“ÜZENET kék alapon fehér betűkkel” bővebben

"/>

ÜZENET kék alapon fehér betűkkel

“EU-s pénzből” vett élelmiszercsomaggal kampányol az államtitkár

„A magyar gazdaság ereje már lehetővé teszi, hogy a családtámogatási rendszer lehetőségein túl és a szociális juttatások keretein felül is segítséget kapjanak a kisgyermekes családok” – írja saját Facebook-oldalán Tasó László fideszes országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség államtitkára.

A megosztott képeken az látszik, hogy a kormányzati hirdetésekből ismerős dizájnnal, kék alapon fehér betűkkel az áll: „Ezt a csomagot Magyarország kormánya juttatta el önhöz és családjához.”

A dolog szépséghibája, hogy az adományokat nem a magyar kormány fizeti, hanem az úgynevezett Rászoruló személyeket támogató operatív program (RSZTOP) keretében, száz százalékban az Európai Unió pénzéből finanszírozzák. Ez a program többéves késéssel indult el tavaly júniusban, már akkor is államtitkári jelenléttel: akkor a szociális ügyekért felelős Czibere Károly adta át az első dobozokat Vásárosnaményban.

Az elegáns barna zakóban jótékonykodó Tasó ezúttal saját választókerületében, a Hajdú-Bihar megyei Vámospércsen osztogatta a dobozokat, mint kiderült, összesen 57-et. Elbüszkélkedett néhány számmal is: a megyében például június óta 18 917 csomagot kaptak a rászoruló, kisgyermekes családok. „Mindig lesz szándék és akarat, hogy a segítség oda érkezzen, ahová a legnagyobb szükség van rá” – írta a szociálisan érzékeny képviselő.

Azt már nem jegyzi meg Tasó László, hogy az élelmiszercsomagok beszerzése önmagában is botrányos volt: az RSZTOP 2. szakaszának keretösszege 13,7 milliárd forint, és nem bontották részekre, így esélyt sem adtak a helyi vállalkozásoknak, csak a nagy konzorcium tudott mindenféle termékkel pályázni. A kiírásra négy ajánlat érkezett, közülük hármat érvénytelennek nyilvánítottak, ebből kettőt „aránytalanul alacsony ellenszolgáltatás” címén, vagyis mert túlságosan olcsón adták volna a termékeket.
(mno)

Bal-Rad komm: “…ismerős dizájnnal, kék alapon fehér betűkkel az áll: „Ezt a csomagot Magyarország kormánya juttatta el önhöz és családjához…”

– Bámulatos. Kiváltképp az állattitkári megfogalmazás. Amiben szó szincs anyagi erőfeszítésről, CSAK A PECKES “HÁZHOZSZÁLLÍTÁSRÓL”! Ami az állattitkár Fb.-oldalán közzétett fotók szerint úgy történt, hogy a rászorultakat BEHÍVTÁK a gondosan kidekorált ÁTADÓHELYRE, ahol aztán a “megajándékozottak” aláírták az átvételi elismervényt!

Itt van a nagy hazugság: “…Magyarország mindig lesz annyira erős, hogy képes legyen megteremteni a családok támogatásához és a rászorultak megsegítéséhez szükséges gazdasági alapot…”

– Ma már nincs Magyarország! Csak egy gyámoltalan, kisemmizett vajdaság van. Amely néhány “SAJÁT LÁBRA ÁLLÍTOTT CSALÁD” kényére – kevére – igényére GARÁZDÁLKODIK.

De milyen áron ráadásul!

Talán – egyszer még – LESZ MAGYARORSZÁG! Ahol nem kék alapon fehér…

Persze “AZÉRT” A MAGYARORSZÁGÉRT tenni kell!

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com