“A dolgozói szegénység csökkentése érdekében…” bővebben

"/>

A dolgozói szegénység csökkentése érdekében…

30 százalékkal megemelték az államtitkárok fizetését

A kormány 30 százalékkal megemelte az államtitkárok fizetését, miközben az elviekben az államtitkári fizetéshez kötött polgármesteri fizetés egy forintot sem nőtt. A polgármesterek háborognak.

30 százalékkal megemelték az államtitkárok fizetését

A Magyar Hang ugyanis azt írja nyilvános adatok alapján, hogy miniszterek saját hatáskörben emelték meg az államtitkárok alapilletményét, és mindannyian megkapták a maximális 30 százalékos többletet. Ez a számokra lefordítva azt jelenti, hogy míg az előző ciklusban havi bruttó 997 ezer forintot keresett egy államtitkár, május óta 1,296 milliót kapnak.

2016 óta az államtitkárok fizetéséhez kötötték a polgármesteri alapbért, de úgy tűnik, csak papíron. Mert az államtitkárok úgy keresnek többet, hogy a polgármesterek bére nem emelkedett.

Az eddigi rendszer lényege pont az volt, hogy az államtitkári béreket nem lehetett volna anélkül emelni, hogy a polgármesterek fizetése ne emelkedett volna. Az államtitkárok fizetését szabályozó törvényben azonban van egy kiskapu, a rendelkezés szerint ugyanis a miniszter dönthet úgy, hogy az államtitkár alapilletményét legfeljebb 30 százalékkal megemeli, például pluszfeladat esetén (de akár csökkentheti is maximum 20 százalékkal) – ezzel éltek egytől egyig a tárcavezetők.

Egy észak-magyarországi kormányhivatal egy jegyző érdeklődésére úgy védte meg ezt a miniszteri döntést, hogy szerintük pusztán „egyedi, miniszteri döntésből fakadó emelések történtek”, ezért nincs lehetőség a polgármesteri bérek növelésére.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetség (TÖOSZ) elnöke, Schmidt Jenő a Magyar Hangnak azt mondta, amelyik önkormányzat az előírttól több pénzt szeretne a polgármesterének adni, a saját bevételei terhére teheti meg – már ha erre lehetőséget enged a költségvetés.                           (atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…az előző ciklusban havi bruttó 997 ezer forintot keresett egy államtitkár, május óta 1,296 milliót kapnak…”

– Merészelje ezek után bárki is állítani, hogy a qrmány nem tesz meg MINDENT SAJÁT BERKEIN BELÜL a dolgozói szegénység ELLEN! Merthogy az állat(m)titkárok IGENIS MMUNKAVÁLLALÓK! DOLGOZÓK!

Figyel ám qrmányunk a nemzetközi statisztikákra is! Gondoljunk bele, hogy most hol állna Döbrögisztán a munkavállalói szegénységet mérő kimutatásban, ha májusban nem emeli meg a béreket?

Az állat(m)titkárokét.

A polgármestereket meg fizessék meg a foglalkoztatóik.

“A dolgozói szegénység csökkentése érdekében…” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Fehérvárol jelentik annyi ukránt munkaválalot öntöttek a városra,hogy 130-140 netto stagnáltatja a videoton a munkabért.

    Jönn a biorobot csere Ukrajnábol.

    Az ukrán sem hülye ám kazárok.
    Tudjuk,hogy ti a slávot másodrendünel nézitek,de mindenkit csak egyszer lehet becsapni.

    Haza mennek azok az Ukránok azt mesélnek,mit kapnak Fehérváron heti 100 eurobol.

  2. A” genszterváltás” óta minimum négy évenként a köztisztviselők fizetését az újonnan
    alakult országgyűlés EGYHANGÚ SZAVAZÁSSAL megemelte ! Így az ezekhez kötött más
    (nem termelő ) állami alkalmazottak bérei is folyamatosan , nagy léptékekkel emelkedtek.
    Csupán az új értéket termelő ágazatokban vannak a bérnövekedések a termelékenységi nö-
    vekedéshez kötve. No de mi a forrása az improduktív területen dolgozók béremeléseinek ??
    Az állami költségvetés. És ez miből fedezi a növekmény többletköltségeit ? Az állam adó-
    bevételeiből vagy /és külföldi-belföldi hitelekből. Ezért nőtt az állami adósság 1990- hez
    képest HATSZOROSÁRA vagyis 122 milliárd dollárra!! Ugyanakkor relatíve csökkent a GDP-
    hez viszonyítva. ( a GDP hamis mutató, mert ez tartalmazza a külföldi tulajdonú vállalatok
    tulajdonosainak azt a profitjait is kb. 2.000 Mrd Ft/év amelyet hitelből kell az államnak fe-
    deznie , plusz a korábbi adósságok éves törlesztéseit amely kb. 1.900 Mrd Ft/év. De még a
    magyar tulajdonú cégek külföldi adóparadicsomokban eltüntetett pénzeik sem növelik a
    belföldi fizetőképes keresletet !!) Így kezd kerekedni a részekből az egész .

  3. Valami készül.
    Párszor utaltam rá korábbi kommentekben.
    Nem úgy fog megváltozni a mai állapot, ahogyan azt sokan gondolják.
    Nem választás, nem felkelés, nem tünti lesz az Ok, amiért a rendszer borul.
    Mert most rendszer van megint, óriási, és bonyolult, már-már átláthatatlan, és egyetlen személy által teljesen kormányozhatatlan rendszer!
    Ezt a rendszert védik: Natoval, TEK-kel, cöf-el, nerrel, mészárossal, andivajnával, tévékettővel, kossuthrádióva, szuperinfóval és lokállal, meg terrorházzal, szögesdróttal.
    De nem tudnak minden lyukat betömni, mert ez lehetetlen.
    De pechük lesz, mert buták, taplók.
    A lapostévék korszakában ők régi, csöves kolorsztárral próbálkoznak! Csakhogy azok bármikor pukkanhatnak.
    Így jár az, aki visszafelé számolja az Időt!
    Kiég egy ellenállás, és a kép-hang kaput, a NÉP-nek senki nem mondja meg tovább, hogy mit kell tenni, AMIKOR ÉG A HÁZ!
    Márpedig most épp ég VALAKINEK a háza.
    Nem a fidesz háza ég, de nekik ez most sokkal rosszabb!
    Mert 1: Véletlen tűzeset, hogy épp Gyucsány háza ég,
    vagy 2: nem véletlen, hogy Gyurcsány háza ég.
    Mert 1 esetben valakik azt mondják, hogy:
    – nem volt az olyan véletlen, és épp jól jön az áldozat szerepe Gyurcsánynak, és nő a népszerűsége,
    – véletlen volt tényleg, de a kéretlen, önkéntes békemenők véletlenül bedobnak egy csikket egy másik irodába, tényleg véletlenül ,és az meg mondjuk épp emeszpés iroda lesz.
    Mert itt büntetlenül lehet ellenzéki irodákat felgyújtani!
    Na most, ezt Gyurcsányék tudják!
    Teccenek érteni?
    Egyetlen gyufaszállal vagyunk a borulástól!
    Qrvára “jó” a helyzet, mert az ún. ellenzéknek teljesen mindegy, hogy ki gyújtja fel a második irodát!
    Kb. 1 nap, mire rájön valamelyik rafkós gyurcsányista, és felgyújtja a szentmártonpiripócsi irodájukat, és készen van a Helyzet! Nincs is szükség sem a békemenőkre, sem a cöfre!
    És mindez miért lehetséges?
    Hát épp miattuk, amiért ilyen közhangulatot teremtettek.
    Ez egy 22-es csapdája, és saját maguknak ásták, és most bele is lépnek!

  4. V.K.!
    Azt is el tudom képzelni,hogy a DK irodával elpusztultak azok a nyomós dokumentumok,amelyekkel a fideszt lehetett volna borítani!Ha a DK nem igazán akarta borítani a fideszt,akkor azok a dokumentumok(terhelők!) csontra bennégtek a székházban,ami teljesen őrizetlenül ,ugye,állt,mert nem volt ,aki felügyelje,de ha akarta,és ma is akarja borítani a fideszt,akkor azok biztos menedékben vannak,és megkezdhetik a gyepálást!
    Nekem azért gyanús ez a mentesítő tűz,már csak azért is,mert a kormányt kritizáló parlamenti felszólalók egyre-másra (Újhelyi István)Dömötör M.stb.) úgy kritizálják a fideszt,hogy azt mondják,hogy Putyin rezsimet akar Orbán,Putyin pincsije stb.stb,aztán meg úgy,hogy Kádár mondta Kétly Annáékra,hogy hazaárulók,meg a Köztársaság-tériek is,tehát ugyan azzal a szlogennel próbálják egymást lenyomni,miközben komoly érveik egymás ellen az,hogy talán lopikálnak egy kicsit!
    Rendre az EU-ra?Soros Györgyre hivatkozik az ellenzék,és azt kántálja,hogy az a vén sárkány mennyi jót tett velünk(hát velem,meg sok másokkal nemmert ránk szabadította Orbánt,na meg az ellenzékét is!)
    Ugyanazon elvek alapján próbálják meg lenyomni a fideszt,mint amelyek alapján megrendezték a rendszerváltás förmedvényét!
    Miközben semmi közük a valósághoz!!!

    1. Igen érthető.
      Az én logikai agymenésem arról szólt, hogy mekkora “helyzetben” van most az ún. ellenzék.
      Mert egy ellenzéki iroda leégése lehet véletlen.
      De kettő már nem lehet véletlen! Akkor már lehet azt mondani szerte a világban, hogy magyarországon a fasiszták már az ellenzékiek irodáit (is) gyújtogatják. És nagyon közel állnának a valósághoz, hisz embert már öltek, ellenzékit, mert polgármester akart lenni (akit elütött véletlenül egy 100 éves osztrák marslakó), meg aktivistát is öltek, aki véletlenül a sínekre feküdt éjjel, keresztben, mert a kanapéján nem volt jó a fekvés.
      Egyszóval: mindenki elhinné, hogy a fidesz megkezdte a valódi tisztogatást, mint hitlerék ’33 után.
      Ezt tudja GY.F is, és nem tesz semmit, hanem már közölte, hogy “sok dokumentum megsemmisült a tűzben” – tehát nincs ilyen tervük, amit fentebb leírtam, inkább az általad leírtak valósulnak meg.
      Senki nem akarja a fideszt eltakarítani, azok közül, akik odabenn ücsörögnek pár milláért a fűtött parlament épületében, miközben a rendőreik a hajléktalanokat rugdossák.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com