“Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

Lehet azt mondani, hogy a Nyugat féktelelenül őrjöngve acsarkodik Oroszágra és követeli a megbüntetését. De azt is lehet mondani, hogy az orosz államfőnek volt már ennél nyugtalanabb időszaka is.

A ’90-es évek elején, amikor Leningrádban még taxisként dolgozva kereste a kenyerét, és csőre rántott pisztollyal a feje alatt aludt. Na az keményebb és több izgalomra okot adő időszak lehetett mint a mostani. A nagy acsarkodás idején.

Nem is foglalkozik a Nyugat marhaságaival. Inkább meghatottan búcsúzott ma Moszkvában egyik kedvenc múvészétől, a minap elhunyt OLeg Tabakovtól, “A Szovjetunió Népi Művésze” cím tulajdonosától.

Az elmúlt 24 órában a donbasszi frontokról NEM JELENTETTEK TŰZSZÜNETSÉRTÉST sem az LNR, sem a DNR illetékesei.

Érzékeny veszteség érte az “Azov” neonáci latorzászlóaljat. Két napja Vodjanojénál (DNR-dél) fejlövést kapott egy jeles latorjuk. Mindössze húszéves volt, de véneket megszégyenítően tapasztalt fenevad volt. Már a négy évvel ezelőtti kijevi Majdanon is lövöldözött, utána pedig a május másodiki ogyesszai vérengzés egyik “hősévé” avanzsált.

Kijev váratlanul bejelentette, hogy kész a már lassan két esztendeje esedékes “erőlágyításra” Sztanyica Luganszkánál. Vasárnap már neki is fognának.

A DNR elnöke Alekszandr Zaharcsenko egy április elsejével kezdődő, legeslegeslegújabb, “Húsvéti Tűzszünet” megkötésére tett javaslatot. Hogy szándékának komolyságát bizonyítsa, mindennemű támadó jellegű műveletet be is tiltott a DNR erői számára.

(Ezzel együtt is mai értesülésünk szerint tegnap este óta mind az LNR, mond a DNR erői teljes harckészültségbe vannak helyezve.)

Az LNR elnöke Leonyid Paszecsnyik támogatja az ötletet, és hasonló módon rendelkezett.

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide vagy ide kattintva megnézheti!

 

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

“Donbassz” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. https://www.youtube.com/watch?v=yC5pG5FrUMQ Vanga jóslata Putyin részére a 2018-as évre. Igor ! megkérhetném,hogy forditsa le ,legyen szives a narrátor kísérő szövegét magyarra. Mivel egyy alkalommal leírta,hogy a mélyen tisztelt felesége orosz anyanyelvü, bizonyosan nagy segitséget nyujtana önnek a forditásban. Előre is köszönöm, és nagyra fogom értékelni a fáradozását, tisztelettel TERMIN8ATOR.

  2. http://dnr-news.com/dnr/44577-yuzhnye-sela-dnr-podverglis-obstrelam-so-storony-vsu.html Az elmulr 24 órában a donbaszi frontokról NEM JELENTETTEK TŰZSZÜNETSÉRTÉST sem az LNR sem a DNR illetékesei. ERRE VISZONT T.ADMIN RÁCÁFOL a dnr-news-i hír amit a mai napi KELTEZÉSSEL küldök. Lesz még egy ehez hasonló küldeményem. Az első hír arról számolbe,hogy a DÉLI TELPÜLÉSEKET aknavető tűz alá vették Lnyinszkoet .s Szahankát, aköztársaság déli részén, máma este, helyi idő szerint 19:55 órakkor, közölte Ruszlan Jakubov.

  3. http://dnr-news.com/dnr/44576-ukrainskie-siloviki-obstrelyali-poselok-zhabichevo-iz-bmp-sckk.html A másik “teljes tűzszünet, ” szintén mai napi keltezéssel, dátummal Zsabicsevo-ná esett meg Donyecktől északra, de ezt a települést valamivel hamarab, helyi idő szerint 18:30 órakkor kezdték lőni, mintegy 100 lövedéket zuditva Zsabicsevóra, közölte Ruszlan Jakubov. Azért jó lesz az LNR vezetőinek vigyázni az úgynnevezet “erőlágyitás”-sal. Azt még nem lehet KÉZPÉNZNEK venni, hogy “már vasárnap hozzá is kezdenének”. MELYIK ÉVNEK A “VASÁRNAPJÁN”? Remélhetőleg nem hiszik el Kijevnek ezt a kijellentését, rengetegszer megszegték már az “igéretüket” Ez lehet egy ALATOMOS CSAPDA is.

    1. “lehet egy ALATOMOS CSAPDA is.”
      Sőt biztos! Szerény véleményem szerint a választásra időzitik a hajcihöt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com