Közmunkás asszonynak magyarázkodott Lézerjani

A Miniszterelnökség vezetője, Lázár János ezúttal választókörzetének egyik kis falujában, a Csongrád és Békés megye határán fekvő Csanádalbertiben tért be egy házaspárhoz.
A közmunkásként dolgozó asszony a miniszter szemébe mondta, hogy megbántotta korábbi sértő kijelentésével. Lázár János január végén mondta azt egy lakossági fórumon, hogy a közmunka mellett nincs idejük lopni az érintetteknek.
– Nagyon sokat dolgoznak a közmunkások. Itt például, ebben a faluban, az én városomban is, senki nem nézi le a közmunkásokat, de sajnos volt olyan időszak, amikor nem lehetett a szociális segélyből megélni, és akkor is boldogulni kellett. Voltak olyan emberek, akik a jövedelmüket másképp egészítették ki. Ezt kár eltagadni, az én mondatom valószínűleg nem volt jó.
– Voltak szűkös évek…
– Az én mondatom nem volt jó, megsértettem sok embert szándékomon kívül, bocsánatot kértem sok mindenkitől – fogalmazott Lázár János.
(hirtv)
Bal-Rad komm: Bárhogy is van, bármint is van, a döbrögista horda talán egyetlen “kedvelhető” martalóca ez a Rókamosolyú Lézerjani! Adott esetben hajlandó még az “oroszlánbarlangba” is bemenni.
Ám a nagy probléma nem azzal van amit mondott! Mondani sok mindent lehet, és azokat “visszaszívni” is lehet! A valódi probléma a gondolatai, és a gondolatai által vezérelt cselekedetei.
RÓKAMOSOLYÚ LÉZERJANI EGY POLITIKUS! EGY JOGÁSZBÓL LETT POLITIKUS! (Mondhatnók: a lehető legrosszabb fajta!)
Voltak – és sajnos lesznek is még – miatta/miattuk szűkös évek!
EZ AZ IGAZI SÉRTÉS! EZ AZ IGAZI KÁROKOZÁS!
A sértő szó megbocsájtható. Bárkinek. Pláne ha a sértő elnézést is kér szavaiért.
Vannak azonban megbocsájthatatlan tettek! Egy ország elsikkasztásáért, gyarmati sorba taszításáért, jövőtlenné – kilátástalanná tételéért EGYETLEN KÖZREMŰKÖDŐNEK SINCS – NEM IS LEHET! – MEGBOCSÁJTÁS!
Kérni azt lehet…

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Igazat beszélt.
Sok közmunkások elödei,volt munkanélküliek loptak.
De vannak akik most is lopnak és nem ök nem a közmunkások lopnak.
https://www.youtube.com/watch?v=I5JMu3MwvIY
Lopni megyünk lopni,az orbán meg a csányi megyünk lopni. 🙂
Drágám elfáradtál ma?
Hu kedvesem nagyon, macsak 4 milliárdott loptam.
mocskos állat.maga az ördög.ki kell irtani ezt a fajzatot
Rókaképű annyitisérlaserjanika,a nyelved azért lóg ki,mert a mindenható atyaúristennek is állandóan hol itt lóg,hol ott,vagy éppen nyalni készülsz?Vagy már ez is kötelező fidesséknél?A csemetéd 70 milliós palotája is a fidess hagyományaiból, meg a te kis szolíd villácskáid is.És van pofád közmunkáshoz látogatni.Ha hozzám jöttél volna,vasvillával kergettelek volna ki a faluból.Na de ami késik….