Alig két héttel Al-Mayadin ostroma előtt amerikai helikopterek érkeztek a város melletti Haydar – gazdaságba. Ott tolongott a rémkalifátus valamennyi vezéregynisége, köztük a „külügyminiszter” is. – számoltak be a RIA Novoszti orosz hírügynökségnek helyiek. Gyorsan beterelték őket a helikopterekbe, és elrepültek. Az amerikaiak evakuálták őket.
Jó okuk volt a martalócvezéreknek a meglógásra.Rémtetteik sorra derülnek ki. Szörnyűséges leletek kerültek elő El-Qaranteinben is. Familiák tucatjait végezték ki a helyiek megfélemlítése céljából.
Kérdés ezek után – no meg persze a már eddig is ismert rémségekután – hogy a világ legbékeszeretőbb állama – az USA – miként magyarázza a kimenekító akciókat.
Szerintünk sehogy! A rémségek elkövetői meg amúgy is a’ zoroszok vaútak! – oszt’ jónapot.
Moszkvában az orosz hadsereg Vezérkari Főnöksége ma közleményben jelentette: Szíriában az ISIS immáron megsemmisítettnek tekinthető. Utolsó gócuktól, Abu-Kemaltól a szír kormányerők mindössze 10 kilométerre vannak. Az orosz légierő tevékenysége Szíriában már csak ennek a területnek a puhítására szolgál.
Az orosz fegyveres erők kétéves szíriai ténykedésük során legalább 54 ezer martalóccal végeztek, és kb. 100 ezernyinek vették el közvetlen módon a kedvét a pribékeskedéstől.
Több jel is arra utal, hogy az orosz erők cihelkednek a hazatéréshez.
Moszkvában a Duma Védelmi Bizottsága alelnöke Jurij Svitykin ma már arról értekezett, hogy lassan elérkezik az ideje a bázisok fölszámolásának. Csupán néhány kell hogy maradjon, megfigyelői posztként. Hmeymim és Tartusz fenntartása mellett.
Deir ez-Zor városában tegnap pokolgépet robbantottak valakik az orosz „Zvezda” TV és az NTV – forgatócsoportjai közelében. Négy orosz újságíró, és öt orosz katona megsebesült.
Lassan, de biztosan omladozik összefelé a Nyugat által nagy gondossággal fölépített vegyifegyvervád. Ugyanis tegnap a latormentesített Rahzhan településen – amit három esztendőn keresztül uralt a „Hayat Tahrir al-Sham” nevű an-Nuszra franchise banda – komoly mennyiségű klórgázra leltek a kormánycsapatok.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
2014. november 2-án választották meg Alekszandr Zaharcsenkó (addigi kormányfőt) a Donyecki Népköztársaság elnökévé. Ennek 3. évfordulója alkalmából az államfő kiállt a tévé kamerái elé, hogy ott a nézők kérdéseire válaszoljon. Arra is lehetőség volt, hogy a nézők elektronikus levelekben forduljanak az államfőhöz kérdéseikkel, észrevételeikkel, kéréseikkel.
Éppen az előző napon tettem szert egy új ismeretségre a Facebookon. Az ő oldalát olvasgatva szereztem tudomást erről a lehetőségről. És, elektronikus úton, föltettem kérdéseimet.
A Donyecki Népköztársaság elnöke pedig érdemesítette arra az egyszerű, átlagos magyar bácsikát, hogy válaszoljon neki. (Noha, mi tagadás, válasza nem oszlatta el aggodalmaimat. De hát, mint mondani szokták – mint ő is üzente –: „a vak is meglássa.”)
Hogy miért vagyok immár bizalmatlan a Donyecki Népköztársaság elnökének engem megnyugtatni igyekvő szavai kapcsán – nos, ezzel kapcsolatban egy külön posztban fejtettem ki a véleményemet.
Teljes anyag itt: https://vk.com/id428532668
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Orbán Gáspár színpadról gyógyít, térít és nyelveken szól
Hosszú riportot közölt a 24.hu a Felház nevű keresztény mozgalom rendezvényeiről, és beszélt a mozgalom vezetőivel, köztük Orbán Gáspárral, a miniszterelnök fiával is.
A másfél hónapos látogatás- és beszélgetéssorozatból kiderül, hogy a mozgalom rendezvényein Orbán Gáspár személyesen is színpadra áll, beszédeket mond, a résztvevők között sétálgat, és ismeretlen nyelven imádkozik értük, miközben rájuk teszi a kezét. Egy ilyen eseményről a lap azt írja:
„A teremben többen a padlóra borultak, egy fiatal lány karját a mennyezet felé emelve mosolygott, néha halkan nevetett is. Egy sarokból pedig fel-felszakadó sírás hallatszott.”
Egy másik alkalommal Orbán „talpig feketébe öltözve, a telefonjáról jegyzeteket olvasva kezd beszélni, majd gyorsan belemelegszik, a telefon már nem is kell”. Később megkérdezte, ki megy el Istennek követségbe, és arra kérte azokat, akik ezt szeretnék tenni, hogy álljanak fel, és sétáljanak a színpadhoz. Körülbelül kétszázan így is tettek. Ezután ismét Orbán Gáspár következett, és közölte, hogy
Isten azt mondta neki, van egy olyan ember a teremben, akinek lovas balesete volt, és emiatt fáj a jobb térde.
Hosszabb csend után egy lány jelentkezett, hogy neki valóban volt lovas balesete, de a bal térde fáj. Ezután önkéntesek mentek oda a lányhoz, és imádkoztak a térdéért, hogy gyógyuljon meg.
A gyógyítás a Felház része, azt vallják, „jelek, csodák és ördögök kiűzése nélkül csak félevangélium az evangélium”. Orbán Gáspár erre azt mondta az interjúban, hogy nem ők gyógyítanak, hanem Jézus rajtuk keresztül. Van, hogy ez sikerül, van, hogy nem, ez csak Jézuson múlik.
A riportból kiderült emellett, hogy az egész történet 2015 áprilisában kezdődött, öt fiatal indította egy nappaliban, ahol imádkoztak, beszélgettek. Ezután 12 héten át találkoztak, majd jött egy nyári szünet, utána pedig nyilvánosan folytatták. Azóta volt rendezvényük a Körcsarnokban, megtöltötték a MOM Sportot is.
Az amúgy református Orbán Gáspár azt mondta a 24-nek, hogy 22 éves koráig (azaz 2014-ig) vallásos volt, de nem hívő, és úgy érzi, csak azután „merült el az élet valódi értelmében, hogy találkozott Istennel”. Ugandában volt önkénteskedni, ott pedig, mint mondta, olyan erejével találkoztam az élő Istennek, hogy az egész életemet átadtam Jézusnak.
A Felházban mellette Prekopa Donát és Ember Illés a másik két vezető. Prekopa televíziós műsorkészítést tanult, és dolgozott is a pályán. Ember pedig, ahogy Orbán is, az ELTE jogi karára jár, jövőre végeznek.
Azt mondják, nem akarnak a Felházból karriert csinálni, nem lesz belőle sem gyülekezet, sem egyház, sem felekezet, és pénzt sem akarnak kivenni belőle, mondták. Orbán úgy fogalmazott, Istentől azt a víziót kapták, hogy addig csinálják a Felházat, amíg egyetemisták, ehhez tartják is magukat, utána más módon „viszik tovább a tüzet”, és a karrierjükre koncentrálnak, ami szintén Isten kedvére való.
A riportból kiderül az is, hogy csütörtökön vannak Felház-események, és hogy a felházasok térítenek is, a hétköznapokban is odamennek ismeretlenekhez, elmondják nekik, hogy Jézus szereti őket, és sokszor úgy alakul, hogy imádkoznak is a leszólított emberekért, vagy velük együtt.
(index)
Bal-Rad komm: „A teremben többen a padlóra borultak, egy fiatal lány karját a mennyezet felé emelve mosolygott, néha halkan nevetett is. Egy sarokból pedig fel-felszakadó sírás hallatszott.”
– Zacher doktor – vagy más pszichiátriai orvosok és ápolók – sok ilyesmit tudnának mesélni. „Zártosztályi történetek” címmel. Vagy valami drogbarlangi összejövetelről.
Döbrögi Gazsi az apja nyomdokain jár. „Kerüld a munkát és a sarat!” A néphülyítés műfaját műveli. Ha végzett jogász lesz, jöhet a lopóspálya. A politikai. A követői kör már épülget. Szeánszokon.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Oroszország vizsgálóbizottságot állít fel a vasárnapi, Donyecket ért súlyos latortüzérségi támadás miatt. Háborús és emberiség ellen elkövetett bűncselekmény miatt.
A szomorú mérleg is elkészült. Két civil halott, kilenc sebesült. Az anyagi károk nincsenek megemlítve.
Mindazonáltal „pontos válaszcsapás” is született. Ennek során a DNR tüzérsége kettő ostromló „Grad” vetőgépet, és egy tüzérségi tűzvezető pontot megsemmisített.
Kurt Volker USA Főqrátor máris följajdult. „Kilőttek a Donbasszból!”
Ugyanakkor az ordashad „premizálásra” számíthat. Be lett igérve:
Bár vasárnaphoz képest jelentősen csökkent a latortüzérség ostromkedve, azért nem múlt el. Csak „mérsékelt” hevességgel ostromolják Donbassz falvait, városait. Ami továbbra sem csökkent, az a feszültség. Sőt! A Szvetlodarszk-ív mentén újabb hoholtank-egységek bukkantak föl tegnap délután.
Zajlik az alkupozíció kialakítása a Putyin-Trump csúcsra.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Devizahitelesek mentése: „Varga Mihály engedte ki a palackból a szellemet”
Hiába érvel a kormány a bajban lévők megmentéséről, erről szó sincs
Vitanapot tartott a devizahitelezésről s a bajba jutottak megsegítéséről az Országgyűlés a Jobbik és az LMP kezdeményezésére.
Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a kormány képviseletében a szociálliberális kormányok felelősségének emlegetésével nyitotta meg a vitát, elemezte a bankok felelősségét a törlesztőrészletek emelkedésében, s ismertette a jelenlegi kormánynak a hitelfelvevők érdekében tett intézkedéseit. Így beszélt a végtörlesztésről, az árfolyamgátról, a Nemzeti Eszközkezelőről, a magáncsőd intézményéről, a bankok elszámoltatásáról és a forintosításról. Kiemelte, ezeknek köszönhetően 20-30 százalékkal csökkentek a törlesztőrészletek. Igyekezett azt is megmagyarázni, miért piaci árfolyamon váltották át a tartozásokat. Szavai szerint a forintosítás kockázatok nélkül történt meg, amely a jövőre nézve biztosítja, hogy ne kerülhessen sor a törlesztőrészletek váratlan emelkedésére. Felhívta a figyelmet, hogy a kormány témában hozott intézkedéseit általában nem szavazták meg az ellenzéki képviselők.
Bánki Erik, a Fidesz és Hollik István, a kereszténydemokraták vezérszónoka gyakorlatilag megismételte Völner Pál vitaindítóját. Dicsérték a kormány mentőintézkedéseit, szapulták a 2010 előtti szociálliberális kormányokat, a pénzügyi felügyelet és a Nemzeti Bank akkori vezetését. Kiemelték a forinthitelek 2003 utáni ellehetetlenítését.
Z Kárpát Dániel, a Jobbik vezérszónoka termelési értekezlethez hasonlította a kormánypárti felszólalásokat, amely egypárti rendszerben is becsületére vált volna. Ha ez az érzékenység, akkor mi van, ha nem érzékeny a kormány? Nem merte a kormány beengedni az érintetteket. Kiemelte, hogy „2001-ben egyoldalú szerződésmódosítással Varga Mihály engedte ki a palackból a szellemet.”
– Önök az ellenzéket szapulják, de hol voltak a Fidesz parlamenti felszólalásai a szociálliberális kormány idején? – kérdezte. A Fidesz szerinte lepaktált a Magyar Bankszövetséggel, majd az EBRD-vel. – Nem mentőövre van szükség, hanem visszaadni a károsultaknak a pénzüket. Az sem igaz, hogy a Kúria döntése értelmében forintosítottak piaci árfolyamon – sorolta. Úgy vélte, politikai erőszaktevés zajlik, a jogilag független bírókat igyekeznek befolyásolni, hogy miként kell ítélkezni a devizahiteles ügyekben. Kiemelte, a Jobbik teljes körű megoldást jelentő javaslatait mindig lesöpörték az asztalról a kormánypárti képviselők.
A jegybanknál még mindig ott parkol a devizahitelesek bőrén keletkezett bevétel, amelyből a Jobbik kármentő alapot hozna létre.
Szél Bernadett, az LMP vezérszónoka hosszan sorolta, hogy milyen ellenzéki törvényjavaslatokat nem szavaztak meg. Arról is beszélt, hogy amennyiben megoldották volna a devizahiteles problémát, nem került volna sor a mostani ülésre. Egyúttal hiányolta a miniszterek és a miniszterelnök jelenlétét a vitán. Feltette a kérdést, a kormánypártok mit terveznek tenni a megoldás érdekében. Megígérte, hogy kormányra kerülve az LMP véglegesen megoldja a problémát.
A jegybankelnök pedig vagyonokat költött festményekre és egyéb célokra ahelyett, hogy visszaadta volna a pénzt a károsultaknak.
Hadházy Ákos hangbejátszással kezdte volna hozzászólását, amelyben a miniszterelnök korábban tett ígéretét játszotta volna le, de ezt a levezető elnök megakadályozta. Ekkor elmondta, Orbán Viktor korábban lehetetlennek nevezte, hogy éveken keresztül fizet valaki egy hitelt, s az nem csökken. Szerinte nem hitelről, hanem fogadásról van szó, hiszen a bankok arra fogadtak, hogy gyöngülni fog a forint, mert tudták, hogy így lesz. Hiszen a kormány gazdaságpolitikájának fontos része a forint gyöngítése úgy, hogy megoldotta volna a devizahitelesek problémáját. Pedig 2010-ben 180 forinton lehetett volna forintosítani a svájcifrank-hiteleket. A bankadóból beszedett összeget pedig a devizahiteleseknek kellett volna visszafizetni. Kiemelte, a Magyar Nemzeti Bank vagyonokat keresett a forintosításon, mert az olcsón vett devizát drágán adta a bankoknak. Nyolcmilliárd eurót adott el a bankoknak a jegybank a forintosításkor, ami azt jelenti, hogy ezen nyolcszázmilliárd forintot nyert az MNB.
Az LMP megkeresi a nyolcszázmilliárd forintból eltűnt összeget s visszaadja a devizahiteleseknek. Nagy segítség lenne az is, ha biztosítaná a kormány az elsétálás jogát, amit az LMP kormányra kerülve meg fog tenni.
Szabó Tímea független képviselő szerint hiába ígérgetett korábban Orbán Viktor, ma már 660 ezer devizahiteles szerződés van, s így mintegy kétmillió embert érint a probléma. Vagyis az emberek nagy bajban vannak, miközben Önök szétlopják az országot, Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor strómanja pedig óránként 11 millió forintot keres. Konkrét példákat is említett, hogy két-háromszorosára emelkedtek a törlesztőrészletek a forint gyöngülése miatt. Önök nem az emberek, hanem a bankok mellett állnak. Az Önök által adott megoldások pedig csonkák, a végtörlesztést például csak a gazdagok tudták igénybe venni. Az eszközkezelőhöz pedig csak a bankok beleegyezésével lehet fordulni. A Párbeszéd javaslata szerint van megoldás a gondra, az árfolyamkockázatot meg kellene osztani a bankok, az adósok és az állam között.
(mno)
Bal-Rad komm: Megtörtént hát a legeslegújabb parasztvakító vízgereblyézés is!
Igazán építő jellegű álellenzéki javaslatokkal. Úgymint:
„…Az LMP megkeresi a nyolcszázmilliárd forintból eltűnt összeget s visszaadja a devizahiteleseknek. Nagy segítség lenne az is, ha biztosítaná a kormány az elsétálás jogát, amit az LMP kormányra kerülve meg fog tenni…”
– Keresni azt lehet! Megtalálni is talán lehet! De visszaadni? Döbrögiéktől elvenni a koncot? A megszerzett zsákmányt? „ŐK”? Na neee…!
AMI UTÁN MÁR MEG IS EGYEZTEK DÖBRÖGIÉKKEL A VÉGSŐ KIFOSZTÁS MIKÉNTJÉBEN?!
Hiszen itt a SZENZÁCIÓS MEGOLDÁS A HITELKATASZTRÓFÁBA JUTOTTAK „VÉGSŐ MEGSEGÍTÉSÉRŐL”! Amitől az Origo számol be, mint hatalmas „siker”lehetőségről:
„Új jogszabály segíthet a devizahiteleseknek: az elsétálási jog
A következő fél év alkalmat teremthet az úgynevezett elsétálási jog magyarországi bevezetésére – mondta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György a Magyar Időknek, amely úgy tudja, az elsétálási jog bevezetése már felmerült a kormányzat berkeiben is.
A Magyar Idők cikke szerint rövid úton komoly jelentőségűvé válhat az a jogszabály-módosítás, amelyet nemrégiben szavazott meg a törvényhozás, és amely a kilakoltatási moratórium kezdetét előre hozta november 15-re és a végét az eddiginél két hónappal későbbre, április végére tolta.
Egyesek szerint a moratórium meghosszabbítása módot adhat arra, hogy a törvényhozás rendezze a devizahitelezés egyik igencsak ellentmondásos kérdését. Többször is előfordult ugyanis, hogy bár az adós mindent megtett devizahitelének visszafizetéséért, végül mégsem lehetett elkerülni az ingatlan elárverezését. Ráadásul a banki tartozásból még úgy is maradt nemegyszer milliós összeg, hogy az ügyfél minden érdemi vagyontárgyát dobra verték.
„Az ilyen esetekben igazságos megoldás lehetne az úgynevezett elsétálási jog hazai bevezetése” – mondta a végrehajtók vezetője. A tengerentúlon alkalmazott módszer lényege, hogy ha az adós minden érdemi vagyontárgyát értékesítik, akkor az érintett – bizonyos feltételekkel – mentesül az esetleg fennmaradó tartozás megfizetése alól.
Schadl György szerint a megoldás idehaza csak akkor működhetne, ha szigorú kitételek érvényesülnének. A hazai elsétálási jog például csupán a korábbi devizahiteleknél jöhetne szóba; azért csak ott, mert az ilyen kölcsönök adósait korábban rendkívüli helyzetbe hozta az árfolyamok elszabadulása. Emellett
az elsétálás joga csak azokat illethetné meg, akik a banki hitelüket legalább részben megpróbálták törleszteni, miközben minden más fizetési kötelezettségüket teljesítették.”
– Íme hát a politikai bűnbandák közmegegyezése a hitelesek „megmentéséről”.
AZ ELSÉTÁLÁS „JOGA”!
Lesznek majd olyan „szerencsések” is, akik egy szál ingben-gatyában bolyonghatnak bele a vakvilágba. Azzal a boldog és diadalmas érzéssel, hogy már nem tartoznak! Tartunk tőle, hogy beledöglenek néhányan az őket ért hatalmas szerencse és segítség miatti örömérzetbe.
A „nem szerencsések” szintén ingben-gatyában, de bűntudattól űzve gyötrődhetnek tovább, hogy még mindig nem tudták kielégíteni a bank igényeit! Ők meg ebbe fognak belepusztulni!
Nagyjából kétmilliónyian! 660 ezer „hiteles” és családtagjaik!
-Közismert tény, hogy a Döbrögisztánban garázdálkodó bankok a világ legjobb profittermelői közé tartoznak.
Az is tudott, hogy stabilitásuk BIZTOSÍTOTT ÉS QRMÁNYZATILAG GARANTÁLT!
Az pedig MOST VILÁGOSAN ÉS MINDENKI SZÁMÁRA KIDERÜLT: POLITIKAI MAFFIABANDÁINKNAK ESZÜK ÁGÁBAN SINCS MEGSEGÍTENI A HITELCSAPDÁBA ZUHANTAKAT! Mindegyik tartja magát a Gazda verdiktjéhez: NINCS KEGYELEM!
Megoldás pedig lenne! A balrad.ru számtalan esetben fölvázolta már a megoldás LEHETSÉGES MÓDOZATAIT!
Úgy tűnik viszont, hogy a megoldást egy ma száz esztendeje megtörtént esemény prológja hozhatja el!
Ma száz esztendeje tört ki ugyanis a Nagy Októberi Szocialista Forradalom!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Marton-ügy: Megdöbbentő dolgot írt Szanyi a Facebookra
Szanyi Tibor először szólalt meg a Marton László körül kialakult botrányról. Megdöbbentő dolgot írt a szocialisták EP-képviselője.
Mint ismert, Sárosdi Lilla Marton Lászlót szexuális bántalmazással vádolja, Marton László bocsánatot kért és lemondott minden tisztségéről.
Hosszú csend után Szanyi Tibor, a szocialisták EP-képviselője is megszólalt az ügyben, szó szerint idézzük:
„Én is ritka ocsmány dolognak vélem Marton péniszének nyilvános kalibrálását, s arról is illik megemlékezni, hogy ki rohangál pucéran a színpadon. Csak hogy tartsunk mértékeket!” – áll a képviselő Facebook posztjában.
Ma száz esztendeje annak, hogy Oroszország akkori fővárosában – Petrográdban – kitört és győzött a proletárforradalom.
Az akkoriban Oroszországban használatos volt Julián naptár szerint 1917 október 25-ét írtak. A addigi világ rendjét megtörő -kommunisták vezette forradalom – ezért kapta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom elnevezést.
Nyomában létrejött a világ első, kommunisták vezette állama, Szovjet-Oroszország!
A világ egy új társadalmi formával ismerkedhetett meg! Elnyomott, kizsákmányolt munkások és parasztok százmilliói számára teremtett esélyt emberhez méltó életre.
A balrad.ru méltósággal emlékezik a ma száz esztendeje történtekre.
ÉLJEN A DICSŐSÉGES NAGY OKTÓBERI SZOCOALISTA FORRADALOM!
A balrad.ru az alkalomból e-mail üzenetben köszöntötte Oroszország kommunistáit:
„Сегодня исполнилось сто лет величайшему событию в истории человечества, которое и по сей день актуально, Великая Октябрьская Социалистическая революция в России
По действующему тогда в России юлианскому календарю 25 октября (согласно грегорианскому календарю, 7 ноября) в Петрограде к власти пришло пролетарское правительство.
По случаю 100-летнего юбилея, balrad.ru являющийся национальным коммунистическим новостным порталом в Венгрии, поздравляет народ России, коммунистов России, стоящих на позициях защиты фундаментальных принципов своих граждан, и и приветствует Коммунистическую партию России!
Сердечно поздравляем Коммунистическую партию Российской Федерации, ее членов и ее руководства!
Поздравляем членов Ленинского Kомсомола!
Да здравствует Великая Октябрьская Cоциалистическая Pеволюция!
Ma száz éve történt az emberiség történetének legnagyobb, máig ható eseménye, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom Oroszországban.
Az Oroszországban akkor használt Julián naptár szerint október 25-én (a Gergely naptár szerint november 7-én) Petrográdban győzött a proletárforradalom!
A századik évforduló alkalmából a balrad.ru magyarországi nemzetikommunista hírportál köszönti Oroszország népét, köszönti Oroszország kommunista elveket valló polgárait, és köszönti Oroszország kommunista pártjait!
Külön köszöntjük az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártját, annak tagjait, vezetőségét.
Köszöntjük a lenini Komszomolt!
Éljen az örök emlékű Nagy Októberi Szocialista Forradalom!”
Ma 2017 NOVEMBER 7. hétfő van. Az év 311. (szökőévben 312. napja a Gergely-naptár szerint.)
Az évből még 54 nap van hátra. (Rohan az idő!)
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: REZSŐ, AMARANT, AMARANTA, CSENGER, ÉNEÁS, ENGELBERT, ERNESZT, ERNŐ, FLORENTIN, KAREN, KARIN, KARINA, LÁZÁR, LÁZÓ, RADOS, RADOVÁN RADVÁNY, RALF, RAUL, ROLF, RUDOLF és SZULAMIT nevű kedves olvasóit. (Mennyi sok – szép magyaros keresztnév!)
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
NOVEMBER 7-ÉN nagy dolgok estek meg a történelem során:
680 – Összeül a konstantinápolyi egyetemes zsinat, ahol Honorius pápát eretneknek minősítik, és kiközösítik az egyházból.
1520 – II. Keresztély dán király kivégezteti a svéd nemességet Stockholmban.
1659 – A pireneusi békeszerződés lezárja az 1635 óta tartó francia–spanyol háborút.
1687 – A pozsonyi országgyűlés alsótáblája (10-én a felsőtáblája is) elfogadja a Habsburg-ház fiúági örökösödésének törvényét, és lemond az ellenállási jog-ról.
1701 – Megszökik bécsújhelyi börtönéből II. Rákóczi Ferenc, miután tudomására jut, hogy a császári udvar a magyar törvények mellőzésével akarja őt elítélni.
1769 – Orvosi fakultás jön létre a nagyszombati egyetemen, ez a szervezett orvosképzés kezdete Magyarországon.
1860 – A Kisfaludy Társaság Szépirodalmi Figyelő néven új esztétikai, kritikai és szépirodalmi folyóiratot indít, Arany János szerkesztésében.
1917 – Oroszország akkori fővárosában, Petrográdban, kitört a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. (NOSZF)
1941 – A moszkvai díszszemlén részt vevő egységek – a belvárosból egyenesen – a frontra mennek, hogy felvegyék a harcot a főváros felé törő német csapatokkal.
1950 – Sztálin híd néven felavatják a budapesti Árpád hidat Budapesten, az Oktogont November 7. tér-nek, az Erzsébet és Teréz körutat Lenin körút-nak nevezik át.
1950 – Legördül a gyártósorról az első Żuk (a gyártása 2001-ben fejeződött be).
1951 – Üzembe helyezik az Inotai hőerőművet.
1956 – Megérkezik Budapestre Kádár János, és leteszi a hivatali esküt az általa vezetett Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány is. Ezzel a harmadik Nagy Imre-kormány jogilag megszűnik, Münnich Ferenc rendeletileg tiltja meg a államvédelmi szervek újraszervezését.
1956 – Véget ér a szuezi válság.
1971 – Ipari létesítményeket avatnak Magyarországon. A Székesfehérvári Könnyűfémmű új szalaghengerművét és a Borsodi Vegyikombinát két új üzemét adják át.
1995 – A magyar parlament elfogadja a devizatörvényt, ezzel az utolsó akadály is elhárul a forint konvertibilitása elől.
November 7-én történelemformáló jelességek IS születtek. Pl:
1471 és 1474 között – Laurentio de Campeggio olasz bíboros és diplomata, aki Magyarországon járt pápai követként († 1539)
1598 – Francisco de Zurbaran spanyol festő († 1664)
1810 – Erkel Ferenc magyar zeneszerző, karmester, zongoraművész († 1893)
1975 – Wanda Curtis magyar pornószínésznő
Persze ezen a napon jelességes IS meghaltak. Pl:
1539 – Brodarics István váci püspök, II. Lajos király kancellárja, a mohácsi csata történetének krónikása (* 1490 körül)
1642 – Lósy Imre esztergomi érsek. (* 1580 körül)
1831 – Bolla Márton magyar piarista pap (* 1751)
1872 – Alfred Clebsch német matematikus (* 1833)
1897 – Divald Károly magyar fényképész, a magyar fényképészet úttörője (* 1830)
1901 – Johann Oberth magyar evangélikus lelkész (* 1823)
1928 – Tóth Árpád magyar költő, műfordító, újságíró (* 1886)
2014 – Gera Zoltán Kossuth-díjas magyar színművész, a nemzet színésze (* 1923)
Ma az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepe van Fehéroroszországban és Kirgizisztánban. Nem hivatalosan Oroszországban, de nagyon sokan ünneplik.
Ma van:
a magyar opera napja (Erkel Ferenc születésnapján)
Szent Willibrord, az első utrechti püspök, „a frízek apostolának” emléknapja
Elhitetik az emberrel, hogy az ő szégyene a szegénység
Csengei Andrea ápolónőként dolgozik és régóta küzd a lakásszegénységgel. Már félő volt, hogy rájuk omlik az isaszegi ház, amelyben gyermekeivel, Down-szindrómás húgával és az ő szintén sérült párjával élnek együtt.
Darvas István főrabbit és Ledniczky Lívia történészt annyira megragadta Andra története, hogy gyűjtésbe kezdtek a düledező ház felújítására. Ez nemcsak pénzügyileg, hanem lelkileg is rengeteget jelentett a számára.
(24.hu)
Bal-Rad komm: GYALÁZAT! TÖBBSZÖRÖS GYALÁZAT!
Hogy miért?
Nos a „ráérzést” az olvasóira bízza a balrad.ru
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!