80 éves, vak, félig süket nyugdíjasra vár kilakoltatás
Hamarosan az utcára kerülhet Zuglóban egy 80 éves, vak, félig süket nyugdíjas, akit csúnyán átvert néhány szélhámos.
Stark Ferenc a felesége halála után egy társkereső hirdetés útján ismerkedett meg egy asszonnyal és családjával. Hamar a bizalmába férkőztek, és a jóhiszeműségét kihasználva a segítéségét kérték egy hitelfelvételhez. Az idős úr segített is, és fedezetül adta a lakását egy kölcsönügylethez. Azonban a pénz felvétele után a család köddé vált, és Stark Ferenc volt kénytelen törleszteni, amíg bírt.
Az idős férfi azonban nem sokáig tudta fizetni a részleteket, ezért hamarosan elindultak ellene a jogi eljárások, amelyek eredményeként 2010-ben már ki akarták lakoltatni, ám a sajtó és néhány civil szervezet fellépése nyomán ez nem történt meg. A neki – természetesen nem braille-írással – írt levelekből kiderült, hogy az évek során a vele szemben állított követelés sokszor gazdát cserélt. Stark Ferenc elmondta, legutóbb arról tájékoztatták, hogy szeptemberben elindítják ellene a lakáskiürítési eljárást.
A követelés jelenleg a Fors Faktor Zrt. birtokában van. A cég tulajdonosa a Hermes Hitel és Faktor Zrt., amely az egyik leggazdagabb magyar érdekeltsége. A Forbes Magazin összeállítása szerint a társaság tulajdonosa, Antal Ernő 19,5 milliárd forintos vagyonával az 56. leggazdagabb magyar volt 2018-ban. Ő és családja az ingatlanhasznosítás, a pénzügyi szolgáltatások és az agrárium területén érdekelt.
Természetesen megkerestük a céget is. Interjúkérelmünkre azt írták:
A Fors Faktor Zrt. a hivatkozott hitelfelvétel körülményeiről, az állítólagos csalásról, bármilyen ezzel kapcsolatos, folyamatban levő vagy lezárt hatósági eljárásról, perről semmilyen információval nem rendelkezik, a hitel folyósításában semmilyen szerepet nem játszott. A közhiteles nyilvántartásokból kitűnik, hogy a Mobilizmo Kft. tulajdonjogát 2010-ben a Magyar Ingatlanhitel Zrt. javára 2007-ben bejegyzett vételi jog alapján jegyezték be. A Fors Faktor Zrt. csak 2017-ben került az üggyel kapcsolatba, az ingatlan tulajdonjogát a Mobilizmo Kft. felszámolási eljárásában, nyilvános pályázaton vásárolta meg. A Fors Faktor Zrt. tulajdonjogának gyakorlása során a vonatkozó jogszabályok szerint jár el.
(24.hu)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Bele van ebbe a történetbe sűrítve a rendszerváltás utáni Magyarország kisemberének minden tragédiája! Kishiénák, nagyhiénák, banki (hitelezői) szélhámosság, JOGSZOLGÁLTATÁS, jóhiszeműség és EMBERTELENSÉG! Csupán IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS NINCS!
Nem mellesleg: a Kanadát IS megjárt (!) szélhámos banda az egyik oldalon, a másikon pedig a princzgábori Postabankon vezérigazgató-helyetteseként pallérozódott Antal ingatlanhiéna.
DE LEGALÁBB ANTALRÓL TUDJUK, HOGY KICSODA Ő!
Ebben a történetben ott van a lényeg: a KISMAGYAR ÉS VAGYONA MINT A VÁSÁRI MALAC! Szabad prédája MINDENFAJTA MARTALÓCNAK! ÁLLAMI FELHAJTÁSSAL!
Igazat írsz T. Admin. csupán annyit még, hogy a vásári malacot lehetett válogatni, néze-
getni, de ha választottál akkor az árat ki kellett fizetned. A kilakoltatásoknál az az égbe-
kiáltó igazságtalanság, hogy a hitel nagy részét kifizették, de ennek ellenére a rablókból
lett pandúrok kisemmizik a KISEMBEREKET. Az állam erőszakszervezetei pedig ezt biztosít-
ják!! Ez a rendszer rákos daganata !!
Na, ettől bennem is felmegy a pumpa! Nem azért, mert kilakoltatják az öreget, hanem mert megúszhatják a kifosztói! Nincs bűncselekmény? A rendőrség is elmegy a francba! Egyszerűen kicsalták az öregtől a pénzt! Én még olyan csalásról nem hallottam, amikor a csaló előre bejelenti, hogy csalásra készül. Olyanról sem, amikor a csaló erőszakkal veszi el áldozata értékeit, mert akkor már rabló! Ezek szerint nincs is olyan fogalom, hogy csalás?
A másik. Hol van az egyenlő mérce? Tomcat 7 év letöltendőt kapott, igaz nem jogerősen, mert ellátták a baját egy agresszív bedrogozott bicikli tolvajnak.
“mert megúszhatják a kifosztói! Nincs bűncselekmény? ”
Jó reggelt döbrögisztánban!
Mert a testre szabott jog mindenek felett!
Az igazságot meg felejtse el mindenki. Bár legtöbbször a jogot is. (Igaz sargentini?)
Egy farkasveremben melyik farkas fog ordast kiáltani szerinted?
Nem tűnik fel, hogy pont a liberális terror kedvezményezettjei a bűnelkövetők? Pont azok, akiket Brüsszel és mindenféle szabadságjogi, emberjogi szervezetek folyamatosan bevédenek? Akiket az ilyen Sargentínik szerint folyamatosan hátrányos megkülönböztetés ér? Hogy pont a Sargentíniéhez hasonló jelentések miatt már a rendőrség sem mer ellenük kellő szigorral fellépni?
Fordítva ülsz a lovon.
“Nem tűnik fel, hogy pont a liberális terror kedvezményezettjei a bűnelkövetők? ”
hát nem éppen.
Legfőbb bűnelkövetők, akik tönkreteszik és lenyúlják a magyarok hazáját és csak utána a liberáltak!
Barátom,
nem ülök lovon, viszont akik a lovon fent ülnek, azok jól elcsavarták a fejedet.
A csehek, szlovákok is elítélik a migrács betelepítést, mégsem őket piszkálja brüsszel, hanem a vajdát.
Na miért is?
Tán csak nem valami okot ad rá?
Sőt keresi a bajt?
Nem veszed észre, hogy le se szarja, csak hatalomépítésre-gazdagodásra használja fel az egészet, hogy az idióta birkáit az orránál fogva vezesse?
És ráadásul most már ejrópában is lett neki vagy 30%-nyi birkája.
Ha tényleg a migrácsokról lenne szó és nem a vajda hataloméhségéről,
akkor képességeivel már régen össze hozhatoztt volna egy migrácsellenes önálló koalíciót az uncsijóban!
De nem, ő magát mutogatja és igyekszik a babérokat learatni.
Igen, a libráltak azt teszik, ami az ő feladatuk.
De a felhozott 12 pontos szar-gentini jelentésből csak 2 pont, ami nem igaz, attól a másik 10 pont sajna teljesen igaz.
És minket magyarokat a 10 pont valósága zavar és sújt, de nagyon és nem éppen az a másik kettő.
Egy tolvaj, egy gyilkos cigóval ugyebár te sem paroláznál az utcán , annak ellenére hogy teli torokból üvölti, hogy elítél minden színes bőrűt.
Hát akkor ne tedd!
“A csehek, szlovákok is elítélik a migrács betelepítést, mégsem őket piszkálja brüsszel, hanem a vajdát.
Na miért is?”
Mert nem húztak kerítést! Nem is kellett nekik, mert arra nem vonultak.
8.pont:
A kisebbségekhez tartozó személyek – köztük a romák és a zsidók – jogai, valamint a kisebbségekkel szembeni gyűlölködő kijelentésekkel szembeni védelem;
Na, erről írtam, amikor a liberális terror kedvezményezettjeiről írtam. Azért ülsz fordítva a lovon, mert a Sargentíni jelentés hátrányos jogi megkülönböztetést ír a romákkal kapcsolatban, holott a bíróságok és a rendőrség a liberális nyomás miatt nem tud kellő szigorral fellépni a cigánybűnözéssel szemben. A fenti történet az öregezés egyik fajtája. Vak dühödben szajkózod a “bíróságok nem függetlenek” lózungot egy olyan esetben, amikor pont bevédi a rendszer a sargentíni jelentés “szenvedő” alanyait!
Neharagudj, de ennél szájbarágosabban már nem tudom elmagyarázni!
Önmagamtól idézve:
“És minket magyarokat a 10 pont valósága zavar és sújt, de nagyon és nem éppen az a másik kettő.”
Ügyes vagy, látom megtaláltad mind a kettőt.
Ki nem szavazta volna meg az eu-s jelentést?
Az már elment aludni!
Az olvasónak adott válaszom neked is szól! Én már felébredtem hidd el, annak ellenére, hogy elmentem aludni!
Az a nép aki kelet.Ukrajnában kivágja orosz gyerekek belsö szerveit,és azt izraelben pénzért értékesitik. Azzal a néppel milyen párbestédett lehet folytatni.
A kazár mikor kibassza a vak öreget a minusz 20 fokba akkor még humánus.
Mi tudjuk mi a gyogy mod a kazárnak.
Kazár jog?
Az mi 🙂
Azt maguknak irják 2tös mérce.
It már csak a piocás ember segithet.
https://www.youtube.com/watch?v=M5-ClyLuhNY
Nem kellene a horda figyelmét még egyéb pénzhúzási lehetőségre is felhívni.
Magyarok vérplazmájávalval már így is üzletelnek.