„Kancsal Maca elemez” bővebben

"/>

Kancsal Maca elemez

Kancsal Maca: Merkel Hitler tervét akarja megvalósítani, az ő műve a Sargentini-jelentés

A Terror Háza főigazgató egy elég komoly összeesküvés-elmélettel állt elő.

blogján „magyarázta meg” Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója a Sargentini-jelentés elfogadását, amely szerinte valójában egy az egyben Angela Merkel német kancellár mesterkedésének köszönhető. Schmidt nem először kiáltja ki ősellenségnek Merkelt és Németországot, már tavaly májusban azzal jött, hogy az egységes Európa Hitler terve, és Németország valójában Hitler egykori tervének megvalósításán dolgozik, de most tovább is vitte a gondolatmenetet.

Schmidt szerint Angela Merkel célja, hogy „nyíltan átvegye az Európai Unió irányítását és ezzel német vezetés alatt egyesítse Európát”, ez pedig II. Vilmos császár és Adolf Hitler után „a németek harmadik kísérlete Európa németizálására”. Schmidt szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is Merkel embere, akinek az a feladata, hogy elérje, az uniós szervezet eluralkodjon az unió polgárain, de Manfred Weber, az Európai Néppárt jelenlegi vezetője is, akit az EB következő elnök posztjának ígéretével vett le a lábáról.

A jogállam helyzetéről szóló Sargentini-jelentésről Schmidt Mária a következőket gondolja:

Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy mindez arról a sok közhelyes idiótaságról szólt, amit ebbe a jelentésnek nevezett irományban a süllyesztőbe küldött hölgy összehordott.

Schmidt szerint maga a jelentés ugyanis arról szól, hogy Merkel ezzel akarja kiiktatni Orbán Viktort, aki egyedül az útjában áll: „Angela Merkel belpolitikai szorult helyzetéből egy Európán keresztül vezető átkaroló hadművelettel akar kitörni. Ehhez pedig szüksége van arra, hogy Orbán Viktort kiiktassa, eltávolítsa az útjából és mindenki számára világossá tegye: Európában Merkel, csakis Merkel az úr, aki vele szembemegy, annak annyi. Vagyis nem marad megtorlatlanul, hogy Orbán szembeszállt vele a migráció ügyében, és főleg, hogy szembe szegült vele az Unió föderalizálásának kérdésében, vagyis a nemzetek Európáját képviseli. Orbánnal szemben tehát példát kellett statuálni. (…) A kérdés tehát mára a Merkel vagy Orbánra egyszerűsödött le.”

Schmidtől az osztrák kancellár, az Orbán által korábban szövetségesnek tekintett Sebastian Kurz is megkapja a magáét: ő szerinte az „Anschluss 2.0-ra” készül, vagyis Németországhoz akarja csatolni Ausztriát, Emmanuel Macron francia elnök pedig végülis rosszul döntött, és igazából Orbánnal kellene szövetségre lépnie Merkellel szemben.              (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: Óriási ZSÁKMÁNYFÉLTŐ riadalomban van a horda! Most hirtelen kezd Macánk is kotkodálni ijedelmében. Csak azt nem vette észre – pontosabban tudja ő ezt jól – az aktuálisan a Lápi Lotyó által dirigált Germánia már régen legyarmatosított bennünket.

Kancsal Maca most hatalma vezírimádatában már bele sem gondol, hogy ha eddig körülajnározott kanzlerinájuk lecsillapítja egy kicsit vajdasági spekulánsait, Döbrögisztán ga(rá)zdasága pillanatok allatt omlana össze!

Ez a birka banda szentül meg van győződve arról, hogy Döbrögi valóban az EU vezére lesz! Ám Kancsal Maca ijedt és agyament kotkodálása mintha épp az ellenkezőjére vallana. VALAMI komlyan bekavarhatott az eurovajda – tervnek. Márpedig ez aligha a Sargentini – féle mű, ami legfeljebb csupáncsak része lehet Döbrögi kiiktatása tervének.

Az egy másik dolog persze, hogy BÁRMI LESZ IS A HUZAVONA VÉGE, MI MINDENKÉPPEN CSAK ROSSZUL JÁRHATUNK!

“Kancsal Maca elemez” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Sajnos igen! akármi lesz a huzavona vége, a dolgozó nép az bizony rosszul jár. …A némete-
    sítésnek már az elmúlt közel 700 évben többször neki fogtak az éppen aktuális vezetők.
    Többé-kevésbé sikerült is, mert pl. Buda és Pest egyesítésekor még a hivatalos nyelv a né-
    met volt. A Német kultúra ma is divik, a betelepített svábok-németek gazdálkodási kultú-
    rái és technikai színvonalai ma is élenjárók. Hogy konkrét legyek, a népi írók és más mű-
    vészeti ágak „vidék felé fordulásait ” is a németektől vettük át ! …. Bízom benne, hogy az
    EU -ból lesz még Eurázsiai Unió! ( egy német-orosz szövetséggel.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com