Döbrögisztáni qrmánytámogatással 350 vajdasági családnak lesz saját otthona

Mit kezd az ellenzék a faluval?

Brexit, török népszavazás, Trump megválasztása, 2018-as magyar országgyűlési választás. A közös a négy eseményben az, hogy a nagyvárosok és a – rossz magyar szóval – „vidék” választási attitűdje teljesen eltért egymástól. A Brexitet túlnyomórészt az angol falu és kisváros szavazta meg, míg London és a „kelta periféria” voksolt az Unióból való kilépés ellen. Törökországban az Isztambul-Ankara-Izmir tengely Erdogan alkotmányreformja ellen szavazott, míg a török „vidék” – érthetően a kurdok lakta területek kivételével – mellette, s egyúttal az erős elnöki hatalom mellett. Trump megválasztása is elsősorban azoknak a „fly-over” államoknak köszönhető, amelyek mai napig mezőgazdasággal foglalkoznak, illetve a Nagy-tavak vidéki „rozsdaövezetnek”.

Sok baloldali és liberális megkongatta a vészharangot, hogy a vidék mindenütt szembefordul a globalizációval, és populistákat meg konzervatívokat emel maga fölé. Ám nem tették fel a kérdést: vajon miért baj egyáltalán, ha valaki populista – a populista szó eredeti értelmében, azaz „népbarát” –, vagy konzervatív értékeiben és attitűdjeiben? Egyébként is, nagyon mást jelentenek a „baloldali”, „liberális”, „populista”, „konzervatív” fogalmak a fenti országokban.

A baloldal és a liberálisok soha nem nyernek, ha nem próbálják megérteni a leszakadó vagy éppen prosperáló perifériákon – mármint a központi nagyvárosokhoz képest perifériákon – élőket. Nem értették meg, hogy a nagyvárosok virágzása – ahogyan évezreden át mindig – a perifériák lassú haldoklásán alapul. A nagyváros ugyanúgy elszívja a munkaerőt a faluból, ahogyan azt a magyar, lengyel, román politikai elit jogosan hánytorgatja fel az Európai Uniónak. Ha az összes munkás, az összes öntudatos gazda és az összes értelmiségi elhagyja a falvakat és kisvárosokat a könnyebbnek vélt fővárosi, nagyvárosi életért, a könnyebben hozzáférhető kultúrából való részesedésért, akkor ki fogja ezeket a falvakat gondozni, rendben tartani, ki fogja az ősök sírját ápolni és a tradíciókat őrizni? Erre a fővárosiak évezredek óta nem gondolnak. Úgy tűnik, mint annyi más, ez a probléma is most, a XXI. század elején éri el tetőpontját.

Hovatovább bekövetkezhet egy olyan fenyegető és e sorok írója számára mélyen ellenszenves helyzet, hogy a nagyvárosnak egyáltalán nem lesz szüksége a falura. Ha bekövetkezik egy új mezőgazdasági forradalom, amely leértékeli az állattenyésztést, és a világméretű kényszeres migráció folytatódik, akkor sem termelőként, sem a városba áramló munkavállalóként nem lesz szükség a falusiakra. Ez példátlan lenne az emberiség ötezer éves történelmében. Kulturálisan ez egy pusztítással érne fel. Jogos tehát a falvak lakosainak elégedetlensége a nekivadult globalizáció fellegváraival szemben, bármilyen színű legyen is a zászló, amely e fellegvárak ormán lobog. A fellegvárakba húzódóknak meg kell érteniük, hogy a demokrácia mint jelszó kevés. Demokrácia, jogállam… ezek keveset jelentenek, amikor korunkban egész kultúrák túlélése a tét. A baloldalnak és liberálisoknak el kellene kezdeniük lassan visszakanyarodni az egyenlőség értékéhez, s ezzel párhuzamosan a biokulturális kérdések (nem, gender, bőrszín stb. helyett) a materiális kérdésekkel kellene intenzíven foglalkozni.

A másik, ennél is súlyosabb probléma az elsivatagosodás, amely bekövetkezett az 1960-as évek óta a baloldalon és a liberálisok körében. Azzal, hogy a baloldal lemondott az osztályharcról, a kapitalizmus meghaladásáról, egy alternatív társadalom kialakításának programjáról, egyszóval vízióiról, párhuzamosan feladta az elesettek, szegények és a társadalom vesztesei megszólításának személyes eszközeit is. Amikor a baloldal kiállt az egyenlőség értéke mellett, szert tudott tenni egy – igaz, piciny – földművelő bázisra.

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt megvetette a lábát a Viharsarokban, amely hosszú ideig az ország legbaloldalibb térségének számított. Természetesen ez kivétel volt, hiszen a párt az ország más régióiban nem rendelkezett földművelő, falusi bázissal. Az 1921-ben megkötött Bethlen-Peyer paktum megkötötte a párt vezetőinek kezét, és lemondtak a földművesek körében a szervezkedésről. Ha mégis eljutottak falura, akkor pedig azzal szembesültek, hogy szocializációs okból a helyiek nem értik őket. A szociáldemokraták későn ismerték fel egy agrárreform fontosságát, későn értették meg, hogy a földműves népesség nem szocializmust, hanem földet akar. A Horthy-korszakban a magyar falu azért nem hitt a szociáldemokratáknak, mert emlékeztek arra, hogy 1919-ben, amikor a szociáldemokraták kormányon voltak (három változatban is!), akkor sem osztottak földet. A szociáldemokraták és a liberálisok jellegzetesen urbánus pártok maradtak a Horthy-korszakban, a Független Kisgazdapárt pedig részben nem volt jelen az ország minden régiójában, részben nem földosztást, csak – óvatos retorikával – birtokpolitikai reformot ígért. Nem csoda, hogy abba a politikai űrbe, amelyet a falu jelentett, elsősorban a Tisza-vidéken és a Dunántúlon, a nemzetiszocialista, nyilas mozgalom nyomult be, amely skrupulusok nélkül, erőszakosan, agresszíven hirdette a földosztást. Amikor azonban a baloldal felkarolta ezt a célkitűzést, és megvalósította – 1945-ben –, akkor sikerült maga mellé állítania a parasztság nagy részét.

Az igazság az, hogy a baloldali és liberális politizálás elkényelmesedett. Nem értették meg, hogy a modernizáció és globalizáció kommunikációs eszközei használhatatlanok egy olyan közegben, ahol az egyének még a környezetükkel szoros szimbiózisban élnek. Vidéki kisvárosokban és falvakban még élnek, a kisebb létszámú lakosságból fakadóan, azok a személyközi, perszonális kapcsolatrendszerek, amelyek a nagyvárosi falanszterben elvesztek, feloldódtak. Itt bosszulja meg magát a falvak lenézése: azok a véleményvezérek – tanítók, orvosok, jegyzők, boltosok, kocsmárosok –, akik hajdan a falvak intelligenciáját alkották, és akiknek befolyásoló szavuk lehetett, mára eltűntek, párhuzamosan a falusi iskola, kisbolt eltűnésével. Jószerével az egykori intelligenciából már csak a pap maradt – már ahol (de hamarosan belőlük is hiány lesz, sőt a hiány már most mutatkozik). Holott régen a tanító járatta a fővárosi lapokat, elolvasta a híreket, továbbadta a lapot a kocsmárosnak, az elmondta a vendégeinek… Ezt a személyes, bizalmon alapuló információhálót a Facebook nem tudja pótolni!

Sokan most azzal érvelnek, hogy Budapestről el kell menni a nép, az „istenadta nép” közé, és valamiféle narodnyik programot javasolnak, a félrevezetettnek vélt „vidékiek” felvilágosítására, hasonlóan a XIX. század végi orosz „nép közé járók” mozgalmához. A paternalista ízű, ám kétségkívül tisztességes szándékot elismerve, nem valószínű, hogy ez önmagában bármit segítene. Sokkal hasznosabb lenne megkeresni azokat a helyi embereket, akik saját közösségük tagjai szemében respektussal rendelkeznek, és véleményvezérként szolgálhatnak. Egy olyan közösségben, ahol a perszonalitásnak nagy értéke van, hihetetlenül fontos az ismertség és megbecsültség. A helyi véleményvezérek ráadásul úgy tudnak kommunikálni a közösségük tagjaival, ahogyan a Budapestről érkezett aktivisták nem. Az ilyen véleményvezérek azért is hasznosak lehetnek, mert az adott település, régió mindennapjairól, problémáiról, a felmerülő igényekről olyan információkkal szolgálhatnak a pártok részére, amelyeket azok máskülönben nem képesek megszerezni. Mindenekelőtt tehát nem valamiféle baloldali „nép közé járásra”, hanem a falusi Magyarország (Anglia, Törökország stb.) problémáinak felmérésére, a helyi igények és sérelmek tárgyilagos számbavételére van szükség, majd olyan véleményvezérek megtalálására, akik közvetítők lehetnek az ellenzék és a falusi társadalom között.

Paár Ádám történész-politológus, Méltányosság Politikaelemző Központ (nepszava)

Bal-Rad komm: Megkésett belátás! Sajnos a rendszerváltás első lépcsőjében egy csapással kivégezték Vidék-Magyarországot. A minden túlzás nélkül állíthatóan világszínvonalon temelő mezőgazdasági nagyüzemek FÖLÜLRŐL VEZÉNYELT lepusztításával – szétrablásával SOHA HELYRE NEM HOZHATÓ KÁROSODÁST idéztek elő.

EGYSZERŰEN SZÉTZILÁLTÁK A VIDÉK TÁRSADALMÁT!

A döbrögista horda pedig zsebregyűrte és elcigányosította. (Bár az utóbbi korábban elkezdődött.)

Sajnálatos módon ismét a pesti aszfaltsuttyók akarják megszólítani a vidék magyarságát. Ez pedig nem sikerülhet azon egyszerű oknál fogva, hogy nem beszélnek közös nyelvet, és nincsenek közös érdekek.

Márpedig a közös nyelvet és érdeket – mondjuk ki – Youdapesten vetették a sutba.

Az pedig már nem fog működni, hogy „lemegyünk” vidékre, oszt megdumáljuk őket!

MÁR NINCS KIT MEGDUMÁLNI! ELMENTEK, MEGÖREGEDTEK, KIHALTAK/KIHALNAK.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

A kilakoltatási moratórium vége óta 234 családot raktak ki otthonából – az idei év a családok éve a horda szerint!

Kicsivel több mint két hét alatt 234 családot rakott az utcára a Fidesz kormány! Újra családok ezrei kerülhetnek utcára, ami már elkezdődött. A bankvezérek minden bizonnyal nem forgolódnak álmukban. Az elmúlt években általában 3-4 ezer család került utcára a moratórium lejártakor, többségében bedőlt jelzáloghiteles adósok.

2018 ÁPRILIS 30-ÁN LEJÁRT A MEGHOSSZABBÍTOTT, TÉLI KILAKOLTATÁSI MORATÓRIUM, A LEGTÖBB CSALÁD MÁR MEG IS KAPTA A LAKÁSA ELHAGYÁSA FELSZÓLÍTÓ HATÁROZATOT.

A szakértők szerint idén 35-38 ezer kilakoltatásra kell számítani, ami közel 100-120 ezer ember lakhatási válságát idézheti elő – számolt be az ATV.

A közhiedelemmel ellentétben a kilakoltatások nem csupán a bedőlt hiteleseket érintik, hanem egyes önkormányzati lakások bérlőit is, akiket általában cserelakás lehetősége nélkül raknak az utcára miközben vígan röhögnek a szegény, nincstelenné vált magyar emberek sorsán a bankok. Elvégre mi, átlag emberek addig vagyunk nekik jók, amíg tejelünk, mert utána minket is eldobnak, mint egy használt tejes flakont, majd kidobnak a házainkból, lakásainkból, és beköltöztetnek valaki mást, aki majd hajlandó részt venni abban az adósságspirálban, ami az előző lakók vesztét okozta…

“MÉG NEM TUDJUK HOGYAN TOVÁBB, NEKÜNK ELSŐSORBAN A KÉT GYEREK A FONTOS. NEM TUDJUK MÉG, MEGMONDOM AZ ŐSZINTÉT, MEGPRÓBÁLUNK MINDENT, ÖSSZERAKNI MAGUNKAT, NAGYON NEHÉZ, DE MEGPRÓBÁLJUK”

– mondta korábban az A Város Mindenkié (AVM) csoport aktivistája Tóth Fanni egy kilakoltatott szavait. Ezek és a hasonló megnyilvánulások minden bizonnyal nem hatják meg a nagy bankvezéreket, akik továbbra is nyugodtan alhatnak villáikban vagy épp a Karibi-térségben ringó jachtjaikon. Nem kell aggódni, meglesz. Pénzeteknél vagytok! Egyes ingatlan szakemberek szerint azt a bátor húzást kellett volna már a legelején – a bankok legelső pofátlan húzásánál a svájci frank alapú hiteleknél – amit Izland is meglépett.

Akkor kérdezem én, hogy ez a 900 ezer család miért nincs a Kossuth téren?

A “családbarát” kormány szavakban ugyan kiáll a rászoruló családok mellett, ám tettekben már sokkal kevésbé. Ezt jól mutatja az is, hogy az elmúlt években hogyan változott a kilakoltatások száma. Völner Pál igazságügyi államtitkár egy parlamenti kérdésre adott írásbeli válasza szerint míg 2012-ben 1020, 2013-ban pedig 1300 kilakoltatásra került sor, addig 2015-ben már 2335, 2016-ban pedig 3474 kilakoltatás történt.

https://www.facebook.com/2156283044387167/videos/2162579253757546/

(Egy felvételrészlet egy 2013-as újpesti kilakoltatásról)

Ugyanakkor azoknak a köre, akiknek el kell hagyniuk az ingatlant, ahol addig laktak, jóval szélesebb, hiszen a legtöbben – felszólításra – önként távoznak. Völner tájékoztatása szerint 2013 és 2017 között mintegy 240 ezer ingatlan került árverésre meghirdetésre.

(Balázs Tiborné adós konyhakést szegez a hasának, hogy így akadályozza meg kilakoltatását Budapesten, az újpesti Béla utcában)

Az igaz, hogy a kabinet egy hónappal kitolta az idei téli kilakoltatási moratórium határidejét (március vége helyett április végén jár le), ám ennek minden bizonnyal nem a kormánypárti politikusok szociális érzékenységéhez, hanem az április 8-ai választásokhoz van köze: nem mutatna jól, ha kampányfinisben kezdenék el utcára tenni a családokat. Arról, hogy a kormányt mennyire érdekli a nehéz helyzetben lévő családok sorsa, a korábbi intézkedések is árulkodnak: például 2015-ben ahelyett, hogy növelték volna, inkább megszüntették az országos lakásfenntartási és a nagyobb települések számára kötelezően előírt adósságcsökkentési támogatást is.
(olkt)

Bal-Rad komm: Kommentár helyett talán inkább ez:

2:40-től talán nem teljesen úgy kéne gondolni, de…

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!