A Fővárosi Ítélőtábla elítélte Simó Endre emberjogi aktivistát, a Magyar Szociális Fórum alapítóját abban a perben, melyet a Hüvelyes Lajost kilakoltató terézvárosi önkormányzat egyik munkatársa indított ellene – tudatta a Magyar Szociális Fórum.

Az Ítélőtábla akceptálta Dombóvári Eszter anyagi követelését, és 190 ezer Ft „sérelemdíj” megfizetésére kötelezte Simót azért, mert Hüvelyes Lajos temetésén hozzájárulása nélkül fényképfelvételt készített és azt közzétette a Magyar Szociális Fórum Facebook oldalán az „Eltemették Hüvelyes Lajos terézvárosi kilakoltatott hamvait” című beszámolója illusztrációjaként.
Az Ítélőtábla szerint ezzel megsértette a felperes képmáshoz fűződő jogát. Minden indoklás nélkül elfogadták a felperes indoklását, miszerint a fotó, melyen Dombóvári Eszteren kívül még tízen szerepeltek, „kellemetlen” volt számára. Ugyanakkor elutasították az alperes állítását, miszerint az országos port kavart kilakoltatás, meghurcoltatás és halál áldozatának végső búcsúztatása előre meghirdetett, sajtó nyilvános közéleti esemény volt, ezért – a törvény szerint – nem volt szükség a megjelentek hozzájárulására ahhoz, hogy a fényképen feltűnhessenek, az őket ábrázoló fotó pedig nagyobb nyilvánosság elé kerülhessen. Az Ítélőtábla felülbírálta a Budapest Környéki Törvényszék első fokú ítéletet, mely szerint „közéleti történésről” volt szó.
A félig béna Hüvelyes Lajost 2016-ban 71 évesen lakoltatták ki Izabella utcai 24 négyzetméteres lakásából, melyben egyetlen társával, Méry kutyával élt.

Mivel öngyilkossággal fenyegetőzött, ha kilakoltatják, bilincsbe verték és a pomázi kórház elmegyógyintézetébe szállították. Orvosai megállapították, hogy nem elmebeteg, nem szorul kezelésre, gyógyszerezésre sincs szüksége. Másfél hónapot töltött a pszichiátrián, majd a terézvárosi önkormányzat tatárszentgyörgyi ingatlanába költöztették anélkül, hogy gondoskodtak volna a fizikai állapotának megfelelő gondozásáról. A magára hagyott Hüvelyes elvágódott, s másnap bukkantak rá a padlón vonagló emberre. A dél-pesti kórházba szállították, onnan a csepeli elfekvőbe, majd a Szent István kórház elfekvőjébe, ahol 2017. február 4-én meghalt.
Az MSZF mindvégig kitartott mellette, és védte a meghurcolt rokkant jogait Hassay Zsófia, terézvárosi polgármester, a Fidesz budapesti választmányának alelnökével, és Bundula Csaba terézvárosi alpolgármesterrel, Dombóvári Eszter munkáltatóival szemben. Simó Endre személyesen látogatta őt a kórházban, tartotta szóval, vitt neki enni, inni, mosott rá.
Hüvelyest köztemetés keretében temették el 2017. április 4-én a Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia kriptájában. Az egyházi gyászszertartást Dr. Szederkényi Károly Miklós c. prépost, esperes, plébános, temetőlelkész tartotta, a Magyar Szociális Fórum nevében pedig Simó Endre búcsúztatta. A temetésről az azóta megszűnt Magyar Nemzet is felvételeket készített.
Az Ítélőtábla arra is kötelezte Simó Endrét, hogy fizessen 45 ezer Ft perköltséget, a magyar államnak pedig 84 ezer Ft együttes kereseti és fellebbezési illetéket.
Összesen 319 ezer Ft-ra büntették az áldozat lakhatási és emberi jogaiért kiálló 72 éves civil vezetőt. (MSZF)
AZ ANYAG A „KUNYERA” UTÁN FOLYTATÓDIK!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Bal-Rad komm: Bízunk benne, hogy Dombóvári Eszter – talán nem is olyan sokára – „megvallja”: EMBERBARÁTI SZERETETBŐL volt azon a temetésen, és MUNKÁLTATÓINAK A BOSSZANTÁSÁRA! Jó magyar szokás szerint lesz ő még hős is!

Simon Endre nyilvánoságra hozta Hüvelyes Lajos kivégzett temetését,amin valami
fasiszta arcát lefotografálta.
Figyeljetek fasiszták remélem elélveztetek mikor az öreget közvetve megöltétek.
Most jobb,hogy az öreg zaklatott körülményekközt meghalt?
Eszti nem tudom,hogy mi volt a szereped a 71 éves öreg kivégzépsében,de nem is érdekel.
A fasisztákat mint halmazt kell kezelni ipari modszereker.
Tehát mikor bizonyitást nyer,hogy az egyén fasiszta egy központi táborban átnevelni öket.
Én mindig az öszinte könyes szemekben hiszek amikor a fasiszta naponta 4szer összeszarja magát a táborban.
Bingo!
A fasisztákat kérdezés nélkül kell elintézni. Mint kommunista őseink tették.
Óriási a felháborodás a közvéleményben.
A mi kis pártunk még mindig taktikai szövetséges?
Megbünteti azokat, akik védik a társadalom legelesettebb rétegeit, akik védik a még megmaradt magyarságunkat!
Ez nem magyar kormány, nem magyar parlament, ezek a római keresztesek idegen megszállók, akik együttműködnek az izraelita szervezetekkel. A fidesznek nevezett kollaboráns bűnbanda pedig szépen teljesíti a rá kiosztott hóhér szerepét.
Gyerünk nemzettestvérek, gyerünk fideszes megmondók, lehet trollkodni!
Éljen Ságvári Endre, aki fegyverrel harcolt a fasiszták ellen! Mostanra tisztán látszik, hogy ezek nem értenek más nyelvet!
Audiatur et altera pars! Hallgattassék meg a másik fél is!
Ez az önkormányzat véleménye az ügyről:
http://www.terezvaros.hu/news_details/1390
Nyugodjék békében!
Első bekezdés se olvassátok végig! Tömény nyárspolgári propaganda!
Az MSZF régóta küzd a szegénység minden formája ellen, ezen eset nélkül is közismert a tevékenysége, Simó Endrét pedig a középkorosztálytól felfelé mindenki ismeri, láss csodát, még a Kádár rendszerből (igaz, ő már akkor is ellenzéknek számított, mert nem szerették már akkor sem, aki elébük tolta az igazat a szegénységről).
Simó Endrének nem bocsájtják meg, hogy a szemük elé tolja a fagyhalálról szóló, sötét középkort és a feudális Magyarországot idéző statisztikát, és láss csodát, megint összezár az ún. baloldal a jobboldallal, és együtt határolódnak el a dologtól, hiszen egyformán sárosak az elmúlt 30 év szociális ámokfutásában!
Magyargyilkosok mind!
Római jogrendszer helyett természetjog-szokásjog!
Ilyen esetek nem fordulhatnak elő többé.
Még sok ilyen eset lesz. Az ügy rávilágít arra, hogy a Bíróságok mely oldalon állnak, függetlenül a kormány színétől. Sok, sok példa van rá, hogy egyrészt hozzák a zsidó enciklopédia elvárásait (ha az egyik fél zsidó, szinte mindig az Ő javára ítélnek), másrészt alapvetően a pénz oldalán állnak, s előítélet-esek.
Ez a k.rva, aki magát valakinek nevezi, azt állítja, hogy Simó Endre szerepelni akar.
Ja persze, 72 évesen semmi más álma nem lehet az embernek, aki élete javarészt azzal telt, hogy másokon segítsen. Hát persze, hogy példát kell mutatni a Mindenható Hatalom részéről, hogy kuss legyen magyar paraszt, fizesd ki a 40 ezres ellátmányodból a 32 ezres tüzelőt – hát persze, hogy aki ez ellen szól, az új Közellenség!
A hatalom már régóta nem fenyeget gyilkolással, mert ez a hatalom régóta embert öl! Ezt Simó Endre dokumentálta.
Itt egyedül a hatalom az, aki vagdalkozik, és a sok fideszes genyák igyekeznek fényesre nyalni a seggüket, és jót belerúgni azokba, akik másokért cselekszenek azok helyett is, akiknek hivatalból – a mi pénzünkből – az lenne a dolga!
Bizony, Realista elvtárs, bizony.
Jó kis kommented volt, kedden felveheted a lóvét érte, jár neked!
A putyini rendszer alapja az orosz nép hazaszeretete. Ezt lehet nevezni nacionalizmusnak is. És már megint ott az izmus!
Különben igazad van, számomra is sokkal szimpatikusabb, mint a nyugati liberális téboly.