„Közakarat: NE FOLYTASSÁTOK!” bővebben

"/>

Közakarat: NE FOLYTASSÁTOK!

Megroggyant a horda, araszol felfelé az ellenzék

2017 nyara óta most a legalacsonyabb a Fidesz támogatottsága, miközben az MSZP és a Jobbik az elmúlt tíz hónap legjobb eredményét hozza a biztos szavazók körében – ez derül ki a Republikon Intézet közvélemény-kutatásából.

Tizenkét éve nem kapott akkora ütést a Fidesz, mint vasárnap Hódmezővásárhelyen az időközi választáson, amelyen veszített a kormánypárti polgármesterjelölt. A közvélemény-kutatások nem jelezték előre a kudarcot, most viszont úgy tűnik, meglehet, hogy nem csupán helyi jelenségről van szó, ugyanis miután decemberről januárra négy százalékpontot csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága, februárban újabb 5 százalékpontot veszített a kormánypárt.

Jelenleg a Republikon mérései szerint Orbán Viktor pártja 48 százalékon áll a biztos szavazók között – ez (bár továbbra is masszív támogatottságot jelez) a legkevesebb 2017 nyara óta, júniusban mért az intézet legutóbb 50 százalék alatti értéket. Tavaly év végén egy fél évig tartó, folyamatos növekedési szakasz ért véget, ráadásul úgy, hogy 2018 elején, két hónap alatt esett 9 százalékpontot a Fidesz népszerűsége.

Ezzel párhuzamosan az ellenzéki pártok összeszedték magukat, a Momentum és az Együtt kivételével mindannyian erősödtek. A leglátványosabban az MSZP-Párbeszéd-Liberálisok* pártszövetség, amelynek tábora januárhoz képest újabb 3 százalékpontot gyarapodott, és most 17 százalékon áll, míg a Jobbik egy százalékpontos növekedéssel 19 százalékon.

Az LMP és a Demokratikus Koalíció továbbra is fej fej mellett egyensúlyozik a parlamenti küszöb környékén, de mindkét párt javított 1-1 százalékpontot januárhoz képest.

A teljes népesség körében a Fidesz 3 százalékpontos csökkenéssel 29 százalékra csúszott vissza, a Jobbik most 12, az MSZP-Párbeszéd-MLP 11 százalékon áll, az LMP és a DK 3-3 százalékon, míg a bizonytalanok aránya továbbra is 39 százalék.

Érdemes megjegyezni, hogy a közvélemény-kutatás adatfelvétele február 9. és 22. között volt, vagyis még a hódmezővásárhelyi választás előtt, de például abban az időszakban, amikor a 24.hu az Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios-ügyről szóló cikksorozattal jelentkezett. A Republikon Intézet elemzése megjegyzi: az adatokból úgy tűnik, hogy egyrészt az Elios-ügy árthatott a Fidesznek, másrészt az ellenzéki pártoknak használt az, hogy az együttműködés körüli viták helyét a kampány vette át.
(24.hu)

Bal-Rad komm: Közvéleménykutatások ÓH! A politikai bűnbandák „népszerűségi” mutatói.

De játszadozzunk el a legalsó grafikonnal. Az álellenzék ÖSSZESEN alacsonyabb pontot kapott 2018 február végén (31%) mint az útálkozók tábora (39%).

Ám ez a két összesített tábor 70 százalékot tesz ki a horda 29 százalékával szemben! Amely horda még így – ilyen le-és megosztottság mellett – is simán hozhatná magának az újabb kétharmadot!

AMENNYIBEN MARAD A MEGOSZTOTTSÁG ÉS A KÖZÖNY!

Vásárhely esete – bár a döbrögisták LÁTSZÓLAG igyekeznek elbagatellizálni a vasárnapi nagy buktát – ékes bizonyítéka az összefogás és a mozgósítás szükségességének.

A választókat a horda „Folytatjuk…” – igérete megdöbbentette! EZT NE! MÉG CSAK AZ KÉNE! Hatott Vásárhelyen az ellenzéki jelölt személye, a horda gyúlölködő dölyfössége, a Nemmzetth Első Vejkójának SAját Lábbal való mindent tiprása, és az ellenzék összefogása. Lett eredmény!

Április 8-án ugyanez a feladvány, egy addigra még jobban leamortizálódó horda politikai likvidálására. (Adj Uram még valami jó kis ÜGYET!)

DE AKKOR MÁS LESZ AZ ALAPHEÉYZET! AKKOR PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK LESZNEK!

Az ellenzéknek nyíltan vagy „sutyiban” ÖSSZE KELL FOGNIA AZ EGYETLEN ELLENZÉKI JELÖLT sikere érdekében. Amennyiben ezt nem teszik meg – marad a választói józan és döntése!

ÁM A KÖZEL 40 % ÚTÁLKOZÓ MOZGÓSÍTÁSA MINDEGYIKNEK KUTYA KÖTELESSÉGE!

És igen! A külföldre menekülteknek IS van kötelességük! Az itthonmaradottakkal szemben!

AZ ELMENEKÜLTEK IS SZAVAZZANAK!

Ha ezek az összetevők egybeállnak, UTOLJÁRA KELL ALKALMAZKODNI a hordadiktátumokhoz.

A döbrögistákat pedig egye meg a fene aggodalmukban!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

“Közakarat: NE FOLYTASSÁTOK!” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. Valahogy, ez horda jobb mint horvát ágnes új mutáns hordája,és még nyugdíjprémium is volt úgy ,hogy nem a fosztogatásból ,osztogattak. Kórházakat újítottak fel itt van pl. Vácon is ,nem bezárások vannak mint el-kúró alatt,nem kell a népnek a hülyeség, az egyszerű embert nem érdekli ,hogy most nem a Strabag nyeli a közpénzt hanem Mészáros Lőrinc építi az utakat ,legalább itthon adózik.Minden szentnek maga felé hajlik a keze,örök érvényű közmondás ez mindig igaz volt és lesz.Nekünk teljesen megfelel a mostani horda még nyolc -tizenkét esztendeig de legalább az unió végéig .

  2. Soós!
    Ki az a „nekünk”!?
    Aztán meg mi az,hogy „minden szentnek maga felé hajlik a keze”?!Ugyanis egyik horda sem volt szent a rendszerváltás óta,ráadásul mindig az volt a duma,hogy a nép képviselőinek a nép jólétével kell törődni!Ez a rendszerváltás óta valahogy nem megy,kivált,hogy ilyen szószólóik vannak,mint te is!!
    Azzal meg senki ne jöjjön,hogy a szocban is „ez „volt!Mert ez nem igaz,még akkor sem,ha valójában ott is történtek visszaélések!Ez igaz,de akik visszaéltek a szocban ezzel,azok ma a legnagyobb kommunista-ellenesek,és piszkítanak abba a fészekbe,amelyik felnevelte őket!
    Ezt jó,ha tudomásul veszed te is,meg még sokan a hasonlóan gondolkodók közül!!

    1. stefimrich!

      Nekünk azokat jelenti akik járnak például a felújított kórházakba ,vagy éppen észrevesszük azt ,hogy sok egyéb pozitív dolog létezik nincs vizitdíj vagy korlát a nyugati pályaudvaron ,és sok apróság ami a 2010 óta minden magyar állampolgár előnyére vált és képesek vagyunk felfogni azt ,hogy volt egy elmebeteg ,aki vizitdíjat vezetett be kórházakat záratott be,vidéki vasút vonalakat számolt fel,és ez az örült kaméleon módjára vissza térne ott az SZDSZ mutáció Momentán momentum koncsitája ,ha a lopást számok alapján nézzük a négyes metrónál történtek a legnagyobbak ,apák és fiaik.Az mszp dk momentum,már eljátszotta a nagy nép mentőt,ma már lecserélnék a fehér embert is .ezt sokan látjuk ha van szemünk és eszünk ,hogy gondolkodjunk.A Vona még el sem jutott a kormányszékig ,már előtte megszegte a saját Szent Koronára tett esküjét és szembeköpte szavazóit.

      1. Hol a jó fenében jártál,amikor azt észt osztották.Leghátul voltál már akkor is, és nem jutott.

  3. Jönnek megint a mélymagyarok, mert küldik őket!
    Jönnek a sz.rgödörből, és nyomni próbálják le a torkunkon azt a lószerszámot, amit ők naponta nyelnek, önként! Mert ez a dolguk.
    Jönnek majd egyre-másra olyanok, akiket még sohasem láttunk, és sohasem olvastunk itt, ezen a helyen.
    Hiába jöttök, hiába küldenek titeket, mert senki nem fog már meghallgatni!
    Hiába a grafikonok, a tévékettő butítása, hiába orbán levelei, megmondom most nektek, „láthatatlan lapos sumákoknak”, egykori párttitkároknak, akik most templomokban próbáljátok tisztára mosni a sötét életeteket:
    LEGJOBB REKLÁMUNK AZ, AHOGYAN ÉLÜNK!
    Ismeritek azt a mondást, hogy a legjobb tanítás éppen az, ahogyan élünk.
    Ez most is így van.
    Az, hogy a fidesz mára megroppant, megmondom, mi az oka, és hogy miért épp Békésben, hát figyeljetek:
    Azért épp ott, mert az egyik legszegényebb része az országnak, és a TÉL, a fagy, a nélkülözés, a sötétség, a kilátástalanság most, a tél végére megtette a magáét, és hiába volt orbán szerelmetes levele, azzal nem lehetett fűteni b.sszátok meg, rohadt náci gyülevész! A szegény embernek választania kellett, hogy fűtsön, vagy egyen, és ezt folyamatosan, hónapokon keresztül nem lehet csinálni!
    Tudjátok: ülni a sötétben, vacogni, nem túl szívderítő ilyenkor orbánt hallgatni, és miközben rájövünk lassan, hogy ez úgy 10 éve még nem volt így, hát az embernek szép lassan összeáll a kép!
    Hiába jöttök most, mosdatni a retkes cigányt, sz.pjátok csak nyugodtan tovább, de májusban is, és utána is!
    Tetves ávós ivadékok!

    1. Nem küld engem senki,sajnos nekem is elég nehéz az anyagi helyzetem,2006-2007-2008-2009 is hideg volt és akkor is fagytak meg emberek ,az gáz villany ára akkor is magas volt nekem akkor kb .10.000.- ft a vilany most6.980-ft ,a kenyér vagy a sör ugyanannyi,nem lehet dohányozni a kocsmákban így ott drágább a sör.A cigány két esztendeje már ingyen ebédet ad kislányaimnak nyári szünetben is,ha rosszul főznek az iskolába, azért a konyhán a hibásak,nem cigány hiszen ő csak a közpénzt lopja,azért is hogy ne éhezzenek a gyerekek.Azelőtt ha beteg lettem ,véletlenül orvoshoz kerültem 400-ft belépődíj volt mikor vittem az asszonyt terhesen a zsidó kórházba, amelyet a szülése nem sokkal utána eladtak még Horvát Ágnesék vagy El-Kuróék.

  4. Nézze t.Soós L,higgye el az én helyzetem se könnyű sőt, de a panasz nem segít!Soha nem tapsikoltam senkinek se viszont különbséget tudok tenni dolgok és dolgok közt.akivel ÉN találkozom az csak panaszkodik, és utálja a regnáló hatalmat!Se rendszernek,se kormánynak nem kell se az engedménye,se az adománya!Tisztességes munkáért,tisztességes bért akarok ami takar mindent,de mindent!

    1. Tény, hogy orbán előtt is sz.r volt a helyzet, most is az.
      Csakhogy: mivel az emberek látják, hogy a reménytelenség állandó, és örök, immár 30 éve tartó, és Európa tovább távolodik tőlünk, ezért a MINDENKORI magyar állam hazugságai egyre kevésbé tolerálhatóak.
      És most épp orbán van kormányon, tehát semmiképpen NEM MENTESÜLHET A FELELŐSSÉG ALÓL!
      Nem tetszettek volna kormányt váltani, és kétharmaddal győzni, így most lenne kire hárítani, de most már nincs!
      A fidesznek volt 8 éve, hogy bármit tegyen, de nem tett semmit, csak tömték a saját zsebüket, hogy új, ún. „nemzeti középosztályt” harácsoljanak az EU polgárainak a pénzéből, és ez az emberek pontosan tudják!
      Nekünk semmi sem jutott az euró milliárdokból!
      És ha még ez kevés lenne:
      NEM A PÉNZ MIATT gyűlölték meg az emberek orbánt, hanem azért, ahogyan bánt velünk!
      Mert velünk muszáj bánni mindig valahogy, mint a rabokkal!
      Mert mi, magyarok, megszállt ország lettünk, csak most nem a ruszkik, nem a nácik, nem a labancok, sem a törökök, még csak nem is a tatárok, hanem a fidesz nevű bűnbanda szállta meg országunkat, népünket, és az embereknek ebből lett elegük!
      Függetlenül a gázszámláktól!
      U.i. én most is 30 ezer forintból élek (havi, és nem heti 30). Nekem is nehéz, de lesz.arom, ha kétszeres lesz a villanyszámlám, meg a kenyér, akkor is takarodjon orbán!

  5. Márki Zay a kampány során végig azt hazudta, hogy független. Miután nyert előadta, hogy a Jobbikos. Szerintetek ez mi? Szerintem oltári simli. Hagyta, hogy beálljanak mögé olyanok, akik a büdös életben nem szavaztak volna egy Jobbikos jelöltre.
    Ez most felrázza az ellustult Fidesz tábort. Aki él és mozog menni fog szavazni.

    1. Ha most vasárnap lenne a választás, talán épp becsúszna a fidesz.
      Már megroggyant a bika, mert beleharaptak az inába, ezért gyengül, folyamatosan.
      És a magyar ember nem szereti a gyengéket!
      Ahogy a fidesz egyre gyengül, az emberek ezt látva, egyre inkább elpártolnak tőle, mert az emberek a győztesek mellé szeretnek állni!
      A fidesz többé már nem a biztosan győztes párt!
      Már FÉLNI FOGNAK a fideszre szavazni, mert mi lesz majd a választások után, ha valahogy kiderül, hogy fideszes vagyok?
      Ez egy öngerjesztő folyamat, már elindult, és a vége ugyanaz lesz, mint a néhai mdf és a kisgazdák.
      Akinek esze van, nem fog fideszre szavazni, csak a buta, megfenyített cigányhordák szavazzák meg a Tiszántúlon.
      Végük van.

Hozzászólás a(z) honnan tudnám bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com