A magyar burzsoázia a Horthy-rendszer 25 éve alatt sem tudott szabadulni az 1918. októberi demokratikus és az 1919. márciusi proletárforradalom számukra olyan nyomasztó emlékétől.

Az uralkodó osztályok különböző rétegeit mélyen megrázta az a tény, hogy 1919-ben egyetlen nap alatt az egész hatalmi rendszer, a gyár, a földbirtok, a bank, a vármegye, a szolgabíróság, a polgármesteri hivatal, minden elveszett. Korábban is tudatában voltak a hatalom fontosságának, de a forradalmak után ezerszeresen értékelték annak jelentőségét.

Ez a legfőbb magyarázata annak, hogy az egész államapparátust, különösen ennek erőszakszerveit olyannyira áthatotta az ellenforradalmi szellem, s hogy ez főként a kommunizmus elleni gyűlöletben jutott kifejezésre. Ugyanakkor féltek a munkásoktól, a szegényparasztoktól, a haladó értelmiségiektől, mindenütt „vörös veszélyt” szimatoltak.

A magyarországi ellenforradalom a XX. századi fasiszta típusú ellenforradalmak sorozatát nyitotta meg. Nem olyan még, mint a későbbi hitlerizmus vagy akár az olasz fasizmus, itt a diktatúra fasiszta jellegét valamennyire igyekeznek eltakarni a „demokrácia”, a konzervativizmus, a „jogfolytonosság”, az „alkotmányosság” leplével.

Az új állam magvát, legfontosabb testületek a rendőrség, csendőrség és az úgynevezett nemzeti hadsereg képezte. Ezekre az erőszakot megtestesítő intézményekre már alakulásukkor rányomta bélyegét a forradalom leverése, az a tény, hogy ellenforradalmi rendszerben jöttek létre. Az ellenforradalom győzelme nemcsak testületük jellegét, stílusát és módszerét szabta meg, hanem egész tevékenységük osztálytartalmát is. Az a szükséglet, amely életre hívta az erőszakszerveket, áthatotta az intézményeit is. A rendszer urai, hogy hatalmukat tartóssá s a rendszer pilléreit erőssé tegyék, a számukra legmegbízhatóbbakból építették ki ezeket az intézményeket.

Az ellenforradalom keresztényinek hirdette magát, de nem volt benne semmi a keresztényi szeretetből, csak gyűlölet jellemezte és a bosszúállás. Nemzetinek minősítette magát, de nem kevés része volt Trianonban. A népre hivatkozott, miközben visszaállította a nép elnyomását. A parasztság képviselőjeként lépett föl, de olyan állapotokat teremtett, amelyek közepette hárommillió ember élt koldussorban.

A fasizmusnak nemcsak a terror a jellemvonása, de kétségtelen, hogy a terror reá jellemző minősége, mennyisége, formája nagyon is fontos jellegzetessége. A fasizmusnak az is sajátossága, hogy megpróbál föllépni a nemzet érdekében, a nemzeti sérelmekre építeni és ezekkel visszaélni. Ez is jelen van 1919-1921-ben. A fasizmus minden progresszív eszme ellen föllép, és a fehérterrorban ez is erőteljesen érzékelhető.
A fehérterror egyúttal bosszút is jelentett az elvesztett háborúért, az időlegesen elvesztett hatalomért, a szocialista forradalomért. Olyan osztályok uralmát fejezte ki, amelyeket sok veszteség ért, s ez hatalmasra növelte dühüket, haragjukat.

A magyarországi ellenforradalom győzelme, a szegedi gondolat megelőzte a nácizmus, a fasizmus létrejöttét. Mert ennek a mozgalomnak, amit képviseltek, az ellenforradalomnak, amelyben részt vettek, a legmarkánsabb erői az olasz fasizmussal és a náci mozgalommal álltak rokonságban. Igaz ez akkor is, ha jelentős különbségek is felfedezhetők. Igaz a tekintetben, hogy egy olyan „új rendszert” hoztak létre, amely el akarta magát határolni a kapitalizmus liberálisabb korszakától, a polgári demokráciától és a demokratikus intézményektől, s ennélfogva megvoltak benne-a rokon vonások a fasiszta és náci mozgalmakkal, valamint azokkal a rendszerekkel, amelyeket ezek a mozgalmak szültek. Lényegében egyazon típusú politikai rendszerről van itt szó, amelyet a legkövetkezetesebben Németországban valósítottak meg, nem olyan következetesen Olaszországban, és még kevésbé tudták következetesen megvalósítani Magyarországon. A fasizmusnak is voltak és vannak „nemzeti útjai”. Az az út, amelyre Horthy Miklós és mozgalma rátért, magán hordta az akkori nemzetközi és a nemzeti viszonyok hatását.

A „klasszikus” fasiszta (náci) államformához viszonyítva, ami 1919-1920-ban született, fél-fasizmusnak tekinthetjük, mert a náci rendszerhez képest fele úton volt fejlődésében. Befejezésére történtek kísérletek Gömbös Gyula idején, majd 1944. március 19. után, a teljes befejezésre azonban csak 1944. október 15. után került sor. Az az állam, amely 1919-1920-ban született, nem nagy változtatásokkal alkalmas volt e befejezéshez.

A náci Németországgal való szövetség következményeként megkezdődött az intézményesített fajüldözés. 1938-ban dolgozzák ki és vezetik be az első zsidótörvényt, amely a zsidó értelmiség és polgárság nem csekély részének egzisztenciáját tette tönkre, sőt sokuk elől az elemi életlehetőséget zárta el.

A magyar politikai vezetés igyekezett demonstrálni a német birodalom iránti háláját. Csatlakozott a fasiszta hatalmak Antikomintern Paktumához, s a Népszövetségből való kilépéssel hitet tett amellett, hogy ha kell, a nyugati hatalmakkal szemben is hű szövetségese lesz a náci Németországnak. A náci fajelmélet átvételét tükröző 1939. évi II. tc., a második zsidótörvény, a zsidó kis- és középpolgárság, értelmiség létalapját tette tönkre. Két évvel később pedig a harmadik zsidótörvény már nemcsak a vegyes-házasságokat tiltja el, hanem nürnbergi példaképeiket is túlszárnyalva, a „fajgyalázásnak” még a kísérletét is szigorúan bünteti.
Magyarország visszavonhatatlanul megindult a katasztrófa útján. Az egyetlen erő, amely visszafoghatta volna a hatalmon levők kezét, a szervezett munkásosztály egységén alapuló, a társadalom valamennyi antifasiszta rétegét tömörítő összefogás: a népfrontpolitika lett volna. A nemzetközi kommunista mozgalom a Kommunista Internacionálé 1935. évi VII. kongresszusa a fasisztaellenes népfrontmozgalom szervezését tűzte ki célul az egyes országok kommunista pártjai elé, mint a fasizmus győzelme elleni egyetlen hatásos fegyvert. A Kommunista Internacionálé szerint „a népfrontpolitika megvalósításának objektív feltétele olyan történelmi, gazdasági és politikai helyzet, amelyben különböző társadalmi osztályok és rétegek többségének érdeke egy vagy néhány fő kérdésben találkozik, s ennek minden más kérdést – az osztályok és a rétegek közötti ellentéteket is – átmenetileg alá lehet rendelni”.
(Hollós Ervin)

A magyarországi rendszerváltó ellenforradalmárok által levert szocializmusban alig volt kommunista.

A magyar nép, a dolgozók a felszabadulás után örökölték a Horthy fasiszta szellemű erkölcsöt. A nép erkölcse túlnyomóan akár csak ma a polgári, „fasiszta” színvonalon volt. A polgári-kapitalista erkölcs a szolgaságot, a kizsákmányolást, az élősködést, a felsőbbrendűséget elfogadhatónak tartja, sőt ez valójában az erkölcsi alapja. Ez ellenkezik a polgári és emberi jogokkal, de ez a kapitalizmus gazdasági modelljéből következik, csak így képes működni. Magyarországon a Horthy örökséggel ez még súlyosabban dominál. Ma a kapitalista környezetben ez nyíltan, a levert szocializmusban elrejtve mindig jelen volt. Ilyen körülmények között kellett a népi demokráciának az emberibb társadalom felépítésébe kezdeni. Ehhez még súlyosbításként párosult a gazdag kapitalisták óriási gazdasági fölénye és harca az emberibb, szabadabb társadalom ellen. A dolgozó népet, pedig nem a kizsákmányolástól mentes, hanem a viszonylag szegényebb élete vezérelte. Így inkább a szolgaságot a szabadság helyett és a gyarmati kiszolgáltatottságot választotta.

A rabszolgalázadást, mint annyiszor leverték a rabszolgatartók.
Magyarországon ismét a rabszolgatartóké lett a hatalom!
A mai idők rabszolga formája a kapitalizmusban a proletár bérrabszolga.
A kapitalisták célja ugyanaz, mint a rabszolgatartóké.
Más munkáján élősködni.

A felszabadulás előtt a magyar társadalom inkább a mostanira hasonlított. Ezért a felszabadulás után a kommunista pártba olyan nézeteket hordozó emberek tömegei léptek be, amilyenek ma a polgári pártokéhoz hasonlóak, vagy éppen a fasiszta örökséget hordozták, de ezek túlnyomó többsége nem volt valójában kommunista. A kommunisták közé beszivárgottak által elkövetett hibák elsősorban nem a kommunistáknak, hanem a polgári nézeteket álcázó karrieristáknak köszönhető, ami bűn volt az egész nemzet számára. Igazi kommunista, aki valóban a dolgozó nép érdekeit képviselte nagyon kevés volt és végül is nem elég került a hatalomba. A rejtett polgári világnézetűeké volt az igazi hatalom a szocializmusban is.

A népi demokrácia a háború és a Horthy-fasiszta nézetek terhe alatt, új demokratikus úton járva, a kapitalista rabszolgatartók sikeres háborújának eredményeként az ellenforradalom győzött. Megint szolgaság van!

A szocialista forradalom tartós sikeréhez sok kommunista erkölcsű emberre van szükség, a felszabadulás után a Horthytól örökölt nép viszont a fasiszta erkölcs szerint volt nevelve. A népet ebből nem sikerült kinevelni a szocializmusban, ez most is jól látható a Horthy kultusz virágzásában.

SaLa

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!