Újra kövér házelnöknél nyilvánítunk véleményt.

Most bepótoljuk az elmúlt 60 napot!

Ha a sajtó munkatársait a választási szarkavaráson kívül érdekli egy valós társadalmi probléma miatti fellépés is, akkor megtalálnak Szigetszentmiklóson a Nyár utca 23 előtt. Még ez is lehet, hogy összefutunk kövérrel, amikor érte jön a szolgálati Audi. Megkérdezhetjük tőle, hogy ma kit fog kitiltani az Országházból.

https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/1914085595284043/

Hogy jutottunk el eddig?

Elvtelen ítélettel 2017. április 13 napján 60 napra eltiltottak négy Sárgapólóst kövér házelnök házától. Csak azért, mert békésen véleményt nyilvánítottak. Kicsit soknak találták, hogy átlagban 1,7 naponta megjelent valaki Szigetszentmiklóson a Nyár utcában, és néhány percben elmondta, hogy mekkora mocsok ez a kövér lászló és a többi politikus.

A véleménynyilvánítások az után kezdtek sűrűbbek lenni, hogy engem (Póka Lacit) kitiltottak Budapestről és 17 megyéből, mert békésen véleményt nyilvánítottam az első számú uzsorás házánál.

Még mindig ki vagyok tiltva. De mostanra már nem csak az előbb említett helyekről, hanem állítólag Dunavarsányban bóna zoltán képviselő háza környékéről is.

Mi más maradna, mint kövér háza előtti közterület.

Mert ugye véleményt nyilvánítani azt kell. Most leginkább az miatt, hogy a végrehajtásokat és a kilakoltatásokat le kell állítani. Meg azért is, hogy ez itt egy olyan ország, ahol szólás után nincs szabadság.

És hát természetesen kövér, és a fidesz mocsokságai miatt.

Szóval bepótoljuk az elmúlt 60 napot.

https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/1914062611953008/

Mióta kitiltottak Budapestről, kövérnél és-vagy bónánál én személyesen 66 alkalommal nyilvánítottam véleményt a 119 nap alatt. Átlagosan 1,7 naponta megjelentem valamelyiknél.

A feltöltött videókból megállapítható, hogy átlagosan alkalmanként öt percet töltöttem azzal, hogy bíráltam a politikusok tevékenységét.

Ha az elmulasztott 60 napot naponta öt perccel számolom, akkor 5 órát leszünk ma itt Anitával.

Ha az átlag 1,7 naponta esedékes véleménynyilvánítást vesszük, akkor a 60 napot 33 akcióval tudjuk bepótolni.

Majd meglátjuk.

MA még többször jelentkezük tudósítással innen a nyár utcából. Lesznek élő közvetítések is.

Egy kis érdekesség:

Mostanában – talán azért mert ismét választáshoz közeledünk – egyre többen akarnak velem a társadalom problémáiról beszélgetni. Gyűlésekre hívnak, vagy hogy egy-két órára üljünk be valahova. Amikor ezeknek az embereknek felajánlom, hogy üljünk ki két székre pár táblával körülöttünk valamelyik politikus háza, vagy bank elé, már rögtön nem is lesznek olyan súlyosak azok a problémák.

Jelzem, hogy velem továbbra is ilyen helyeken lehet beszélgetni. Aki ilyent nem mer megtenni, az szerintem nem is gondolja komolyan a fellépést. Szerintem az ilyenek csupán puhapöcsű fotelforradalmárok, vagy politikai szarkavarók.

Mindenkinek szép napot kívánunk!

A következő tudósításig is: Ne kockáztassunk! Szavazzunk NEM-mel! A fideszre.

Hajrá!

Tisztelettel: Póka László

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

„Amíg én vagyok a vajda…”

Döbrögi megindította a totális háborút?

A Duna-parti Nagy Cirkuszház porondjáról ma Döbrögi akkora nagy álnemzetieskedő halandzsát vágott le, amire még nem volt példa.

Nagy melldöngetések közepette elkárogta, hogy „a nemrégiben zárult nemzeti konzultáció eredményei szerint a magyarok többsége úgy gondolja, nem engedhetjük meg, hogy Brüsszel betelepítési programokat kényszerítsen ránk.” Sőt! „A többség szerint nem engedhetjük meg azt sem, hogy Brüsszel beleszóljon az adók, a bérek és a rezsidíjak meghatározásába”-Döbrögisztánban. (Arról semmit nem vakkantott, hogy miért a vajdaságban a legtöbb az adó, fajlagosan az egyik legmagasabb a rezsi, és az ÖTÖDIK LEGALACSONYABB A BÉR!)

„Magyar Magyarországot és európai Európát akarunk” – hörkentette ki a már unos-untalanig szajkózott, ám cselekvéseiben naponta ezerszer ő maga és hordája által megtagadott-álmagyarkodó szlogent.

AZ Ő FÖLFOGÁSA szerint a nemzeti konzultációk lehetővé teszik, hogy a’ zemberek, a „választott” parlamentjük és a qrmányuk közös akarattal cselekedhessen. ÍGY! EGYES SZÁM ELSŐ SZEMÉLYBEN! NEM CSELEKEDHESSENEK, HANEM CSELEKEDHESSEN! Azaz Ő!

„Az ország mai eredményeinek ez a fundamentuma, ezért sikerült kimenteni Magyarországot a pénzügyi katasztrófából, megfékezni az árakat, százezreknek munkát adni, emelni a béreket, és megindítani Magyarországot a gazdasági fejlődés ösvényén” – sorolta. Alatta a szószék nem rogyott össze, és a mennyezet sem szakadt rá ezek hallatán.

Nem átallotta kijelenteni ez az öntelt félőrült, hogy „kiformálódott egy új egység, egy új nemzeti egység, egy szellemi, politikai és akcióegység. Ez a gondolat, miszerint „mi magyar Magyarországot és európai Európát akarunk, egységbe fogja a magyarokat, a program élén pedig a kormány áll.”

Nálunk értőbb emberek úgy vélik, VESZTÉT ÉRZI A VAJDA! Valami rossz hírt kapott!

Áldozatként állítva be magát úgy mentené bőrét a Gazda korbácsától, hogy élő falat von maga köré a MAGYAROKBÓL!

NEM A HÍVEIBŐL, mert azt tudja hogy azok az első gyanús jelre elpucolnak! A MAGYAROKAT HÍVJA AZ ÚJ NEMMZETTHY ELYTH-A NEMZETI EGYÜTTLOPÁS RENDSZERE HASZONÉLVEZŐINEK VÉDELMÉRE!

Döbrögi azokra a hülyékre számít, akiket a lakomaasztalát letakarító morzsaporszívó porzsákjából közéjük hintett maradvánnyal elvakított! Ha odaállnak mellé!-megérdemlik a sorsukat!

Persze mi sem járunk jobban!

Lehet hogy valóban forró őszünk lesz?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Június 12. van. Oroszország Napja.

balrad.ru поздравляет всех с днем России, и желает всего самого наилутшего России и её народу.

Donbassz tegnapi napja sem volt másabb, mint az eddig eltelt kb. 1130 nap. Csak mostmár közel kétmillió donbasszi szenved a vezetékes víz hiánya miatt. A „Juzsnodonbasszkaja” vízmű működésének „ideiglenes” fölfüggesztése okán. Az okok pedig ismertek. És továbbra is fennállnak.

Az LNR területének 14 települését bombázta mára virradóan a valcmanista latortüzérség.

A DNR ágyúzott frontmenti települései listáján szerepelhet mindegyik.

Tegnap déltől ma reggelig 16 donbasszi civil került kórházba. (Nem kocsmai civakodás miatt!) Eltelt Donbasszban egy újabb tűzszüneti hétvége.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Aktualitások

Döbrögi fociőrült június 5-én futballja szárnyalásáról értekezett. Futballakadémiai alapítóként, és mecénásként. (Na jó!-ezt a mecénáskodást akkor most hagyjuk!)

Akkori nyilatkozatát tegnap, két nappal az andorrai zakó után sugározta az udvari sportcsatorna.

„A legnagyobb érték a magyar labdarúgásban ma az akadémiai rendszer. Ezt kell megőrizni és ezt kell erősíteni. Ezt kitanultuk az elmúlt tíz évben, ehhez értünk.”

Ha néhány kifejezését kicseréljük MEGFELELŐRE!-máris helyben vagyunk.

Az elmúlt 12 hónapban 10 tétmérkőzésen mindössze 12 pontot szerzett Döbrögisztán aranylábú tizenegye. Az éves bérét figyelembe véve egy megszerzett pontért 100 ezer euró (31 millió forint) ütötte Bernd Storck markát. A feröeri blama mellett kikapott Svájctól hazai pályán (2-3), Portugáliától idegenben (0-3), most pedig jött a kínos andorrai zakó, amelyhez hasonló, kellemetlen vereséget legutóbb 2006-ban szenvedett a csapat. Akkor Bozsik Péter (55) irányításával Máltán (1-2) vérzett el Európa-bajnoki selejtezőn a gárda, a szövetségi kapitány ezt követően lemondott, s távozott…

– Ez a pillanat nem aktuális arra, hogy a jövőről beszéljünk, meg kell emészteni a mérkőzést – mondta Storck a szégyenteljes andorrai produkció után.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Padlógázzal az Európai Unióba

Petro Valcman Maradék-Ukrajna ura tegnap eufórikus hangulatban tépte-marcangolta a birodalma és az EU-közötti „papírfüggönyt”.

Ungvárnál oly rohammal vágtatott át a szélesre tárt európai kapu felé, hogy…-abba bele is rokkant egy motoros.

A repülőtérről az őfelségét a szlovák határátkelő felé vezető úton repító autókonvoj VALAMELYIK AUTÓJA letarolt egy motorbiciklist. Hogy melyik lehetett?-azt vélhetőleg sohasem fogja megtudni a köznép, hiszen a konvoj lassítás nélkül robogott a szlovákiai Visnye-Nyemeckij felé vezető határátkelő irányába.

A motoros súlyosan megsérült. Így aztán azt már nem láthatta, amint Maradék-Ukrajna teljhatalmú ura…

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Hajrá „magyarok”!

30 milliárdot különített el a qrmány a pesti zsidóolimpiára

Több mint harmincmilliárd forintot különített el a kormány a 2019-es Európai Macabbi Játékokhoz szükséges sportlétesítmények kiépítéséhez, a beruházást Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter felügyeli.

A beruházáshoz már az idei költségvetés terhére 2 milliárd forintot biztosítanak, amelyben nincsen benne a tervpályázat lebonyolítására és a kiviteli tervek elkészítésére jóváhagyott további 1,6 milliárd forint. Jövőre már csak a kivitelezésre 12,8 milliárd áll rendelkezésre, 2018-ban pedig 15,3 milliárdos keretet kap a büdzsében.

Az Európai Maccabi Játékok az európai zsidó közösség multisporteseménye, amelyet négyévente, két esztendővel a zsidó olimpiaként is ismert és mindig Izraelben rendezett Maccabi világjátékok után tartanak meg. A legutóbbi ilyen verseny 2015 nyarán Berlinben volt, és novemberben döntöttek a 2019-es helyszínről, akkor Budapest Bázelt előzte meg.

A Világgazdaság arról számolt be hétfő lapszámában, hogy a tíznapos sporteseményen várhatóan több mint 40 ország 2500-3000 sportolója vesz majd részt. A hazai rendezést a Maccabi Vívó és Atlétikai Club, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) közös pályázat útján nyerte el. A játékoknak két fő helyszíne lesz, a Kerepesi útnál építendő sportkomplexum, amely főként a teremsportoknak ad otthont és a Margitsziget, ahol egyebek között a vizes számokat bonyolítják le.

Mint írták, az állami támogatások mellett a rendezvény finanszírozása mögé az üzleti szféra is beállhat, hamarosan elkezdődnek a szponzori tárgyalások. A sportolókat négycsillagos szállodákban kell elhelyezni, így a hotelekkel is tárgyalnak már a szervezők.
(mfor)

Bal-Rad komm: A vizes VB. résztvevőinek a száma kb. fele lesz a pesti zsidóolimpiának. A végösszeg most el fogja majd érni a 150 milliárdot! Meglehet, a létesítmények egy része már kész lesz, de NEM BIZTOS HOGY KÓSER LESZ!

Szóval mai áron simán benne lesz a zsidóolimpia is 150 milliárdban.

Érdekes módon viszont most a olyan elemi erejű tiltakozás hangjait nem hallani!

Legalább a Tarlós Pipu nyöszöröghetné, hogy pont harminc milliárd hiányzik a hármas metró felújításából!

ABBÓL IS EL LEHET LOPNI PÁR TÍZMILLIÁRDOT FIÚK!

(Persze az is igaz, hogy akkor abból a pesti póroknak is jutna valami!)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Kérdés…

De mégis miért keresnek négyszer több pénzt külföldön?

Nagy szívfájdalom a magyaroknak, hogy jóval kevesebb pénzért dolgoznak, mint nyugaton. A választások előtt egy évvel egyre gyakrabban kerül szóba ismét a bérunió, vagyis hogy az unió minden országában egyforma fizetések legyenek. Ez azonban még jó néhány évig csak álom lehet.

Bármennyire is nagy vágyálma a magyaroknak, hogy itthon is olyan magas fizetéseket lehessen keresni, mint nyugaton, egyelőre még biztos, hogy csak álom marad. A bérfelzárkóztatás ugyanis nem csak döntés kérdése, a termelékenység növekedése nélkül nem lehet emelni a fizetéseket. A béreket mindig a gazdaság helyzete, a termelékenység határozza meg – mondta Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke az MKT rendezvényén.

Ráadásul Magyarországon belül sincs egységes bér, akkor hogy akarunk európai béruniót?

Míg az ország nyugati részében szinte teljes a foglalkoztatottság, a középső részén néhány (2-4) százalékos a munkanélküliség, addig a keleti és déli országrészben van, ahol a 9 százalékot is eléri a munkanélküliek aránya. A nettó átlagkereset is sokkal magasabb az ország nyugati részében, és Budapesten, mint keleten.

A termelékenység növelése nélkül nem lehet emelni a fizetéseket, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a magyar termelékenység nagyobb, mint a bérszint – mondta Bod Péter Ákos. Az EU15 országokban a cégek bevételének 70 százaléka bérekre megy el, és legfeljebb 25 százalék a profithányad, Magyarországon nem ez az arány, alacsonyabb a bérhányad.

„Azokban az országokban tudnak magas fizetést adni a cégek, ahol nagyobb a termelékenység, Magyarországon a bérköltség és a termelékenység sajnos arányban vannak” – mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója, az MKT alelnöke. Hozzátette, tavaly kissé elmaradt a bérköltség a termelékenységtől, de messze nem annyival, mint amekkora bérfelzárkóztatásért kiáltanak. A társelnök kiemelte, hogy bár folyamatosan azt halljuk, hogy nő a gazdaság, de régiós szinten valójában már a román gazdaság is gyorsabban növekszik, Szlovákia és Lengyelország pedig már rég lehagyott minket a növekedés tempóját illetően. A románok növekedési ütemét nézve 8-10 év, és ők is lehagynak minket.

Az egy főre jutó átlagos termelékenység nálunk 2010 óta szinte semmit sem emelkedett. Magyarországon nagyon duális a gazdaság, sokkal inkább, mint a fejlett országokban ezért sincs bérunió országon belül. Itthon óriási a szakadék a külföldi és a belföldi tulajdonú vállalatok között. Minden cégméret szerinti kategóriában a nemzetgazdasági átlag alatti a termelékenység a hazai vállalkozásoknál, a külföldi tulajdonban lévőké viszont magasabb az átlagnál. Ennek köszönhető, hogy a külföldi cégeknél magasabbak az átlagbérek.

Palócz Éva elmondása szerint a termelés növekedését és az ezekhez szükséges beruházásokat több tényező is hátráltatja Magyarországon, és ezen a listán az első helyen a munkákat terhelő adók állnak, a munkaerőhiány csak ezután következik. Óriási az adóék, ráadásul az egykulcsos adórendszer miatt nálunk az alacsony keresetűek is a fizetésük fél leadózzák, csakúgy, mint a magas keresettel rendelkezők. Ennek köszönhetően az uniós országok közül arányaiban nálunk a legnagyobb a munkát terhelő adóék.

A minimálbér és a garantált bérminimum emelése is nagyon drasztikusan jelent meg, és túllőtt a célon, és óriási terhet rótt a vállalatokra, főleg a kis cégekre
– mondta Palócz. Hozzátette, a bérfelzárkóztatási törekvésekkel csínján kell bánni, mivel ez egy piaci folyamat. Az államnak ebben annyi lenne a szerepe, hogy az adóék csökkentésével segíti a folyamatot, és a saját alkalmazottainak a béreit igazítja.
(penzcentrum)

Bal-Rad komm: Az állapot ÍGY LETT KIMÓDOLVA! Egy gyarmat „gazdasága” kizárólag a Gazda profitnövelési céljait szolgálja!

A rendszerváltással kezdetét vette Magyarország Döbrögisztánná átalakítása. Az idősebbek láthatták a folyamatot. A magyar gazdaság lebontását-szétlopását. A munkanélküliségből a kényszervállalkozásba menekültek/kényszerítettek a betelepülő multik kiszolgálóivá váltak. Minden átmenet és tapasztalat nélkül.

Aprócska-tőkeszegény-„vállalkozások” őrlődnek/őrlődtek a multik prifitéhsége és az egyre éhesebb qrmányok bevételéhsége között. Ebben a malomban a transzmisszió csak a multik köveit hajtja. Míg azok qrmányzati támogatásokat és kedvezményeket kapnak-másképpen nem érné meg nekik ide települni-addig az eredendően is tőkeszegény magyar kicsik az életben maradásukért küszködnek. Az ELVI TÁMOGATÁSOK nem pótolják az adók tucatjai jelentette hátrányokat!

Az így-mesterségesen hátrányos helyzetbe hozott és tartott-magyar kicsik SOHA NEM FOGNAK TUDNI nemhogy nyugati színvonalú béreket fizetni, de még az idetelepült nyugati multik béreit sem lesznek képesek megadni a munkavállalóiknak.

A nyugati multik pedig bolondok lennének az anyaországi béreket ITT megfizetni! Hiszen pontosan ezért települtek ide!

A legújabb szemléletes példa: BKV-s buszsofőr (!) harmadát kapja egy kis osztrák buszoscég fizetésének.

Az már kinek-kinek a fantáziájára van bízva, hogy elképzelje: MIÉRT ÉPPEN ITT SÜLT EL LEGROSSZABBUL a rendszerváltásnak nevezett bűncselekmény!

A kontinens keleti felén a minimálbér negyede annak, amire a nyugati oldalon kötelező fizetni.

2017. január 1-től érvényes minimálbérek az EU tagállamaiban (euróra átszámítva)

Forrás: Eurostat

Döbrögisztán a listán csak a 17. a 2017. január 1-jétől érvényes 412 euróval.

Erőlködés…

Tüntetni nem elég, itt van a tettek ideje! – mozgalmat alapítanak a tüntetésszervezők

A rendszerrel szembeni elégedetlenség tiltakozó energiáit építő erővé formáljuk át
– ígérik a Tettek ideje Facebook-csoport mögött állók, akik jövő vasárnapra tüntetést szerveznek a budapesti Március 15. térre.

Ha úgy érzed, hogy nem voltak eredményesek az elmúlt években a több tízezres tüntetések, amiket a korrupt hatalom ellen, a közoktatás és az egészségügy reformjáért, a CEU elkergetése ellen, a civil szervezetek vegzálása ellen folytattunk, de tenni szeretnél valamit. Akkor lépj te is a tettek mezejére!

Azt írják, az eddigi nagyobb megmozdulásokat szervező csoportok nevében találkozóra hívják mindazokat, akik a társadalmi ellenállás új és hatékonyabb eszközeit keresik:

Újító módon kell cselekednünk és építkeznünk, mert tüntetni nem elég, sztrájkolni nem lehet, nem marad újság, ahova írhatnánk, és a civil segítő munkát külföldi ügynöki tevékenységnek bélyegzik. Az a célunk, hogy veled együtt hozzunk létre egy támogató mozgalmat, amely közösségi munkában segíti mindazokat, akik fellépnek a közélet erkölcsi megújulása érdekében, a hatalom pártállami törekvéseivel szemben. Négy területen szervezzük meg magunkat. Civilként aktívan veszünk részt a NER 2018-as lebontásában. Megteremtjük a hiteles alternatív nyilvánosságot. Újjászervezzük az érdekérvényesítés jelenlegi formáit. A kiszolgáltatottság ellen küzdőket összekötjük, hogy hatékonyabban dolgozhassanak a társadalmi egyenlőségért.

A demonstráción a beszédek után fórumok és akciócsoport-megbeszélések lesznek az alábbi témákban:

– Valódi választás 2018-ban: civil kezdeményezések a NER lebontásáért, egy demokratikusabb és erkölcsösebb politikáért. Akciótér-vezető: Vágó Gábor

– Új nyilvánosság: a közösség bevonása egy szabadabb, a hatalmat valóban elszámoltatni képes sajtó működtetésébe Akciótér-vezető: Pikó András újságíró

– Új érdekérvényesítés: az érdekképviselet kiüresített formái helyett új lehetőségeket és eszközöket keresők összekapcsolása

– Egyenlőség: közösségi, mozgalmi cselekvés a kiszolgáltatottak ellen irányuló politika megfékezésére. Akciótér-vezetők: L. Ritók Nóra, Horgas Péter
(24.hu)

Bal-Rad komm: Mintha már hallottuk volna ezeket a magasztos követeléseket. Úgy a nyolcvanas évek végén! Abból rendszerváltás lett!

Mintha folyamatosan ezeket a magasztos követeléseket hallanánk harminc éve! Azóta a folyamatos JOBBÍTÁSBAN ELTŰNT AZ ORSZÁG!

Tévedés azt hinnie bárkinek is, hogy a Nemmzetthy Együttlopás Rendszerének a lebontásával a MAGYAR NÉP HELYZETE javulni fog!

AMÍG CSAK ENNEK SZÜKSÉGESSÉGÉT HIRDETIK AZ ÚJ TANÍTVÁNYOK!-JOBB A MAGYAROKNAK NEM LESZ! Ennélfogva aztán öt-tízezer morgolódónál több nem is röffen össze az „akciótereken”!

RENDSZERVÁLTÁSRA VAN SZÜKSÉG! A POLITIKAI RENDSZER LIKVIDÁLÁSÁRA!

SZOCIALIZMUSRA VAN SZÜKSÉG! „VISSZARENDSZERVÁLTÁSRA” VAN SZÜKSÉG!

ÚJ MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁGRA VAN SZÜKSÉG!

Akkor LEHETSÉGESSÉ VÁLIK egy élhető Magyarország ÚJBÓLI felépítése!

Nagy magyar mazochizmus

Hordadiadal Csanádpalotán is!

A független jelöltként, de a döbrögista horda hatalmas erkölcsi és morális támogatásával induló Nyergesné Kovács Erzsébetet választották Csanádpalota polgármesterévé tegnap az időközi választáson.

A 2445 választásra jogosult csanádpalotai közül 1414 vett részt a választáson, 1406 adott le érvényes szavazatot.

Nyergesné Kovács Erzsébetre 609-en voksoltak. A leadott érvényes szavazatok 43 százaléka ez a voksmennyiség! „Rendesen” csak 25 százalék!

A második legtöbb szavazatot, 532-t a valóban függetlenként induló, önkormányzati képviselőként is dolgozó Debreczeni István kapta.

Gajdics Róza 6, Mikulán László 129, Szügyi László 125, Kovács Zoltán Gábor, a Magyar Munkáspárt jelöltje 5 szavazatot kapott.

Közel nyolcszáz csanádpalotai (797) NEM A HORDA FUTTATOTTJÁRA voksolt!

A matekozásnak persze semmi értelme, hiszen a tények egyértelműen bizonyítják: a döbrögista horda stratégiai-taktikai matekja kiválóan műkszik!

MINÉL TÖBB AZ ELLENFÉL, ANNÁL JOBBAK A HORDA ESÉLYEI!

Ellenfélből meg van bőven. Úgy 75 százaléknyi!

Csapó! Rókamosoly!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

„…kövérségek – bónaságok…” sorozat

Amióta az uzsorás parancsára idomított majmai kitiltottak Budapestről és 17 megyéből, kövérnél és bónánál 66 alkalommal voltam véleményt nyilvánítani.

Közben 2017 április 13-án eltiltottak kövértől is. Úgy hallottuk, hogy mostmár bónától is. Mi, Anitával még át sem vettük a végzést, mert volt nekünk fontosabb dolgunk is, mint egy hisztis politikusfeleség feljelentése nyomán egy hatalmat kiszolgáló bíró végzésével foglalkozni.

Amikor már látszott, hogy bónánál is megszűnik a demokrácia – aminek bóna szerint az volt a bizonyítéka, hogy a háza előtt lehetünk – megígértem, hogy vannak új terveim.

Aki figyelte a mai napot, rájöhetett. Az új irány Felcsút. Oda-vissza 110 km. Ha keveset beszélek, akkor megvan két óra alatt.

Ma tapasztalhattuk, hogy az arra kirándulók nagyon fogékonyak az orbánságokkal és a diktatúrával kapcsolatos infókra.

Az is mellette szól, (mármint Felcsút mellett) hogy nem lakik ott a családja. Nem fog hisztizni senki, mint kövér és bóna felesége. Ezek azt hitték, hogy a politikusfeleségeséggel csak a pompa, meg a hatalom jár. Amikor valaki elmondja, hogy mekkora mocsok a férje, akkor már az szerintük zaklatás.

Ide jutottunk azzal, hogy az első számú uzsorásnak hagyták, – sőt eleinte még tetszett is nekik – hogy kitiltasson Budapestről.

Most majd kiderül, hogy orbán – lőrinc párosnak van nagyobb befolyása, vagy az uzsorásnak.

A gázszerelő, meg a führer el tudja-e intézni, hogy ismét inkább Budapesten nyilváníthassak véleményt?

Mert ugye Felcsútban nem csak orbán izgalmas, hanem lőrinc is. (Úgyis akartam tőle egy szakmai dolgot kérdezni: Hogy ha vastagabb szigetelést teszek a házra, akkor a gázcsövet elburkolhatom-e, vagy kintebb kell tennem? Esetleg elvállalná-e?)

Még az is előfordulhat, ahogyan a mai turistacsoport lelkesedését láttam, hogy előbb utóbb szponzorokat is találok az akciókhoz.

Szerintem sokkal többen jönnének oda, ha nem csak megnézhetnék a vezérünk elmeháborodott pénzköltését, hanem valaki el is magyarázná nekik.

Visszatérve a címre, lehet, hogy egy korszak lezárult. Amelyik videók nem kerültek bele a sorozatba korábban, azokat most feltöltöm.

Egyenkét lentebb nézhetők az újonnan feltöltött véleménynyilvánítások rövid magyarázattal. Mindenki döntse el, hogy ezek célja a politikusok családjának zaklatása volt, vagy a politikusok politikai tevékenységével kapcsolatos véleményem kinyilvánítása.

Ha valaki egyben szeretné az egész sorozatot, itt tudja elindítani: https://www.youtube.com/watch?v=FbbNduFtK24&t=140s&list=PL6ZyS9Bk8idXheJcOITH1dFeoGesIExZt&index=1

Véleménynyilvánítás bónánál a kihallgatások után. 2017. 05.09. (Anita, Ferdinánd, Marika, Zsuzsi, Laci)

Anita: Kinek akar megfelelni bónafeleség? Bonának, a férjének, vagy az első számú uzsorásnak a főnökének? Anita találgat…

Ferdinánd: Hova menjünk a problémánkkal, ha mindenhonnan elhajtanak? FERDINÁND a legutóbbi zaklatási ügyről bóna házánál…

Marika: Mit, és kit képvisel a képviselő? – Magán kívül… MARIKA bóna zoltán hisztijéről.

Zsuzsi: Zaklatás, vagy lakhatás? Választasz, vagy hagyod, hogy mások döntsenek helyetted? ZSUZSI a zaklatási ügyről, és a SeVizas indulatokat.

Laci: Honnan akarnak meg kitiltani? Nem sok hely maradt már. Leginkább azt szeretnék, ha sehol nem mondanánk el a véleményünket.

Hajrá!

https://www.youtube.com/watch?v=XpGAc4YAZos&feature=youtu.be

Néma politikusok országa… 2017.05.13.

Amikor a nép érdekében kellene felszolalni, akkor a bankárok idomított majmai csendben maradnak.
A bankszövetség már előállítása az új koveteleseivel: könnyebb végrehajtást akarnak.
Te mit szeretnél?
Te már elmondtad a politikusoknak?
HAJRÁ!

https://www.youtube.com/watch?v=ZuwzDw_YfPY&feature=youtu.be

A végrehajtásokat és a kilakoltatásokat azonnal le kell állítani! 2017.05.14

Már csak az ért is, mert az idomított majmok által megszavazott bankmentő törvényeket az EU Bizottsága és az EU Bírósága is vizsgálja.

Követeld ezt TE is a politikusodtól!

Csak 2010-ig szabadott ellenállni?

Hajrá!

https://www.youtube.com/watch?v=akQGBYn27lo&feature=youtu.be

Ki itt a bűnös? – A bíróságnak inkább az alábbi kérdésekben kellene állást foglalni… 2017.05.16

Büntethető-e a bankokkal, bankárokkal, politikusokkal szembeni békés véleménynyilvánítás jelen társadalmi helyzetben, amikor a bankok tisztességtelenül elvettek 1 000 000 000 000 Ft, azaz Ezermilliárd Forintot az emberektől, amikor a bankárok politikusokat zsarolnak a tisztességtelen hasznuk realizálása érdekében, bírókat vesztegetnek meg, hogy a károsultak ne tudják a jogaikat érvényesíteni, rendőröket, ügyészeket köteleznek le, hogy a büntető feljelentések ne tudjanak lefolyni, amikor a bakmentő törvényeket az EU bizottsága, és az EU bírósága is vizsgálja, és e törvények miatt kötelezettségszegési eljárás folyik Magyarországgal szemben, de közben a vitatott banki szerződésekre alapozva folynak a kilakoltatások, végrehajtások.

Szerinted jogos a véleménynyilvánítás?
Szerinted kell a véleménynyilvánítás?
Szerinted a bankárok idomított majmai, a politikusok meg fogják oldani anélkül, hogy keményen kiállnál saját magadért?

Öveket becsatolni! Kapaszkodás!
A buli még csak most indul igazán!

Hajrá!

https://www.youtube.com/watch?v=YoNRmKFsjPI&feature=youtu.be

Még mindig a kilakoltatásokat és a végrehajtásokat kell leállítani. 2017.05.17

Hátha így jobban értik az elvtársak (bankárok idomított majmai) a képes beszédünket…
Az ügyek állásából úgy tűnik, hogy ezek a politikusok befolyásmentes működési lehetőséget szeretnének.
– Vagyis DIKTATÚRÁT.
HAJRÁ!

https://www.youtube.com/watch?v=LIXoEbJUJnA&feature=youtu.be

Keresztény értékrend = Kilakoltatás? – 2017.05.18

Mivel én az álszent kifosztó patkányok miatt nem tudok részt venni kovilevi és varga mihály üdvözlésében, így ugyan ebben az időben a fenti címmel egyedül fogok véleménynyilvánítást tartani Dunavarsányban a Kolozsvári utcában.
Ez az igazi reformáció!
Mint ahogyan Luther Márton 1517. október 31-én a hagyomány szerint kiszegezte követeléseit és tanításait a wittenbergi vártemplom kapujára.

Luther Mártont és a reformációt 500 évvel később vallásgyakorló emberek ünneplik, és emlékévet szentelnek neki.

A Sárgapólósokat 500 évvel később, ma ugyanezért a tetteikért ugyanazok a vallásgyakorló emberek üldözik.

Nem álszentek ezek egy kicsikét?

HAjrá!

https://www.youtube.com/watch?v=flKUVlmUpes&feature=youtu.be

Ezeknek nem tetszik az igazság – A véleménynyilvánítás korlátozása büntetőjogi eszközökkel  – 2017.05.20

Pedig a végrehajtásokat és kilakoltatásokat le kell állítani.

Ezzel a véleménynyilvánítással egyidőben ellenzéki politikusok tüntetnek Felcsúton. Nem engedték a SeVizásokat felszólalni. Úgy gondolják, hogy ők jobban tudják, hogy mit kell mondani ebben az ügyben.

Pénteken már be volt dobva egy-egy értesítő a Szigetszentmiklósi Járásbíróságról.
Minden bizonnyal a bónás távoltartásra idéznek. Majd hétfőn megtudjuk.

Egyre biztosabb, hogy a hatalom (pénzügyi és politikai összefonódva) üldözik a véleménynyilvánítókat.

A kövéres zaklatási ügyet lezárják, bónánál most indul a távoltartás.
Lehet, hogy az „idomított majom” jelző fáj? De hát ha úgy viselkednek, mint egy idomított majom, akkor mit csodálkoznak, ha ilyen rajzokat kapnak?

Kevesen mondjuk ki, hogy a végrehajtásokat és kilakoltatásokat le kell állítani.
Így ezt zaklatásnak tekintik. Ha ezrek lennének minden nap a házaiknál, akkor már leálltak volna. Így viszont büntető eljárás folyik ellenünk zaklatás miatt.

A nyomozó, Annamária jegyzőkönyvön kívül kérdésemre – miszerint, hogy miből gondolja hogy célom volt beavatkozni a kövér család magánéletébe – nagyjából ezt mondta:
Mivel a tudatomat át kellett, hogy hassa, hogy ha kövérrel szemben véleményt nyilvánítok, azzal beavatkozom a felesége és gyerekei magánéletébe, így a beavatkozás a célom is volt egyben. Olyan mintha nem tudná értelmezni az egyszerű mondatokat sem.

A piCsányis ügyben Edit is hasonlóan érvelt, hogy miért vádemelési javaslattal küldte az ügyészségre az iratokat.

Nem gondolom, hogy ennyi baromságot tanítanának a nyomozóiskolában.
Inkább azt tudom elképzelni, hogy eltorzulva látják a világot, és – vagy megmondják nekik, hogy a hülyeséget be kell vállalniuk.

Tudniuk kell, hogy ha a bankárok a politikusokkal pucérra vetkőznek a Kossuth téren, és összekapaszkodva a fejük tetején pörögnek, akkor is nyomjuk tovább a véleménynyilvánítást.

Te mikor kezdesz végre valóban cselekedni?

Hajrá!

https://www.youtube.com/watch?v=rEVElmrmlkk&feature=youtu.be

Rendben, hogy vannak nagymajmok, meg kismajmok. – De ki a felelős?  2017.05.21

Azt már többször taglaltuk, hogy a politikusok (úgy tűnik, oldaltól függetlenül) a bankárok idomított majmai.
Vannak a nagy majmok, akik hatalmon vannak, vagy a tűz közelében, és tehetnének.
És vannak a kismajmok, akik csak a cirkusz részei. igazából nem tényezők. Ők azok, akik pattognak egy kicsikét. De csak pont annyit, amennyit megengednek nekik. Arra jók, hogy elhitessék a néppel, hogy itt azért van ellenzék, van ellenállás. De nincs mögötte semmi cselekvés.
Ők azok, akik SeVizás ügyben nem is emelnek szót.

És vannak a felelősök.
Nem a majmok. És igazából társadalmilag nem is az idomárjaik, a bankárok.
Leginkább azok a sokak, akik tapsolnak nekik. Szidják az idomárokat, de közben valamelyik majmukat tapsolják, és éltetik.
A hívásukat várják, isszák a szavaikat, és ott vannak mögöttük vakon.
Nem is akarják észrevenni, hogy ezek ugyanazok.

– Mert ha észre vennék, még cselekedniük kellene. Önállóan, állandóan, felelősséget vállalva.

Én inkább cselekszem magam.
Te mikor teszel magad magadért?

Hajrá!

https://www.youtube.com/watch?v=xyBl_CtvMMQ&feature=youtu.be

Ma is elmondtuk bonánál hogy a végrehajtásokat és a kilakoltatásokat le kell állítani. 2017.05.23

Elmondtuk azt is, hogy neked is el kellene mondani. Vagy neked jó ez így? Közben megtudtuk, hogy más Sargapolosok kövérnel és Rezsiszilardnal voltak véleményt nyilvánítani.

Hajrá!

https://www.youtube.com/watch?v=dPqMdgk9Bpk&feature=youtu.be

Sajtótájékoztató bonánál a Sárgapólósok mindennapjairól. 2017.05.24

Marika és Ferdinánd követeli a végrehajtások és kilakoltatások leállítását. Te követeled?

Laci az NNI-nél folyó nyomozásról beszél.

Egyetlen politikusnak sem jut eszébe, hogy a rendőrségnek a bűnözőket kellene üldöznie?

A rendőrség herdálja az adófizetők pénzét azzal, hogy hisztis politikusok és bankvezérek felejelentései hatására nyomoznak.
Csak az NNI-s ügyben felhasználta több mint 20 000 lapot, írtak 270 db DVD lemezt, és két évig nyomoztak.

Ezt melyik politikus kéri számon?

Hajrá!

https://www.youtube.com/watch?v=Kl-5qyRoV2k&t=36s

A kamupártok ugyan olyan veszélyesek, mint a parlamenti pártok. – új postára van a bíróságnak? 2017.05.25

– Ha bóna felesége rakhat papírt a kocsikra, akkor mit hisztizik, hogyha én papírt rakok a kerítésére?

A kamupártok pont úgy, mint a parlamenti pártok azért veszélyesek, mert azt hitetik el hogy neked, polgárnak semmi egyéb dolgod nincs, mint rá szavazni.
Meggyőznek arról, hogy minden felelősségedet letudtad azzal, hogy megbíztad a kedvenc pártodat a képviseleteddel.

Csak hogy ez nem így van.

Senki nem fogja úgy képviselni az érdekedet, mint ahogyan Te magad tennéd.

Az meg már különösen aggályos, hogy ha egy párt a választást megelőző évben kezd el parádézni. Hol volt eddig?

Láss, ne csak nézz!

Hajrá!

https://www.youtube.com/watch?v=FbbNduFtK24&feature=youtu.be

Ne csak nézd a videókat, hanem nyilvánítsd ki a véleményedet!

Hajrá!

Tisztelettel: Póka László

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com