Donbassz

Az Orosz Föderáció Külügyminisztériuma ma reggel hivatalos közleményben „méltatta” a ma nulla órától életbe lépett kijevi lázálmot, ami a „Donbassz reintegrációja” névre hallgató törvény.

„Ukrajna elnöke a törvény aláírásával átlépett a minszki megállapodáson. Ez a dokumentum megteremtette a jogi kereteket az ukrán hadsereg Donbassz civiljei elleni erőszakos cselekmények végrehajtásához…

…A kijevi rezsim maga is fegyveres erőszak révén jutott hatalomra. Ez a rezsim nem fogad ela problémák megoldására békés megoldásokat, csak az erőszakot…

…Ennek a törvénynek a gyakorlati alkalmazása az ukrajnai helyzet veszélyes eszkalációjához vezethet. Reméljük, a nyugati kurátorok tisztában vannak ezzel, és képesek lesznek befolyásolni Kijevet, hogy megakadályozzák Ukrajnát egy katasztrofális forgatókönyv megvalósításában, amely kiszámíthatatlan következményekkel járhat az európai stabilitásra és biztonsgra” – tartalmazza az RF KüM mai nyilatkozata.

Amely nyilatkozat megfogalmazása – HIVATALOS DOKUMENTUMRÓL LÉVÉN SZÓ – minden betűjéig alaposan „megrágott” lehet!

EZ A NYILATKOZAT PEDIG EURÓPA STABILITÁSÁT ÉS BIZTONSÁGÁT FENYEGETŐ VESZÉLYT EMLÍT!

Nagyon nem várta meg a valcmanita ordashad a törvény életbe lépésének pontos idejét. A mai 0-óra 0-percet. Rástartolt Donbassz ostromára már tegnap este. Bár csak ráerősített a folyamatra.

Jelenleg szinte a frontvonal tejes hosszán ostromolják a régiót. Az éjszaka fölerősödött támadásban leginkább Gorlovka – Zajcevo, Trudovszka, Donyeck délvidéke kapja a latorgránátokat. Gorlovkából – ottani idő szerint – délig hat civil súlyos megsebesüléséről érkeztek hírek.

Trudovszka frontfalu. Tegnap ott sajátságosan ünnepeltek a „Haza Védői Napja” alkalmából.

A DNR tüzérsége immáron válaszolt a Gorlovkát ostromló martalócoknak:

Kipróbálták tegnap élesben is a DNR minap bemutatott, saját gyártmányú, nagy hatótávolságú mesterlövész puskáját is. Működik. Jól működik.

Fölerősödtek a harcok a Szvetlodarszk – ívben, és a Bahmutka-térségben.

Elemzők úgy vélik, hogy a Nyugat így akarja KIKÉNYSZERÍTENI OROSZORSZÁGTÓL az ENSZ „békefenntartók” által Donbassz lerohanását.

Szíria

Nincs megállapodás New Yorkban az ENSZ BT – ülésén a kelet-ghoutai tűzszünetről. A felek aludni tértek, majd ma (holnapra virradóan) folytatják.

A Nyugat által oly bőszen védett – kímélt latortenyészet közben tegnap délután Damaszkus központjára lőtt ki „Kassam” – típusú taktikai rakétát. A szerkezet a szír főváros Ed Din Rukin kerületébe csapódott be. Két civil azonnal meghalt, legalább húsznak komoly az esélye ugyanerre a 36 súlyos sebesült közül.

Két újabb SzU-57-es orosz repülőgép érkezett Hmeymimbe. Orosz szakértők egybehangzó véleménye szerint nem konkrétan harci cselekmények elvégzésére – de nem is kizárva azokat – hanem „kipróbálásra”.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

MI A KURVA ISTEN VAN ITT, HOGY „EZEK” BÁRMIRE KÉPESEK A HATALOMÉRT?

Célpont: Roma szavazatokért maffiával szövetkezett a csongrádi horda

Hatmilliárd forintos költségvetési csalás elkövetőivel szövetkeztek a roma szavazatok megszerzéséért a csongrádi fideszesek – derítette ki a Hír TV Célpont című műsora.

A tévé szerint milliárdos maffiózók politikai védettségért cserébe azt ígérték, hogy a csongrádi romák és a cigánysorokon élő szegények a Fideszre szavaznak majd a parlamenti választásokon. A rendszer főpróbája most hétvégén lesz, a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson és a kiskunhalasi időközi önkormányzati választáson, ami Lázár János szerint felér egy előválasztással.

A Célpont-riport szerint egy olyan bűnbanda köré épült a rendszer, amelyet hatmilliárdos költségvetési csalással vádolnak. V. Máté és H. József az ügy központi figurái, akiket még korábban Győrszentivánon kapcsolt le a rendőrség: luxusautókat, ékszereket és elképesztő mennyiségű készpénzt találtak náluk, melyekről hamar kiderült, hogy illegális üzletekből és adócsalásból származnak. A bűnözők három évet ültek előzetesben, ügyük jelenleg is zajlik a bíróságon.

Az államot megkárosító bűnözők emellett óriási roma adatbázist építettek fel, közel 80 ezer ember személyes adatait szerezték meg egy soha nem létező roma kárpótlási programra hivatkozva. Adatbázisuk most különösen értékes, így a Célpont információi szerint alkut kötöttek: ügyüket a lehető legenyhébben bírálják majd el, ha a választásokon szállítják a megfelelő mennyiségű roma szavazatot. A Célpont úgy tudja, egy szegedi roma politikus és joghallgató, Rafael Lion feladata a szervezés, aki a csongrádi Romano Kraj kulcsembere.

Az ügy összeér két egyházzal is. lnformációik szerint a Fidesz nem direkt módon, hanem a Johannitákon és a Hit Gyülekezetén keresztül támogatja a Romano Krajt. Az adományok szétosztásánál pedig elmondják: cserébe a Fideszre kell szavazni.

(index)

Bal-Rad komm: Hát feleim! NEM CSUKLANI!

„…maffiózók politikai védettségért cserébe azt ígérték, hogy a csongrádi romák és a cigánysorokon élő szegények a Fideszre szavaznak majd a parlamenti választásokon. A rendszer főpróbája most hétvégén lesz, a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson és a kiskunhalasi időközi önkormányzati választáson, ami Lázár János szerint felér egy előválasztással…a Johannitákon és a Hit Gyülekezetén keresztül támogatja a Romano Krajt. Az adományok szétosztásánál pedig elmondják: cserébe a Fideszre kell szavazni…”

– Tűnődni a MAGYAROKRA VÁRÓ SZEBB JÖVŐN! Cigány, zsidó, álkeresztény mind a mi bőrünkre utazik! A jelek szerint meg is egyeztek! Márpedig létezik ám zsiványbecsület is! AZ EGYMÁSNAK TETT IGÉRETÜKET A FELEK BETARTJÁK!

MOST MÉG VAN VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGÜNK!

(Később is lesz igaz! Beledöglünk, vagy harcolunk!?)

IDÁIG JUTTATTUK MAGUNKAT!

MI A KURVA ISTEN VAN ITT, HOGY „EZEK” BÁRMIRE KÉPESEK A HATALOMÉRT?

MESE NINCS! OROSZORSZÁG SEGÍTSÉGÉT KELL KÉRNÜNK! ITT MÁR TOMBOL A FASIZMUS!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Bűnközösségben

Kirúgták a kalocsai OLAF-anyagot nyilvánosságra hozó MSZP-st

A közgyűlés úgy döntött, megszüntetik a munkahelyét is

Megszüntették a munkahelyét, és megfosztották két bizottsági tagságától is azt a szocialista önkormányzati képviselőt Kalocsán, aki nyilvánosságra hozta az OLAF Elios ügyben küldött észrevételeit – számolt be az RTL Klub Híradója.

Angeli Gabriella munkahelyének megszüntetését a város független polgármestere terjesztette a közgyűlés elő hivatalosan takarékossági szempontokra hivatkozva. Az önkormányzati képviselő munkahelyének megszüntetését a baloldali többségű közgyűlésben a szocialisták helyi elnöke is megszavazta.

Harangozó Tamás MSZP-s képviselő erről azt mondta, ez megengedhetetlen, ezért az MSZP meg fogja tenni a szükséges lépéseket és ki fogják zárni a pártból a kalocsai politikust.

Angeli Gabriella az OLAF Kalocsának küldött észrevételeit kérte ki az önkormányzattól, amiket nyilvánosságra is hozott, ezekből az derült ki, hogy a városban az Eliosra szabták a közbeszerzést.

 

(HVG)

Bal-Rad komm: „…A baloldali többségű közgyűlésben Angeli Gabriella ellen szavazott párttársa is, aki a szocialisták helyi elnöke…”

– Emlékeink szerint nemrégiben Soros Hiéna arról kaffogott, hogy Legjobb Tanítványa és annak hordája a Maszopot és az LMP-t megvette kilóra!

Nem mellesleg Kalocsán „baloldali” többségű „önqrmányzat” hizlalta a családi kasszát.

Mitől is baloldali? Mitől is ellenzéki?

Jah! Hogy azt mondják magukról!

Akkor pedig biztos úgy van! Angeli Gabriella meg így járt! Minden rossz családban akadhat azért egy nem annyira rossz családtag!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Kissebb pocakkal…

10-és fél esztendővel ezelőtt a magyar történelem eddigi talán egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb! – gonosztevője így „énekelt”:

A magyar történelen sorscsapásairól károgott akkor a magyarok legnagyobb sorscsapása. Akkor még csüngő has nélkül vágyott az uniós júdáspénzekre!

Mára elég szépen meghízott!

„NE ARRA FIGYELJENEK AMIT MONDOK! ARRA FIGYELJENEK AMIT CSINÁLOK!”

Egy szavunk nem lehet rá! Ő FIGYELMEZTETETT!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Magyar ambivalencia, avagy…

Több ezren tüntettek a Parlamentnél

Több ezren, többségében középiskolás diákok vonultak a Parlamenthez, hogy egy minőségibb oktatásért tüntessenek. A szervezők a következő tüntetést március 15-re, az Operaházhoz hirdették meg.
A tüntetés egyik szervezője beszédében elmondta, miután Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter nem adott érdemi választ a korábban már bejelentett 12 pontos követeléseikre, Orbán Viktor miniszterelnök pedig nem vállalt nyilvános vitát a diákokkal, úgy döntöttek, hogy nyilvános vitára hívják az összes parlamenti frakció miniszterelnök-jelöltjét. A négy frakcióból három képviseltetni magát a vitán: Karácsony Gergely, Szél Bernadett és Vona Gábor – írta az Index.

„Sajnáljuk, hogy a miniszterelnök úr nem fogadata el a meghívást, ugyanakkor március 12-én hétfőn az említett résztvevők egy nyilvános vitán fognak az oktatási rendszerről beszélni a független diák parlament által feltett kérdésekre válaszolni” – mondta a szervező. „Hiszünk abban, hogy egy normális ország, egy jól működő demokrácia a nyilvános vita helyét biztosítja.”

Kálló Dániel, a Független Diákparlament egyik szóvivője arról beszélt, hogy itt most verseny van, „verseny a jövőnkért, és erre most rossz módszerekkel készülünk”. Szerinte mennyiséget növeltek az oktatásban a minőség javítása helyett, aminek túlterheltség lett a vége. Érzelmileg és fizikailag is leamortizálja a diákokat, és egyáltalán nem hatékony a jelenlegi oktatási rendszer. Kálló szerint azok az országok fejlődtek igazán, amelyek befektettek az oktatásba. Vagy olajat találtak, de azt nem nagyon látni Magyarországon – tudósított az Index

A diákok bejelentették, hogy Diák vagyok címmel indítottak új mozgalmat, aminek Facebook-oldalát ajánlották a résztvevőknek. Azt is bejelentették, hogy a következő tüntetésre március 15-én, délután 17 órára az Operaházhoz várnak mindenkit.

„Közös megemlékezésre és tüntetésre hívunk titeket, hogy felnőjünk a márciusi ifjak árnyékához, hogy megmutassuk, hogy van a magyar fiatalságnak és diákoknak hangja, és minden támogató szervezetet várunk, akik úgy érzik, hogy a diákok mellé szeretnének állni” – mondta az egyik szervező.

A transzparensekről látható volt, hogy a pénteki megmozduláson képviseltette magát a Pedagógusok Szakszervezete és a Hálózat a Tanszabadságért nevű szervezet is.

A tüntető diákok a következőket szeretnék elérni:

  • általánosban heti 25, középiskolában heti 30 órára csökkentsék az óraszámot,
  • töröljék el a 0. órákat,
  • ne rekesszék ki a 18 éven aluliakat az oktatásból,
  • ne növeljék a tanév hosszát,
  • az iskola neveljen kritikus polgárt,
  • állítsák vissza a 2011-es felsőoktatási keretszámokat,
  • legyen szólásszabadság az iskolákban,
  • legyen névtelen tanárértékelő rendszer, aminek az eredményei nyilvánosak.

(napi.hu)

Bal-Rad komm: Hogy baj van Döbrögisztán oktatási rendszerével, az biztos. Az EGYIK legfőbb probléma IS társadalompolitikai természetű. Az állam lemondott az oktatás kizárólagos jogáról, és kiszervezte a közoktatást. Miközben általában véve közvetve vagy közvetlenül – finanszírozza azt.

Kötetszám lehetne írni a rendszerváltás óta eltelt időszak oktatás terén IS elkövetett bűneiről.

A diákok követelései közül az utolsó kettő már pusztán politikai természetűnek tűnnek, amiknek közük nincs a közoktatáshoz.

A tegnapi „diáktüntetés” ugyanakkor egy nem éppen derűs közeljövőt sejtet! „VALAKIK” – és talán nem is a tegnapi demonstráción fölbukkant politikusok – már a „választások utáni” időszakra mozgósítanak a gyerekek körében.

Ha igaz és jogos a követelés, hogy a politikusokat tartsák távol az oktatási intézményektől (sikertelenül), jogos lehet a kérés: A GYEREKEKET SEM KÉNE AZ UTCÁKRA VINNI a politika ellen!

„…Sajnáljuk, hogy a miniszterelnök úr nem fogadata el a meghívást…”

– Akár szimpatikus is lehetne ez a kiállás – bár Döbrögi semmiféle vitameghívást nem fogad el, minden elől elmenekül – de a balrad.ru véleménye szerint a dolgok rendbetétele nem a diákok dolga! A politikusoké kellene hogy legyen, de azokezt a problémát is CSAK meglovagolni akarják! Hiszen „választások” lesznek! Ilyenkor illő minden témára ráugraniuk. Meg is teszik!

Nehéz – nagyon nehéz – kellő módon minősíteni a tegnapi diákdemonstrációt.

A balrad.ru INKÁBB A SZÜLŐK FELELŐSSÉGÉRE HEGYEZNÉ KI a kérdést! Hiszen választások lesznek!

Ott, azon kéne a gyerekek – A JÖVŐ – sorsát intézni! Ne a gyerekeket engedjük az utcára Döbrögi sündőrei martalékául, a saját hülyeségünket rendberakni!  

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

A kereszténység bűnei

A vallás a mai kapitalizmus alapideológiája is, így a kapitalizmus áldozatainak okozói közé tartozik. A kapitalista vezetők a vallás intézményét sokmilliárd dollárral (forinttal) pénzelik, nem véletlenül. A tudatlanságban, butaságban tartott dolgozó nép saját érdekei ellen választja meg elnyomóit.

Ehhez a vallás nagyon passzol. A vallás „Ne lopj!” Erkölcsi hirdetése nem vonatkozik az élősködő, kizsákmányoló, szolgatartó kapitalistákra. A „szeresd felebarátodat” megtöri a profitéhség. A dolgozók milliárdjaitól lehet lopni és szolgaságban tartani, ezt támogatja a vallás manapság is. A vallás hamis hazug világnézet, nem a valóságra, a valóságból építi nézeteit, ez igaz a kapitalizmusra is. A hazugság, embertelenség a kapitalizmus lételeme.

„A keresztény szeretetvallás nevében hozzávetőlegesen 800 millió embert gyilkoltak le. Vagy nem csak a nevében, hanem a keresztény ideológia közvetlenül felelős a mészárlásokért?

Képtalálat a következőre: „Keresztény hittérítők-kép”

Ősi pogányok
Ahogy a kereszténység törvényes lett (315-ben), egyre több pogány templomot pusztított el a keresztény gyülekezet. Pogány papokat gyilkoltak.
316 és a 6. század között pogány hívők ezreit mészárolták le.
Példák az elpusztított templomokra: az aegaeai Aesculap szentély, a Golgotai Afrodité templom, a libanoni Aphaka és a Heliopolisz.
Keresztény papok, mint a helipoliszi Cirill és aretúziai Márk “templomrombolóként” híresültek el.
A pogányság 356-ban lett halállal büntetendő.
Teodóziusz, keresztény császár (408-450) még gyermekeket is kivégeztetett, csak mert pogány szobrok maradványaival játszottak.
Keresztény krónikák szerint “betű szerint követte a keresztény tanításokat…”
A 6. században a pogányokat minden joguktól megfosztották.
A negyedik század elején a filozófus Szopratoszt kivégezték a keresztény hatóságok követelésére.
415-ben a világ leghíresebb női filozófusát, alexandriai Hypatiát egy Péter nevű keresztény képviselő által vezetett, feldühödött keresztény tömeg üvegcserepekkel szabdalta darabokra.

Missziók
Károly császár (Charlemagne) 782-ben 4500 szászt fejezett le, akik nem akarták felvenni a kereszténységet.
Steding parasztjai megtagadták a fojtogató egyházi adók fizetését: kb. 5000-11000 férfit, nőt és gyermeket mészároltak le közülük 1234. május 27-én a németországi Altenesch közelében.
1456: Nándorfehérvári csata: 80.000 törököt mészároltak le.
A 15. századi Lengyelországban 1019 templomot és 17987 falut raboltak ki a Rend Lovagjai. Áldozatok száma ismeretlen.
A 16. és 17. századi Írországot angol csapatok “pacifizálták és civilizálták”, ahol “vad írek”, “oktalan bestiák éltek az isten és a jómodor ismerete nélkül, a javak, marhák, nők, gyermekek és egyebek közösségében.” Egy bizonyos Humphrey Gilbert nevű katona, Sir Walter Raleigh féltestvére elrendelte, hogy “ezeknek a fejeit (vagy bármi másukat), akiket ezen a napon megöltünk, le kell vágni a testükről, és az út két oldalára kell kifektetni.” Ennek hatására az írek úgy civilizálódnak, hogy “az emberekre hat a nagy terror, mikor meglátják az út mellett a halott apáik, testvéreik, gyermekeik, szomszédjaik és barátaik fejeit.”
Kelta írek tízezrei estek áldozatul a mészárlásnak.

Keresztes háborúk (1095-1291)
Első keresztes háború: 1095-ben II. Orbán pápa parancsára.
1096. június 24-én Magyarországon, Zimonyban ezreket mészároltak le,
1096. június 12-én Mosonban ezreket mészároltak le.
1096. szeptember 9 és 26 között Nikaibán ezreket mészároltak le.
1098 januárjáig 40 fővárost és 200 erődöt foglaltak el (a mészárlás adatai ismeretlenek).
1098. június 3-a után Antiókiát elfoglalták, 10.000-60.000 embert mészároltak le.
1098. június 28-án 100.000 törököt öltek meg (nők és gyermekek is). Itt a keresztények “mást ártalmat nem okoztak a nőknek, mint hogy a kardokat átdöfték a hasukon” – mondja a keresztény krónikás a chartres-i Fuclher.
1098. december 11-én Marrában (vagy Maraat an-numan) ezreket gyilkoltak le. Az ebből következő éhezés miatt “a keresztények kénytelenek voltak megenni az ellenség már bűzlő hulláit” – írja Albert Aquensis krónikás.
1099. június 15-én elfoglalták Jeruzsálemet, több mint 60.000 embert öltek meg (zsidókat, muszlimokat, férfiakat, nőket, gyermekeket). Egy szemtanú szavai szerint: “Salamon temploma előtt akkora mészárlás volt, hogy az embereink bokáig gázoltak az ellenségeink vérében”, aztán pedig “boldogan és örömtől könnyezve meneteltek embereink a Megváltónk sírjához, hogy dicsérjék és leróják tiszteletüket.”
Tyre érseke szemtanúként ezt írta: “Lehetetlen volt borzalom nélkül nézni a mészárlást; mindenhol emberi testrészek feküdtek, és az egész talajt a lemészároltak vére fedte. Nem csak a minden irányba szétszórt fejetlen testek és megcsonkított törzsek látványa keltette a borzalmat azokban, akik látták ezt. Sokkal szörnyűbb volt rámeredni a győztesekre, akikről tetőtől talpig csöpögött a vér. Bárki aki rájuk nézett, elborzadt. A jelentések szerint csak ebben a templomban egyedül tízezer hitetlen pusztult el.”
Aurai Eckehard, keresztény krónikás megjegyezte, hogy “még a következő nyáron is a rohadás szaga szennyezte egész Palesztina levegőjét.”
Csak az első keresztes hadjáratnak 1 millió áldozata volt.
1099. augusztus 12.: Askaloni csata: 200.000 hitetlent mészároltak le “Jézus Krisztus urunk nevében”.
Negyedik keresztes háború: 1204. április 12-én Konstantinápolyt kifosztották, az áldozatok száma ismeretlen, több ezer, sokuk keresztény.
A többi keresztes háború nem részletezve: Akkon elestéig (1291) 20 millió halott (csak a Szentföldön és az Arab/Török térségben).
Megjegyzés: Minden adat kortárs keresztény krónikák alapján.

Eretnekek
Már 385-ben a spanyol Priscillanust és hat követőjét fejezték le a németországi Trierben.
Manicheai eretnekség: egy őskeresztény szektát, amely gyakorolta a születésszabályozást, óriási hadjáratok során mészárolták le szerte a Római Birodalomban 372 és 444 között. Több ezer áldozat.
Albigensek: Az első keresztes hadjárat során más keresztényeket is lemészároltak. Az albigensek jó keresztényként tekintettek magukra, de a római katolikus szabályokat, adókat és a születésszabályozás tiltását nem fogadták el.
Az erőszak kezdete: III. Ártatlan pápa parancsára 1209-ben. Bezirs-t (ma Franciország területén) 1209. június 22-én elpusztították, minden lakóját lemészárolták. Még olyan katolikusokat is megöltek, akik nem voltak hajlandók eretnek barátaik, szomszédjaik ellen fordulni. 20.000-70.000 halott.
1209. augusztus 15-én Carcassonneban ezreket mészároltak le. Több más város is hasonló sorsra jutott.
A következő 20 évnyi háború során majdnem minden Kathart (Languedoc, a mai dél-Franciarország akkori lakosságának felét) kiirtották.
A háború végezte (1229) után pár évvel (1232) megalakult az Inkvizíció, hogy felkutassa és elpusztítsa a megmaradt és bujkáló eretnekeket. Az utolsó Kathart 1324-ben égették el máglyán.
Csak a kathar eretnekek kiirtása 1 millió áldozatot számlál.
Más eretnekségek: waldéziai, paulkiánus, runkárianus, jozsefita és sok más. Legtöbbjüket kiirtották. Legalább százezer áldozat.
Torquemada, spanyol inkvizitor egyedül 10.220 ember elégetéséért felelős.
John Huss-t, a pápai esendőtlenség és bűnbocsánat kritikusát 1415-ben égették el máglyán.
B. Hubmaier egyetemi professzort 1538-ban máglyán égették el Bécsben.
Giordano Bruno, dominikánus papot hét évnyi rabság után égették el máglyán, a római Campo dei Fiori-n, 1600. február 17-én.

Boszorkányság
A kereszténység kezdeteitől 1484-ig több ezer embert gyilkoltak meg boszorkányság miatt.
A boszorkányüldözés korában (1484-1750) a modernkori adatok szerint több százezer embert (80%-ban nőket) égettek el máglyán vagy akasztottak fel.

Vallásháborúk
15. század: keresztes hadjárat a husziták ellen, több ezer lemészárolt.
1538: III. Pál pápa keresztes háborút hirdetett a hitehagyott Anglia ellen, és minden angolt az egyház szolgájává nyilvánított (szerencsére nem volt hatalma végrehajtani ezt az akciót.)
1568: A Spanyol Inkvizíciós Bíróság 3 millió lázadó kiirtását rendelte el az akkoriban spanyol fennhatóság alatt lévő Hollandiában. Ezreket ténylegesen le is mészároltak.
1572: Franciaországban 20.000 hugenottát ölnek meg V. Pius pápa parancsára. A 17. századig 200.000-en menekülnek el.
A 17. század: Katolikusok lemészárolják Gaspard de Coligny, protestáns vezetőt. Miután megölték, a katolikus tömeg megcsonkította a testét, “fejét, karjait, nemi szerveit levágták… aztán bedobták a folyóba… de akkor úgy döntöttek, hogy nem elég jó eledel a halaknak, kihalászták újból, és a maradványokat a montfaulconi akasztófához vitték, hogy húsként és dögként szolgáljon a férgek és varjak számára.”
17. század: a katolikusok kirabolják a németországi Magdeburg városát: 30.000 protestánst öltek meg. “Csak egyetlen templomban ötven nőt találtak lefejezve” – Friedrich Schiller, költő szerint, “és a gyermekek még szopták élettelen anyjuk emlőit.”
30 éves háború a katolikusok és protestánsok között: Németország lakosságának 40%-át kiirtották.

Zsidók
Már a 4. és 5. században zsinagógákat égettek fel a keresztények. A mészárlások száma ismeretlen.
Az első zsinagógát a negyedik század közepén a dertonai Innocentus püspök parancsára pusztították el Észak-Itáliában. Az első ismert elpusztult zsinagógát az Eufrátesz folyó mellett égették le, 388-ban Kallinikon püspökének parancsára.
17. Toledoi Gyűlés, 694-ben: A zsidókat rabszolgásították, a javaikat elkobozták, gyermekeiket erőszakkal megkeresztelték.
Limoges (Franciaország) püspöke 1010-ben elűzte és megölette a város zsidóságát.
Első keresztes hadjárat: 1096-ben zsidók ezreit mészárolták le, kb. 12000-et összesen. Helyszínek: Worms 1096. május 18. ; Mainz 1096. május 27. (1100 halott); Köln, Neuss, Altenahr, Wevelinghoven, Xanten, Moers, Dortmund, Kerpen, Trier, Metz, Regensburg, Prága és más helyszínek.
Második keresztes hadjárat: 1147. több száz zsidót ölnek meg (Ham, Carentan és Rameru (Franciaország).
Harmadi keresztes háború: 1189-1190-ben angol zsidó közösségeket fosztanak ki.
1235, Fulda, Németország: 34 zsidó férfit és nőt mészárolnak le.
1257-1267: London, Canterbury, Northampton, Lincoln, Cambridge, és más városok zsidó lakosságát irtják ki.
1290-ben, Lengyelországban (akkor Bohémia) 10.000 zsidót öltek meg.
1337-ben kezdődött zsidó-gyilkos őrület a németországi Deggendorfban, mely kiterjedt Bajorország, Ausztria és Lengyelország 51 városára.
1348-ban a svájci Bázel és a franciaországi Strasbourg minden zsidó lakosát elégették (2000 halott).
1349-ben több mint 350 németországi város teljes zsidóságát megölték, többségüket élve égették el. (Csak ebben az évben több zsidót öltek meg keresztények, mint ahány keresztényt 200 évvel ezelőtt a római üldözésekben elpusztítottak).
1389. Prága: 3000 zsidót mészároltak le.
1391: Martinez püspök vezetésével zsidókat mészároltak le Sevillában. 4000-et öltek meg, 25.000-et eladtak rabszolgának. Könnyen meg lehetett őket különböztetni a világos színű “szégyenjelek” miatt, amelyet minden 10 éven felüli zsidónak viselnie kellett.
1492, az év, amelyben Kolumbusz felfedezte Amerikát: több mint 150.000 zsidót üldöztek el Spanyolországból, sokan az úton pusztultak el.
1648-as Chmielnitzki mészárlás: Lengyelországban 200.000 zsidót ölnek meg.
A történet folytatódik egészen az Auschwizti krematóriumokig.

Bennszülöttek
Kolumbusszal kezdve (aki korábban rabszolga-kereskedő volt) megkezdődött az Újvilág leigázása, a kereszténység szokásos terjesztési módjaival. Pár órával a partra lépés után elfogtak hat bennszülöttet, akikről Kolumbusz megállapította, hogy “jó szolgák lennének… és könnyen kereszténnyé lehetne őket tenni, mert nem tűntek vallásosnak.”
Amíg Kolumbusz “bálványimádóknak és a korona jó szolgáinak” írta le az “indiánokat”, a barátja, Michele de Cuneo, olasz nemes úgy vélekedett róluk, mint “fenevadak”, mert “akkor esznek, amikor éhesek”, és akkor szeretkeznek, “amikor csak kedvük támad”.
Minden szigeten, ahol Kolumbusz partra szállt, kereszteket helyezett el. Ezzel kinyilatkoztatta a katolikus támogatói tulajdonjogát a területekre. És senki nem tiltakozott.
Ha az indiánok ellenkeztek vagy hezitáltak, az emlékeztető így szólt: “Biztosítalak, hogy isten segedelmével, erővel lépünk be országotokba és háborút kezdünk ellenetek. El kell fogadjátok az egyház hatalmát és engedelmeskednetek kell. És mindent meg kell tennetek azok ellen, akik vazallusként megtagadják az engedelmességet vagy nem fogadják be az urat és ellenállnak neki”.
Átlagban a bennszülöttek kétharmada halt meg a gyarmatosítók által behurcolt fekete himlő miatt, mielőtt a vérengzés megkezdődött volna. Ez az “Úr csodálatos jósága és gondviselése” volt a keresztények felé, ahogy a Massachusetts Öböl Kolónia kormányzója írta 1634-ben.
Hispaniolán, ahol Kolumbusz szerint a bennszülött arawak népesség inkább ártalmatlan boldog emberekből állt, akik harmóniában éltek a természettel, egy valódi paradicsomban. 50.000-et mészároltak le közülük. A túlélők áldozatául estek a spanyol hódítók nemi erőszakának, rabszolgásításának és gyilkosságainak.
Ahogy az egyik tettes írta: “Annyi indián halt meg, hogy meg sem lehetett volna számolni, mindenhol a földjükön halottak feküdtek. Óriási dögszag volt.”
Hatuey, indián főnök elmenekült az embereivel, de elfogták és élve elégették. Ahogy “próbálták lekötözni a máglyára, egy ferences sürgette, hogy fogadja Jézust a szívébe, így a lelke inkább a mennybe juthat, minthogy a pokolba süllyedjen. Hatuey azt mondta, hogy ha a keresztények a mennybe mennek, ő inkább a pokolba.”
Ami az embereivel történt, leírja egy szemtanú: “A spanyolok élvezetet találtak minden kegyetlenségben. Egy hosszú akasztófát csináltak, elég hosszút, hogy a lábujjak elérjék a földet, és elkerüljék a fojtást, és tizenhármukat felakasztották Jézus és a 12 apostol tiszteletére… aztán szalmát raktak a megvert testük köré és élve elégették őket.”
Másik leírás: “A spanyolok levágták egyikük kezét, a másikuk lábát vagy csípőjét és néhányuk fejét is egy csapással, mint amikor a hentes marhát és birkát szeletel a piacon. 600-at mészároltak így le, mint az állatokat… Vasco (de Balboa) elrendelte, hogy negyvenet közülük marcangoltassanak szét kutyákkal.”
A “sziget populációja Kolumbusz érkezésekor, 1492-ben 8 millió volt, 1496-ra a felére-harmadára csökkent.” – a leírások szerint. Valójában a sziget bennszülött lakosságát kiirtották, így a spanyoloknak más szigetekről kellett behozniuk rabszolgákat, akik később ugyanerre a sorsra jutottak. Így “Karib-szigeteki milliókat likvidáltak alig egy negyed század alatt.” ” Egy emberöltő alatt emberek millióit, évezredes kultúrákat irtották ki.”
“És a spanyolok aztán Mexikó és Közép-Amerika felé fordították figyelmüket. A mészárlás hamar megkezdődött. Tenochtitln (ma Mexikóváros) volt soron”. Cortez, Pizzaro, De Soto és más konkvisztádorok százai rabolták ki a déli- és közép-amerikai civilizációkat Krisztus nevében (De Soto még Floridát is).
“Amikor a 16. század véget ért, 200.000 spanyol költözött Amerikába. Eddig már több mint 60 millió bennszülöttet öltek meg.
Bár egyetlen európai telepes sem élte volna túl a telet a bennszülöttek segítsége nélkül, ők mégis eltervezték az indiánok kiirtását és elűzését.
1612 tavaszán néhány angol gyarmatos elhagyta Jamestownt, mert vonzónak találták a bennszülöttek életét, és beálltak az indiánok közé. Thomas Dale kormányzó levadászta őket és mindet kivégezték: “Néhányukat felakasztották, néhányukat elégették, néhányukat kerékbe törték, másokat kikötöztek és agyonlőttek. Ez az elegáns elintézési mód csak az angoloknak járt: “Így bánunk azokkal, akik indiánként óhajtanak viselkedni. Azok számára, akiknek nem volt választásuk, mert Virginia bennszülöttei voltak” más bánásmódot találtak ki: “Ha egy indiánt rajtakapnak, hogy ellopja egy andol csészéjét és nem tudja visszaszolgáltatni, a bennszülötteket meg kellett támadni, és az egész községüket leégetni”.
A területen, amelyet ma Massachusettsnek hívunk, a gyarmatok alapító atyái népirtásokat követtek el, amely a “Peqout Háború” néven vált ismertté. A gyilkosok Új-Angliai puritán keresztények voltak, akik szülőföldjükről, Angliából menekültek el az üldözések elől.
Amikor egy gyarmatost meggyilkolva találtak, feltehetően Narragansett indiánok által, a puritán gyarmatosítók bosszút akartak. Az indián főnök esküje ellenére támadtak. Közben elfelejtették, mit is akartak, mert amikor üdvözölték őket a Narragansetts indiánok régi ellenségei, a Pequot-k, mégis inkább a Pequot-kat gyilkolták le és felégették a falvaikat is.
John Mason, a puritánok vezére így írt egy mészárlás után: “És micsoda szörnyű terrorral sújtotta az úr a lelküket, amelyek egyenesen a lángok közé repültek, ahol mind elpusztultak… Isten felettük volt, kinevette ellenségeit, és a népe ellenségeit, izzó kályhává változtatva őket… így sújtja az úr a pogányokat, megtölti a teret holttestekkel”: férfiakkal, nőkkel, gyermekekkel.
Így “az Úr kielégült az ellenfelek lesújtásától, és hogy nekünk adták örökül a földjeiket.”
Mason egyik társa is elmeséli, mennyire “nagy és gyászos volt a fiatal katonák véres látványa”, “néha a szentírás fiatal nőket és gyerekeket is pusztulásra ítél szüleikkel együtt.”
Más indiánok mérgezéses merényletek áldozatai lettek. A gyarmatosítók még kutyákat is kiképeztek, hogy indiánokat öljenek és csecsemőket faljanak fel. (Ezt spanyol módszerek inspirálták.)
Ez addig folytatódott, amíg a Pequot-kat ki nem irtották.
A maroknyi túlélő indiánt arra kárhoztatták, hogy szolgaságban éljenek. John Endicott és a lelkésze írt a kormányzónak, hogy “részesedést” kapjanak a foglyokból, különösképp “fiatal nők vagy lányok és egy fiatal kisfiú, amennyiben jónak véli.”
Más törzsek is hasonló sorsra jutottak.
1624-ben 60 állig felfegyverkezett angol 800 védtelen indián férfit, nőt és gyermeket ölt meg.
“Fülöp király háborújában” 1675 és 1676-ban 600 indiánt pusztítottak el. Egy bostoni templom lelkésze később barbeque-nak nevezte a mészárlást.
Összefoglalva: Az angolok érkezése előtt a nyugati abenaki népesség New Hampshireben és Vermontban 12.000 főt számlált. Kevesebb mint fél évszázaddal később 250-en maradtak csak életben – 98%-uk elpusztult. A Pocumtuck nép 18.000 főből állt, 50 évvel később 920-an voltak csak – 95%-uk elpusztult. A Quiripi-Unquachoq nép 30.000 főt számlált, 50 évvel később 1500-an maradtak – 95%-ukat megölték. A Massachusettes nép 44.000 tagjából 50 év múlva csak 6000 volt életben – 81%-ukat elpusztították. Ez csak néhány példa a számos törzs ellen a keresztény telepesek által elkövetett népirtások közül. Több mint 150 millió indiánt öltek meg az egész amerikai kontinensen 1500 és 1900 között.

További “dicső” események az Egyesült Államok történelméből
Solomon Stoddard, Új Anglia legmegbecsültebb vallási vezetője “1703-ban azt ajánlotta a massachusettsi kormányzónak, hogy a gyarmatosítóknak pénzügyi támogatást kell adni, hogy vásároljanak és kiképezzenek csomó kutyát, hogy úgy vadásszanak indiánokra, mint a medvékre.”
A Sand Creek Mészárlás, 1864. november 29. Colorado. John Chivington ezredes, korábbi metodista miniszter 400-500 többségében nőt és gyereket lövetett le egy Cheyenne faluban, annak ellenére, hogy a törzsfőnök fehér zászlót lobogtatott.
Egy szemtanú szerint: “30 vagy 40 indián asszony volt egy veremben, hogy megvédjék őket; kiküldtek egy hat éves kislányt fehér zászlóval; alig lépett pár lépést, mikor rálőtték és megölték. Utána minden indián asszonyt megölték…”

20. századi katolikus bűncselekmények
Katolikus haláltáborok
Különös, hogy kevesen tudnak róla, hogy nem csak a náci megsemmisítő táborok voltak az egyedüliek Európában a második világháború idején. 1942-1943-ban Horvátországban is számos haláltábor működött, amelyet a katolikus Usztasa működtetett, Ante Paveli diktátor uralma alatt, aki gyakorló katolikus és a pápa rendszeres vendége volt. Gyermekek számára külön táborokat is felállítottak.
Ezekben a táborokban – a leghírhedtebb Jasenovac volt, melyet ferences szerzetes vezetett – ortodox-keresztény szerbeket és nagyszámú zsidót is meggyilkoltak. A nácikhoz hasonlóan a katolikus Usztasa is kemencékben égette el áldozatait, de ellenben a nácikkal, akik előtte elgázosították őket, élve dobták a krematóriumokba a foglyokat. Voltak foglyok, akiket egyszerűen agyonvertek, lelőttek. Az áldozatok száma 300.000 és 600.000 közé tehető egy viszonylag kisebb országban. A gyilkosok többsége ferences szerzetes volt. Az atrocitások olyan mértékben elborzasztották még az SS Biztonsági Szolgálatát (SD) is, hogy panaszt tettek Hitlernél, akit ez nem érdekelt. A pápa is tudott ezekről a bűnökről, mégsem tett semmit.

Katolikus terror Vietnámban
1954-ben a vietnámi szabadságharcosok (viet minh) végleg legyőzték Észak-Vietnám francia gyarmati kormányát, amelyet addig több mint 2 milliárd dollárral támogatott az Egyesült Államok. Bár a győztesek szavatolták a vallásszabadságot mindenkinek (a legtöbb nem buddhista vietnámi katolikus volt), a tetemes antikommunista propaganda hatására sok katolikus délre szökött. A washingtoni katolikus lobbi és Spellman bíboros, a vatikáni szóvivő segítségével kidolgoztak egy tervet a demokratikus választások megakadályozására, amely egyértelműen a kommunista viet minh számára kedvezett volna a déli országrészen is. Itt a fanatikusan katolikus Ngo Dinh Diemet tették meg bábelnöknek. Spellman bíboros volt, aki a Vietnámba küldött csapatokat “Krisztus katonáinak” nevezte.
Diem elintézte, hogy az amerikai élelmiszer, technikai és általános segélyek csak a katolikusok számára legyenek elérhetőek, a buddhisták és falvaik nem részesültek ezekből, vagy fizetni kellett azokért az árukért, amelyeket a katolikusok ingyen kaptak meg. Ez egyetlen támogatott vallás a római katolikus volt.
A vietnámi mccarthyzmus sokkal borzasztóbb volt, mint az amerikai részeken. 1956-ben Diem a következő nyilatkozatot adta ki:
“Azok a személyek, akik veszélyesek a nemzetbiztonságra és a közbiztonságra, különleges rendelet szerint koncentrációs táborba zárandó.”
A kommunizmus elleni harc okán buddhista tüntetők és szerzetesek ezreit börtönözték büntetőtáborokba. Buddhista szerzetesek tucatjai gyújtották fel magukat tiltakozásképpen. Eközben a táborokba protestáns és tiltakozó katolikusok is kerültek, és lassan haláltáborrá alakulta. A becslések szerint az 1955-1960 közti terror során 24.000-en sebesültek meg utcai tiltakozásokban és 80.000 embert végeztek ki. 275.000-et bebörtönöztek és megkínoztak, és kb. 500.000-en járták meg a koncentrációs táborokat.
A következő évtizedekben a dél-vietnámi rendszer támogatásában amerikai katonák tízezrei vesztették életüket.
Ruandai mészárlás
1994-ben Ruanda kis országában alig pár hónap alatt több százezer civilt mészároltak le, nagyrészt a Hutu és Tuszi etnikai csoportok konfliktusában.
A katolikus klérus aktívan is részt vett a 94-es Ruandai mészárlásokban. A katolikus egyházi lapokban már akkor megjelentek cáfolatok, mielőtt még bárki gyanúsította volna az egyház tagjait.
Szemtanúk szerint papok feladták a bujtatott tuszikat a hutu milíciáknak.”

SaLa

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 február 24. szombat van!  Rohan az idő!

 Majd el telik ez az esztendő is! Már csak 312 nap van hátra belőle. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

ÉS MÁR CSAK 42 – T KELL ALUDNUNK ÁPRILIS 8-IG! AKKOR AZTÁN TRÓNRA EMELHETJÜK A VAJDÁT!

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Mátyás + Dára, Darina, Darinka, Edömér, Etel, Eunika, Euniké, Hedda, Hédi, Hedvig, Janek, János, Jávorka és Jázmin nevű kedves  olvasóit.  (Velünk nem csesz ám ki a Wikipedia! AZÉRT IS fölsoroljuk MIND!)

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

Február 24 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során. E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

1525 – A páviai csata („a lovagkor utolsó csatája”) során a francia csapatok súlyos vereséget szenvednek a császári hadaktól.

1538 – I. Ferdinánd a Nyugati Magyar Királyság és I. János a Keleti Magyar Királyság uralkodója a váradi béke néven ismertté vált megállapodást kötik meg.

1582 – XIII. Gergely pápa bevezeti a róla elnevezett Gergely-naptárat, amely október 4-én átlép 10 napot, vagyis október 15-e követi.

1848 – I. Lajos Fülöp francia király lemond a trónról.

1937 – A csertetői csendőrsortűz

1991 – Az Amerikai Egyesült Államok hadereje összehangolt légi, szárazföldi és tengeri támadást indított Irak ellen az első Iraki-háborúban.

Február 24-én szép számmal születtek kékvérű sarjak! De néhány póri kölök is, akik tetteik miatt váltak emlékezetessé. Pl:

1500 – V. Károly német-római császár, I. Károly néven spanyol király († 1558)

1519 – François de Guise francia katolikus főnemes, politikus és hadvezér († 1563)

1557 – II. Mátyás magyar király († 1619)

1645 – I. Rákóczi Ferenc választott erdélyi fejedelem († 1676)

1786 – Wilhelm Grimm német író, nyelvész, népmesegyűjtő (Grimm fivérek) († 1859)

1850 – Jászai Mari magyar színésznő († 1926)

1984 – Grace Daniel nigériai tollaslabda játékos

1992 – Eric Arturo Medina panamai úszó

Persze február 24-én jelességek is meghaltak. Pl:

1386 – II. (Kis) Károly magyar király (* 1354 körül)

1809 – Bessenyei Sándor magyar királyi testőr, költő

1811 – Bessenyei György magyar író, költő (* 1747)

1815 – Robert Fulton amerikai mérnök, feltaláló, az első működő gőzhajó alkotója (* 1765)

1836 – Berzsenyi Dániel magyar költő (* 1776)

1963 – Farkas Jenő, gépészmérnök, járműtervező (* 1881)

1975 – Nyikolaj Alekszandrovics Bulganyin szovjet kommunista politikus, az SZKP PB tagja, honvédelmi miniszter, miniszterelnök (* 1895)

Ma Észtországban van nemzeti ünnep, a függetlenség napja okán.

Mexikóban a zászló napja van

Romániában pedig Dragobete – a szerelmesek napja

Szíria

Eric Pahon (?) a Pentagon szóvivője sem állhatta meg szó nélkül a tegnap Hmeymimben landolt orosz SzU-57-es gépek érkezését.

Az Egyesült Államok megjegyezte, hogy a Sui-57-es szíriai telepítésről szóló médiában jelent meg

„Nem gondoljuk hogy a mi erőinket akadályozni érkeztek, de ugyanakkor érkezésük ellentmond az orosz kontingenscsökkentési bejelentéseknek” – fanyalgott.

Katonai szakértők viszont a világ minden táján egyetértenek abban, hogy Moszkva egy újabb minőségi szintet ugrott meg, amit sem most, sem a közeljövőben más nem lesz képes. Abban is egyetértés mutatkozik, hogy ez bizony a Kreml mutatóujjának fölemelése volt. Afféle figyelmeztetés.

Szíria: Az USA nem zárta ki fegyverek használatát a kormányzati erők ellen

Többen is emlékeztetnek ennek kapcsán Izrael próbálkozásaira. Ugyanakkor néhányan úgy vélik, hogy Moszkva válaszolt Nikki Haley minapi chikagoi acsarkodására, miszerint az USA hajlandó ismét csapást mérni Szíriára, HA BEBIZONOSODNA EGY VEGYIFEGYVER TÁMADÁS!

A SzU-57 – esekkel küldött üzenet lényege: ülj le jányom és maradj csendben.

Tegnap este a Fehér Hát Radzs Shah (?) nevű ügyeletes szóvivője ismét szarinozott egy kicsit. Röffenete szerint a galád Aszad orosz támogatással mérgezte népét! „Nem akarjuk hogy ezt tovább folytatódjon. Figyeljük a történéseket. Arról nem akarok beszélni mit tervezünk tenni, de figyelünk!” – jelentette ki.

Ma reggel már a germán média is visszábbfogta a tegnap Kelet – Ghouta miatt oly hangos agarait. Ma már mintegy vezényszóra mind úgy látta/látja, hogy csakis Oroszországon műlik a közel-keleti helyzet romlása vagy javulása. Hogy az új Szuhojoknak van-e közük a vélemény ily hirtelen megváltozásához? – azt egyelőre nem tudni.

Moszkvában a Kremlben a „Haza Védőinek Napja” alkalmából Vlagyimir Putyin orosz államfő az orosz fegyveres erők tagjait tüntette ki.

Többek között Roman Filipov pilóta családjának az „Oroszország Hőse” kitüntetést.

Szergej Lavrov ma kijelentette, hogy bár Oroszország erősen és kitartóan kereste Szíria szerte az USA an-Nuszra banda elleni harcának valamiféle bizonyítékát, azt mégsem lelte.

Lavrov azt is elmondta, hogy Oroszország kész támogatni egy tűzszünetet Kelet-Ghoutában, de szerinte a martalócok nem igazán. Ám ha akad valaki, aki garantálja a betartását, akkor Oroszország részéről OK!

Valami 30 napos tűzszünetben gondolkodnak az agyalkodók.

Macron és a Kanzlerina máris bejelentették, hogy a BT szavazás után szeretnének telefonon csicseregni Vlagyimir Putyinnal Kelet-Ghoutáról. Ha lesz egyetértés a szavazáson.

Majdnem ezzel a bejelentéssel egyidőben látott napvilágot a hír egy emberjogi szervezet Ahmed Kazem vezetőjétől. Al-Tanfból és Idlib latorrezervátumból az amerikaiak egész martalóchadat kívánnak Kelet – Ghoutába transzportálni. A tűzszünetet kihaználva.

Tegnap este Afrinban a szír és kurd milíciák tüzérsége csapst mért a törökök támogatta „szabad szírek” legényegyletre. Ez – állítólag – válasz volt a „szabadok” Ziyara település közelében elkövetett huncutkodására.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Állati

Megosztotta zsákmányát a varjú egy egérrel

Még az állatok is gondoskodnak egymásról, ha úgy adódik.

Igazán szokatlan pillanatokat rögzítettek egy kamerával. Jól látható a felvételen, hogy a varjú fél zsemléjét az egér is kiszemelte magának, ám a varjú gyorsabb volt nála. A hoppon maradt rágcsáló feladta a helyzetet és elment, mire a varjú félretett neki egy falatot a zsákmányából.

https://www.facebook.com/mahuugyeletes/videos/735739033299905/

(napi.hu)

Szahalin szigetén – Oroszország – krumplivető kutyus segíti a gazdit. Igen szorgosan!

https://www.facebook.com/100013772911903/videos/345015179300910/

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com