik párt egyéni jelöltjére szavaz (a Fidesz pontosan ettől fél: hogy az ellenzéki szavazók megosztják a szavazatot, és tömegesen az esélyes jelöltre ikszelnek.)
Ahhoz, hogy valaki egyéni jelölt legyen 500 ajánlást kell gyűjteni az adott körzetben lakó választóktól. Mivel a kerületek nagyjából 80-100 ezresek, ez nem átugorhatatlan léc egy létező szervezetnek. Ám a nem létezőket, az úgynevezett kamupártokat segíti az a 2014-ben bevezetett szabályozás, hogy egy választó tetszőleges számú jelöltet ajánlhat (vagyis ez utat nyit az adatkereskedelemnek, hiszen egy párt eladhatja az ajánlók adatait más pártoknak pénzért, volt is ebből feljelentés, rendőrségi eljárás, majd a nyomozások eredmény nélkül megszűntek).
Az ajánlások gyűjtése március 5-ig tart. Ám a legtöbb párt már megnevezte az egyéni jelöltjeit, sőt, akadt olyan szervezet is, amely már több helyen visszaléptette az indulóit.
Például az MSZP és az Együtt a pécsi Mellár Tamás és a veszprémi Kész Zoltán javára, az Együtt pedig 2-2 MSZP-s, DK-s és LMP-s javára lépett vissza. Az MSZP és a DK külön megállapodott, hogy nem indít egymás ellen jelöltet, 60:46 arányban koordinálták az egyéni indulásokat.
A Fidesz és a Jobbik minden körzetben indul, ahogy az LMP és a Momentum is. Az LMP még nem adott közre jelölti listát, így térképünkön egyelőre nem szerepelnek.
Az egyetlen, amitől a horda retteg a választás napján
(index)
Bal-Rad komm: És hogy mitől retteg a horda? Hát a választói józan észen alapuló összefogástól. Attól, hogy a választók elfelejtik a pártlogókat, és a döbrögistával szembeni legerősebb jelöltre adják a voksukat!
A balrad.ru ERŐSEN JAVALLJA ezt a TUDATOS VÁLASZTÓI MAGATARTÁST! Javallja már most az interaktív térkép nézegetését!
Olvasóit-szimpatizánsait pedig arra kéri, hogy MENJENEK EL OKVETLENÜL szavazni, és minél több ember bírjanak rá a részvételre!
Határon túli nemzettestvéreinket pedig arra kérjük, NE SZAVAZZANAK! A DÖNTÉS JOGÁT HAGYJÁK MEG NEKÜNK, DÖBRÖGISZTÁNI MAGYAROKNAK!
AZ ELMENEKÜLT MAGYAROKAT PEDIG FELSZÓLÍTJUK! VEGYENEK MAGUKON ERŐT, ÉS MENJENEK EL SZAVAZNI!
A döbrögizmus gircsája IGENIS MEGROPPANTHATÓ! MEG IS KELL ROPPANTANI! De ez csak felismerésen alapuló, logikus választói összefogással valósulhat meg.
Persze azt is hozzá kell tennünk, hogy még ha létre is jön a kívánt összefogás, a problémáink ettől még sajnos nem fognak megoldódni! A döbrögisták VÁLASZTÁSOKKAL VALÓ elkergetése CSAK AZ ELSŐ LÉPÉS lesz!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Az ígéretek földje – hogy húznák ki a pártok a gödörből az egészségügyet?
A pártok választási programjai alapján most azt mutatjuk be, melyik politikai erő mihez kezdene a területen.
Képzelje el, hogy egyik délután egyszer csak szúrni kezd az oldala, majd egyre fokozódik a fájdalom, már felegyenesedni is alig tud. Megijedve attól, hogy talán vakbélgyulladása van, mentőt hív, amely 10 perc múlva már csönget is önnél. A kedves mentőápoló besegíti önt a korszerű járműbe, negyed óra múlva már a közeli kórház a Vészhelyzet sorozatból ismert színvonalú sürgősségi osztályán várakozik, ahol pár percen belül meg is vizsgálja a kipihent és felkészült orvoscsapat. Azonnali diagnosztikai vizsgálatok sora után kiderül, nem akut a helyzet, de azért jobb lesz kivenni a vakbelét. A betegápoló a tiszta, modern, szállodakörülményekkel vetekedő kórterembe kíséri, a mosolygós nővér mindenről tájékoztatja, megnyugtatva önt, hogy teljesen felesleges azon aggódnia, van-e önnél szappan, kéztörlő és WC-papír, hiszen az minden kórteremben alapfelszerelés. Bár ön már nem ehet reggelig, egyetlen szobatársa vacsoráját látva összefolyik a nyál a szájában, sebaj, reggel már meg is műtötték, mire felébred, éttermi minőségi ebéd várja a kisasztalon. Kisvártatva az önt operáló orvos megérkezik, részletesen tájékoztatja a műtétről, minden kérdésére válaszol, a későbbiekben pedig még többször benéz, hogy jól van-e. Másfél nap múlva, amikor hazamehet, csak köszönnie kell a még mindig mosolygós dolgozóknak. Nem, borítékra egyáltalán nem lesz szüksége: a hálapénz eszükbe sem jut, hiszen nagyon jól keresnek, örülnek, hogy segíthettek önön.
Nos, megcsípni nem tudjuk, de felébredhet. Ugyan bizonyára rájött, hogy ez nem a valóság, de nem is álom: a pártok egészségügyi programjai ígérnek ilyen világot önnek. Hogy melyik? Röviden: mindegyik, de egy rövid összefoglaló után végigvesszük részletesen is.
A parlamenti pártok és a bejutásra még esélyesnek tartott Momentum választási programjait néztük végig a Jobbik kivételével. Utóbbit természetesen nem szándékosan hagytuk ki, hanem mert az ellenzéki párt csak jövő kedden mutatja be választási programját és a pártközpontból jelezték: még úgy sem szeretnének ebből semmit megelőlegezni, ha csak egészségügyet mutatnák be. Vona Gábor pártjának így jobb híján a 2014-es vállalásait ismertetjük majd.
Ami általánosságban minden párt programjára elmondható, az a helyzet idealizálása, ami a jelenlegi állapothoz képest kétségkívül nem nehéz, az eljutás módja, az eléréséhez szükséges lépések kifejtése azonban a legtöbb helyen hiányzik, csak a végeredmény áll a dokumentumban.
A legtöbb párt hozzányúlna például a kórházi struktúrához, de egyik sem fejti ki, hogy miből teremtene ehhez – vagy akár az orvos bérek drasztikus megemeléséhez és a hálapénz megszüntetéséhez – megfelelő finanszírozást. Mindegyik program az ellátás sebességének és minőségének javításával ígér előrelépést a gyógyulási és várható élettartam-statisztikákban, miközben az ezzel szorosan összefüggő egészségneveléssel és megelőzéssel csak némelyik foglalkozik.
De lássuk részletesen.
Kórházakat stadionok helyett
Az MSZPTegyünk igazságotcímű választási programja 25-ből másfél oldalon foglalkozik az egészségüggyel, de fél oldal abból is helyzetelemzés, illetve annak ecsetelése, hogy a kormány focira és stadionokra költötte az egészségügyre költhető százmilliárdokat.
Legfontosabb az egészség! Ne csak a gazdagok kapjanak színvonalas egészségügyi ellátást! –
ütik fel a kecsegtető fejezetcímmel vállalásaikat a szocialisták, ám 15 közhelyszámba menő konkrét ígéreten túl nem sokat tudhatunk meg arról, hogy az új rendszert hogyan és főleg miből képzelnék.
Az MSZP legfontosabb ígéretei:
– négy év alatt elérni, hogy Magyarország egészségügyi ráfordítása elérje az Európai Unió átlagát
– helyreállítani a mindenkire kiterjedő egészségbiztosítást. Visszaállítani a független Egészségbiztosítási Pénztárat, hogy ellenőrizze az egészségügyi ellátásokra fizetett pénzünk átláthatóságát
– jelentős béremelést az egészségügyben dolgozóknak, hogy béreik megközelítsék, majd elérjék a piaci bérek átlagát
– megállítani az orvosok és a nővérek elvándorlását
– felszámolni a hálapénzt
– emelni a kórházak és a szakrendelők működési előirányzatait, hogy több juthasson korszerű eszközökre, karbantartásra és lerövidíthessük a várólisták hosszát
– mindenki számára hozzáférhető, jobban finanszírozott háziorvosi rendszert teremteni
– több forrást biztosítunk egészségmegőrzésre, prevencióra
– korszerű roham- és esetkocsik beszerzésével fejleszteni az Országos Mentőszolgálatot
– új, szociális alapon nyugvó gyógyszertámogatási rendszer bevezetése
Gyurcsány és a tb-extra
A Demokratikus Koalíció arányait és részleteit tekintve is valamivel több mindent gondol az egészségügyről, de Gyurcsány Ferenc pártjának 90 oldalas választási programjából így is csak ötöt kapott az egyik legkritikusabb helyzettel küzdő ágazat. A Krízisterápiát az egészségügynek címet viselő fejezet a szocialisták programjához hasonlóan olyan általános ígéretekkel is kecsegtet, mint, hogy megállítja a magyar egészségügy lecsúszását, felszámolja az emberhez méltatlan viszonyokat, helyreállítja az egészségügyben dolgozók anyagi és társadalmi megbecsülését, csökkenti a várólistákat, de ezeken túl azért konkrétabb, a megoldást is legalább részben vázoló ígéreteket is tesz.
Úgy mint:
– a meglévő finanszírozás átalakítása után az egészségügy a kiadások alapján arányosan részesüljön a társadalombiztosítási járulékból
– mindenki számára egységes ellátás, az egészségügy mindenkori átlagos színvonalának megfelelő orvosi eljárásokkal, az alapcsomagon túli ellátásra külön önkéntes csomag (tb-extra)
– az állam gyógyítson, vagy fizessen! – elv bevezetése: aki a rögzített szolgáltatást meghatározott időn belül nem kapja meg az állami egészségügyben, az jogosulttá válik azt magánszolgáltatótól megvásárolni, amelynek költségeit a társadalombiztosítás köteles téríteni
– magánegészségügyi szolgáltatás igénybevételekor a kiadások bizonyos határig leírhatók legyenek a személyi jövedelemadóból
– életpályamodelljek fokozatos bevezetése az egészségügy különböző szintjein az ágazatra fordított GDP növekedési többletből és a helyreállított társadalombiztosítási járulékbevételekből finanszírozva
– e-konzultáció lehetőségének megteremtése a háziorvos és a beteg között, e-recept, dobozos kiszterelés nélküli gyógyszerforgalmazás
– az Egészségbiztosítási Felügyelet visszaállítása, széles ellenőrzési és szankcionálási jogkörrel a biztosítottak érdekében és a befizetések jogszerű és hatékony felhasználása felett
– a fekvőbeteg-ellátás tehermentesítése a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésével és az egynapos sebészet kiterjesztésével
– krónikus ellátó kórházak, betegotthonok létrehozása az aktív fekvőbeteg ellátásból kivont gyógyintézetek bázisán
– orvosok tehermentesítése a felesleges adminisztrációtól
– egészségtudatosság erősítése, ösztönző rendszer bevezetése a betegségek megelőzésére
– diák- és a tömegsport ösztönzése az egészség megőrzése, az életminőség javítása érdekében
Önálló egészségügyi minisztériumot Pesten!
Az LMPÚj kezdet című, 46 oldalas választási programjából 4 oldal és 15 pont foglalkozik az egészségüggyel, és mindjárt második bekezdésében az egészségügyi ellátás és finanszírozás rendszerének átfogó megújítását ígéri, nem kisebb vállalások mellett, mint hogy méltányos és átlátható finanszírozási viszonyok közepette a kapacitások ésszerűbb kihasználásával javítsák az ellátórendszer eredményességét.
Konkrét ígéretek:
– a bruttó nemzeti jövedelem több mint 6,5 százalékát fordítani egészségügyre (szemben a mostani 5-el)
– egységes társadalombiztosítási rendszerben differenciált szolgáltatások: kiegészítő biztosításokkal többletszolgáltatások vásárolhatók legálisan
– a betegellátás minőségét tükröző nemzetközi standardok bevezetése
– önálló egészségügyi minisztérium és Egészségügyi Érdekegyeztető Tanács visszaállítása, egységes közegészségügyi és járványügyi hatósági rendszer
– azonnali, 50%-os béremelés az egészségügyben foglalkoztatottaknak négy éven át további emelések
– a gyógyító munkát végzők mentesítése a szervezési és gazdasági tennivalók alól
– a hálapénz megszüntetése
– fekvőbeteg-ellátás tehermentesítése újjászervezett szakrendelőkkel és a hozzájuk tartozó egynapos kórházakkal, az alapellátás praxisközösségei a szakorvosi ellátástól vesz nek át rutinfeladatokat
– egészségvédelmi országgyűlési biztos intézményének létesítéseaz egészségjogok védelmére
– pályakezdési pótlék, lakhatási támogatás a fiatal szakdolgozóknak
– tartósan betegek életminőségének biztosítása, kiszolgáltatottságuk csökkentése, hospice szolgáltatások széles körű elérése a gyógyíthatatlan betegeknek
A Momentum a fogamzásgátlásra is gondolt
Az egyik legrészletesebb, és legalaposabbnak tűnő egészségügyi program a hvg.hu által megkérdezett szakértők szerint is a Momentumé: a köztudatba alig több mint egy éve betört szervezet 350 oldalas programjából 35 oldal foglalkozik az egészséges Magyarországgal. Számos ígéretük megegyezik a többi pártéval: eltörölni a hálapénzt, a teljes ágazatot lefedő béremelés orvosi és ápolói életpályamodell kidolgozása, csökkenteni az orvosok adminisztratív terheit.
A párt további vállalásai:
– megerősíteni a háziorvosi rendszert: magányos praxisok helyett csoportpraxisok kialakítása, ahol a háziorvosok mellett szakorvosok, szakápolók, gyógyszerészek, gyógytornászok, védőnők és más egészségügyi dolgozók is elérhetők. A betegeket a lehetőségek szerint helyben ellátni, hogy csak a komplexebb problémákkal kelljen messzire utazni. A csoportpraxisokba falubusz program juttatja majd el a betegeket.
– növelni az egynapos sebészeti beavatkozások arányát
– lehetővé tenni, hogy az állam magánellátóktól is vásároljon szolgáltatásokat
– digitális forradalom az egészségügyben, telemedicinával, az orvosok és intézmények összekapcsolásával
– az emberek kapjanak szabadnapot a szűrővizsgálatokhoz, pénzügyi ösztönzők mellett
és néhány extra:
– vény nélkül is elérhető sürgősségi fogamzásgátlás
– betegbiztonsági igazgatót minden kórházba
– internetes eléréssel rendelkező digitális eszközök elterjesztése: az otthon mért vérnyomás-, vércukorértékeket és egyéb egészségügyi mutatókat a háziorvosok online felületen elérhetik és napi szinten tájékozódhatnak betegeik állapotáról
– online és telefonos információs szolgálatok, egészségmegőrzéssel kapcsolatos ismeretterjesztő programok
Együtt a szapadpolcos gyógyszerekért
Az Együtt 50 oldalas, IKEA-katalógus formátumú választási programjából három oldal, 491-ból pedig 34 programpont foglalkozik az egészségüggyel. A Komáromi Zoltán háziorvos által kidolgozott anyag a többi pártéhoz hasonlóan a legfájóbb pontokon avatkozna be elsőként: drasztikusan növelné az egészségügyre fordított kiadásokat, növelné a béreket, rövidítené a kórházi várólistákat. Ezen felül:
– az egybiztosítós rendszer fenntartása mellett ösztönözni a kiegészítő magánbiztosítási szolgáltatásokat, munkáltatói kiegészítő biztosításokat
– a háziorvosi praxispénz 25 százalékos növelése, praxisalap, tanulmányi ösztöndíjak és pályakezdést támogató hitel az üres háziorvosi és házi gyermekorvosi praxis vonzóbbá tételére
– ötéves országos program a háziorvosi rendelők modernizálására, informatikai fejlesztésére
– a betegjogok és az egészségbiztosítási felügyelet intézményeinek helyreállítása
– napi háromszori, a dietetikai szempontokra is figyelemmel levő kórházi élelmezési rendszert kialakítása (A jelenlegi helyzetről egészen friss tapasztalatai vannak Juhász Péter pártelnöknek)
Néhány, más pártnál nem olvasható ígéret:
– a szociálisan rászorulók körében célzott gyógyszer-, gyógyászati segédeszköz- és szemüveg-támogatás bevezetése
– egyes, nem veszélyes, vény nélkül kapható gyógyszerek szabadpolcos kereskedelmének könnyítése a kiszolgálás javítása érdekében,
– gyógyszer-házhozszállítás szabályainak kidolgozása a kistelepüléseken élők gyógyszerellátásának megkönnyítésére
– tb-támogatott mesterséges megtermékenyítési ciklusok megduplázása, a beavatkozáshoz szükséges gyógyszerek támogatásának emelése
– prevenciós célú, tb-támogatott, új HIV-gyógyszerek széles körű hozzáférésének megteremtése, új generációs Hepatitis gyógyszerek törzskönyvezésének felgyorsítása
A Jobbik nem bonyolította túl
A Jobbik választási – és benne egészségügyi programja – ahogy arra már utaltunk, csak keddtől lesz elérhető. Addig csak a párt 2014-es vállalásaibólindulhatunk ki, amely az összes rivális szervezetnél vázlatosabban, ebből adódóan elnagyoltabban írja le, hogy kormányra kerülve mit tennének a területtel. Annyira kevés pontból áll, hogy akár egy az egyben ide is másolhatjuk:
– véget vetni az alulfinanszírozottságnak, a korábbi kétszer ezermilliárdos jogtalan elvonást visszaadni az ágazatnak
– a szociális rendszert leválasztani az egészségügyről, beleértve a táppénzbiztosítást
– magas szintű egészségkultúra kialakításával a prevenciót előtérbe helyezése
– kockázati pótlék a mentősöknek
– országos otthonápolási hálózat felállítása
– a fogászati kezelések ingyenessé tétele a magyar állampolgároknak
Összefogás-maximumból szakmai minimum
A konkrét pártprogramokon túl az idei választás előtt egy egészségügyi minimum névre keresztelt összellenzéki megállapodás és egészségügyi program is összeállt — és az ellenzéket itt tényleg úgy kell érteni, hogy a DK-tól a Jobbikon át a kétfarkú kutyákig mindenki aláírta és részt vett a kidolgozásában.
Emlékezetes, június közepén a jobbikos Lukács László György a „Gyógyítható-e az egészségügy?” című szakmai fórumon vetette fel, hogy szükség lenne egy pártok és kormányzati ciklusok felett átívelő konszenzusra, egy olyan irány megfogalmazására, amellyel mindenki egyetért, és ami azután érintetlen marad.
A megállapodást Kincses Gyula korábbi MDF-es képviselő, a Gyurcsány-kormány egykori egészségügyi államtitkára hozta tető alá, a résztvevő pártok (MSZP, DK, Együtt, Jobbik, Momentum Mozgalom, LMP, Párbeszéd, Liberálisok, Modern Magyarországért Mozgalom, Magyar Kétfarkú Kutyapárt) közül pedig mindegyik elnöke aláírásával vállalta, hogy a közösen meghatározott szakmai minimumoktól kormányra kerülése esetén sem tér el.
A dokumentum mottója: senki ne legyen szegény azért, mert beteg, és senki ne legyen beteg azért, mert szegény – vagyis jövedelmi helyzettől függetlenül mindenki férjen hozzá a közfinanszírozott ellátásokhoz: meg kell határozni, hogy mi jár a számonkérhetően befizetett járulékokért, azaz a közfinanszírozás, az ellátási csomag tartalmát.
Az anyag minden résztvevő párt programjából magán visel egy kicsit, így azoktól az általánosságoktól sem mentes, amelyet minden politikai erő külön-külön is elpuffogtatott, hogy meg kell erősíteni az alapellátást, fejleszteni a járóbeteg-ellátó központokat, és a lakosság igényeihez szabni a kórházakat.
A konkrét vállalások között szerepel, hogy az egészségügyi közkiadások GDP-arányos részesedését 4 év alatt az európai átlagra: a mostani 5 százalékról 7 százalékra emelnék, a lakossági kiadások arányát viszont a mostani több mint 40-ről 30 százalékra csökkentenék.
Kezen túl két parlamenti ciklus alatt az uniós átlaghoz zárkóztatnák a magyar lakosság születéskor várható átlagos élettartamát (amiben 4 évnyi lemaradásunk van), életpályamodellt alakítanának ki az egészségügyi dolgozóknak, akik bére egy egylépcsős emelés után minimum öt éven át az átlagos bérnövekedést meghaladó módon emelkedne. Programot indítanának a kivándorló, illetve pályaelhagyó orvosok és nővérek visszacsábítására, és további kedvezményekkel (pl. ágazati nyugdíjpénztár, speciális adószabályok, egészségügyi bérlakás program stb.) növelnék az egészségügyi dolgozók megbecsültségét.
A finanszírozási rendszert úgy alakítanák át, hogy ne a kezelések mennyiségének növelésére, hanem eredményességre ösztönözzön, a kritikus területeken meghatároznák a várólisták megengedett maximális hosszát.
Visszaállítanák az önálló egészségügyi minisztériumot és a mostani kormány előtti idők független közegészségügyi és járványügyi felügyeletet. A hálapénzt teljes tilalma mellett megteremtenék a legálisan megvásárolható szolgáltatások piacát a közszolgáltatóknál, hogy a magánegészségügy ne kényszerből választott alternatívája, hanem kiegészítője legyen a közösségi egészségügynek.
Csak a Fidesz! (programja nincs sehol)
Bár a program kidolgozása előtt Kincses Gyula megkereste a Fideszt is, a nagyobbik kormánypárt – amelynek nagy valószínűséggel kormányon maradva mellesleg legnagyobb esélye lenne a vállalások megvalósítására – azonban semmilyen formában nem reagált és nem is vett részt az egyeztetéseken.
A Fidesz és a KDNP egészségügyben megvalósítandó terveiről – illetve komplett választási programjáról – így nagyjából annyit tudunk, mint 2014-ben, amikor Orbán Viktor azt felelte az ezt firtató kérdésre: „a mi programunk egyetlen szóban foglalható össze, s ez úgy hangzik: folytatjuk. Szerényebben fogalmazva, két szóban: folytatni szeretnénk.”
Mit lehet ehhez hozzátenni? Egészségünkre.
(HVG)
Bal-Rad komm: Most olyan időket élünk, amikor az ilyen „programokat” érdemes lenne végigiböngészni. HA LENNÉNEK PROGRAMOK!
Ugyanis EZEK a programoknak nevezett és elnagyolt valamik – ebben teljesen egységesek! – csupán az elvárások és igéretek vonatkozásában van közöttük verseny.
Politikai bűnbandáink pl. a közegészségügyről még néhány dologban egyetértenek. Ezt viszont nem teszik közkinccsé. MIBŐL?
Mivelhogy tisztában vannak az igéretek tarthatatlanságában – ergo a „programok” hazug voltában – a MIBŐL? – kérdését nem is említik! Ha elkezdené BÁRMELYIK IS feszegetni a MIBŐL? – kérdését, máris borulna MINDEGYIK „programja”!
Az egészségügy egy nagyon drága dolog. A legköltségesebb. Azt nem csak létrehozni, hanem működtetni IS kell! Azaz: az egészségügy folyamatosan hatalmas összegeket igényel. Mondjuk ki: GAZDASÁGI HÁTTERET! JÓL MŰKÖDŐT, AMI FOLYAMATOSAN FINANSZÍROZZA!
Magyarország gazdaságát a rendszerváltással módszeresen fölszámolták, szétverték. Másfél millió munkahelyet szüntetve meg ezáltal, ami másfél millió JÁRULÉKBEFIZETŐ FOLYAMATOS KIESÉSÉT JELENTETTE! Ugyanakkor legalább ennyi segélyezettet!
Ebből a másfél millióból JÓ HA KÉTSZÁZEZRET sikerült pótolni.
Mert hiába a döbrögista horda dicsőségjelentései a munka frontjáról! HATSZÁZEZER MAGYAR külföldön dolgozik. Az ország lakosságának száma legkevesebb félmillióval csökkent. Tartósan kétszázezer a munkanélküliek száma. Ugyanennyi a közfoglalkoztatott. Legalább 150 – 200 ezren egyszerűen eltűntek a foglalkoztatási statisztikákból.
A multik összeszereldéi legfeljebb a nyugdíjkassza időleges fenntartására jók csak.
Lehetne részletezni kötetnyi anyagban csak a bajokat! A megoldás viszont egy mondatba belefoglalható: GAZDASÁGI HÁTTERET KELL MEGTEREMTENI!
Erről kellene programokat írni! Merthogy előszöris GAZDASÁGOT KELL teremteni ahhoz, hogy annak jövedelméből lehessen finanszírozni TÖBBEK KÖZÖTT a közegészségügyet IS! (Mert más téren is lenne tennivaló!)
Jelen társadalmi viszonyaink között márpedig ÖNÁLLÓ MAGYAR GAZDASÁG KIÉPÍTÉSE NEM KÍVÁNATOS! És nem is engedélyezett! Az EU-s júdáspénzekből bármi kivitelezhető, csak a gazdasági kiszolgáltatottságunk fölszámolását célzó beruházások NEM!
EZ A GYARMATTARTÓINK KÍVÁNALMA! – LÉTÜNK ALAPVETÉSE!
Politikai bűnbandáink ezekről a dolgokról hallgatnak. Inkább mesefilmeket vetítgetnek.
A „…senki ne legyen szegény azért, mert beteg, és senki ne legyen beteg azért, mert szegény…” – című filmet mindegyik levetíti, mert tudják: a magyarok imádják a maséket.
Most képzeljük el: egyszercsak jönne egy őszinte politikai erő. Amely azt mondaná, hogy nagy a baj emberek! ORSZÁGOT KÉNE MEGINT ÉPÍTENI! Mi hajlandók vagyunk élére állni egy ilyesminek és levezényelni, de…! NEM ÍGÉRHETÜNK MÁST, CSAK KÍNT, KÖNNYET, VEREJTÉKET,- és legalább harminc év kemény munkát! DIKTATÚRÁT! Körbekerített országgal, vízumkényszerrel, utazási tilalommal!
Most képzeljük el, hogy egy ilyen ajánlatra mi lenne a választói reakció?
Nem nehéz elképzelni! „Elmentektijajóqrvajanyátokba!” Ez lenne!
Ha véget ér a mesefilm, az utolsó távozó MAGYAR majd kapcsolja le a villanyt Hegyeshalomnál. És felejtse el a Szózatot is! Tudják: „Hazádnak rendületlenül…”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Így működik a tökéletes horda-biorobot: Hollik fölmondta a Tiborcz-ügyről körbe küldött frakcióvezetői silabuszt
Pontokba szedett sorvezetőt küldött a fideszes frakcióvezető, Gulyás Gergely a Fidesz és a KDNP képviselőinek arról, hogy mit kell mondaniuk, ha az Elios-ügyről kérdezik őket – írtuk péntek reggel.
Délután Hollik István élőben prezentálta, hogy is működik kommunikációs területen a pártfegyelem. Egy sajtótájékoztatón a Hír Tv újságírója kérdezte a KDNP-s képviselőt, hogy ha szerinte Tiborcz István ártatlan ebben az ügyben, akkor mi szükség volt Gulyás Gergely levelére a frakciótagoknak.
Ami ezután történt, arra a magyar belpolitikán edződöttek sem számíthattak: Hollik ugyanis szó szerint elkezdte felmondani a Gulyás levelében megfogalmazott pontokat:
„Az Elios-jelentés egy brüsszeli kampányjelentés, Brüsszel beavatkozása a magyar választási kampányba.”
„2014-ben is a választások előttre időzítették az ezzel kapcsolatos híreket, most ugyanezt teszik. Ezt az ügyet egyszer már kivizsgálták, most csak megismétlik a vádaskodásokat.”
„Orbán Viktort próbálják támadni vele, pedig az OLAF-jelentéssel érintett időszak nagy részében a Simicska Lajos vezette Közgép volt a tulajdonos.”
Amikor a felsorolás végén a Hír Tv riportere is jelezte, hogy dehát ez Gulyás sajtóba kiszivárgott levelének a felmondása volt csak, és szeretett volna tovább kérdezni, Hollik többször elmondta, hogy neki ebben az ügyben nincs több mondanivalója.
Az egész Elios- és Tiborcz-ügyről épp pénteken jelent meg egy nagyobb videós összefoglaló anyagunk, érdemes azt is megnézni:
(444)
Bal-Rad komm: Ha nem itt élnénk Döbrögisztán vajdaságban, jókat röhögnénk a magyarok bárgyúságán.
Azon, hogy volt egy élhető jó kis országuk, de egyszerűen értéktelen üveggyöngyökért odaadták néhány szélhámosnak, bűnözőnek. Most pedig ezen bűnözők marakodásához szurkolnak egyik vagy másik bűnbandának. Megállapíthatnánk, hogy Döbrögisztán vajdaságban maffiabandák torokmarcangolása zajlik, a zsákmányolás jogáért. Vagy elhúlve nézhetnénk a döbrögisztáni folytatásos kutyaviadalt! És megállapíthatnánk, hogy ezek a magyarok mazochisták. Élvezik saját kínzásukat. Élvezik, mert ahelyett hogy szájjelcsapnának a szadista martalócbandák között, inkább valamelyiknek szurkolnak.
De hát itt élünk Döbrögisztán vajdaságban! – és nem másutt! Magyarokként. Mazochistákként!
Magunkon meg nem illik röhögni!
Sorsunkoneltűnődni meg végképp nem! Inkább rábízzuk magunkat a politikai banditaseregletek valamelyikére.
Ahelyett, hogy egy szálig elkergetnénk őket!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
A phyongcsangi téli olimpia jégkorongtornáján Oroszország válogatottja legyőzte a szlovénokat.
A mérkőzésre dekoráltak az orosz szurkolók. Sztálin képével ékített sarló-kalapácsos vörös zászlót is segítségül hívtak. A lelkisegély megtette a hatást!
„Почему сборная России побеждает Словению в хоккей? Потому что с нами Сталин – Miért győzött az orosz jégkorongválogatott Szlovénia ellen? Azért, mert Sztálin velünk!” – adta meg a magyarázatot a 8:2-esorosz győzelemre Dmitrij Szimonov a „Sport-Expressz” főszerkesztő-helyettese.
A balrad.ru megjegzi, hogy a szlovákia elleni meccsen vesztes orosz jéghoki szbornaját nem segítette a Generalisszimusz. Akkor ugyanis nem volt jelen!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
február 21. napján 8 órakor elkezdődik az eddigi legnagyobb maffia per Magyarországon. Az első számú uzsorás zaklatással vádolja a Sárgapólósokat.
A nyomozás 2015-ben kezdődött.
Az NNI-vel akarták megfélemlíteni a békés véleménynyilvánítókat.
Ez annyira jól sikerült, hogy amikor 2016. januárjában kihallgatott minket a magyar FBI, akkor azonnal a Laura útra mentünk. Ezt követően szinte hetente fordultunk meg ott.
3 200 oldalnyi nyomozati anyagot raktak össze az ügyben.
Egy egész ügyosztály dolgozott évekig e szörnyű bűntényen. Edit asszony főnyomozó munkamániássá vált.
És most 2018. február 21. napján 8:00 –kor elindul a per a BKKB-n a Budakeszi úton.
Itt a nagy lehetőség, hogy találkozzunk az első számú uzsorással. Hiszen mint sértettnek, meg kell jelennie valamelyik tárgyaláson csakúgy, mint ámokfutó feleségének. A tanúkénti meghallgatásukat az ügyész és a Sárgapólósok is indítványozták.
Az ügyhöz tartozik, hogy az uzsorás eddig már négyszer futamodott meg, amikor a bíróságon szembe kellett volna néznie a kifosztott SeVizásokkal. A korábbi becsületsértési és távoltartási ügyek a gyávasága miatt mind megszűntek.
Ha szívesen mondanál valamit az uzsorásnak, akkor gyere el a tárgyalásra.
Egy kis dalt is felénekeltünk az esemény tiszteletére.
Hamarosan eseményoldalt is készítünk, ahol az ügyről további részleteket osztunk meg.
Hajrá!
Tisztelettel: Póka László
Nem adom a házamat mozgalom
0630-931-9802
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ma már 2018 február 17. szombat van! Rohan az idő!
Majd el telik ez az esztendő is! Már csak 317 nap van hátra belőle. (Szökőévben eggyel több)
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
ÉS MÁR CSAK 49 – ET KELL ALUDNUNK ÁPRILIS 8-IG! AKKOR AZTÁN TRÓNRA EMELHETJÜK A VAJDÁT!
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Donát + Ajándok, Alex, Donátó, Egyed, Elek, Emőd, Lukács és Rex nevű kedves olvasóit. (Velünk nem csesz ám ki a Wikipedia! AZÉRT IS fölsoroljuk MIND!)
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
Február 17 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)
1568 – Szokoli Mehmed török nagyvezír és II. Miksa német-római császár, magyar király megkötik a Drinápolyi békét, melynek értelmében Miksa évi 30 000 arany fizetésére kötelezi magát.
1867 – Megszületik a Kiegyezés. I. Ferenc József osztrák császár, magyar király – Deák Ferenc javaslatára – Gróf Andrássy Gyulát nevezi ki magyar miniszterelnöknek. Létrejön a dualisztikus államszerkezetű Osztrák–Magyar Monarchia.
1941 – Az U-101-es német tengeralattjáró torpedóval elsüllyeszti az SS Gairsoppa angol teherhajót
1923 – A Bukaresti Apostoli Nunciatura – a Román Királysághoz csatolt – 153 csanádi egyházmegyei plébániát (Temesvár székhellyel) apostoli kormányzósággá nyilvánítja.
2011 – Hajdúsámson területén ezen a napon mérték az adott év legvastagabb hótakaróját (54 cm) Magyarországon
Február 17-én IS születtek olyanok, akik életük során emlékezetes dolgot vittek véghez. Pl:
1524 – Charles de Lorraine lotaringiai bíboros, reims-i érsek(† 1574)
1653 – Arcangelo Corelli olasz barokk zeneszerző, hegedűművész († 1713)
1788 – Ungvárnémeti Tóth László magyar költő († 1820)
1927 – Juan Almeida Bosque kubai politikus († 2009)
1937 – Balázs-Piri Balázs villamosmérnök, grafikus, karikaturista († 2014)
1988 – Natascha Kampusch osztrák televíziós műsorvezető
Persze erre a napra is jut jelességek halálának évfordulójából. Pl:
1600 – Giordano Bruno itáliai tudós, filozófus, csillagász (* 1548)
1673 – Molière francia drámaíró, színész (* 1622)
1758 – Csepregi Turkovitz Ferenc tanár, költő (* ?)
1912 – Alois Lexa von Aehrenthal gróf, osztrák politikus, az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere (* 1854)
1916 – Konkoly-Thege Miklós magyar csillagász (* 1842)
1934 – I. Albert belga király (* 1875)
Ma nagy ünnep van Koszovóban. A függetlenség napját ünneplik. Egész nap ordítoznak a müezzinek!
Az ortodox egyházak naptárában ma van Szent Pulcheria és férje, Szent Marcianus keletrómai császár napja
Régóta ismert, hogy Kijevben Oroszország több területét ukránként tartanak számon. Különösen igaz ez Belgorod és Kubany területére, nem is beszélve a Krímről.
Maradék-Ukrajna külügyére, Pavel Klimkin azonban tovább folytatta a merész fantáziálást, és és kijelentette: München az bizony ukrán város.
„Gyakran jártam itt, és még sokszor fogok ide jönni. Úgy gondolom, hogy München is ukrán város” – mondta Klimkin mester azon az emléktábla avató szeánszon Münchenben, ahol 100 évvel ezelőtt Ukrajna főkonzulátusa működött.
Bejelentette Klimkin azon szándékát is, hogy az orosz diplomácia vezetőjével külön is találkozni óhajt a mai müncheni biztonségi konferencián, még a „Normandiai Négyek” értekezlete előtt. „Tervezem, hogy találkozom Lavrovval … beszélni fogok vele arról, hogyan KELL kinéznie a békefenntartó missziónak” – mondta az újságíróknak igencsak magabiztosan.
Az új germán nagykoalíció nevében a szocdem katonai szakértő Hans-Petr Bartels máris nagylelkű ötlettel állt elő. Ha az ENSZ BT úgy határoz, hogy Donbasszba ENSZ békefenntartókat vezényel, akkor a germán Bundeswehr abból nem akar kimaradni. Donbasszban „örömujjongás” tört ki a hír hallatán. Ismét germán katonák orosz földön! Ennél örömtelibb hírt nem is kaphattak volna. A Werhmacht után a Bundeswehr is…!
Vlagyiszlav Gyejnya az LNR – minszki delegációjának vezetője ma délután – vélhetőleg – lehűtötte bejelentésével az ENSZ missziósdiban reménykedők víg hangulatát.
Gyejnya szerint Kijev egy „Jugoszláv szcenárióban gondolkodik. Az ENSZ – égisze alatt kívánja megkaparintani Donbasszt, aztán pedig…! DE EZT DONBASSZ NEM AKARJA!” – jelentette ki.
A donbasszi frontok mentén ténykedő EBESZ szemlélőcsapat főnöke Alexander Hug ma már elérkezettnek látta az időt egy kis aggódásra. Nem is akármilyenre. Küldetése óta első alkalommal fejezte ki gyanúját, hogy Valcman ordashada valamire készül. Az már Hugnagymester szemét is elkezdte szúrni, hogy Novoalekszendrovkánál a latorhad olyan egységéveltalálkozott, amely az EBESZ- álmoskönyve szerint háborút jelent. A valcmanista whytézzek teljes harci díszben pompázva, kótyagos fejjel üvöltözték, hogy hamarosan…
Erről Hug nagymester pecsétes papírt is kiadott. Sk. aláírásával.
A DNR fegyveres erői sajtószolgálatának vezetője Danyil Besszonov is új felfedezéseket tett ma szóvá.
Újabb hoholtankok, önjáró és vontatott tüzérségi lövegek széles spektruma bukkant fel a DNR front mntén, „néhányszáz méterre a kontaktvonaltól.”
Az hogy a latortüzérség napi szinten ostromolja Donbasszt a front teljes hosszában! – nem újdonság. Tulajdonképpen az sem, hogy ma reggel az idei esztendő leghevesebb latorostromát élte át Gorlovka.
Ezúttal légvédelmi ágyúkkal szórták meg a várost délelőtt fél tíztől. Ki is tartottak délig a lődözéssel latorék. Három civil sebesült bele, és tucatnál több lakás károsodott valamilyen mértékben.
Kijev hadügyének ügyészsége őrjöng! Csak az utóbbi hónapban 21 martalócuk veszett oda nem harci cselekményben. A biztosítékot a tegnapelőtti sirokinoi eset csapta ki, ahol mindjárt négy latort haraptatott fűbe másik kettő drogos martalóc.
A néhány napja az LNR – es Zseloboknál kitikkasztott négy valcmanista pribék közül egynek a hulláját a népköztársaságiak „elmentették”! Tegnap megszabadultak tőle. Átadták a cimboráiknak.
A másik három még mindig a terepen – a senki földjén – hever.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Az amerikai külügyminisztérium vezetője, T. Rex hivatalos látogatásra elugrott Ankarába. Találkozott is török kollégájával, Mevlut Cavusogluval. A beszélgetés során a T. Rex megígérte, hogy a szíriai kurdok amerikai támogatása korlátozott lesz.
„Nagyon komolyan vesszük a helyzetünket, amikor NATO szövetségesünk aggodalmát fejezi ki saját biztonsága miatt. Az SDS katonai támogatása korlátozott lesz”- mondta.
Fölkereste Kardigan keresztaput is. Nem tudni m iaz oka, de a randin nem volt tolmács. Cavusoglu vállalta magára a „pirivodcsik” szerepét.
Az amerikai külügy egykori tisztviselői a protokolltól való ilyen nagymérvű eltérést gyanúsnak találják, és cselt sejtenek.
Damaszkuszból viszont olyan hírek láttak napvilágot, miszerint az afrini kurdok és a szír kormány megállapodott: szír kormánycsapatok vonulnak be Afrinba a szorult helyzetbe került YPG kérésére.
Ezt az Al-Mayadeen televíziós csatorna jelentette.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Kiszivárgott hangfelvétel: Kövér szerint az M1 ugyanolyan elfogult, mint a Napkelte volt
Egy januárban kiszivárgott hangfelvételen a házelnök arról beszélt, hogy a Fidesz bűvészkedett a választási körzetek átszabásával. Most újabb részlet került napvilágra.
Egy januárban kiszivárgott hangfelvételen Kövér László arról beszélt, hogy a Fidesz bűvészkedett a választási körzetek átszabásával. A Reflektor blog most újabb részletet hozott ki a hangfelvételből, ahol elismerte, hogy a közmédia meg sem próbál megfelelni a kiegyensúlyozott tájékoztatásnak. Kövér László beismeri, hogy egyenlőségjelet lehet tenni a szocialista kormányok alatt lévő Napkelte elfogultsága és a jelenlegi M1 hangvétele között – írja a Reflektor.
2005-ben, az akkor még ellenzékben lévő Kövér ezt nyilatkozta a Napkeltéről: „Ugyanis az az álláspontom, hogy csak azért, mert kiszorított helyzetben vagyunk a médiában, nem szabad mindenhová elmenni. Nem szabad minden mikrofon elé odaállni, nem szabad minden újságíróval szóba állni. Mert van egy szint, amely alá nem szabad süllyedni, különben az ember a saját magával szemben folyó aljas manipulációs játékok puszta eszközévé válik. Legitimál olyanokat, akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne egy valóban demokratikus médiában, és segít megteremteni azt a félrevezető látszatot, hogy egyes orgánumok és képviselőik kiegyensúlyozottan és tárgyszerűen tájékoztatnak.”
A mostani párbeszéd pedig így hangzott:
Kérdező: „Azt mondta, hogy semmit sem tettek a választójog és a média kapcsán, amit az előzőek ne tettek volna meg – de aki, azokat is gazemberségnek gondolta, az gondolhatja ezeket is? Tehát, aki mondjuk a Napkeltét annak gondolta, az gondolhatja a mostani M1-et annak?”
Kövér: „Persze!… [nem kivehető – talán: „jól látja”] Én annyiban… próbálom, tudom kivágni magam a nehéz helyzetemből… [közönség nevet, nem kivehető] zavaros és csapda jellegű kérdés volt… hogy… igen, hát ööö… különben… hogy mondjam… Megbarátkoztam azzal a helyzettel, hogy úgy tűnik, az élet meg a politika, az már csak ilyen. Nem én találtam ki a játékszabályokat, ezt korábban talán már mondtam. Tehát nem én alakítottam ki a játékszabályokat.”
(atv)
Bal-Rad komm: Azok a fránya játékszabályok! MI CSAK azok szerint…- DE MEG SE PRÓBÁLJUK ŐKET ÁTÍRNI!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Fél nap után vették észre, hogy egy halott utazik a 17-es villamoson
Leállt a szíve és meghalt a 17-es villamoson egy 73 éves férfi. Szabó János egy fél napot utazott holtan anélkül, hogy bárki észrevette volna. A férfinak ráadásul sosem volt gondja a szívével.
Egy fél napon át senki nem vette észre, hogy egy halott ember ül a 17-es villamoson. A 73 éves férfinak múlt hét szerdán állt meg a szíve a budapesti járaton – írja a Bors.
„Már hét óra körül beállhatott a halál, hisz két megállóval később Jani nem szállt le. Aztán a villamosvezetőnek fél kettő körül szólt valaki a Frankel Leó útnál, hogy úgy néz ki, mintha valaki rosszul lenne, de lehet, hogy már nem is él, mert nagyon sápadt. A vezető megállította a járművet, és akkor hívta a mentőket” – idézte fel a történteket az özvegy.
(propeller)
Bal-Rad komm: Bár föltételezhetően az azonnali segítség sem lett volna hatásos, az eset azért több mint meghökkentő.
Több százan mehettek el mellette, és senki nem kérdezte, mi baja. A BKV szerint a sofőröknek nincs idejük és nem is munkaköri kötelességük felébreszteni az „alvó” utast.
Mintha lenne némi gond az utóbbi időkben az emberi kapcsolatok terén.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!