Erdélyi fiatalokkal gyűjteti az aláírásokat a hordapotentát

Több tucat narancssárga mellényes fiatal járja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúr utcáit. A fideszes jelöltnek, Boldog Istvánnak gyűjtik az aláírásokat, bár az indulásához szükséges mennyiség már összegyűlt. Ahogy a telefonnal készült felvételen is látszik, nem is a választási iroda által hitelesített ívekre gyűjtik a címeket és telefonszámokat. A mezőtúri piacon elegyedtünk beszélgetésbe velük, először azt mondták szolnokiak, kis puhatolózás után azonban már őszintébbek voltak.
– Nem szolnoki vagyok.
– Nem szolnoki? Honnan valósiak?
– Udvarfalva. Az egy kis falu. Az Erdélyben van.
– Erdélyből jöttetek segíteni? Nagyon elkötelezettek.
– Nem ő szolnoki. Most már mindegy. A lényeg, hogy nem mondhassuk el, na.
– Ja, nem mondhatjátok el?
– Nem mondhassuk el, azért. Hát ebből azért, a mondhassukból már rájön, aki már járt arrafele. Aztán vannak itt székölyök is, akik á betűsen beszélnek – mondta az egyik aláírásgyűjtő.
Azt mondják önkéntesek, pénzt nem kapnak, csak szállást és ellátást, illetve jókat buliznak. Itt, a mezőtúri kollégiumban laknak, ami az önkormányzat tulajdona. A dolgozók azt mondták, 32 fős a csapat, és három hétre vannak itt. Ha a teljes árat fizetik, akkor csak a szállásuk több mint 2 millió 300 ezer forintba kerül.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Infoink szerint az erdélyi izraelihitközség ifjaibol toborozták az aktivistákat.
Nem erdélyiek,nem magyarok,nem románok.
Ök izrael elöretolt helyörség tagjai.
Töbjük izraelben töltötte volna sorkatonai szolgálatát,de cserébe erdélybe maradtak aktivistaként,hogy megüsszák az izrelben szolgálatot.
Kettös állampolgárok.
Valaki azt hiszi bölff attol csak annyit kérdünk.
Mennyire életszerü?
Mai fiatalok önként pénznélkül dolgoiznak?
Mai fiatalok házaljanak nem saját országukban egy számukra ismeretlen pártnak?
Te mint magyar soroldfel milyen pártok vannak Romániában?
Körülbelül öket is ennyire érdekli,hogy Szlovákiában,Csehben,vagy Magyarban milyen pártok vannak.
De jobb itt szolgálni rigoként,mint a golánfensikon kilöjön egy hezbolah mesterlövész.
Aki volt katona az ismeri azt a mondást?
KÉREK HÁROM ÖNKÉNTEST KIJELÖLÉS ALAPJÁN,
MAGA OTT, MEG MAGA, MEG MÉG MAGA LÉPJENEK ELÖRE..
Ezek ilyen önkéntesek 🙂
….. Mind a Két lábaddal a földön jársz. Köszi…..
A gyarmatokon mindig vannak helytartok.
Az a jo mikor a benszülötekközt eltudnak észrevétlen vegyülni