“Donbassz-Kárpátalja” bővebben

"/>

Donbassz-Kárpátalja

Gennagyij Moszkal Kárpátalja gubernátora egy tegnapi nyilatkozatában egyértelműen kijelentette: az orosz titkosszolgálat áll a KMKSZ ungvári székházának fölgyújtása mögött.

Moszkal szerint Moszkva eltökélt szándéka, hogy feszültséget keltsen a Kárpátalján élő magyarok és ukránok között.

A russzofóbiába belehülyült kárpátaljai (előtte luganszki) alkirály szerint “az orosz FSZB már többször szervezett provokációkat Kárpátalján. Így az ukránok ellen uszító magyar szövegű információs táblák kihelyezése a beregszászi és nagyszőlősi járásokban, a vereckei honfoglalási emlékmű tervezett felrobbantása tavaly októberben és a KMKSZ-székház elleni február 4-i támadás egyaránt az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat művei voltak.”

Moszkal ilyesmikre nem is gondol:

Vagy ha mégis, hát akkor a’ zoroszok vaútak! Azok csináták eztetis!

Alekszej Zsuravljov az Állami Duma Szövetségi Közgyűlésének tagja ma sajtótájékoztatót tartott “Háború Donbasszért: milyen hatással lehet a reintegrációs törvény?” – címmel.

Kifejtette, hogy “a donbasszi népköztársaságok jelen körülmények között is képesek akár háromszoros túlerővel szemben is megvédeni Donbassz függetlenségét. Erőik technikai színvonala ezt garantálja. Oroszországnak nem szükséges csapatokkal segíteni a DLNR-t. Az viszont tény, hogy ha a helyzet úgy hozza, nem állunk félre. Ez nyilvánvaló tény!” – fogalmazott Zsuravljov.

Az orosz diplomácia már nem is igen foglalkozik a Kijev-Donbassz konfliktussal. Valcmanék a kockát elvették. Moszkva figyelmeztetett.

Donbassz ostroma pedig még ha nem is a legmagasabb fordulatszámon, de pörög.

Az alábbi video a Szvetlodarszk-ív egyik hoholpozícióján készült hétfőn:

Az viszont biztos, hogy az időjárás “betett” a műveleteknek. Különösen a donyecki fertályon. A mínusz húsz fok és a hófúvás gyéríti az akciókat. Tegnap délután óta folyamatos a havazás és az erős szél.

Donbass: több mint 50 embert ragadt hó sodródik, kiürítették a DNR

MOE kiürítették több mint 50 embert a havas lejtők a DNI

De ez csak gyérítette a latorostromot.

“Donbassz-Kárpátalja” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Anyád picsája gyujtotta fel a kazárok központját.

    Az ukrán slávok nem olyan hülyék mint a magyarok.
    tudják ök,hogy semmi közük a kárpátaljai kazár maffiának a magyarokhoz.

    Egy ilyen kárpátaljai kazár maffiozo havi 300 ezer ft nyugdijat kap a magyar nyugdijpénztártol,
    azt még magyarul sem beszél.

    https://www.youtube.com/watch?v=PoQJPnWEMzs

    1. Az ukránok felgyujtották a kazárok központját akik magyarnak hazudják maguk.
      Sok flexben Sárváron dolgozo sláv ukrának elfelejteték kifizetni amit igértek.
      Azt lángra kaptak kazárék.

      Az ukránok tudják,hogy ök nem magyarok.
      És ti tudjátok?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com