Törökország délkeleti részén, Hakkari tartomány egyik katonai bázisa nagot szólt. 25 sebesült katonát kimentettek, hetet keresnek a török hadüg jelentése szerint. Már sejtések is vannak az iraki határ közeli történés okáról. Aqqrdokvaútak!
A kurdokra amúgy is rájár manapság a rúd. Szíria Eufrátesztől keletre eső területeinek északi fertályán az amerikaiak minden jel szerint szabad folyást engednek a török hadsereg vágyainak. A déli térségben pedig Deir ez-Zor keleti részén nemes egyszerűséggel cserben hagyták eddigi SDF néven összegrundolt szövetségeseiket. Azok pedig azzal vádolják az USA-t, hogy lagymatag magatartásával egyenesen ösztökéli a térségi rémkalifátusista bandákat, amelyek rájuk rontottak, és az amerikaiak szeme láttára TÖBB SZÁZ SDF – es harcossal végeztek. No meg elbitoroltak néhány olajkutat.

Ez persze csupán merő vádaskodás! Mert a világ legbékeszeretőbb állama – az USA – által vezetett és koordinált nemzetközi koalíció légiereje tegnap ismét lecsapott. Ezúttal Hajin városára. Az ISIS elleni harc jegyében. 40 civil bele is halt. Köztük 26 nő és gyerek.
#Hajin/#DeirEzzor: [#GRAPHIC]!!
American warplanes killed yesterday over 40 innocent civilians in the #IS militant held Hajin City, indiscriminate targeting of civilian buildings and shelters led to a massacre which is ongoing until this moment. pic.twitter.com/bJAzlfCAsR
— SyriaYemenMaps (@MapsSyria) 2018. november 9.
Es – Suweyda területén véget ért az ottani rémkalifátus elleni orosz – szír közös operáció. A mókázást a jelentések szerint mindössze egyetlen maralóc élte túl. Viszont kiszabadult 15 gyerek és négy asszony. Őket július végén ejtette túszul a latorbanda.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Nincs ok bizalomra,hogy drasztikussan csökkenjen az üzemanyagok ára.
A modern fogyasztoitársadalmak készen állnak egy kiterjedt közelkeleti háborura?
Ami akár 1 000 ft liter benzin árat is generálhat?
Én ismerem a törököket is és a kurdokat is személyessen,
a világ legbarátságosabb emberei,de ha felbasszák öket agyilag
nincs az a titkosszolgálat aki tudna köztük konspirálni.
Kurva veszélyes dologgal játszanak a nagyhatalmak szolgálatai.
A világ energia elláto centruma szoszerint a robbanás határán.
Köszönöm Igor! Bárcsak többet tudnék róluk.