Dagad, egyre dagad a nyugati lavina a Medve ellen. A “Szkripal-ügy” mögé bújva lépésre szánta el magát a Négyek Bandája.
Az USA, Germánia, Nagy-Britannia és Gallia Oroszország elleni Szent Koalíció létrejöttét jelentette be! Egyelőre csak a Szkripal-ügy miatt, de várható hogy hamarosan bővülni fog a Medve bűnlajstroma.
Az USA külügye máris új és még szigorúbb szankciókat jelentett be Oroszország ellen.
Személyesen Vlagyimir Putyin dönti majd el, hogy Oroszország milyen válaszlépéseket hozzon meg Nagy-Britanniával szemben a Szkripal-ügy miatt – jelentette ki csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtószolgálatának vezetője ma Moszkvában.
“A végleges döntést természetesen az Oroszországi Föderáció elnöke fogja meghozni. Nem kétséges, hogy azt a változatot fogja kiválasztani, amely a legjobban megfelel az Oroszországi Föderáció érdekeinek” – mondta, hozzátéve, hogy az ellenlépések nem váratnak sokáig magukra.
Megfigyelők szerint erre már akár hétfőn sor kerülhet. Az elnökválasztás után.
Ugyanakkor orosz elemzők úgy vélik, hogy ez a hisztéria az orosz választók Putyin ellen hangolását célozza.
De mint tudjuk: minden – mindennel összefügg, így még a Szkripal-ügy is hatással lehet a szíriai eseményekre is. Amelyek zajlanak. Függetlenül attól, hogy Döbrögisztánban éppen birkamenetnek van napja.
Kelet-Ghoutában a szír hadsereg bemutatta a minap a martalócok kisöprése után talált vegyifegyver-manufaktúrát. Volt ott minden, ami a móka és kacagás kelléke. A berendezések szaudi, a kémiai anyagok nyugati eredetűek. Ismerve az orosz “szokásjogot”, lesznek itt még konkrétabb nyagok is.
A “Pitylivij” orosz rakétafregatt is kifutott Szevasztopolból, és már át is haladt a Boszporuszon a Földközi-tengerre. Így aztán már három ilyen LÁTHATÓ orosz ketyere úszkál arrafelé.
Friss hírek szerint kezdetét vette Kelet-Ghouta még álló martalócai ellen a végső művelet.
Ma ismét mintegy 800 civil tudott kimenekülni a térségből.
Törökország afrini katonai fellépése az USA szíriai klandorkodásának eredménye! – nyilatkozta ma Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Kardigan tegnap estére beigért Afrin bevétele még várat magára, bár ha a törökök nem támadnak is, a kurdok akkor is kénytelenek föladni a várost. Elfogy a muníciójuk. Márpedig a török gyűrűn egy egér sem…
Ibrahim Kalyn a török szultán sajtótitkára ma Ankarában közölte: Manbidzs térségében az amerikaiakkal KÖZÖSEN fog Törökország egy biztonsági zónát létrehozni.
Holnap az ENSZ BT-ben ismét vízgereblyézés lesz Szíriáról. Staffan de Mistura új ötletekkel kíván előállni.
Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!
Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide vagy ide kattintva megnézheti!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Putyin kapott egy szép fricskát a törököktől. Nagy gebasz fog még kerekedni ebből….
Lehet,hogy a törökök együttműködése az oroszokkal csak szinjáték volt?!
A Török, vagy az Arabok úgy általánosságban véve sem a multban, sem a jelenben, de sem a jövőben nem lesznek szilárdan MEGBÍZHATÓAK . Aki velük közösködik, az számitson arra, hogy ingoványos talajra lép, amely bármelyik pillanatban elnyeli. Az Iszlám vallás a “gyaurnak” ( hitetlen) tett esküje ,vagy megálapodása betartására semmi sem NEM KÖTELEZI. Ilyen az Iszlám-Arab mentalitás. Ez vonatkozik a Legmagasab tisztség viselőtől, a koldusig. Csak a fokozott bizalmatlansággal lehet velük szemben lenni,valamit elérni. Úgy néz ki a dolog, hogy Szíriában soha sem fog véget érni a háboru,béke ottan soha sem lesz.