Donbasszban közömbös érdeklődéssel, Kijevben izgalommal reagáltak a váratlan bejelentésre, miszerint a hét ezen szombatján az orosz elnök Berlinbe látogat, és ott Donbasszról is szó lészen.
A népköztársaságokban nem várnak érdemi változást, Kijevben pedig gyanakodnak Bárminemű nyugati lazulás a támogatásban a rezsim összeomlását eredményezheti.
Egyelőre mindenki csak találgat a szombati randi Donbassz helyzetére gyakorolt ESETLEGES hatását illetően.
Mindenesetre úgy néz ki, hogy véget ért a diplomáiai pauza.
Ezzel együtt nem ért véget a tűzszünet Donbassz frontjain.
Az LNR – es Donyeckij frissen szétlőtt középiskolája.
Tegnap dél óta az LNR – „mindössze” két települését ostromolták martalócék.
A DNR – frontszakaszon – mint általában – „pezsgőbb” az élet. Viszonylag hosszú idő óta először volt „pezsgő éjszakai élet” Szahanka és Kominternovo lakói számára. Nem örültek neki. A nyolc rommá lőtt ház látványa nem vidító.
Kedélyállapotukat az a hír sem igen dobta föl, hogy Dokucsajevszk környékén a DNR védelme likvidált egy orvlövész párost.
A DNR délvidéken táborozó népköztársasági tankisták nem unatkoznak.
Tűzszünet van Donbasszban.
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

„Donbaszbam közömbös érdeklődéssel” …….. Miért keritsenek nagy feneket annak, a donbasziak, hogy Putyin Németországba „látogat”!? NÉGYÉV ALATT már igen sokszor megfordult Putyin Németországban, Merkel meg Oroszországban, a donbasziak sorsában abszolut semmi lényegbe vágó változás nem történt, és ez a látogatás sem fog semmi Donbaszi, Szíriai VILÁGOT RENGETŐ VÁLTOZÁST HOZNI.Egymást meghalgatják, megeszik a villás reggelit, ebédet, vacsorát, leöblitik, aztán néhány anegtódát elmondanak egymásnak, véletlenül megemlitik Szíriát,ha meg nem feledkeznek el ,megemlitik Donbaszt is, aztán felcihelődnekés és „végét vetik a zenének,hazamennek a legények.” Ilyesmi miatt nem kel különösen izgulni,máskor is megtörtént az ilyesmi és mégsem volt SEMMILYEN EREDMÉNYE. Van a Donbasziaknak éppen elég izgulni valójuk napról napra. Csak a figyelmüket vonná el a legislegnagyob gondoktól, és ez végzetes is lehetne a számukra Azért csak oda is figyenek,ha nem is mutatják ki.