Sztanyiszlav Suskevics, Belorusszia Legfelsőbb Tanácsa volt elnöke úgy tudja, hog Valcman kategorikusan elutasította belorusz csapatok részvételét egy ESETLEGES donbasszi ENSZ “békefenntartó” misszióba, Mondván, hogy Belorusszia tagja a posztszovjet katonai szövetségnek, ergo Oroszország szövetségese! (Amely jogilag nem érintett az ukrán-donbasszi konfliktusban!) Nyalókakirály szerint erre CSAK NATO – latorszövetségi csapatok, és “független”országok eői alkalmasak.
Moszkvában az Orosz Föderációs Tanács (SZOVFED) külügyi bizottságának első alelnöke Vlagyimir Dzsabarov egy az RT hírcsatornának adott interjújában kifejtette: “a reintegrációs kijevi törvény SZÁNALMAS KILÁTÁSOKAT TARTOGAT EURÓPA ORSZÁGAINAK! Ha Porosenko úr úgy gondolja, hogy bizonyos politikai előnyökre tehet szert ezen törvény által, mélyen téved. A következő délkeleti kaland nagyon szomorú véget vethet neki és rezsimjének!” – FIGYELMEZTETETT Dzsabarov.
“Szakértőink megállapították, hogy Oroszország három éven belül meg fogja támadni Ukrajnát. Minden eshetőségre fölkészültünk. A fenyegetés mértékének megfelelő terveket dolgoztunk ki minden eshetőség figyelembe vételével. Csapataink fölkészültek Ukrajna megvédelmezésére, az orosz agresszió elhárítására és visszaverésére!” – nyilatkozta tegnap a “Szabadság Rádiónak” Viktor Muzsenko, valcmanista vezérkari főnök.
Mint arról a balrad.ru is hírt adott, Dokucsajevszknél tegnapelőtt a valcmanisták kilőttek egy sebesültszállító UAZ-t, megölve három embert.
Mint Eduard Baszurin közölte: a kilőtt mentőautó ügyét nem hagyják annyiban. Ugyanis MEGÁLLAPODÁS VOLT A GENFI EGYEZMÉNY ALAPJÁN az evakuálásról a tettes hoholok, a 93 briád parancsnokával. Ez a Klocskov nevű latorparancsnok megigérte a fegyvernyugvást, majd tüzet vezényelt.
A DNR az eset miatt illetékes nemzetközi szervezetekhez – EBESZ, Vöröskereszt, ENSZ – fordul panasszal.
Donbassz – főként a DNR – frontszakasz – ostroma pedig kezd “fölpörögni.” Eduard Baszurin szinte minden frontmenti települést fölsorolt a bántalmazottak között.
Ma reggel a DNR egyik védője elesett.
Az LNR frontszakasz sem olyan csendes már. Kalinovo ismét súlyos belövések miatt szenved. (Szerencsére most csak hat disznó esett áldozatul. És hát komoly anyagi károk vannak.)
Sztanyica Luganszka mellett megint kipróbálta három martalóc a saját aknamezejük hatékonyságát. Kiválóan működött. Egy végleges buki van, kettő másiktán megmarad, de…
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Szakadjon le a kezük azoknak is kilőtték a mentőt ,de azoknak is akik a malacokat ölték le ALJASOK!
putyin baszd meg van amikor nem szabad gondolkozni.z osszes uzsoraszsidot levadaszni.washington tel aviv london city.hagy szoljon,kotrodjanak az oljukba,a natot kivonatni europabol.ha nem kotrodnak 24 ora alatt mindent hatrahagyva akkor atomot nekik az emlitett helyeken kezdve s szorolapozva hogy a népek vegyek kezukb az iranyitast es razzak le a veruket szivo uzsorast ha nem akarnak atomot a nyakukba
Mi az igazság ?
http://karpathir.com/2018/02/23/igy-celoznak-az-ukran-katonak-video/
http://dnr-news.com/dnr/44308-komandovanie-dnr-predstavilo-shemu-obstrela-s-poziciy-vsu-sanitarnoy-mashiny-pod-dokuchaevskom.html E. Baszurin a mai sajtótájékoztatóján nyivánosságra hozot, figyelembe ajánlot a hadijelentésekor az ujságírknak egy SÉMÁT arról, hogy honnan érte a sebesült szálitót a három ember halálát okozó llövések, Dokucsajevszk mellet. Novotroickéból lőtték kia mentőt. A bal felső sarokban a kis négyzetben a “vitéz” uki parancsnoknak a fényképe látható, aki kiadta tűzparancsot. Tankelháritó komplekszumal lőtték ki az autót !
A”hős” Uki parancsnokot Klocskov-nak hívják !