Másfél év titkolózás után kiderült, hányan fagytak halálra az országban
Mint korábban megírtuk, első fokon pert nyert A Város Mindenkié csoport az Országos Rendőr-főkapitányság ellen, ezért a rendőrségnek ki kell adnia az elmúlt évek fagyhalálokra vonatkozó statisztikai adatait.
A rendőrség azért nem volt hajlandó eddig kiadni az adatokat az AVM-nek, mert szerintük semmilyen jogszabály nem kötelezi őket az adatok kezelésére, ezért nem léteznek erre vonatkozó információk.
A statisztikákat a héten kapták meg, a rendőrségi adatbázis pedig két kategóriát különböztet meg, a „gyaníthatóan kihűlés miatt elhunytakat” és a „hatósági eljárás által megállapítottan kihűlés miatt elhunytakat”, írja a 444.hu. A kettő közt az a különbség, hogy az egyik esetben még nem zárult le a haláleset vizsgálata, a másikban már igen.
Összesen
közterületen, azaz utcán a 2016-2017-es télen gyaníthatóan 20 ember fagyott meg, megállapítottan pedig 35.
magánterületen, azaz nagyrészt a saját lakásában gyaníthatóan 79 ember fagyott meg, megállapítottan pedig 125.
Azaz 2016 október 15-től 2017 március 1-ig összesen 259 ember fagyott meg Magyarországon. (24.hu)
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Bal-Rad komm: „…2016 október 15-től 2017 március 1-ig összesen 259 ember fagyott meg…”
– Az említett időintervallum nagyjából 135 napot fed le. És 259 fagyhalottat! (Pedig hát – emlékeink szerint – vad hidegek nem is voltak!)
Most akkor rántsuk már elő a KSH kedvenc módszerét, és átlagoljunk. Akkor NAPONTA MAJDNEM KETTŐ fagyhalott jön össze. Nem is olyan rossz eredmény ez! Ha lenne uniós összehasonlító statisztika, lehet hogy ezzel a produktummal Döbrögisztán megint dobogós helyen zárna. (Labancékat etekintetben biztos lehajráztuk.)
„…2016 október 15-től 2017 március 1-ig összesen 259 ember fagyott meg…”
Rígeny vaút ‘e! Tány igasse vaút ‘e!
Annyira, hogy a vajdának a posványosi dzsemborin mán eszibe se jutott! Csak a’, hogy van pízünk, meg erőssek vagyunk!
Az „európai” liberális Timothy Garton Ash, az Oxfordi Egyetem professzora felvázolta „Európa” új törésvonalát, melynek két oldala a főbb alakok (Angela Merkel, Emmanuel Macron, O. Viktor és Matteo Salvini) után a Merkron illetve az Orbvini neveket kapta tőle.
Az írás elején a prof. felteszi a kérdést, hogy vajon szemtanúi vagyunk-e a liberális „Európa” különös halálának, de a végén megnyugtatja liberális olvasóit: nem, nem hiszi ezt, bár eltarthat néhány évig, amíg visszavágnak, és ezalatt a dolgok rosszabbra fordulhatnak, mielőtt jobbak lesznek. A Bal-Rad persze úgysem tud beleszólni abba, hogy melyik szörny határozza majd meg „Európa” mögöttes tartalmát arra az időre, ami még hátra van ennek az „álomnak”. Admin megnyilvánulásait ismerve egyik társulás sem a szíve csücske. Ez teljesen természetes. Mégis érdekelhet minket az, hogy sírásóink a fontos választóvonalak mentén milyen táborokba szerveződnek jelenleg, és erre most egy emészthető, egyszerűsített választ kaphatunk, ami segít jobban megértenünk daliás Vezérünk „európai” „harcait”.
A professzor szerint a Merkron–Orbvini törésvonal megosztja a már létező pártokat és újakat dob be. Frontokat nyit nemzetek, pártok között. A Merkron-táborban Merkel és Macron az eurózóna liberális megoldásait részesíti előnyben, nemzetközi együttműködésre alapozva az EU-n belül és globálisan is. O. Viktor és az olasz Matteo Salvini minden különbözőségük ellenére az illiberális, nemzeti megoldásokat favorizálják. Most undorodnunk kellene, de ha van is hányinger, az valószínűleg nem a nemzeti megoldások, hanem azok valódi, elhazudott tartalma, módszertana és a gátlástalan klientúraépítés miatt van. A liberális kövezés folytatódik: mindketten bűnbakokat képeznek, etnikai vagy kulturális alapon határoznak meg „másokat” (nos, ez O. Viktoréknál a pénzüktől is függ…), akiket kizárnak vagy kiutasítanak (vagy nem…) – ez az Orbvini-tábor. Spanyolország szocialista miniszterelnöke, Pedro Sanchez, és az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk a Merkron-tábort erősítik, míg a bajor CSU, az osztrák kancellár, Sebastian Kurz, Jarosław Kaczyński Jog és Igazságosság (PiS) pártja Lengyelországban, és néhány brexites (nem mind) az Orbvinikhez tartozik. A következő évben a merkronizmus és az orbvinizmus közötti harc formálja majd „Európa” politikáját. Az Európai Parlament legnagyobb pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) attól fél, hogy a Fidesz a Jog és Igazságosság párttal léphet új szövetségre, ezért ragaszkodik hozzá. Salvini pártja, a Liga pedig az Európai Ligák Ligájával fenyeget. Az „európai” választások kimenetele már régóta elég bizonytalan.
Az EU-ban természetesen nem minden törés helyezkedik el a Merkron–Orbvini tengely mentén. Az eurózónával és a következő „európai” költségvetéssel kapcsolatos viták pl. inkább nemzeti, mint politikai frontvonalak mögé húzódnak. A Brexit 27 ország vezetésének ellentéte egy országéval. De ahogyan a nemzeti demokratikus politika játszik az „európai” politikában, az egy új játék. A professzor szerint az előny most az Orbvini csapatnál van, a Merkron csapat fáradtnak és védekezőnek tűnik. A „bevándorlás” (!) témája (így nevezi a prof. a jelenleg többségében illegális határátlépésekkel járó migrációt), amely mentén az Orbvini-tábor a katonáit gyűjti, egyszerre valódi és szimbolikus. Ecsetelné még a migráció valódiságát a jóember azzal, hogy említi Merkel „csodálatos hibáját” (Wolf Biermann) 2015-ben, melynek következtében rengeteg nem európai illegális migráns érkezett rövid idő alatt Németországba, majd rögtön az EU-hoz 2004-ben csatlakozott kelet-közép európai országokból érkező, többségükben munkavállaló emberek (a munkavállalói mivoltukat nem említi) nagy tömegben történő, Egyesült Királyságba való (szabályos, melyet megint nem említ) vándorlásával és a Görögországba, Olaszországba és Spanyolországba beszökdöső migránsok sajnáltatásával folytatja, de ezen gyorsítunk kicsit. A „bevándorlás” szimbolikus jelentésénél azt hangsúlyozza, hogy a kultúra és identitás változásától tartó emberek, bár 2015 óta „drámaian” csökkent a „szabályozatlan bevándorlás” (így nevezi a prof. a tömeges, leginkább megélhetési célú migrációból fakadó illegális határátlépést), még mindig azt gondolják, hogy túl sok az idegen az országukban. Egy 2017-es, Bertelsmann Alapítvány által készített közvéleménykutatás az EU-ban 50%-nak, Olaszországon belül 71%-nak mérte az ezzel egyetértők arányát.
A professzor a liberalizmus által okozott változásokra reagáló mozgalmak brit és „európai” párhuzamai után („Európa” a gyakorlatban liberalizáció, „európaizáció” és globalizáció a prof. soraiból kikövetkeztethetően) röviden vázolja még, mit kellene tennie a liberálisoknak a visszavágáshoz. A populisták ugyanis egyszerű történetet mondanak az embereknek arról, hogy az irányítás visszavétele egy elképzelt múltbeli aranykor munkalehetőségeinek, boldog családjainak és sokkal hagyományosabb nemzeti közösségeinek helyreállítását hozza el. Ezzel szemben a digitális forradalom éppenséggel még zavaróbb változásokat és bizonytalanságokat fog eredményezni, különösen a munkahelyen. A liberalizmus szükséges radikális politikái között említi az egyetemes alapjövedelmet vagy egy alapszintű munkagaranciát. Emellett meg kell találniuk a módját, hogy kezeljék azokat a mély érzelmi igényeket a közösséget és az identitást illetően, amelyeket a populisták kihasználnak. A nemzeti identitás továbbra is a szenvedély és a hozzá való tartozás egyedülálló forrása. Véleménye szerint illúzió azt hinni, hogy a belátható jövőben bármilyen transznacionális vagy szupranacionális identitás versenyezni tudna ezzel. Tehát amíg mindent meg kell tenniük, hogy erősítsenek egy „európai” identitást, valamint egy globálisat is (!), nem hanyagolhatják el a nemzet vonzerejét a nacionalisták számára. Pozitív, polgári patriotizmusra lesz szükségük, olyanra, amit Macron népszerűsít Franciaországban, hogy kiegészítsék az „európaizációt” és a globalizációt. A professzor Macron La République En Marche! (LREM) (Előre a Köztársaságért!) mozgalmában látja a lehetőséget (nincs sok) egy olyan pártra, amely ezeket a gondolatokat a magáévá teheti, programjába veheti és nyerhet velük. Mindenhol máshol a liberálisok teret vesztettek a fővonalbeli jobbközép és balközép pártokkal szemben (illiberális tendenciák).
Nos… akkor melyik ujjunkat harapjuk? Harapjuk egyáltalán?
(Fergeteg)
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
„Szeptemberben a pétervári városi szovjet vezetésében többségbe kerültek a bolsevikok, és más nagyvárosokban is csökkent a mensevikek befolyása a szovjetekben. A titokban visszatérő Lenin a fegyveres felkelés megszervezését sürgette, érvelése szerint a hatalomátvételnek addig van esélye, míg a kormány gyenge. Október 10-én egy szigorú konspirációval szervezett tanácskozáson a bolsevik párt központi bizottságának tizenkét tagja közül tíz a fegyveres hatalomátvétel mellett döntött. A felkelés kivitelezése a pétervári szovjet Forradalmi Katonai Bizottságának feladata lett. A bolsevikok forradalmi hangulatú katonai egységeket hoztak Pétervárra, és más városokban is megkezdték a katonai előkészületeket.” – sulinet.hu
A bolsevikok az osztályharcban előre léptek. Vagy a népi demokrácia vagy a polgári „demokrácia” között kellet választani; szocializmus vagy kapitalizmus; egyenlőség vagy kizsákmányolás volt a tét; kevés élősködő számára vagy a többségben lévő dolgozók számára demokrácia; kevés a dolgozókon élősködők diktatúrája vagy a dolgozó többség gyakorolja a diktatúrát a nép szabadságáért az elnyomókkal szemben.
„A pétervári júliusi események után Lenin szigorú illegalitásba vonult: elrejtőzött az ideiglenes kormány üldözése elől. 1917 szeptemberében Finnországban tartózkodott. Lenin a párt Központi, Pétervári és Moszkvai Bizottságához, a pétervári és a moszkvai szovjet bolsevik tagjaihoz, a pétervári városi konferenciához, az északi területek szovjetjei területi kongresszusának résztvevőihez intézett leveleiben megindokolta a fegyveres felkelés történelmi szükségességét. Kimutatta, hogy az orosz forradalom fejlődésének belső és nemzetközi feltételei egyaránt parancsolóan írják elő a fegyveres felkelést. Az a követelmény, hogy a hatalmat a bolsevik párt vezette proletariátus vegye a kezébe, megfelelt az oroszországi népek és az egész haladó emberiség életbe vágó érdekeinek. A bolsevikok át tudják venni a hatalmat, és ezt meg is kell tenniük — ez volt Lenin véleménye. „Marxizmus és felkelés” című levelében a következőket írta: „A felkelésnek, hogy sikere legyen, nem összeesküvésre, nem pártra, hanem az élenjáró osztályra kell támaszkodnia. Ez az első feltétel. A felkelésnek a nép forradalmi lendületére kell támaszkodnia. Ez a második feltétel. A felkelésnek az érlelődő forradalom történetében beállt olyan fordulópontra kell támaszkodnia, amikor a nép élenjáró rétegeinek aktivitása a legnagyobb, amikor az ingadozás az ellenségek soraiban és a forradalom gyenge, felemás, határozatlan barátainak soraiban a legerősebb. Ez a harmadik feltétel.”
Mindezek a feltételek megvoltak Oroszországban. „Miénk annak az osztálynak a többsége — írta Lenin —, amely a forradalom élcsapata, a nép élcsapata, amely magával tudja ragadni a tömegeket.
Miénk a nép többsége. . .
Miénk a biztos győzelem. . . ”
Lenin a felkelés győzelme szempontjából különösen fontosnak tartotta, hogy a forradalom a döntő pillanatban és a döntő pontokon elsöprő túlerővel rendelkezzék. Ez mindenekelőtt Pétervárra, Moszkvára, a legközelebb húzódó frontokra — az északi és a nyugati frontra — , valamint a Balti Flottára vonatkozott.
„Marxizmus és felkelés” című levelében Lenin konkrét javaslatokat is tett a felkelés előkészítéséhez szükséges lépésekre. Rámutatott arra, hogy meg kell szervezni a felkelés vezérkarát, mozgósítani kell a Vörös Gárdát és a főváros forradalmi helyőrségét, elő kell készíteni a város legfontosabb pontjainak — a telefonközpont, távíróhivatal, pályaudvarok és kormányhivatalok — elfoglalását, s a megállapított napon és órában le kell tartóztatni a kormányt és a vezérkart.
Lenin a Központi Bizottsághoz intézett leveleiben figyelmeztette a pártot, hogy a felkelés előkészítésének halogatása a forradalom egész ügyére végzetessé válhat: „a késlekedés egyértelmű a halállal”.
Október 7-én (20-án) Lenin Finnországból titokban visszatért Pétervárra. A következő napon megírta „Egy kívülálló tanácsai” című cikkét, amelyben ismét kifejtette a fegyveres felkelés marxista tanának főbb tételeit.
„1. Sohasem szabad játszani a felkeléssel, hanem ha megkezdjük, határozottan tudnunk kell, hogy végig is kell vinni.
2. Nagy túlerőt kell összpontosítani a döntő helyen és a döntő pillanatban, mert különben az ellenség, amelynek jobb a kiképzése és a szervezete, a felkelőket megsemmisíti.
3. Ha a felkelés már megkezdődött, a legnagyobb határozottsággal kell cselekedni, és okvetlenül, feltétlenül támadásba kell átmenni. »A védekezés a fegyveres felkelés halála.«
4. Igyekezni kell az ellenséget váratlanul meglepni és kilesni a pillanatot, amíg csapatai szét vannak szórva.
5. Törekedni kell naponként (ha egy városról van szó, mondhatnánk, óránként) újabb és újabb, bármily csekély sikert is elérni, mindenáron fenntartani az »erkölcsi fölényt«.”
A párt Központi Bizottsága október 10-én (23-án) ülést tartott. Lenin a pillanatnyi helyzetről tartott előadói beszédében kimutatta, hogy a sikeres fegyveres felkelés politikai feltételei teljesen megértek; megállapította, hogy most a dolog katonai-technikai oldalára kell fordítani a fő figyelmet, s annak az időpontnak a kiválasztására, mikor mérjék á döntő csapást az ellenségre. A Központi Bizottság elfogadta a Lenin által előterjesztett határozati javaslatot, amely behatóan elemezte a belső és a nemzetközi helyzetet, s meghatározta a párt feladatait a szocialista forradalomért vívott harcban. „A Központi Bizottság megállapítja — hangzott a határozat —, hogy mind az orosz forradalom nemzetközi helyzete (felkelés a német hadiflottában, mint legjelentősebb megnyilvánulása annak, hogy a szocialista világforradalom egész Európában érlelődik, továbbá az a veszély, hogy az imperialisták békét kötnek egymással abból a célból, hogy az oroszországi forradalmat megfojtsák), mind a hadi-helyzet (az orosz burzsoáziának, valamint Kerenszkijnek és társainak az a kétségen kívül álló elhatározása, hogy Pétervárt átadják a németeknek), valamint az, hogy a proletárpárt megszerezte a többséget a szovjetekben —mindez, kapcsolatban a parasztfelkeléssel és a nép bizalmának pártunk felé fordulásával (a moszkvai választások), végül egy második Kornyilov-lázadás szemmel látható előkészítése (csapatkivonások Pétervárról, kozákcsapatok összevonása Pétervár alatt, Minszk körülzárása kozákokkal stb.) — mindez napirendre tűzi a fegyveres felkelést.
Megállapítva tehát, hogy a fegyveres felkelés elkerülhetetlen és teljesen megérett, a Központi Bizottság felhívja a pártszervezeteket, hogy vegyék ezt irányadóul, és minden gyakorlati kérdést. .. ebből a szempontból tárgyaljanak meg és döntsenek el.”
A lenini határozati javaslattal szemben csak Kamenyev és Zinovjev foglalt állást; felszólalásaikban lényegében a burzsoá köztársaság mellett kardoskodó mensevikek álláspontjára csúsztak. Ez a forradalom ügyének elárulása volt. Kamenyev és Zinovjev kapituláns álláspontja addigi opportunista ingadozásaik egyenes következménye volt.
A Központi Bizottság tíz szavazattal (kettő ellenében) elfogadta Lenin határozati javaslatát, amely így a párt irányelve lett: előírta a fegyveres felkelés haladéktalan előkészítését.
A bolsevik párt Központi Bizottsága által elfogadott határozat értelmében a pétervári szovjet mellett megalakították a Forradalmi Katonai Bizottságot (FKB), a fegyveres felkelés előkészítésének és végrehajtásának harci szervét és legális központját. Lenin a Forradalmi Katonai Bizottság feladatát abban jelölte meg, hogy a felkelés olyan teljhatalmú párton kívüli szerve legyen, „amely kapcsolatban áll a munkások és katonák legszélesebb rétegeivel… A legfontosabb — a felkelés győzelme. Ezt és csakis ezt a célt kell szolgálnia a Forradalmi Katonai Bizottságnak.” A Forradalmi Katonai Bizottságban részt vettek a bolsevik párt Központi Bizottságának és Pétervári Bizottságának megbízottai, a párt Központi Bizottsága mellett működő Katonai Szervezetnek, a pétervári szovjet Végrehajtó Bizottsága elnökségének és a szovjet katonai szekciójának, a Szovjetek Finnországi Területi Bizottságának, a szakszervezeteknek, az üzemi bizottságoknak, a vasutas- és postásszövetségnek és más szervezeteknek a képviselői. A Forradalmi Katonai Bizottság egész tevékenységét a Lenin vezette Központi Bizottság irányította, tagjai pedig a következők voltak: a bolsevik párt Központi Bizottsága részéről A. Sz. Bubnov, F. E. Dzerzsinszkij, J. M. Szverdlov, I. V. Sztálin, M. Sz. Urickij; a párt Pétervári Bizottsága részéről G. I. Bokij és M. J. Lacisz; a Katonai Szervezet részéről V. A. Antonov-Ovszejenko, K. Sz. Jeremejev, N. V. Krilenko, K. A. Mehonosin, V. I. Nyevszkij, N. I. Podvojszkij, A. D. Szadovszkij, G. I. Csudnovszkij; a Balti Flotta Központi Bizottságától (Centrobalt) P. J. Dibenko; a kronstadti szovjettől I. P. Flerovszkij; a baloldali eszerek részéről P. J. Lazimir és mások.
A Pétervári Forradalmi Katonai Bizottság példájára helyi forradalmi katonai bizottságok alakultak. Támaszaik a hátországban a szovjetek, a fronton a katonabizottságok, valamint országszerte a forradalomhoz hű helyőrségek és a Vörös Gárda voltak. Pétervár és más városok munkásai a Vörös Gárda soraiban lelkesen vettek részt a katonai kiképzésben.
A felkelés kezdetére a Vörös Gárda Pétervárott több mint 20 000, Moszkvában 12 000, Kijevben 5000, Harkovban 3500, Szaratovban 2600, Nyizsnyij Novgorodban több mint ezer fegyveres munkást képzett ki; az ország 62 városában (nem teljes adatok szerint) összesen körülbelül 200 000 vörösgárdista állt fegyverben. A munkásosztály e fegyveres hadereje az egész dolgozó nép akaratát és támogatását tudta maga mögött. Ez tette legyőzhetetlenné a forradalmat.
A Központi Bizottságnak azt az irányvonalát, hogy a legközelebbi napokban megvalósítja a fegyveres felkelést, az egész párt helyeselte. Október 11-én (24-én) a pétervári bolsevikok III. városi pártértekezlete, amely 50 000 párttagot képviselt, megszavazta a felkelésre vonatkozó lenini határozatot. Ugyanezekben a napokban hasonló értelmű határozatot hozott a moszkvai pártértekezlet és a bolsevikok moszkvai területi irodája is, amely Közép-Oroszország 13 kormányzóságának pártszervezeteit irányította. A bolsevikok területi, kormányzósági és városi pártértekezletei október hó folyamán a szocialista forradalomra való harci felkészülés és az összes erők mozgósítása jegyében folytak le. Az országban összesen 30 pártértekezletet tartottak; az elfogadott határozatok azt a törhetetlen elszántságot tükrözték, amellyel a párt a szocialista forradalom győzelméért küzdött. A pártértekezletek küldöttei lelkesen helyeselték a Központi Bizottság határozatát. A lettországi rendkívüli pártértekezlet határozata például kimondta: „A pártértekezlet azon a véleményen van, hogy elérkezett a végső, döntő harc pillanata, amelyben nemcsak az oroszországi forradalom sorsa dől el, hanem a világforradalomé is… A küszöbön álló harcokra készülődve Lettország proletariátusa fontos feladatának tartja, hogy a legszorosabb egységben lépjen fel Pétervár és Moszkva forradalmár munkásaival, minden erővel és minden eszközzel támogassa az oroszországi proletariátusnak az államhatalom megragadásáért vívott harcát.” Lettország bolsevikjaibiztosították a Központi Bizottságot arról, hogy a lett ezredek készek a pétervári proletariátussal és helyőrséggel együtt küzdeni a szovjetek hatalmáért.
A pártértekezletekkel egy-időben országszerte helyi szovjetkongresszusokat tartottak, amelyeken megválasztották a küldötteket a munkás- és katonaküldöttek szovjetjeinek II. összoroszországi kongresszusára. Kiderült, hogy a bolsevikok döntő sikereket értek el a tömegek megnyeréséért folytatott harcban. Az összoroszországi kongresszusra megválasztott küldöttek a legtöbbször azt az utasítást kapták, hogy a „Minden hatalmat a szovjeteknek!” jelszó megvalósítását követeljék.
E hatalmas forradalmi fellendülés közepette ült össze október 16-án (29-én) a bolsevik párt Központi Bizottságának kibővített plénuma, amelyen a Központi Bizottság tagjain kívül a Pétervári Bizottság, a Katonai Szervezet, a pétervári szovjet, a szakszervezetek és az üzemi bizottságok képviselői is részt vettek. Előadói beszédében Lenin az ország politikai helyzetét elemezte. Ismertetve a Központi Bizottság október 10-i (23-i) határozatát, megállapította: „A helyzet világos: vagy Kornyilov diktatúrája, vagy a proletariátus és a parasztság legszegényebb rétegeinek diktatúrája. . .
Az oroszországi és az európai osztályharc politikai elemzéséből az következik, hogy feltétlenül a leghatározottabb és a legaktívabb politikát kell folytatnunk, ami nem lehet más, mint a fegyveres felkelés.”
Szverdlov közölte az ülés résztvevőivel, hogy vidéken megtörténtek az előkészületek a felkelésre. Beszélt a párt taglétszámának rohamos növekedéséről (ebben az időben már 400 000 párttag volt) és a párt befolyásának erősödéséről a városokban, falvakban, a hadseregben és a flottában. A Pétervári Bizottság, a Katonai Szervezet és több munkásszervezet képviselői kijelentették, hogy a munkások és a pétervári helyőrség katonái támogatják a bolsevikokat. N. V. Krilenko, a Forradalmi Katonai Bizottság és a Katonai Szervezet tagja felszólalásában elmondta, hogy „az ezredek hangulata mindenütt nekünk kedvez”. Mindez tökéletesen igazolta Leninnek azt a megállapítását, hogy megértek a győzelmes felkelés feltételei.
Kamenyev és Zinovjev újabb kapituláns nyilatkozatait erélyesen visszautasították. Sztálin, Szverdlov, Kalinyin, Dzerzsinszkij és mások a felkelés mellett szálltak síkra.
A Központi Bizottság kibővített ülése elfogadta Lenin határozati javaslatát, amely a következőképpen hangzott: „A gyűlés minden tekintetben helyesli és teljes egészében támogatja a Központi Bizottság határozatát, felhívja a szervezeteket, továbbá a munkásokat és a katonákat a fegyveres felkelés mindenre kiterjedő és sürgős előkészítésére, a Központi Bizottság által e célból létrehozott központ támogatására, és szilárdan meg van győződve róla, hogy a Központi Bizottság és a szovjet kellő időben fogja kijelölni a támadás kedvező pillanatát és célszerű módjait.”
A Központi Bizottság a Forradalmi Katonai Központ tagjaivá A. Sz. Bubnovot, F. E. Dzerzsinszkijt, J. M. Szverdlovot, I. V. Sztálint és M. Sz. Urickijt nevezte ki. A párt e katonai központja a Pétervári Szovjet Forradalmi Katonai Bizottságának része és vezető magva volt.
Kamenyev és Zinovjev, miután a Központi Bizottságban vereséget szenvedtek, hallatlan árulást követtek el. Október 18-án (31-én) a „Novaja Zsizny” című mensevik irányzatú lap interjút készített Kamenyevvel, aki a maga és Zinovjev nevében kijelentette, hogy nem ért egyet a Központi Bizottságnak a fegyveres felkelésre vonatkozó határozatával. Kamenyev és Zinovjev ezzel a forradalom ellenségeinek tudomására hozta a legközelebbi napokban megvalósítandó fegyveres felkelésre vonatkozó titkos határozatot. Lenin felháborodva megbélyegezte és sztrájktörésnek nevezte Kamenyev és Zinovjev eljárását. A Központi Bizottság október 20-i (november 2-i) ülése, miután meghallgatta Leninnek a kérdéssel kapcsolatban írt levelét, elítélte Kamenyev és Zinovjev áruló viselkedését; követelte, hogy hagyják abba bomlasztó tevékenységüket, és megtiltotta, hogy nyilatkozatokat tegyenek közzé a Központi Bizottság határozatai és irányvonala ellen.
Trockij, akit a VI. kongresszuson vettek fel a pártba, a Központi Bizottság október 10-i és 16-i ülésén nem szavazott a fegyveres felkelésre vonatkozó határozat ellen. A pétervári szovjet ülésén viszont kijelentette, hogy a felkelést el kell halasztani a szovjetkongresszus megnyitásáig. Lenin leleplezte e javaslatot; kimutatta, hogy ez voltaképpen a felkelés meghiúsítását jelentené, mert az eszerek és a mensevikek elhalaszthatják a kongresszus összehívását, az ideiglenes kormány számára pedig így lehetővé válnék, hogy erőket vonjon össze a forradalmi megmozdulás elfojtására.
A proletárforradalom előkészítésének minden mozzanatát közvetlenül Lenin irányította. „Lenin ebben az utolsó hónapban — írta később N. K. Krupszkaja — szívvel-lélekkel, teljes egészében, maradéktalanul a felkelésnek élt, minden gondolata a felkelés volt, s hangulata, hite a többi elvtársra is átragadt.” Lenin utasításokat és útmutatásokat adott a Forradalmi Katonai Bizottság tagjainak, a legapróbb részletekig kidolgozta a cselekvési tervet, személyesen ellenőrizte, mindent megtettek-e a felkelés győzelméért. Miként N. I. Podvojszkij, a Forradalmi Katonai Bizottság elnöke visszaemlékezéseiben írja, Lenin hangsúlyozta: „. . . a felkelés a háború legkiélezettebb fajtája. A felkelés nehéz művészet. . . Az utcai harc taktikájához nem értő vezetők tönkreteszik a felkelést!” Szverdlovhoz írt levelében pedig ezt írta: „Ha teljes erővel támadunk, néhány napon belül teljes győzelmet aratunk.”
A bolsevik párt Központi Bizottsága szétküldte megbízottait a vidéki városokba és területekre, tanácsaival és útmutatásaival gyakorlati segítséget nyújtott a szakszervezeteknek, az üzemi bizottságoknak, a forradalmi katonai szervezeteknek.
A burzsoá-földesúri ellenforradalom még nem adta fel a reményt, hogy sikerül megakadályoznia a felkelést, és szétzúznia a forradalom vezérkarát, a bolsevik párt Központi Bizottságát. Kerenszkij és az ideiglenes kormány több más vezetője lebecsülte a forradalom erejét. Midőn V. D. Nabokov kadet párti politikus Kerenszkijjel folytatott beszélgetésében kételyeit fejezte ki aziránt, hogy a kormány fel tudja venni a harcot a bolsevikokkal, Kerenszkij kijelentette: „Nagyobb erő áll rendelkezésemre, mint amekkorára szükség van. A bolsevikokat véglegesen megsemmisítjük.”
Egyes miniszterek azonban már kezdtek tudatára ébredni a helyzet reménytelenségének. Az ideiglenes kormány október 17-én (30-án) bizalmas ülésen tárgyalta meg, milyen intézkedéseket tegyenek a bolsevikok ellen. A kormány tagjainak többsége erélyes lépéseket követelt, deVerhovszkij tábornok hadügyminiszter kijelentette: Lehetetlen „aktívan fellépnünk. A terv megvan, de meg kell várnunk a másik fél akcióját. A bolsevikok benn ülnek a munkásküldöttek szovjetjében, ennek szétkergetéséhez pedig nincs erőnk. Nem tudok reális erőt bocsátani az ideiglenes kormány rendelkezésére, és ezért lemondok.” A hadügyminiszter felszólalása újabb bizonyítéka volt a felső körökben uralkodó fejvesztettségnek.
Az ideiglenes kormány a forradalom szétzúzására ellenforradalmi csapatokat vont össze a fővárosban. Parancsot küldtek a mogiljovi főhadiszállásra: minél előbb irányítsák át a fővárosba a szükséges csapategységeket. A Pétervárott állomásozó kozákezredek külön utasítást kaptak, hogy álljanak készenlétben. A Téli Palota védelmére tisztiiskolások érkeztek öt páncélautóval; a Palota téren ágyúkat és géppuskákat állítottak fel; megerősítették a többi kormányhivatal épületének őrségét is. A pétervári katonai körzet törzskara elrendelte, hogy erősítsék meg a városban a katonai őrjáratokat és tartóztassanak le mindenkit, aki a kaszárnyákban felkelésre szító felhívással jelenik meg. A kormány előkészületeiről jól tájékozott „Gyeny” című újság október 17-én (30-án) ezt írta: „Az ideiglenes kormányban teljes erővel folynak az előkészületek a bolsevikokvárható megmozdulásának leverésére. A. I. Konovalov miniszterelnök-helyettes szünet nélkül tanácskozik és állandó összeköttetésben áll a körzeti parancsnokkal és más olyan személyekkel, akiket bevontak a bolsevik megmozdulás elleni harc ügyeibe. . . Konovalov kijelentette, hogy a kormány elegendő szervezett erővel rendelkezik ahhoz, hogy csírájában elfojtsa az esetleges felkelést. . .” Ezt a közleményt, amely indokolatlan optimizmus szellemében kezdődött, a lap annak beismerésével fejezi be, hogy a kormány nagy nyugtalansággal várja a bolsevikok küszöbön álló megmozdulását.
Az amerikai, angol és francia képviselők arra buzdították az ideiglenes kormányt, hogy fokozza a forradalmárokkal szembeni megtorló intézkedéseket. Azon a különtanácskozáson, amelyet az antanthatalmak katonai misszióinak vezetői tartottak október 20-án az Amerikai Vöröskereszt helyiségeiben, Knox angol tábornok felszólította az ideiglenes kormányt, hogy „lövessen a bolsevikok közé”. A tanácskozás résztvevői sajnálkoztak a Kornyilov-lázadás kudarcán, és azt ajánlották, hogy meg kellene ismételni.
De az ideiglenes kormány semmi módon sem tudta már megmenteni a burzsoá hatalmat. Az ország osztályerőviszonyai 1917 októberére döntő mértékben a szocialista forradalom javára tolódtak el. Október 21-én (november 3-án) a pétervári helyőrség ezredbizottságainak közös gyűlése a katonák összessége nevében a Forradalmi Katonai Bizottságot ismerte el a forradalom vezérkarának.
Ez lehetővé tette, hogy a Forradalmi Katonai Bizottság elküldje politikai megbízottait a helyőrség valamennyi alakulatához, később pedig egyes intézményekhez is. A Forradalmi Katonai Bizottság kihirdette, hogy semmiféle parancsot és rendeletet nem szabad végrehajtani a helyőrségben, ha azt a politikai megbízott mint a szovjet képviselője, alá nem írta. Ez a lépés teljesen megbénította a katonai hatóságokat.
A munkásság Vörös Gárdája növekedett és erősödött. Október 22-én (november 4-én) a pétervári Vörös Gárda városi konferenciája szervezeti szabályzatot fogadott el, amelynek első pontja így hangzott: „A munkásság Vörös Gárdája a proletariátus fegyveres erőinek szervezete az ellenforradalom elleni harcra és a forradalom vívmányainak védelmére.” A vörösgárdista egységek és a forradalmi helyőrség vezetésének a Forradalmi Katonai Bizottságban történt összpontosítása lehetővé tette a forradalom összes harci erőinek teljes, operatív kihasználását.
Kronstadtból és Helsinkiből Pétervárra hívták a balti tengerészeket. Az „Auróra” cirkáló és más hadihajók harci feladatokat kaptak. A balti flotta ez időben több mint százezer főnyi személyi állománnyal és 690 hadi- és kisegítő hajóval rendelkezett. A matrózok többsége kész volt támogatni a főváros munkásságát.
Október 22-én (november 4-én) megtartották „a pétervári szovjet napját”, amely a fegyveres felkelésre készülődő forradalmi tömegek harci seregszemléje lett. John Reed amerikai író, az1917 októberi történelmi események tanúja, „Tíz nap, amely megrengette a világot” című könyvében ezt írja: „Pétervár különös látványt nyújtott ezekben a napokban. A gyárak gyűléstermei tele voltak fegyverrel, küldöncök jöttek-mentek, mindenütt gyakorlatozó vörösgárdisták… A kaszárnyákban estéről estére gyűlések, naphosszat vég nélküli, heves viták. Az utcákon estefelé hullámzó tömeg, amely mint a tengerár, fel és alá özönlött a Nyevszkijen. . .” Ez a hatalmas néptömeg a Szmolnij, a forradalom vezérkara felé igyekezett.
A bolsevikok pártja, élén az osztályharc zseniális stratégájával, Leninnel, harcba vezette a szocialista forradalom hatalmas hadseregét, amely készen állt arra, hogy döntő küzdelemre keljen a kivénhedt, idejét múlt kizsákmányoló világgal.”
(idézet: – Világtörténet 8. kötet – című könyvből)
SaLa
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Majd el telik ez az esztendő is! Az évből már csak 154 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Judit, Xénia, Avenár, Azucséna, Donatella, Donna, Indira, Inge, Ingeborg, Inka, Julietta, Jutta, Maxima, Polixénia, Rovéna, Szemőke, Szénia és Zsüliettnevű kedves olvasóit. (Velünk nem csesz ám ki a Wikipedia! AZÉRT IS fölsoroljuk MIND!)
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
Július 30 – án IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)
Nincs változás Donbassz helyzetében! – jelenti a balrad.ru. Tart még a pravoszláv egyház 1030. évfordulós ünnepségeinek utóhatása.
Tegnap Szahankában a helyiek tudták, hogy hamarosan baj lesz. Megjelentek ugyanis a falu fölött az EBESZ drónjai.
Jól sejtették, ill. TUDTÁK! Van benne tapasztalatuk. Ha jönnek az EBESZ drónok, kezdik a valcmanisták az ostromot.
A szomszédos Leninszkojeban is hasonlóak voltak a helyiek élményei. Amit meg is osztottak Eduard Baszurinnal.
Eduard Baszurin a világgal. Meg azt is, hogy a tüzérterror kivitelezője az „önjáróvá” vált „Azov” latorzászlóalj. A neonáci Jobb Szektor legelvetemültebb – többnyire galíciaiakból – egyedeiből verbuválódott martalócbanda egyszerűen függetlenítette magát a kijevi főparancsnokságtól, és saját ATO-t indítottak. Két whytézzük fűbe is harapott Kominternovo környékén. Erről be is számolt az Egyesített Operatív Erők Parancsnoksága.
Ám ha kettőt említenek – ismerve szokásaikat – legalább négy az.
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Döbrögi Gazsi: Mióta megismerkedtem Jézussal, jobban szeretem az apám
Az idei Tusványoson Orbán Viktor miniszterelnök mellett a fia, Orbán Gáspár is a fellépők között volt: a Felház nevű keresztény mozgalmával érkezett, hogy evangelizáljon, és előadást tartson Jézusról, az isteni szeretetről. Benne sok személyes élménnyel. Az előadás végén pár mondatot beszéltünk is vele, többek között a miniszterelnökkel való viszonyáról.
Az előadásának címe Barátom, Jézus volt. Elmondta, hogy 22 éves koráig csak a szabályokat követve élte meg hitét, nem volt valódi kapcsolata Jézussal, letudta az imát, letudta a napi igét. És miközben a házasság előtti szex tilalmát próbálta betartani, aközben képmutató módon volt, hogy azon versenyeztek barátaival, ki tud több lánnyal kavarni. És eközben elértéktelenedett, aznap este már azt érezte, inkább kevesebb lett.
De később megélte, hogy Isten úgy szeret mindenkit, ahogy van. „Amióta tudom, hogy Istennek milyen fontos vagyok, szabadságom van arra, hogy ne szegjem meg a törvényeit Istennek, és örömöm és boldogságom legyen abban, hogy egy tökéletes tervet készített nekem, és nem szabálykövetésből, hanem az ő szeretetéből tapasztalom meg, hogy mit akar az én életemmel”.
Orbán Gáspártól az előadás végén megkérdeztük, hogy mennyiben befolyásolja őt a Felházas tevékenységében, hogy a miniszterelnök fia, hogy inkább előnyként, vagy hátrányként éli-e meg, illetve, változott-e az apjával való viszonya, mióta a Felházzal foglalkozik:
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a miniszterelnöknek mi a véleménye arról, amit most csinál, de ezt a kérdést finoman visszadobta azzal, hogy ezt tőle kellene megkérdezni. (index)
Bal-Rad komm: „…mennyiben befolyásolja őt a Felházas tevékenységében, hogy a miniszterelnök fia…”
– Döntően befolyásolja. Hiszen ha az Atya nem az ami… – a Fiúnak – a Gazsinak – dolgoznia kéne! A mindennepi betevőért!
Így viszont nyugodtan átadhatja magát a HITÉLETNEK! Összegrundolt a haverekkel egy Egyházat, és belevágott az Ige Hirdetésébe. Hamarosan megtörténik a Névcsere is. Krisztus helyett az ÚR fog az Imádott lenni.
Vajda Őszentsége!
Dőreség lenne azt gondolni, hogy a Gazsi gyerekből hirtelen előtört valami megvilágosultság. Csak úgy!
Az viszont talán nem is a fantázia világa, hogy kapott némi Atyai Indíttatást!
„Eriggy Fijam, oszt csinájj egy Éngem Imádó Egyházat!”
Bizony könnyen megeshet, hogy így történt. Egy beteg tudatból – beteg lelkületből könnyedén kikerekedik a fertő.
A vallás pedig – mint tudjuk – a népek ópiuma!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Döbrögi hadat üzent? Itt vannak a reakciók a tusnádfürdői beszédre
A Jobbik szerint a miniszterelnök többször tett utalást arra, hogy el tudná képzelni magát európai vezetőként. A szocialisták elnöke szerint pedig nagyon messze van a valóságtól az a kereszténydemokrácia, amiről Orbán beszélt. A DK hadüzenetként értelmezte az elhangzottakat.
A Jobbik szerint Orbán Viktor tusványosi beszéde arra utal, hogy a kormányfőnek Magyarország sorsánál fontosabbak európai politikai ambíciói. Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője szombaton az MTI-nek azt mondta: a kormányfő beszédében többször utalást tett arra, hogy magát európai vezetőként is el tudná képzelni. Megjegyezte, a kormányfőnek „nem másokat kellene legyőznie, hanem saját démonait”.
Megfelelő alázattal kellene vezetnie az országot, és tudomásul venni, hogy a választók fele nem a Fidesz-KDNP politikájára szavazott – közölte. Ehhez viszont arra lenne szükség, hogy Orbán Viktor ne keverje össze a szolidaritást a lojalitással – fogalmazott Mirkóczki Ádám, aki szerint Orbán Viktor csak azzal szolidáris, aki hozzá lojális.
A szóvivő cinizmusnak nevezte a kormányfő azon szavait, miszerint a nyugati országokat nem is tartja demokráciának. Mirkóczki Ádám kiemelte: éppen Orbán Viktor volt az, aki a szólásszabadságot és a sajtószabadságot leépítette, és a demokrácia alapját jelentő közjogi intézményeket felszámolta. Több olyan intézmény van – például a médiatanács, az Alkotmánybíróság vagy az ügyészség -, amely úgymond független, miközben „pártkatonákkal vannak tele” – jegyezte meg. Mirkóczki Ádám külön kiemelte: Orbán Viktor többször említette a nemzetegyesítést és annak sikerét. Azt a „gyalázatot” viszont mélyen elhallgatta, hogy 2005-ben szintén Tusványoson megígérte, csak akkor támogatják Románia uniós csatlakozását, ha az erdélyi magyarok számára biztosítja a területi autonómiát. Ezt Románia nem tette meg, 2007-ben a Fidesz-KDNP mégis megszavazta Románia csatlakozását – közölte a szóvivő. Hozzátette, a Jobbik bízik abban, hogy a Vajdaságban élő magyarokkal ezt nem teszik meg, és Szerbia uniós csatlakozását csak akkor támogatja a Fidesz-KDNP, ha biztosítják a területi autonómiát az ottani magyarok számára.
MSZP: a valóság nagyon messze áll ettől
Az MSZP elnöke szerint nagyon messze van a magyar valóságtól a kormányfő által Tusnádfürdőn felvázolt kereszténydemokrácia. Tóth Bertalan az MSZP Facebook-oldalán reagált Orbán Viktor beszédére szombaton. A feltöltött videóban elmondta: a Fidesz nem független az európai elittől, hiszen tagja annak a pártcsaládnak, amely az Európai Bizottság és az Európai Parlament tagjainak többségét adja.
Tóth Bertalan közölte, a valóság nagyon messze áll attól, amit a miniszterelnök kereszténydemokráciának gondol. Ma Magyarországon több tízezer család kilakoltatás előtt áll, a devizahitelek problémáját nem oldották meg, lezüllesztették az egészségügyet – mondta.
Azt firtatta, belefér-e a kereszténydemokráciába, hogy „pártkatona” legyen a legfőbb ügyész, a miniszterelnök volt gázszerelőjének cégeit európai uniós és magyar közbeszerzésekből hizlalják fel, a közmédiában csak és kizárólag kormánypropaganda szóljon, vagy az, hogy ellenfélnek tartják a közélet tisztaságával foglalkozó civil szervezeteket. Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint nem lehet a Kárpát-medencét újjáépíteni az EU nélkül, az EU nélkül nem lehet beszélni közép-európai fejlődésről, gazdasági térségről, szabad nemzetek együttműködéséről.
Tóth Bertalan közölte: amikor Orbán Viktor liberális Európáról beszél, elfelejti, hogy a bizottság és a parlament tagjainak többségét kereszténydemokrata pártok adják. Az ellenzéki politikus az együttműködő és szociális Európa mellett tett hitet. Azt mondta, olyan Európát szeretnének, amely biztonságos, amely megvédi határait és a kihívásokra közös megoldásokkal válaszol.
DK: „hadat üzent Orbán”
A Demokratikus Koalíció szóvivője szerint Orbán Viktor beszédében „hadat üzent Európának, hadat üzent a magyar embereknek és hadat üzent a szabadságnak”. Rónai Sándor szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Orbán Viktor totális európai politikai és kulturális konfliktusokkal, valamint nemzetállamok és régiók kulturális harcával terhelt Európa képét vetítette elénk. Teljesen világos, hogy a magyar miniszterelnök nem közös európai hazában hisz, hanem egy Magyarország vezette, keleties Közép-Európában gondolkodik – fogalmazott az ellenzéki politikus az MTI beszámolója szerint.
Rónai szerint Orbán Viktor már nem nyugati, hanem keleti fővárosokat tekint példának, például Ankarát vagy Moszkvát, így a jövő évi európai parlamenti választás tétje is világos: „a harmincas évek nacionalista országát és világképét követő Európára, vagy pedig a Merkel és Macron vezette egységes, erős európai gondolkodásra szavazunk”.
A DK szóvivője szerint a miniszterelnök hazudott a menekültválságról, amelynek már vége van, így az EP-választás sem erről a témáról szól majd, hanem arról, hogy a jövő Európája képes lesz-e olyan teljesítményre, amellyel versenyre kelhet az Egyesült Államokkal vagy Kínával. „Nem kevesebb, hanem több Európára van szükség”, nem háborús eszmékre, hanem értő párbeszédre, nem felelősséget hangoztató Magyarországra, hanem partnerségre – mondta Rónai Sándor, aki szerint, ha Magyarország élni és békében építkezni akar, „akkor Orbánnak buknia kell”.
LMP: a propaganda határoz meg mindent
Az LMP szerint Orbán Viktor tusványosi beszédéből az derült ki, hogy a miniszterelnök „továbbra is egy olyan alternatív valóságot épít, ahol a propaganda határoz meg mindent” – tudatta Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke az MTI-vel közleményben.
Mint kifejtette: az LMP álláspontja szerint valóban foglalkozni kell azzal a komoly témával, hogy az Európai Unió súlyos működési problémákkal küzd. Úgy vélik azonban, hogy a következő időszak valódi tétje az: képes lesz-e Magyarország azokat a változástatásokat végrehajtani, amelyek által az EU képessé válik a hatékony fellépésre.
Azzal az ellenzéki párt egyetért, hogy az egyik legkomolyabb probléma a migrációs válság kezelése.
Az LMP szerint az illegális migrációt meg kell állítani, az unió külső határait meg kell védeni, és a bevándorláspolitikának nemzeti hatáskörben kell maradnia. Ezen felül viszont úgy vélik, olyan kérdésekkel is kiemelten kellene foglalkozni, mint az orosz befolyásszerzés erősödése Magyarország és Közép-Európában. Az LMP szerint kiemelt nemzeti érdek, hogy a magyar kormány hatékonyabban lépjen fel az orosz agresszióval szemben.
A miniszterelnök a Kárpát-medence újjáépítéséről mondott szavai kapcsán az LMP azt emelte ki: először az olyan kihívások hatékony megoldásával kellene foglalkozni, mint a magyar fiatalok százezreinek elvándorlása, a vidéki térségek leszakadása.
Orbán Viktor úgy látja, modellje működik, az LMP szerint viszont nem.
Párbeszéd: egy dologban értünk csak egyet
A Párbeszéd szóvivője, Barabás Richárd szombati budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta:
egyetlen dologban értenek együtt Orbán Viktorral, mégpedig abban, hogy Magyarországot sikeres országgá kell tenni, ám szerintük erre nem alkalmas a kormányzat által követett út.
A miniszterelnök által gyakran emlegetett 2030-as évben éppen „az lesz a kérdés, ki az, aki kapcsolódni tud a többi emberhez, aki építeni tud a többi emberrel együtt, és ki az, aki elválasztja magát és az övéit a civilizációtól és a társadalomtól” – mondta. Az MTI tudósítása szerint hangsúlyozta, hogy Magyarország történelme alapján tudjuk, milyen leigázva, megalázva, kihasználva és céljaink megvalósításától elzárva élni, éppen ezért „a magyaroknak történelmi feladata nem az elszakadás, a riadt bezárkózás, hanem a nyitás”. (atv)
Bal-Rad komm: Hát elvtársak, meg kartársak, meg testvérek, meg Hölgyek és Urak, vagy … – amit éppen akarunk! Sz@r került a palacsintába! A vak is láthatja, vagy érezheti.
Posványoson tegnap valami olyasmi szabadult el, amire ennek az országnak a történelme során talán még nem is volt példa. Volt már bigottul vallásos, az elmebetegséggel határos állapotú uralkodója a magyaroknak – nem is egy! – de azok családi ágon örökölték a hatalmukat, és nem a nép választotta őket.
A Soros – tanítványt MI VÁLASZTOTTUK EGYSZER! – azóta Ő GONDOSKODIK ARRÓL, hogy MOST MÉG ADVA A LÁTSZATRA, ez hosszú ideig így is maradjon. VAN HOZZÁ PÉNZE, EREJE, CSICSKAHADA! Vajdánk lett, dinasztiát hozott létre, EGYHÁZAT ALAPÍTOTT! – és ezt meg is akarja tartani! BÁRMI ÁRON! Csellel, pénzzel, erőszakkal, MÉG NAGYOBB HATALOMMAL!
EURÓPAI HATALOMMAL!
Sokan és sokszor fogják a tegnapi Posványosi Igehirdetést elemezni! Csupa olyanok, akik MINDENT MEGTETTEK AZÉRT, hogy a dolgok így alakuljanak. Nem is sajnálja tőlük a hálás vajda a pénzt! Mert azért tették MIND, egytől – egyig! Grósztól a Libásig.
Brüsszellel, Sorossal együtt!
Döbrögi pedig mesterien használta ki a hazaárulók mohóságát, és lelketlenségét!
A Soros – féle narancssárga bohócgúnyára ráterítette a nemzeti trikolort, a Dávid – csillagot betolta a kereszt árnyékába, és ennyi elég is volt neki az örök sikerhez!
AMI SOK MAGYARRAL FELEDTETI AZT, HOGY HONNAN JUTOTTUNK EL IDÁIG!
Arra ugyanis a bátorságot egyetlen „ellenzéki” banda vagy „elemző” sem vette magának, hogy a BAJOKAT ÉS AZOK OKAIT RÉSZLETESEN SZÓVÁ TEGYE, FÖLSOROLJA!
Érthető, hiszen ők maguk is az előidézők, az elkövetők közé tartoznak! Kussolnak, és csak síránkoznak a kár láttán. Amelynek mértékét sem merik még csak megsaccolni sem!
MI VISZONT ÉREZZÜK! NO DE HÁT MIK VAGYUNK MI AZ Ő SZEMEIKBEN? Elvakítandó barmok, akik szavazataival ilyen – olyan mértékben belehemperedhetnek a Dagonyába. Ahol ránk hivatkozva, vígan visítoznak egymással.
EGYIK DAGONYÁZÓ HORDA SEM ADTA KI A JELSZÓT: UTCÁRA MAGYAROK, MERT NAGY A BAJ!
Persze hogy nem hívták utcára a magyarokat! Hiszen tudják, hogy a magyarok is tudják mily nagy a baj, és még a végén nem fogadnának szót!
A vajda bezzeg megtette! No nem úgy általában a magyarokat VITTE utcára, csak a híveit!
Emlékeztetnénk: 2015 nyarát a balrad.ru (akkor még balrad.com) végig őrjöngte a vajdaságot elárasztó migráncshorda miatt!
DÖBRÖGIÉK MEG CSAK LAPÍTOTTAK, ÉS ÉPPEN AZ ÁLLAMI FÖLDEK ELLOPHATÓSÁGÁRÓL ALKOTTAK TÖRVÉNYT! És árulták Arábia – szerte IS a magyar állampolgárságot!
A Bal-Rad már akkor körkörös kerítés és határvédelem után jajongott!
DÖBRÖGIÉK – no nem a Bal-Rad miatt! – csináltak egy darabka méregdrága valamit! Azóta is egyfolytában azt hánytorgatják föl Európának.
A balrad kezdetektől fogva jajong az elmenekülő magyarok miatt!
DÖBRÖGIÉK NEM!
A balrad kezdetektől fogva mondja: szétlopták az országot!
DÖBRÖGIÉK SZERINT A VAJDASÁG GYARAPODIK, ERŐSÖDIK! (Ezt az ellenmaffiák is kétlik, az ország szétlopását pedig nem is firtatják. Okkal!)
A balrad kezdetektől fogva állítja: GYARMATTÁ LETTÜNK!
DÖBRÖGIÉK ÉS AZ ELLENBANDÁK SZERINT EZ NEM IGAZ!
Döbrögi tudja: Ő itt csak egy vajda. A Gyarmat Igazgatótanácsa Feje. A gyarmattartó kegyelméből. Ha pedig az úgy gondolja, hogy van helyette jobb, gondolkodás nélkül leváltja. Hiába a csel, hiába a trükk! Akkor neki mennie kell! (Aminek következményei lennének!)
Döbrögi – logikusan – inkább a GYARMATOSÍTÓ TANÁCSBA AKAR BEKERÜLNI!
Mi pedig csapdába estünk! HISZEN SZAVAKBAN AZT AKARJA AMIT MI IS SZORGALMAZUNK!
Ha ellenezzük ŐT, migráncspárti brüsszelista ügynökök vagyunk!
Ha támogatjuk, saját kardunkba dőlünk!
PEDIG A balrad.ru CSAK MAGYAR JÖVŐT, SZOCIALIZMUST, MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁGOT SZERETNE!
Olyat, ahol becsülete van a magyarnak, ahol értékelik a munkáját, ahol biztonságban él.
Döbrögi KIZÁRÓLAGOS URALMAT AKAR! Magának! CSAKIS MAGÁNAK, ÉS A DINASZTIÁNAK! Ő ezért tesz, minket ENNEK AZ IDEÁJÁNAK rendel alá.
Nodehát NEKI megvan hozzá az ereje!
A balrad.ru meg csak egy balrad.ru! Amely még hazudni, igérgetni sem tud. Ráadásul nemmzetthyjetlen is, mert csak MAGYAR Magyarországban gondolkodik. Nem Kárpát-medencében.
Hosszan lehetne azt fejtegetni – a balradnál tudósabb elmék is – hogy mi lesz ebből!
NAGY BAJ LESZ!
Bármelyik ujjunkba harapunk is, NAGYON FOG FÁJNI!
A kérdés csupáncsak az, hogy késésben vagyunk, vagy lekéstünk?
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Oroszország tucatnyi nagyvárosában a kommunista párt (KPRF), baloldali csoportok és szakszervezetek szervezte demonstrációkon több százezren tüntettek tegnap a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen.
Moszkvában mintegy százezren gyűltek össze a város központjában.
Tüntetések voltak Vlagyivosztoktól Szentpétervárig több más városban is.
A tüntetők Dmitrij Medvegyev miniszterelnök lemondását követelték a reform miatt, amellyel a férfiak esetében 60 évről 65-re, a nők esetében 55-ről 63-ra akarják emelni a nyugdíjba menetel korhatárát fokozatosan 2032-ig.
Vlagyimir Putyin államfő – akinek népszerűségét a nyugdíj”reform” – tervezet kikezdre – a héten azt ígérte, hogy a további parlamenti vita során lehetnek változtatások a tervezet szövegében.
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Íme, egy részlet a megátalkodott gonosz jobboldaliak szemszögéből, akiknek a proletárok háborúban való lemészárlása, a kapitalisták kizsákmányolása és élősködése, a felsőbbrendű emberként való erkölcse vezeti a gondolatait. Érdemes ezeken az embertelenség által szült gondolatokon elszörnyülködni:
„A hazai történész-terminológia az 1917 -es év novemberében (pravoszlav időszámítás szerint októberben) lezajlott oroszországi eseményeket, – konkrétan a Lenin vezette bolsevikok hatalomátvételét – már jó ideje nem tartja forradalomnak (és a középiskolai tankönyvekben sem így szerepel szerencsére), pedig évtizedeken keresztül „nagy októberi szocialista forradalomként” tanították, így még napjainkban is generációk gondolnak forradalomként azokra az eseményekre. Pedig valójában államcsíny, vagy más néven puccs volt csupán.” – jegyzettar.blog.hu
Ezek a jobboldali erkölcs embertelenségének a bizonyítékai. Lemészároltak miattuk 15-20 millió proletárt, akiket a békeidőben bérrabszolgaként vagy jobbágyként kizsákmányoltak, és ezek tartják magukat embernek. A jobboldal hitvány embertelenségei minden humánusan gondolkodó emberben felháborodást kellene kiváltania. A bolsevikok fel is háborodtak a bitangok ellen. Persze ez nem tetszett az úri világ ganéinak, mert ezután bűn volt élősködni.
A forradalomban és háborúban nincs demokrácia csak az érdek és az erő számít. A bolsevikok az osztályháborúban a proletárok és parasztok érdekében és velük tudtak erőt alkalmazni az urak ellen. A harcban döntő volt a dolgozó nép érdeke és a bolsevikok szervezésében a dolgozó nép ereje, akarata. Mivel a dolgozó nép a túlnyomó többség, így érvényesült a nép érdeke és akarata (demokráciája) az urak és híveivel szemben.
Az urak háborúba küldték a dolgozó proletárokból és parasztokból toborzott katonákat idegen nemzetek ugyancsak dolgozóiból verbuvált katonái ellen a gyilkolásra az urak haszna, rablása céljából. De a bolsevikok harcba vitték a dolgozó népet az urak ellen egy jobb világért, a népi demokrácia – szovjetrendszer, a dolgozók szabadságáért, ahol nincsenek urak csak dolgozók. Viszont az uraknak ezzel a rémálma vált valóra. A dolgozó is ember lehet, de szolga az nem.
Lesz még nagybetűvel írva? A Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Lesz!!!
Vajon örökké rabságban él az emberiség túlnyomó többségét kitevő szolgák világa?
Meddig tart még az embertelen megalázott szolgaság, a kizsákmányolók élősködése?
Lehet a szolgaságban, kizsákmányolásban élő emberiség számára demokrácia?
Demokrácia a dolgozó népnek a polgári „demokrácia”?
Jó a dolgozó népnek a polgári „demokrácia”?
Demokráciát a népnek, népi demokráciát akartak a bolsevikok, ez sikerült is, ami az uraknak nagyon rossz volt.
A volt szocialista országok az ellenforradalmi rendszerváltással nem a demokrácia felé, hanem kevés kapitalista élősködő diktatúrája felé haladtak és a gazdaság a gyarmati gazdagság lett. Ez lett volna a cári Oroszország sorsa is, de a bolsevikok egy virágzó gazdasági hatalmat építettek a szovjetunióban, ami manapság csak az árnyéka. A bolsevikok ellenségei sohasem értették, hogy a kizsákmányolás, élősködés, szolgatartás, a polgári „demokrácia”, ami a kapitalisták diktatúrája bűn az emberiség számára. Felsőbbrendűségük gyakorlása embertelen a dolgozó proletár bérrabszolgák ellen.
„Az 1917. februári polgári demokratikus forradalom, amely megdöntötte az önkényuralmat, lehetővé tette Oroszországban a szocialista forradalomra való áttérést. A februártól októberig terjedő időszak legfontosabb eseményei az áprilisi, a júniusi és a júliusi politikai válság, továbbá a Kornyilov-lázadás szétzúzása voltak. E politikai válságok az egész nemzetet átfogó válság egy-egy újabb lépcsőfokát képezték. A forradalom hihetetlenül gyorsan fejlődött. Zászlóvivője a Lenin vezette bolsevik párt volt. A bolsevikok a harc tüzében összekovácsolták a néptömegeket, megteremtették a forradalom politikai hadseregét, szüntelenül erősítették a munkásosztály és a szegényparasztság szövetségét, a szocialista forradalom győzelméért vívott harc döntő társadalmi erejét.
Az oroszországi polgári demokratikus forradalom szocialista forradalommá fejlődésében két fő szakasz különböztethető meg: a júliusi válságot megelőző időszak, amikor lehetségesnek mutatkozott a forradalom békés fejlődése, és az azután következő időszak, amelyben a bolsevikoknak a fegyveres felkelést kellett előkészíteniük a burzsoázia és a nagybirtokosok hatalmának megdöntésére.
A forradalom békés fejlődése az opportunisták — a mensevikek és az eszerek — árulása miatt akadt meg; ezek ugyanis önként átadták a hatalmat a burzsoáziának, és 1917 júliusában a munkások és parasztok kiontott vérével szennyezték be kezüket. Az Oroszországi Szociáldemokrata (bolsevik) Munkáspárt VI. kongresszusa, amely a júliusi események után ült össze, célul tűzte a párt elé a fegyveres felkelés előkészítésének feladatát. A kongresszus felszólította a tömegeket: készüljenek fel az államhatalom átvételére, hogy azt „a béke, a társadalom szocialista átalakítása érdekében használhassák fel”. Az országban egyre jobban éleződő gazdasági, társadalmi és politikai ellentétek meggyorsították az egész nemzetre kiterjedő forradalmi válság kibontakozását. A társadalmi fejlődés menete 1917 októberében ellenállhatatlan erővel sodorta a munkásosztály vezette oroszországi néptömegeket a szocialista forradalomba, amely a nemzeti katasztrófa elhárításának, a dolgozók társadalmi és nemzeti felszabadulásának egyetlen eszköze volt.
A burzsoá ideiglenes kormány a nép egyetlen követelését sem elégítette ki: sem békét, sem földet, sem kenyeret nem adott. Gazdaságpolitikája a monopoltőke érdekeit védte. A bankok mesébe illő jövedelmeket zsebeltek be, különösen a pétervári Egyesült Bank, a Moszkvai Leszámítoló Bank, a Moszkvai Kereskedelmi Bank. A nagymonopóliumok — a Prodamet és a többiek — ugyancsak hatalmas profithoz jutottak. Az ideiglenes kormány kérésükre pénzbeli támogatásban részesítette őket, s engedelmesen jóváhagyta a fémárak többszöri emelését. Ugyanakkor a burzsoá államhatalom semmit sem tett a nemzetgazdaság szétzilálódása, a gazdasági összeomlás ellen, semmit sem tett a dolgozó tömegek helyzetének javításáért.
Az ipar katasztrofális állapotban volt. Össztermelése az 1916. évi termelés felére csökkent. 1917 márciusától augusztusig különböző okokból 568 üzem szüntette be a termelést, számottevő részük kizárás következtében, amit a tőkések szívesen alkalmaztak a forradalmi munkások ellen. Az Urál vidékén az üzemek 50 százalékát bezárták. Hasonló volt a helyzet a Donyec-medencében és az ország több más iparvidékén.
Az ideiglenes kormány támogatta és bátorította a vállalkozók szabotázsát. 1917 szeptemberében elhatározták, hogy újabb üzemeket zárnak be Harkovban és a Donyec-medencében, majd 1917 októberében Moszkvában. A kormányszervek ezt a gazdaságpolitikát „a termelés szabályozásának” nevezték, holott a valóságban teljesen szabad kezet adtak a tőkéseknek.
Az ideiglenes kormány garázdálkodása a teljes pénzügyi összeomlás küszöbére vitte az országot. A gyorsan növekvő katonai kiadások fedezésére nagy mennyiségű papírpénzt bocsátottak ki, és újabb államkölcsönöket vettek fel. 1914. július 1-én 1,6 milliárd papírrubel volt forgalomban; ezzel szemben 1917. március 1-én 9,5 milliárd, novemberben pedig már 22,4 milliárd. Oroszország államadóssága csillagászati összegre emelkedett, 50 milliárd rubelre, amiből 16 milliárd volt a külföldi adósság.
Oroszország egyre inkább a nyugati imperialista hatalmak gazdasági függvényévé vált; az ideiglenes kormányt engedelmes eszközükké tették. 1917 nyarán az oroszországi „üzleti körök” a Kereskedelem- és Iparügyi Minisztériumban tartott tanácskozásukon elhatározták, hogy az uráli vasbányákat, a Moszkva környéki szénmedencét, az Altaj aranybányáit, a szahalini szenet és kőolajat, valamint a kaukázusi rézbányákat koncesszió formájában átadják az amerikai tőkéseknek.
A feltételek rendkívül megalázóak voltak. P. Palcsinszkij, a védelmi külön-tanács elnöke, a határozat jóváhagyásakor azt állította, hogy az amerikai tőke bevonása „Oroszország szempontjából bölcs és szükségszerű állami aktus volt.”A háború, a gazdasági összeomlás és az éhínség teljes súlya a dolgozókra, elsősorban a munkásosztályra nehezedett. A munkások reálbére 1917-ben az 1913. évinek mindössze 57,4 százalékát érte el. Moszkvában a legfontosabb élelmiszerek ára a háború előttinek 9,5-szeresére, a közszükségleti cikkek ára a háború előttinek 12-szeresére szökött fel.
Az imperialista háború folytatása és az ideiglenes kormány népellenes tevékenysége növekvő gyűlöletet váltott ki a dolgozókból.1917 őszén a társadalom egészére kiterjedő válság mindenekelőtt a néptömegek fokozódó forradalmi aktivitásában nyilvánult meg. A tömegek nem akartak többé a régi módon élni, s erélyesen követelték a társadalmi rend forradalmi átalakítását; a forradalom fejlődése során mind szorosabban zárkóztak fel a Lenin vezette bolsevik párt mögé.
A bolsevik párt befolyása megnövekedett a szakszervezetekben, az üzemi bizottságokban és más munkásszervezetekben. A szakszervezetek több mint két millió munkást és alkalmazottat tömörítettek. Nem teljes adatok szerint 1917 őszén 34 nagyobb város gyáraiban működtek üzemi bizottságok. Az üzemi bizottságok 1917 októberi újjáválasztásakor a bolsevikok nagy győzelmet arattak; a Pétervári Csőgyár üzemi bizottságában például 33 helyből 23-at a bolsevikok kaptak.
A sztrájkmozgalom határozottan politikai jelleget öltött, és bolsevik jelszavak jegyében folyt. A szeptember első felében kitört nyomdászsztrájk rövid idő alatt az egész országra kiterjedt. Ugyanebben az időben az általános vasutassztrájk arra kényszerítette a kormányt, hogy némi engedményeket tegyen. A bakui olajmunkások harca a munkások teljes győzelmével végződött: a vállalkozók kénytelenek voltak kollektív szerződést kötni velük. A munkások mindenütt szembeszálltak az üzemek leállítására irányuló tőkés kísérletekkel, kitartóan küzdöttek a termelés és az elosztás ellenőrzéséért. Az uráli tömeges munkáskizárások elleni tiltakozó sztrájkban százezren vettek részt. A sztrájk során sok üzemben bevezették a munkásellenőrzést. Hasonló esetek fordultak elő Pétervárott, Moszkvában, a Donyec-medencében, Harkovban, Nyizsnyij Novgorodban, az Ivanovo—Kinyesma textilipari vidéken és sok más helyen. A munkásmozgalom eljutott fejlődésében odáig, hogy már csak egy lépés választotta el a proletárdiktatúrától.
A munkásosztály maga mellé állította a szegényparasztság sokmilliós tömegeit is. A dolgozó parasztság a saját tapasztalatai alapján győződött meg a proletariátussal való szövetség szükségességéről, mert látta, hogy a hatalmon levő kadét, mensevik és eszer párt nem hajlandó a földkérdést a nép érdekeinek megfelelően megoldani. 1917 őszén a parasztmegmozdulások roppant erejű hulláma magával ragadta Oroszország járásainak 91,2 százalékát. A kormány által közzétett hivatalos adatok szerint májusban 152 esetben, augusztusban 440 esetben, szeptemberben pedig 958 esetben került sor földesúri birtokok és majorságok elfoglalására. Olyan országban, ahol a lakosság többségét a parasztság alkotta, ezek a jelenségek félreérthetetlenül általános válságra mutattak.
A közelgő szocialista forradalom győzelme szempontjából óriási jelentősége volt annak, hogy a hadseregben is megerősödött a bolsevikok befolyása. Különösen erős volt a bolsevik befolyás a nagy ipari városok helyőrségeiben, a Balti Flotta matrózai, valamint az északi és a nyugati front katonái között; gyorsan forradalmasodtak a többi front katonái is. 1917. október 1-én (14-én) a „Szóldat” című újság a következőket írta: „A »Minden hatalmat a szovjeteknek!« kiáltást egy emberként harsogja az egész front, legdélibb pontjától legészakibb pontjáig. Szinte nincs is olyan határozat, amelyből hiányozna ez a követelés.”
A nemzeti felszabadító mozgalom jellege megváltozott. Az elnyomott nemzetek néptömegei egyre tevékenyebben vettek részt a munkásosztály nemzetközi harcában. Ennek a ténynek különösen nagy jelentősége volt Oroszországban, ahol a nemzetiségi vidékek elnyomott népei a lakosságnak több mint felét alkották.
A néptömegek forradalmasodása tükröződött a szovjetek bolsevizálódásában. A gyárak és üzemek munkásai visszahívták eszer és mensevik küldötteiket és bolsevikokkal váltották fel őket. Így tettek például a pétervári Moszkva és Narva kerület kilenc nagy gyárának munkásai, az Admiralitási Hajógyár, a Szkorohod és sok más gyár munkásai. Miután a pétervári és a moszkvai szovjet határozatban követelte a hatalom átadását a szovjeteknek, szeptember folyamán sok száz vidéki szovjet is síkraszállt amellett, hogy a hatalom a munkások és parasztok kezébe kerüljön.
Az általános válság abban is megnyilvánult, hogy az ellenforradalom táborában zűrzavar és belső viszálykodás lett úrrá. A burzsoá és egyéb megalkuvó pártok kormánykoalíciója kimutatta a foga fehérét: népellenes jellegét. Az eszer A. F. Kerenszkij, az ideiglenes kormány miniszterelnöke — a Kornyilov-lázadás leverése óta a hadsereg-főparancsnoki tisztet is ő töltötte be — a nép szemében már nem volt más, mint az orosz és a külföldi burzsoázia engedelmes szolgája, önhitt, törpe kalandor, aki Bonaparte szerepében tetszelgett. A koalíciós kormány más tagjai — köztük az úgynevezett szocialista miniszterek, V. M. Csernov és M. I. Szkobelev — ugyancsak lelepleződtek, mint az imperialista burzsoázia nyílt kiszolgálói. A megalkuvó mensevik és eszer pártban előrehaladt a bomlási folyamat, megerősödtek a baloldali frakciók, és szembeszálltak pártvezetőségük politikájával. A baloldali eszerek a forradalmi paraszttömegek nyomására megkezdték saját külön szervezetük létrehozását. A mensevik pártban megerősödött az internacionalisták ellenzéki csoportja.
Az oroszországi munkásosztály szocialista forradalomért vívott harcának a nemzetközi helyzet is kedvezett. A világháború szembeállította és meggyengítette az imperialista nagyhatalmakat. A hadviselő országokban — Németországban, az Osztrák—Magyar Monarchiában, Franciaországban, Olaszországban, a balkáni országokban stb. — erősödött a néptömegek háborúellenes hangulata; sok országban az oroszországi forradalmi események hatására elmélyült a forradalmi helyzet. A gyarmati és félgyarmati területeken fellendült a nemzeti felszabadító mozgalom.
A belpolitikai és a nemzetközi helyzet beható elemzése alapján Lenin, a forradalom nagy vezetője 1917 szeptemberében megállapította, hogy országos válság alakult ki. „A válság megérett” — így fogalmazta meg Lenin annak a történelmi pillanatnak a lényegét, amely Oroszországban akkor bekövetkezett.
Kerenszkij kormánya azzal válaszolt a népharag növekedésére, hogy intézkedéseket tett a diadalmasan előretörő forradalom elfojtására. Kozák csapategységeket irányított a fővárosba, hogy ezekkel váltsák fel Petrográd forradalmi helyőrségét. Megkezdték a hadsereg átszervezését is, azzal a céllal, hogy elszigeteljék a bolsevik érzelmű ezredeket. A hadsereg-főparancsnokság és a kormány újabb ellenforradalmi összeesküvést, második Kornyilov-puccsot készített elő.
Az eszerek és a mensevikek az úgynevezett Demokratikus Tanácskozást és az Ideiglenes Köztársasági Tanácsot („elő-parlament”) próbálták szembeállítani a szovjetekkel, amelyekben kisebbségbe kerültek. A Kerenszkij-kormány demagógiája — Oroszország köztársasággá nyilvánítása, a IV. Állami Duma feloszlatása — a forradalom elleni összeesküvés álcázására szolgált. A kormánynak az volt a szándéka, hogy Pétervárt átadja a németeknek, s majd ők leszámolnak a forradalmi munkásokkal. Az ellenforradalmárok újabb rágalomhadjáratot indítottak a bolsevikok ellen.
A néptömegek hatalmas forradalmi fellendülése egyfelől, másfelől az ellenforradalom ezzel egyidejű aktivizálódása arra kényszerítette a bolsevik pártot, hogy az ország és a nép megmentése végett maximálisan meggyorsítsa a fegyveres felkelés előkészítését.”
(idézet: – Világtörténet 8. – című könyvből)
SaLa
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
