Döntött az Európai Parlament, csökkentené a vajdasági áfát
Az Európai Parlament 25 százalékban maximálná a tagállamokban az általános forgalmi adó kulcsát; a képviselők a szerdai plenáris ülésen támogatták az áfaszabályok Európai Bizottság által javasolt reformjának jó részét is – közölte az EP sajtószolgálata szerdán.
Az uniós parlament két jogszabálytervezetről szavazott. Az egyik az egységes piacon belüli kereskedelmet egyszerűsíti, elsősorban a kis- és középméretű vállalkozások számára. A másik egyértelműbb áfakulcsrendszert hozna létre.
Ha az Európai Tanács is elfogadja ezt – ők hozzák meg a végső döntést a kérdésben –, az elég negatívan érintené a magyar kormányt, ugyanis évek óta az egyik legstabilabb bevételi forrása a 27 százalékos áfából származik – ami a legmagasabb Európában.
Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő parlamenti felszólalásában – ő jegyezte az áfacsökkentős jelentést – hangsúlyozta, hogy a kedvezményes adómérték alkalmazásának a végső fogyasztók javára és a kkv-k támogatására kell történnie. „A Szocialisták és Demokraták frakciója számára különösen fontos volt, hogy a kedvezményes adókulcsok alkalmazása esetén a szociális és környezetvédelmi szempontokat figyelembe vegyék a tagállamok, és hogy ne engedjük a káros vagy luxustermékek kedvezményezettségét.”
A 15 és 25 százalékos érték közé rögzítendő általános kulcson túl a javaslat szerint minden tagállamnak lehetősége lesz két kedvezményes kulcs és egy 0 és 5 százalék közötti kulcs alkalmazására is. (HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Tekintettel arra, hogy EGYEDÜL DÖBRÖGISZTÁNBAN van a legmagasabb ilyen jellegű sarc, Brüsszel senkinek sem fog ártani Döbrögiéken kívül. Neki viszont igen.
Ha pedig még azt is tekintetbe vesszük, hogy kevesebb lesz a júdáspénz, vissza is kell fizetni, a vajdaság netto befizetését pedig növelni kell, komoly érvágás lesz ez az egyelőre CSAK TERVEZETT megszorítás. Mert ez bizony az! Ember legyen a talpán, aki meg tudja becsülni csak az ÁFA csökkenéséből kieső milliárdokat. Éves szinten irdatlan összegről lehet szó, ami kicsusszan a büdzséből. Lehet ez akár ezermilliárd forint is!
Nyilvánvaló, hogy ezt majd valamilyen formában egalizálni fogja a horda.

Természetesen „NEMMEGSZORÍTÁSOS” módon!
Az nyilvánvaló, hogy Brüsszel ismét üzent! A vajdáéknak! Ennek nem is az a lényege, hogy anyagi veszteséget okoznak a döbrögisztáni vízfejnek. Szimbolikus üzenet ez!
MI DIKTÁLUNK ÖCSIK! KICSIT HÁTRÉBB AZZAL A NEMMZETTHY SZUVERENITÁS NEVŰ AGÁRRAL!

Azért maradjunk a realitásoknál.
Először is várjuk meg, hogy ebből tényleg legyen valami. Az unió agyonbürokratizált intézmény és jogrendjében mire ez végleges lesz, már rég túl leszünk a választásokon is, és egy más összetételű testület fog pecsétet adni rá. Aztán ha döbrögi vétózza, akkor nem lesz semmi. Ha nem akkor lesz. Egyedül rajta múlik, nélküle csak akkor lesz, ha megvonják a szavazati jogunkat.
De. Ma Magyarországon 58 adónem van. Az áfa a legjelentősebb, jelenleg 3531 miliárd forintot hoz évente. Több mint 5%-al nőtt tavaly óta és idén is tovább növekedik, ahogy a jelenlegi számok mutatják. Ennek két százalékos csökkenését a horda simán bevállalhatja ha akarja. Ez összegszerűen 70 620 000 000 Ft. Most 70 milliárdot beszedni más adónemen nem nagy kunszt. Ott a pia és a cigi és a benzin. Benne a közleményben, hogy ne engedjük a káros vagy luxustermékek kedvezményezettségét, vagyis ezekre rápakolva 1-2% adót, máris pótolva a kieső rész, sőt még több is befolyik. Szóval maradva a realitásoknál, inkább higgadtan kell kezelni a híreket, nem mint valami nagy bombasztikus nagy összeesküvéselméletet, ráadásul évek óta megy az előkészülete, a szokásos mederben halad előre az ügy. Nem tegnap nyújtották be.
Admin:
Úgy gondolom elvakultságodban PONT AZ ÜZENET ELVI JELENTŐSÉGÉT nem vetted észre! (Vagy mellőzöd!) Ez pedig nem az adócsökkentés, hanem a MEG KELL TENNETEK, MERT MI AZT MONDJUK!
Ha megteszik, akkor hol a sokat hangoztatott nemmzetthy szuverenitás? Ha nem teszik meg, akkor a népeknek be kell bizonyítaniuk, hogy azért fizetnek magasabb adót – AMI A NÉPEKNEK NEM JÓ – mert ez kell a NER – nek!
A balrad komentben is az van, hogy a kieső összeg pótlása más jogcímen nem lehet probléma!
VISZONT AZ, HOGY MEG KELL TENNÜNK, MERT AZ UNIÓ ÍGY AKARJA! – ez a dolog lényege! (Már ha ez egyáltalán eljut a közvéleményhez!)
Jó gondolatmenet, de az a két százalékos csökkenés valójában 7,4% (2/27), bár az átstrukturálás is rejt magában lehetőségeket. Ha stimmelnek a számaid, akkor kb. 260 milliárd sorsáról van szó. Egyébként tényleg, az Európai Tanács általában konszenzussal hoz döntéseket a végén, de itt adóügyről van szó, ami (úgy tudom) konzultációs eljárás keretein belül zajlik. Vagyis egészen addig üthetik a vasat, amíg el nem vetik vagy át nem nyomják.
http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+RULES-EP+20180731+RULE-078-4+DOC+XML+V0//HU&language=HU&navigationBar=YES
http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+RULES-EP+20180731+RULE-063+DOC+XML+V0//HU&language=HU&navigationBar=YES
http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+RULES-EP+20180731+RULE-078-5+DOC+XML+V0//HU&language=HU&navigationBar=YES
Az elvetés nem valószínű. A Bizottság elnökét a várakozások szerint az EPP adja majd, az a párt, amelyik nemrég egy fontos ügyben többségileg a Vajda ellen szavazott. Különösen Manfred Weber nevét emlegetik. Ha a Vajda makacskodik, az hasonló pofonokat eredményezhet később, mint amit a Sargentini-jelentés kapcsán kapott. Kissé szomorú is ez, mert éppen mostanában dobták be a köztudatba a 3 vagy több gyerekkel rendelkező anyák további szja-kedvezményét célzó állítólagos tervezetet. Ha a horda ÁFA-bevételei változnak, az akár ki is ütheti ezt a szándékot, és fegyvert adna a Vajdáék kezébe: ők voltak! Miattuk nem lehetett bevezetni!
Na, majd meglátjuk.
Pedig nem bonyolult. Ha 3531 milliárd jön össze 27% áfából, akkor mennyi jön össze 25%-ból? Elég egyszerű matek, arányosítás. A 2% tévesztett meg téged.
Az az érdekes, hogy a kormány bizonyára tudatában van annak, hogy a 27 %-os, maximális adókulcs, melyet főképp azért fizetjük meg, mert egyszerűen nem akarunk éhen halni, eleve sötét árnyat vet a mantrájára, hogy „dübörög a gazdaság”, mégis következetesen arra büszke. Ennyire kiment volna már divatból a szégyenérzés?
Az áfát nem csökkenteni, hanem eltörölni kellene. Egy új világ kezdődne…
Helyette egy más, vissza nem igényelhető adónemet kellene bevezetni (fogyasztási adó, a szoc.-ban is volt), ami amellett, hogy biztosítaná a korábbi áfából származó bevételeket, ezt egy lényegesen alacsonyabb kulccsal és alacsonyabb árszínvonalon tenné. Az áfát azért találták ki, hogy el lehessen lopni.