Kásler: Több ógörögül és latinul tudó szakemberre lenne szükség
Augusztus elején került nyilvánosságra, hogy a kormány megszünteti a társadalmi nemek tanulmánya, azaz a gender szakok mesterképzéseinek állami támogatását, így ezek a szakok lényegében megszünnek.
Az Emberi Erőforrások Minisztéiruma ezt akkor azzal indokolta, hogy a társadalmi nemek tanulmánya mesterszakos képzés gazdaságilag nem racionális és nincs rá igény a magyar munkaerő-piacon.
A Magyar Idők szombati számában megjelent egy interjú Kásler Miklós emberi erőforrás miniszterrel. Ebben megkérdezték Káslertől, hogy ugyan a kormány álláspontja a társadalmi nemek tárgy oktatásával kapcsolatban ismert, de mit gondol, vannak-e olyan szakok, ahol sokkal több szakembert kellene képezni?
Az oktatásért is felelős miniszter erre a következőt válaszolta:
“Például az ógörög vagy a latin elengedhetetlen a történelem feldolgozásához, az ókori és középkori forrásmunkák olvasásához. A XIX. század közepéig a hivatalos nyelv a latin volt hazánkban, még sincs elég történészünk, régészünk és folytathatnám, aki érdemben tanulmányozni tudná az 1844 előtti történelmünket, jogalkotásunkat, aki feldolgozná a múltunkra vonatkozó írásokat, a Vatikánban összegyűjteni a forrásanyagot, az isztambuli könyvtárakról vagy az örmény kolostorokról nem beszélve. Sokat tudunk a magyarság régmúltjáról, hogy hol alakult, de hol vannak a tanszékek, ahol a komplex kutatások különböző tudományágai szükséges számú szakembert képeznek?”
Majd hozzátette, hogy szerinte háttérbe szorult a szlavisztika, a szomszédos nyelvek, a horvát, a román oktatása is.
A válasza végén azért megjegyezte, hogy a kormány “a legkorszerűbb, gyorsan fejlődő tudományokra is kiemelten figyel”. (444)
AZ ANYAG A “KUNYERA” UTÁN FOLYTATÓDIK!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Bal-Rad komm: Kevés dicséretes dolgot visz véghez qrmányunk. Nagyon nem is emlékszünk a barkácsténykedések özönében ilyesmire. De ennek a GENDER – mizériának a fölszámolása a kevéske föltétlen dicséretes cselekedetei közé tartozik.
Hanem lenne egy javaslatunk! Olcsó is, és gyors népszerűségnövekedést eredményezhetne: ezt a minimum habókos Kásler professzort nyugdíjazni kéne! Találni neki valami elfoglaltságot valami Isten háta mögötti parókián.
Mindenki jobban járna! (Bár nekünk – póri fattyaknak – már teljesen mindegy!)
A jó Kásler doki szavaiból azért le lehet szűrni néhány dolgot a vájtfülűeknek. Mindjárt fordítom.
“Például az ógörög vagy a latin elengedhetetlen a történelem feldolgozásához, az ókori és középkori forrásmunkák olvasásához.”
Valóban nagyon hasznos ezeknek a nyelveknek az ismerete az említett munkákhoz, de azért nem elengedhetetlen. Voltak, vannak olyanok, akik ezt megfelelő képzettség és tapasztalat birtokában elvégzik. Viszont bizonyos egyházi oktatási formák keretei között lehetőség van ógörög vagy latin tanulására, és ezek erősödése alighanem tetszene a jó dokinak.
“…még sincs elég történészünk, régészünk és folytathatnám, aki érdemben tanulmányozni tudná az 1844 előtti történelmünket, jogalkotásunkat, aki feldolgozná a múltunkra vonatkozó írásokat, a Vatikánban összegyűjteni a forrásanyagot, az isztambuli könyvtárakról vagy az örmény kolostorokról nem beszélve. ”
A régészek szempontjából a felsoroltak, ha nem is érdektelenek, de rendszerint kívül esnek a vizsgálódások körén. Legfeljebb a kontextusba illesztéshez lehet szükség rájuk, hiszen ezeknek a területeknek megvannak a maguk szakemberei, akikkel adott esetben együtt lehet működni: a történészek, a jogtörténészek, a filológia művelői… Nem tudom, hogy az utóbbi mennyire a szíve csücske a NER-nek, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy erről aligha beszélhetnénk pozitív kicsengéssel. Ha pedig honfoglaló magyarokról és más keleti népekről szóló forrásmunkákról van szó, akkor az arab (és a szír-arámi) is szóba jöhetne, ugyanis ezen a területen még mindig jelentős mértékben Kmoskó Mihály hagyatékából élnek a történészek. Ami az örmény kolostorokat illeti, remélem, nem az iszfaháni kódexre gondolt a jó prof…
“Sokat tudunk a magyarság régmúltjáról, hogy hol alakult, de hol vannak a tanszékek, ahol a komplex kutatások különböző tudományágai szükséges számú szakembert képeznek?”
Ha jól sejtem, itt legalább egy Magyarságtudományi Tanszék, vagy valami hasonló iránti igény fogalmazódott meg. Ha nem tapasztalnám, micsoda harcok folynak az egymás eredményeit, módszereit nem kellő mértékben ismerő területek között, ha nem látnám, mennyi guru nevelődött ki, és nem sejteném, hogy ezzel milyen kör kerülne előtérbe, akkor mondanám, hogy Kásler dokinak jó az ötlete. Így azonban azt gondolom, hogy egy efféle próbálkozás legfeljebb a politika részéről történő egyoldalú beavatkozással lenne kivitelezhető, boszorkányüldözésekkel és a nívó olyan mértékű csökkenésével, ami bizton elindítana minket az Erdélyi Iskola már ismert útján.
Ez az okoskodó vén fasz menjen a a jó anyjába,az okoskodásaival és a munkaadóival együtt!A barátom és jelenlegi munkatársam jobb kezének 4, azaz négy ujját szakította le a silózógép ma 16 óra tájban,az ok kimerültség,folyamatos hajsza, és baszogatás a szaros munkaadó részéről stb,stb!Az isten verje meg az összes olyan munkaadót, aki a munkavállalói és egyben kizsákmányoltjai révén hízott meg!Egyetlen perc nyugalmuk ne legyen hátralévő életükben!
Már ugye mondtam, hogy lüke vagy és nem is tanulsz.
Egy balesetnek, ha egyáltalán igaz – mi köze a felesleges oktatásokhoz. Vajon miért kell egy kicsi országban 72 helyen képezni közgazdászokat ?
Támadásba lendültek az MTA “szakemberei” származásra , mint fergeteg, hogy olyan hogy magyar talán nincs is, mert mi Ótörökök vagyunk, a 27000 szavunkból vagy 150 török eredetű. Mivel a zsidók maguknak akarják már az eredetünket is, lásd az izraeli tudományosnak mondott értekezéseket, hamisított temetői kötömböt, stb.
Mesedélután és istentisztelet “hubával”. Ki lesz zsidó legközelebb, szerencsétlen flótás?
Amit zls-179 leírt, sajnos egyáltalán nem ritka, ez most különösen tragikus végeredménnyel járt.
Persze, én is ráütöttem már az ujjamra, de nem mondom, hogy azért a kormány a felelős.
Én sem lehetek felmenőim nélkül zsidó, Te sem lehetsz a felmenőiddel gój. Mint Orbán, Putyin, Merkel, Erdogan,stb., míg Trump atyai nagybátyja révén csak félig, de ráadásul Hitler másod vonalbeni rokona.
Viszont te is lehetsz a felmenőid nélkül ütődött!
MZ/X
Mel Gibson édesapja mondta a rendöröknek: Az összes háborúnk mögött Ők állnak, hát lehetnek Ők jó emberek ? Másnap már nem engedték be a filmgyárba. S jól tették.
“Kevés dicséretes dolgot visz véghez qrmányunk. Nagyon nem is emlékszünk a barkácsténykedések özönében ilyesmire. De ennek a GENDER – mizériának a fölszámolása a kevéske föltétlen dicséretes cselekedetei közé tartozik.”
Erre sem innák előre.
Jobbulást a munkatársadnak!
Köszönjük t Kontroll,ma voltam meglátogatni a gyulai kórház traumatólógiáján van a srác,még csak 35 éves anyukája meghalt tavaly nyáron, az édesapjával él!Nem iszik, nem dohányzik, lelkiismeretes, ez is lett a veszte iszonyatosan sajnálom a srácot,mindig az ilyeneket éri a baj a gazemberek meg élnek és virulnak sajnos!
Még egyszer köszönjük kontroll!
Ő melyik nyelvet nyomatja ezerrel?