Lesz Horthy-lovasszobor!

A jól ismert pávatánc Horthy körül

A Vitézi Rend ragaszkodik ahhoz, hogy köztéri lovas szobrot állítson Horthy Miklósnak, s biztatásnak vették Orbán Viktor kormányzót méltató szavait.

Nagyon örülök a miniszterelnök kijelentésének, de messzemenő következtetést nem vonok le belőle – nyilatkozta Molnár-Gazsó János, a Vitézi Rend elnöke és főkapitánya a Népszavának. Orbán Viktor korábban olyan kollaboráns politikusnak nevezte Horthy Miklóst, aki nem méltó rá, hogy az utókor szobrot emeljen a tiszteletére. A minap viszont ugyanő a nemzet megmentőjeként, „kivételes államférfiúként” méltatta a hajdani kormányzót. Ezt a „tényt” szerinte nem vonhatja kétségbe Magyarország „II. világháborús, gyászos szerepvállalása sem”. Orbán utóbb közölte, hogy szó sincs félreértésről, minden szavát fenntartja.

A miniszterelnök érzi, hogy növekszik a társadalmi igény Horthy „történelmi érdemeinek elismerése” iránt. Molnár-Gazsó János legalábbis ezzel magyarázza, hogy Orbán Viktor megváltoztatta véleményét. A Vitézi Rend bronzból készült lovas szoborral szeretne adózni a kormányzó emlékének. A főkapitány 2012 tavaszán még biztosra vette, hogy Tarlós István főpolgármester egyetért a kezdeményezéssel, és októberben már állni fog a szobor a budai Várban. A költségeket akkori áron 25-30 millió forintra becsülték. A pénz nagy része összegyűlt, az egyik adománygyűjtő bálon fideszes politikusok – Kovács Péter XVI. kerületi polgármester és Szatmáry Kristóf államtitkár – vállalták a fővédnökséget.

Bár a terv mindeddig nem valósult meg, a főkapitány hangsúlyozta: a Vitézi Rend továbbra is ragaszkodik a szobor felállításához. Az időpontot illetően viszont nem szeretne jóslásokba bocsátkozni. Orbán Viktor kijelentéséből szerinte nem következik egyértelműen, hogy a miniszterelnök a Horthy-szobrot is támogatja. Molnár-Gazsó János karitatív és egyéb ügyekben évente többször találkozik a főpolgármesterrel. Tarlós István is úgy gondolja, nem időszerű, hogy szobra legyen Horthynak. Ehhez ugyanis elsöprő erejű társadalmi akaratra van szükség. Jelenleg ez nincs meg, de évek, évtizedek múlva nem kétséges, hogy meglesz – állította Molnár-Gazsó. Ha nem a budai Várban, akkor a főváros más frekventált pontján szeretnék felállítani a szobrot, ha pedig nem Budapesten, akkor egy vidéki városban. A fontos az, hogy ne magán-, hanem közterület legyen – mondta a főkapitány.

Tegyük hozzá: amikor a miniszterelnök Horthy Miklóst méltatta, pontosan tudta, hogy következő programjaként Ronald Lauderrel, a Zsidó Világkongresszus elnökével találkozik a Parlamentben. Pár teremmel odébb a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülésezett Lázár János miniszter részvételével. Orbán kegyeletsértésnek is beillő megnyilvánulása ellen nemcsak zsidó szervezetek, hanem baloldali pártok is tiltakoztak. Kovács Zoltán kormányszóvivő az ATV-ben azt magyarázta, hogy a kormánynak nem kell történeti kérdésekkel foglalkoznia.

Valóban, erre ott vannak a történészek. Például Romsics Ignác, aki egyik előadásában hangsúlyozta: Horthy külső kényszer nélkül vitte bele Magyarországot a Szovjetunió elleni háborúba. A hadba lépést aligha lehetett elkerülni, de féléves-egyéves haladék is sokat jelenthetett volna. A német megszálláskor a kormányzó a helyén maradt, 1944 őszén – a megkésett és rosszul előkészített kiugrási kísérlet után – nem egyszerűen lemondott, hanem átadta a hatalmat Szálasi Ferencnek.

Horthy Miklós kormányzó és a nevével jelzett rendszer súlyosan felelős a magyarországi zsidóság pusztulásáért – ezt Szita Szabolcs jelentette ki. De hosszan idézhetnénk más történészeket is: Karsai Lászlót, Molnár Juditot, Ungváry Krisztiánt. Vagy akár Szakály Sándort, a fideszes kormány által létrehozott Veritas Történetkutató Intézet főigazgatóját. Tőle a Népszabadság pár éve megkérdezte, kiváló államférfinak tartja-e Horthy Miklóst. Szakály válasza: „Nem. Politikusnak tartom. A magyar történelemben egyébként sajnálatosan kevés a kiemelkedő államférfi. A Horthy-korszakból Bethlen István miniszterelnököt tekintem annak.”
(nepszava)

Bal-Rad komm: Egészen elképesztő, ahogyan a RENDSZERHŰ álellenzéki fősodratú médifelületek ássák a magyarságmegosztó árkot Horthy-ügyben, Döbrögi lelkes kubikusaiként.

Ki kell mondani, hogy őket szinte csakis és kizárólag a whytézz úr zsidó-és cigányellenes tettei háborítják fel, és mintegy mellékszálként kezelik a magyar tragédiaként kezelendő II. világháborús ténykedését. Az ilyen-olyan néven nevezett holokauszt pedig annak volt szerves része!

Az ilyen síkon való megközelítés pedig pontosan Döbrögi malmára hajtja a vizet! Döbrögi pontosan azokat a választójoggal rendelkezőket kívánja megkaparintani, akik már unják az unos-untalan „holokausztozást”!

Ezzel együtt kijelentjük, hogy EMBEREK TERVEZETT ÉS MÓDSZERES KIIRTÁSA SZÁRMAZÁSUK ALAPJÁN KELLŐEN EL NEM ÍTÉLHETŐ BŰNTETT! Még akkor is Horthy nyakába varrhatő, ha az ő aláírása nem is szerepel sehol! (Minő véletlen! Döbrögi ALÁÍRÁSA IS HIÁNYZIK JÓNÉHÁNY FURCSA TÖRVÉNY MEGSZAVAZÁSÁRÓL!)

Nyilvánvaló, hogy LESZ HORTHYNAK LOVASSZOBRA PESTEN, valami magánterületen. Ha már a pénz összegyűlt rá…! A vajda persze azt bevállalni nem meri, hogy köztéren állítsák fel. Aztán az újabb uralkodása kezdetén majd elhatárolódik mindentől. „Választások” után! Eredménnyel a zsebben! (Ami marad: a whytézzimádókkal közös gyűlölet a kommunisták iránt!)

„MINDENKI” jól jár. A szobrot akarók szeánszhelyhez jutnak, és szavaznak a vajdára és hordájára. Döbrögi ismét stabil uralkodói pozícióba kerül, a magyarok pedig soha nem látott megosztottságba.

Bár ha már nincs országuk a magyaroknak, miért és miben is lennének egységesek?!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

A hallgatás jutalma

70 milliót keresett, de egy szót se szólt a parlamentben ez a képviselő

Budapest — Bár már kevesebb mint egy év van hátra a képviselők mandátumából, öt képviselő még mindig nem szólalt meg ebben a ciklusban.

Közülük Bíró Márk fideszes képviselő még a parlamenti szűzbeszédét sem tartotta meg, pedig már több mint hét éve tagja az Országgyűlésnek. De nemcsak a vitákhoz nem szól hozzá, hanem önálló beadványai sincsenek. Tagja ugyan a honvédelmi bizottságnak, de a legtöbb ülésen részt sem vesz, az idei kilencből mind­össze három ülésen vett részt, és a jegyzőkönyvek egyetle­n mondatát sem rögzítették, pedig tavaly legalább egyetlen szó kiszakadt belőle, mégpedig az, hogy „ironman”, de hogy mire értette, az a szövegkörnyezetből sem derült ki.

A hallgatag képviselő még a bokros választókerületi teendőire sem hivatkozhat, mivel listán került be a parlamentbe. Természetesen kerestük Bíró Márkot, hogy megtudjuk a hallgatása okát, de ő még a Blikk-kel sem tett kivételt, jó szokását megtartva ezúttal sem mondott semmit.

Bíró Márknak jól jövedelmez a hallgatás is, eddig több mint 70 millió forintot keresett parlamenti képviselőként, és a parlament fizeti a 180 ezer forintos belvárosi albérletét, valamint a benzinpénzé­t. Arra ugyanis láthatólag ügyel, hogy a szavazásokról ne hiányozzon, és ne vonjanak le emiat­t a tiszteletdíjából.

Bíró Márk még képviselőjelölt sem volt, amikor frakciótársa, Kubatov Gábor pártigazgató legutóbb felszólalt a parlamentben: több mint tíz éve volt ez, és a harmadik ciklusa végén járó Kubatovnak ez volt az egyetlen beszéde.

A ciklus néma leventéi közé tartozik még három fideszes képviselő: Varga József, aki 2012-ben szólt hozzá, valamint az utóbbi időben a botrányaik miat­t visszahúzódó Farkas Flórián és Simonka György, akik 2013-ban kértek utoljára szót a T. Házban.

Mindössze kétszer ragadta magához a mikrofont a korábban mindig aktív volt miniszterelnök Gyurcsány Ferenc, aki az elmúlt egy évben már meg sem szólalt. Ő a bojkottal magyarázta némaságát.

– A DK képviselői a Népszabadság megszüntetésénél kivonultak a parlamentből. Nincs értelme asszisztálni ehhez a parlamenti színjátékhoz, ezt mutatta a pénteki gyalázatos plakátszavazás is – mondta a Blikknek Gyurcsány, akinek két párttársa, Vadai Ágnes és Oláh Lajos se tartott felszólalást az elmúlt egy évben.

Hozzájuk csatlakozott Mengyi Roland fideszes képviselő, aki szintén nem szólalt fel a parlamentben, ő vélhetően a büntetőügye miatt húzódhatott a háttérbe.

Némaságért nem jár levonás, legfeljebb hiányzásért

Sok mindenért levonhatnak a képviselői tiszteletdíjból, de azért, mert valaki hozzá se szól a parlamenti vagy bizottsági üléseken, nem jár semmilyen retorzió. Ha például valaki a szavazások negyedén igazolatlanul hiány­zik, akkor arányosan csökkenteni kell a fizetését.
(blikk)

Bal-Rad komm: Beszéltek helyettük a többiek! EZEK CSAK ASSZISZTÁLTAK a dolgokhoz -ott a Duna-parti Nagy Cirkuszházban! Az ország közben még jobban legatyásodott.

De azért azt se felejtsük el, hogy ezek a JUTTATÁSOK csak a közvetlen közpénzekből való abrakolásuk összege. A „melléktevékenységeikből” származó hasznuk többszöröse is lehet ennek. „Melléktevékenységeikre” pedig a gépviselőség teremt lehetőséget. Élnek is vele rendesen.

Namármost! „EZEK” is szerepelnek ám Mekkmesterék kimutatásaiban, meg a KSH havi átlagkereset jelentéseiben.

Viszont a lényeg az, hogy mennyivel keresnek „EZEK” többet mint egy összeszereldei átlagmelós? Vagy egy ápolónő? Akik megintcsak sokat nem beszélnek munkavégzés közben!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Kitagadva

Így tagadják meg Simicskát a döbrögisták!

A vállalkozót soha nem segítette a horda, a hordát soha nem segítette Simicska Lajos, a vajdának, vagy bárkinek a pártból semmi köze nem volt Simicska meggazdagodásához – erős mondatok egy alternatív múltról, három percben a Duna-parti Cirkuszpalotából. Bónusz: Selmeczi Pöszike még bolondozik is egy kicsit.

Undorító egy bűnbanda!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Nem egy rabmenü…

Ispotályellátmány – újabb hihetetlen fotó

Ezúttal egy váci kórházból érkezett.

Több megdöbbentő vagy szívszorító képet is közölt már a Kórházi Koszt Facebook-csoport, a mostani a váci Jávorszky Ödön közispotály pszichiátriájáról érkezett.

A szerény reggeli tálalása számít igazán formabontónak, kispórolták ugyanis alóla a tányért.

Már csak az hiányzik, hogy választék az étlapról. Vagy kenyér, vagy sajt, vagy margirin. A szalvéta pedig a napi toalettpapír-ellátmány.
Jó lenne látni egyszer egy börtönreggeli képét is.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Google Fordító

A balrad.ru kommentrovatában volt némi olvasói eszmecsere a Google fordítóprogramjának „nagyszerűségéről”. Szó se róla: pazar megoldásokat képes produkálni, de állítólag a magyar nyelv a ludas a dologban.

Mindenesetre fantáziaserkentő a használata.

Íme, egy példa a blikkruzs.blikk.hu-ról.

„Ráírt a férjemre Facebookon egy fiatal lány… A férjem válaszolt is neki. Aztán megmutatta

Annyira büszke vagyok rá!

Ki ne kapott volna már kéretlen levelet potenciális „udvarlóktól”, akik ismeretlenül, mintegy ajtóstól a házba, letámadják áldozatukat, csupán amiatt, mert a profilképüket előnyösnek találják.

A következő bejegyzést Judit tette közzé Facebookon, akinek történetesen a saját férjére írt rá egy jóval fiatalabb lány, hogy megpróbálja elhódítani. És hogy sikerült-e? Olvasd el a férj válaszát is! Át is adnánk a szót Juditnak:

„Kaptam már én is 1-2 „érdekes” üzenetet itt Facebook-on idegen férfiaktól, de ez most mindent visz! A férjem küldte nekem tovább az alábbi két levelet, ha akartok egy jót nevetni, olvassátok el!

Egy ismeretlen nő környékezte meg, aki minden jel szerint csak a Google fordító szintjén beszéli a magyar nyelvet. Mivel a levél a férjemet éppen vicces kedvében találta, meg is válaszolta, szigorúan ugyanabban a stílusban.

„Üdvözlet! Hogy van a nap? Olga vagyok.

En 29 eves. En egy no. Nincs gyerek.

Van egy főiskolai diplomat.

Szeretnek találni valakit,

akivel meg fogjuk érteni egymást,

és véleményt cserélhetnék.

Szeretnék találkozni egy hűséges,

megbízható, gondoskodó ember,

az egészséges életmód.

Én fontos otthon a kényelem,

értékeli a meleg kapcsolatok és a

kölcsönös megértést. Készen áll egy család.

Nem fogok játszani.

Szeretnek találni egy komoly ember,

aki nem fog játszani velem.

Akkor írj nekem az én e-mail címre.

Megvarom a levelet.

Üdvözlettel Olga.”

És a válasz:

„Kedves Olga!

Köszönöm leveled. A nap jól van és én is jól vagyok! A nevem Sanyi.

Én 41 vagyok. Férfi. Gyerek van. Kettő. Remélem nem akadály. Ahogy a feleségem sem. Nekem is van főiskolai diplomám és egy az egyetemről.

Nem tudom, hogy hogyan, de pontosan eltaláltad, hogy hűséges, megbízható, gondoskodó ember vagyok. Az egészséges életmód pedig számomra is fontos.

Értékelem a kényelmet. Nos, hát a meleg kapcsolatokkal szemben vannak fenntartásaim. Nekünk valóban készen áll egy család. Családcsinálásban jó vagyok. Remélem neked is tetszeni fog. Én sem játszom, néha mondjuk egy lottó, meg évente egy kaparós. Se kaszinó, se lóverseny. Remélem te sem.

Köszönöm, hogy megvárod a levelem.

Üdvözlettel: Sanyi”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Szíria

A legutóbbi brit választásokon megrendült vadul DAMASZKUSZ ELLENES May Rézi csúfos szereplése minden elemző szerint új irányba fordítja Szíria kapcsán az EU szekerének rúdját. Macron lett valójában etekintetben May Rézi bukásának nyertese. Pontosabban az a macroni fölfogás, hogy hagyni kéne inkább ezt a „zavarjukelasszadot”, és inkább a MINDENFÉLE TERRORBANDÁK elleni harcot favorizálja. Ez pedig azt jelenti, hogy az EU az USA-tó független Szíria-politikát kíván folytatni.

Egyre inkább bizonyossá válik, hogy az izraeli légierő tegnapelőtt esti támadása a Golanról Quneitra területére nem volt egyéb, mint az Al-Kaida számára nyújtott segítség. Az izraeli csapás után azonnal megindult a dzsihadisták támadása, ami viszont totális bukást eredményezett.

Az eredendően vérengzésre, dologkerülésre és martalóckodásra szerveződött Iszlám Államnak nevezett szörnyület nagyon úgy fest, hogy kivégezhetetlen. Irakban és Szíriában lehetséges vele végezni, de fölüti a fejét másutt. Aztán ott kell valakiknek harcolni ellene.

Erősödnek legújabban Afganisztánban. Területeket nyernek, és vadul emberirtanak!

Szíriában mondjuk most rájuk jár a rúd. Nem elég hogy nenekülni kényszerülnek, most még egy özvegyzászlóalj is alakult ellenük. Csupa férjétvesztett vérszomjas, bosszért lihegő asszony állt be a társulásba, hogy kalifátusistákra vadászhasson. Mint mesterlövész.

Raqqaban már a végfelszámolása kezdődött meg a pribékhordának. A kurdok elragadták tőlük Al-Qudsiyah kerületet, már csak egy egészen szűk helyre tudtak visszahúzódni a maradványaik.

Deir ez-Zornál tegnap a pribékhorda nem kis döbbenetére kirohantak a kormánycsapatok egységei. A váratlan húzásba belezavarodott csordát lekaszálták, és csináltak egy helikopterek leszállására alkalmas területet. Alig készültek el vele, már érkeztek is a felhasználók. Amik újabb csapatokat hoztak.

Közben pedig Palmüra irányából már csak 80 kilométerre vannak Deir ez-Zortól a kormányerők. Nagyon úgy fest, hogy tudják tartani a napi 20 kilométeres tempót.

A háború egyéb vidékein mérsékeltebb ütemben zajlik az élet, de a kormányerők elvárásai szerint.

Ahol meg nincsenek kormánycsapatok, ott a martalóchordák egymással szórakoznak.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Menekülés

„Anyukám nyugdíj után ment külföldre dolgozni”

Egyre gyakrabban hallani, hogy egyre több magyar gondolkodik azon, hogy külföldön vállalna munkát. A kérdés nagy indulatokat váltott ki olvasóinkból.

Egy friss felmérés szerint mintegy 1,2 millió magyar tervezi, hogy a jövőben külföldön vállal munkát. A Publicus adatai azt is elárulják, hogy a fiatalok körében különösen magas, majd’ 40 százalékos ez az arány, ami nagyjából 530 ezer főt jelent. Ők egyébként leginkább az alacsony fizetéseket, a bizonytalan jövőt, és a hazai közélet viszonyait említik okként.

A megkérdezetteknek átlagosan majdnem hat közeli (5,4 fő) családtagja, vagy ismerőse vándorolt külföldre az elmúlt pár évben és lényegében ugyanennyien (5,6 fő) vállalnak tartósan munkát külföldön.

Megkérdeztük az olvasóinkat is, hogy ők gondolkodtak-e már azon, hogy külföldön vállaljanak munkát.

Először az utca emberét kérdeztük meg, ennek eredményeit itt tekinthetik meg:

A kérdést a Facebook-oldalunkon is feltettük, ahol a válaszadók 83,7 százaléka szavazott arra, hogy bizony felmerült benne a lehetőség. Ferenc például azt írta, hogy „Nem gondolkodtam soha, hogy külföldön valaljak munkát jó vagyok itt ahol vagyok Münchentől nem messze ” Gyula itt még nem tart, de már tervez: Spanyol jövőre!! – írta. Péter hasonló cipőben jár, ő csak annyit írt, hogy „sajnos egyre gyakrabban…”

Gábornak ez nem kérdés: „Nem, nem kellett rajta gondolkoznom. Mutatták az utat én meg gyorsan megtaláltam az irányt. Olyan jó lenne, ha magatokra zárnátok végre azt az ajtót és lehúznátok a vasfüggönyt majd lekapcsolnátok a villanyt végre örökre. Tiszta pandorum lett az a hely, zombikkal, kanibálokkal.” (Romlik a helyzet – már a munkaadóknál is betelt a pohár.)

Egy másik Péter is hozzászólt a témához: „Igen ,de akkor meg komunismus vol…HAHA..Es kulfoldi gyakorlat nem art es masodik nyelv sem…” Éva és Béla a korát hozta fel indokként, hogy miért maradt még: „csak tizessel lennék fiatalabb”, illetve „Csak az a baj hogy már 70 multam.” Rita szerint ugyanakkor: „ez nem kor függő, hanem elhatározás kérdése.. Anyukám nyugdíj után ment külföldre dolgozni..”

Természetesen nem mindenki gondolkodik a távozáson. Feri például azt írta, hogy „havi 130 ezer forintot keresek! Ebből kell megèlnem! Voltam 2 èvig külföldön, de nem vonzott a több pènz! Szeretem a hazámat, szeretek itt èlni! Inkább szükölködöm de itthon vagyok!!!!”

Zoltán szerint „azért akartunk az unióhoz tartozni hogy szabadon utazhassunk szabadon vállalhasunk munkát Európa bármelyik országában szabadon dolgozhassunk Most az ellenzék és a hozzájuk tartozómédiák ezt róják fel az Orbánkormány hibájának Ha a magyaremberek élnek ezekkel a jogukkal Kérdezem én önök szerint normálisak az olyan emberek Akik képesek a saját jólfelfogott érdekük ellen lenni Csak azért hogy ellent mondjanak a gyűlölt kormánynak és Orbán Viktornak.”

Csaba reagál erre, mint írta „Azért „is”, meg azért is, hogy okafogyottá váljon elmenni innen. Az viszont nagyon durva, hogy 2017-ben, az EU-n belül politikai okok is szerepet játszhatnak az elvándorlásban.”

László is kifakadt: „Miről írsz embeeer!? Az embereknek a hazugsággal a korrupcióval a egészségügy helyzetével a megélhetésükkel van bajuk. Azzal, hogy még az oligarhák lopnak, dőzsölnek, Makaoba járnak milliárdos magángépen kaszinózni, ők meg güriznek és még egy belföldi nyaralásra sem tudnak elmenni. Sokaknak a rezsi kifizetése is nehéz. Lakáshoz jutás, csak álom számukra. Nem sorolom tovább, mert a facebooknak új szervert kellene venni, ha az összes trógerságot leírnám.”

Egy másik Zoltán szerint „Ez marhaság. Nekem szakmunkás ismerőseim vannak kint. Az egyik például a Jawat rögtön lecserélte egy Hondára és 2-3 hónap múlva már egy 1250-es BMW-t vett. Úgy látszik azért van miből. Ja, és ha leteszi a melót folyamatosan utazgat. Mert megteheti.” Marianna ehhez kommentált: „Ott a minimálbér is jóval magasabb! Nekem több szakmunkásismerős dolgozik Angliában, Írországban, Németországban…, előrébb vannak, mint aki itthon maradt. Mindenki szabad belátása szerint dönt!”

Ön megy vagy marad?
(napi.hu)

Bal-Rad komm: „…Feri például azt írta, hogy „havi 130 ezer forintot keresek! Ebből kell megèlnem! Voltam 2 èvig külföldön, de nem vonzott a több pènz! Szeretem a hazámat, szeretek itt èlni! Inkább szükölködöm de itthon vagyok!!!!”

-A magyarság-MAGYARORSZÁG-megmaradásának „törvénye” sok-sok Ferit fog kívánni! Meg egy őszinte, a problémákat és a jövőképet világosan feltárni-megmutatni képes politikai erőt! Mindenekelőtt azt!

Amíg ilyen erő nincs, csak a zavarosban halászni akaró ködösítők, ESÉLYE SINCS EGY ÉLHETŐ MAGYARORSZÁGNAK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Donbassz

Az Associated Press meg nem nevezett amerikai kormányzati forrásra hivatkozva közölte, hogy Trump mindenképpen szeretne KÜLöN IS találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a jövő hónap 7-8-án Hamburgban sorra kerülő G20 tanácskozáson. Megfelelő diplomáciai körítés keretében.

A közeljövőben Maradék-Ukrajna hadserege „összekovácsoló” jellegű légi és szárazföldi hadgyakorlatot kezd az Oroszországgal és Belorussziával határos Csernyigov régióban.

Emlékeztetnénk Turcsinov minapi, moszkvai bevonulási terveire.

Az Orosz Föderációs Tanács kategorikusan elutasít bármiféle „nem halálos” jellegű fegyver szállítását a kijevi junta számára. Franz Klincevics az FT elnöke szerint ma már teljesen elmosódnak a fogalmak etekintetben. Kiváltkép egy polgárháborúban álló országban. „Egy ilyenjellegű akció csak tovább destabilizálná a donbasszi helyzetet!”-mondta Klincevics.

Ami helyzet-dacára a „Kenyér Tűzszünetnek”-keményen háborús.

Azt persze mindenképpen meg kell említeni, hogy bár széltében-hosszában zajlik Donbassz latortüzérségi ágyúzása, azért az intenzitása korántsem olyan heves, mint volt. Persze ez nem vigasztalja azokat, akiknek éppen házában landol a ritkábban kilőtt latorgránátok valamelyike.

A latorhad pedig bejelentette: TOVÁBBRA SEM HAJLANDÓ A „LÁGYÍTÁSRA” SZTANYICA LUGANSZKÁNÁL! Indoklás nincs! Fölvonulás, erőkoncentrálás van.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Sztálin tarol

Oroszországban a liberális „Levada Center” nevű közvéleménykutató cég április 7-10 között felmérést végzett.

Kit tartanak az oroszok a legjobbaknak. A versenyzőket aztán egy húszas rangsorba sorolta, kedveltségük alapján.

A legjobb Sztálin lett. 38 százalékkal.

Kapcsolódó kép
A második-harmadik helyen holtverseny alakult ki a jelenlegi államfő Vlagyimir Putyin, és az író, Alekszandr Puskin között. Mindketten 34-34 százalékot kaptak.

Képtalálat a következőre: „Putyin-kép” 

Vlagyimir Putyin fogadtatása a Krímben 2015 szeptemberi látogatásakor.

Képtalálat a következőre: „Puskin-kép”

A negyedik helyre Lenin futott be 32 százalékkal.

A húszas listát Gorbacsov zárja. Ő mindössze 6 százalékra érdemesedett-szerintünk nagyon eltúlzottan-de hát ha hat százaléknak még mindig jó…!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Jövőidő

Döbrögi újraindítaná a Ragály-kötvénybizniszt?

Még személyesen Orbán Viktor is arról győzködött egy közvetítőt, hogy újraindul a letelepedési kötvények kibocsátása – állítja a korrupciógyanús üzlet részleteit felgöngyölítő újságíró, Wiedemann Tamás, a Magyar Nemzet munkatársa. A Hír TV stábja arról kérdezte a miniszterelnököt, meg tudja-e ígérni, hogy nem vezetik vissza a kötvénybizniszt a választások után, mire Orbán csak azt hajtogatta: döntés van róla.

Ahogy lapunk is megírta az Államadósság-kezelő Központ hivatalos válasza alapján, a becsültnél is sokkal nagyobb veszteség érhette az államot a letelepedési kötvények kamatai miatt. Demeter Márta független országgyűlési képviselő közérdekűadat-igényléssel fordult a Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartozó állami szervezethez. A Magyar Nemzet szerint a válaszból kiderül, hogy a kötvényprogram kezdete óta a magyar adófizetőket 1,2 milliárd forintos kár érte. Ebben azonban nincsenek benne az idei adatok, így az állam akár 13 milliárd forinttal is több kamatot fizethetett ki, mintha a szokásos piaci finanszírozást választotta volna.

A letelepedésikötvény-konstrukció 2013-ban és 2014-ben még nyereséges volt, mivel a piacinál alacsonyabb kamatot fizetett az állam a papírok után. 2015-re azonban a piaci kamatok megfeleződtek, onnantól bukott a bizniszen a költségvetés. Jelenleg is több mint ezer ember vár arra, hogy elbírálják vásárlási szándékát, a program így milliárdos mínuszban zárhat.

A Magyar Nemzet újságírója is arról beszélt, hogy a letelepedési kötvények forgalmazói százszor akkora haszonra tesznek szerint, mint a normális állampapírokat értékesítő átlagos piaci szereplők, akiket a kormány egyébként jellemzően démonizálni szokott.

„Mindenhol ugyanazokat a neveket hallottuk vissza: Habony Árpád, Habony Árpád, Rogán Antal, Rogán Antal. Sőt, még Orbán Viktor is személyesen győzködte az egyik ügynököt, hogy a magyar kormány most csak szünetelteti ezt az egész konstrukciót, és a választás után újranyitja” – folytatta Wiedemann.

A Célpont megkérdezte erről a kormányfőt. A beszélgetést szó szerint idézzük:

– Miniszterelnök úr egy nagyon gyors kérdést megenged? Meg tudja azt ígérni, hogy a letelepedési kötvényeket nem vezetik vissza a választás után?

– Van rá egy szabály. Döntés van róla.

– De bármikor visszavonható.

– Döntés van róla.

– Akkor nem? Ezt vehetjük nemnek, miniszterelnök úr?

– Döntés van róla.

A Hír TV megjegyzi, hogy a parlament által felkent közvetítő cégek minden ügyfélen 25-30 millió forintot keresnek. 19 ezren jegyezték eddig a papírokat, a haszon tehát százmilliárdokban mérhető.


(nepszava)

Bal-Rad komm: „…Meg tudja azt ígérni, hogy a letelepedési kötvényeket nem vezetik vissza a választás után?”

-Hagyjuk most figyelmen kívül azt a tényt, hogy a Döbrögi-Hárpi-Ragály & Co. mit pirított ezen a bulin. Hagyjuk figyelmen kívül a vajda elhíresült mondását is, miszerint „…ne azt nézzék amit mondok, hanem azt amit csinálok…!” Nyilvánvalóan be fognak újítani a „választások” UTÁN!

Ez a lényeg! A „Simicska-tévé” néven reklámozott Hír Tv. újságírói – MINDEN ELSZÁNT NYILATKOZATOK DACÁRA TÉNYKÉNT KEZELIK DÖBRÖGI TOVÁBBI URALKODÁSÁT!

Közben pedig megy jobbról meg középről a magyarok hülyítése! Majd ők…!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com