Döbrögi fejlövéséről fantáziált egy pécsi maszopos
A Fidesz frakcióvezetője arra szólította fel az MSZP vezetését, hogy zárják ki a pártból azt a pécsi tagjukat, aki egy olyan képet kommentelt egy Mesterházy Attiláról szóló Pesti Srácok-poszt alá, amin Orbán Viktor halántékából vér csorog.

A Simon József által posztolt képen az a felirat díszeleg, hogy:
“Keresd a hibát! Én nem találtam.”
Simon Józsefről kiderült, hogy az MSZP pécsi szervezetének elnökségi tagja, Tóth Bertalan szocialista parlamenti frakcióvezető korábbi kampányfőnöke. Ezért Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője péntekre élő nyilatkozatban fejtette ki, “választ vár” Karácsony Gergelytől, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjétől, valamint Molnár Gyula szocialista pártelnöktől arra,
“megengedhetőnek tartják-e az MSZP-ben, hogy valaki politikai ellenfelei kivégzésére hívjon fel, illetve ezt kívánatosnak tüntesse fel.”
A frakcióvezető végül arra hívta fel Simon Józsefet, Karácsony Gergelyt és Molnár Gyulát, hogy kérjenek bocsánatot Orbán Viktortól, és felszólította a szocialistákat, hogy “a közéleti szerepvállalásra nyilvánvalóan teljesen alkalmatlan” pécsi politikust azonnali hatállyal zárják ki a pártból.
Az MSZP Botkával vág vissza
Péntek kora délután az MSZP közleményben reagált az ügyre. Ebben a konkrét esetről csak annyit írnak, hogy
“Az MSZP a gyűlöletkeltés minden formáját elutasítja, ezért arra kéri szimpatizánsait, hogy a Fidesszel szembeni elégedetlenségét április 8-án, a szavazófülkében mutassa meg, és csak ott.”
Viszont azt is leszögezi, “Ide vezet a Fidesz által évek óta folytatott gyűlöletkeltés”, és emlékeztetnek arra, hogy ősszel az Echo TV-ben Szarvas Szilveszter, a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese azt mondta:
“Hány Botka László él Magyarországon? Egy él, de az is sok. Tehát egynek sem kell élnie.”
És a szocialisták sérelmezik, hogy a Fidesz a mai napig sem határolódott el ettől a kijelentéstől. A közleményből pedig kiderült, hogy ők sem kérnek bocsánatot.
(MTI/index)
Bal-Rad komm: A pesti aszfalton túl forrnak ám az indulatok! A vidék korántsem a pesti libsi plebs puszipajtáskodása módjára éli meg ma már az egyre nehezebb hétköznapokat. A térkövezett dűlőutak, a szökőkutas főterek valahogy nem képesek feledtetni az OKOZOTT NYOMORT, AZ ÖNGYILKOSOK TÍZEZREIT.
A pesti aszfalton túl izzik a győlölet! Pro és kontra! Qrmányhorda és álellenzéke egyaránt A NÉPI KÍVÁNALMAK KERESZTTÜZÉBEN USZIGAT a másik ellen.
A pesti aszfalton ez meglepő, és borzasztó! A pesti aszfalton túl kívánalom!
FÉLELMETES JELENSÉG MINDKETTŐ!
Ennek pedig oka van! Ráadásul a fenti poszt, és a rá adott ilyen-olyan magyarázatok/mentegetőzések nem a kedélyek lecsillapítását, hanem inkább önigazolást keresnek. Találnak is!
Persze hamisak, de Döbrögisztán vajdaságban minden hamis! Még az indulatok is tán, amelyek csak a hatalom megkaparintása okán vannak fölkorbácsova. Aljas módon!
Abból pedig csak baj lesz, ha a nép fölül az ilyen vagy olyan izgatásnak! Márpedig a nép könnyen izgalmi állapotba hozható. Akkor aztán nehezen kontrollálható. De ez nem igazán érdekli nemmzetthesseynket vagy polgárrhyjainkat. Nekik céljaik vannak a néppel. A nép ezen céljaiknak csupán alanya és eszköze! Bármikor – gátlások nélkül – föl is használják.
A cikkben közöltek undorítóak, ÉS ELKERÜLENDŐK!
“EZEK” mindegyike egy-egy aranytojást tojó tyúk! “EZEKRE” vigyázznunk kell! “EZEKET” őriznünk kell! “EZEK” sokat érnek a magyar jövő megteremtéséhez! Még akkor is, ha jogosak a népi kívánalmak!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Gondoljunk bele:
Milenne a magyar néppel,ha Orbán Viktor elutazna a holdra?
Minden leállna.
Csak ö tudja megoldani Magyarország problémáit,senki más.
Nélkülözhetetlen ember,a világ nak vége lesz ha ö idös korában meghal.
Egy cigánníal kevesebb lenne.Igor feküdj vissza még egy kicsit ne irjál korán reggel ijen hülyeséget.
Ö isten.
Sok filozofus felteszi a jogos kérdést:
Ki terememtette az istent?
A helyes válasz:
Az istent Orbán Viktor teremtette.
Isten csak egy van és az az anyatermészet.
Sokszor felteszem a kérdést a mátrixnak,hogy miért.
Sokszor megkérdöjeleztem már a mátrix döntését.
Utolag bekellett látnom,hogy a mátrixnak volt mindig igaza.
Orbán Viktort azért kapta a magyarnép,mert a szocializmust leszolták és lopotak a munkahelyröl.
A mátrix helyesen Orbán Viktort adta a magyaroknak Kádár helyett.
Jozsef Attila szavaival élve Kádár Jánosrol-
Nem sirnék,
de most már késö,
most látom milyen öriás ö.
Ne hasonlítsd össze Kádárt azzal a hitvány felcsúti cigánnyal.