Bankot! Több mint egymillió forintot zsákmányolt, de három órán belül elfogták.
Elfogyott a nyugdíj! A következő apanázs meg még csak két hét múlva esedékes! Enni meg csak kéne addig is! Így aztán egy györkönyi pénzintézetből gondoskodott az átmeneti megoldásról. Tegnap, 13 óra körül. Az arcát maszkkal takarta el, kezében fegyvert vagy annak utánzatát tartotta és pénzt követelt.
Megkapta, majd a több mint egymillió forinttal a helyszínről elmenekült. Senki nem sérült meg.
A rendőrök három órán belül azonosították és elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható 68 éves paksi férfit, aki kihallgatásakor beismerte a rablást. (Ha a rémtett elkövetésekor is ezt az öltözéket viselte amit letartóztatásakor, akár a személyi igazolványát is otthagyhatta volna a tetthelyen!)
Őrizetbe vették, majd megtaláltak az elkövetéshez használt eszközöket, valamint nagyobb mennyiségű készpénzt is lefoglaltak.
Az ügyben a további eljárást a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja le.
Ügyes védekezéssel élete végéig megoldja a az ellátmányi problémáit!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A háború az attól háború, hogy csoportok ide-oda harcolnak egymással. Egy hánorút lehet nevezni bármilyen háborúnak, akár TERRORELLENES MŰVELETNEK IS! Akkor is háború.
A háborúkban nem jótékonysági egyletek humanitárius és emberbaráti társulásainak szavalókórusai mérik össze tudásukat, hanem emberek, katonák. Fegyverrel a kézben. Egy háborúban aki a kezében fegyverrel vesz részt, az nem igazán az életbiztosítással foglalkozó biztosítási spekulánscégek hőn vágyott kliense.
A háborúkban aktívan résztvevőknek igen jó esélyük van a kihordási idő előtt távozni az élők sorából. A háborúkban harcolók minden oldalon katonaéleteket követelnek. Nem ritkán vezéréleteket. Ezek a háborúk velejárói. Aztán a meghalt katonákat sajátjaik méltatják. Tudomásul véve, hogy ők erre is szegődtek. Tették a dolgukat. Háborúkban nincs sok idő a külön-külön katonagyászra.
A háborúkban a felek igyekeznek csellel, erőszakkal ártani a másiknak. Sok minden belefér. A háborús harci cselekmények egyik célja, hogy az ellenség infrastruktúráját rombolják. Az ilyesmiket persze megszenvedi a háborús térség civil lakossága is. Amely „normál” esetben nem lehet célpontja egyik hadviselő félnek sem. De hát a háború természete az már csak olyan, hogy vannak „járulékos veszteslgek” is. Ilyen a civilélet elvesztése. Sajnos! „Gyalulásnál is keletkezik forgács, még a legdrágább anyagnál is. Bármennyire is sajnálatos!
A háborúkban a felek olykor nem riadnak vissza az ellenség hátországában végrehajtandó akcióktól sem! Nincs ezzel baj, HA A CÉLPONT AZ ELLENSÉG ÉLŐERŐINEK, TECNIKAI FELSZERELÉSEINEK MEGSEMMISÍTÉSE, RONGÁLÁSA, HASZNAVEHETETLENNÉ TÉTELE! Ilyen a háború!
De ha egy háborúban az egyik fél kimondottan az ellenséges területek polgári lakossága ellen hajt végre gyilkos szándékú akciókat, azt már úgy nevezik, hogy HÁBORÚS BŰNCSELEKMÉNY, EMBERISÉG ELLENI BŰNTETT!
Ilyen Kijev Donbassz elleni háborúja!
Mára virradóan ismét tanúbizonyságot szerezhettünk erről.
Donyeck központjában a Sevcsenko sugárúton a Kereskedelmi és Építőipari Egyetem épületét robbantották fel tegnap kora este Kijev diverzánsai.
Ez nem háború! Ahol a civil lakosság a célpont, az nem háború!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Oligarchaszingularitás: Mészáros Lőrinc tévéjében megkérdezték Simicska Lajost, mit gondol Döbrögiről
A tévétörténelem a szemünk előtt zajlik: Mészáros Lőrinc televíziója, az Echo Tv műsora kendőzetlen őszinteséggel kimondta, hogy Simicska Lajos a Fidesz kormányzása alatt állami megrendelésekből gazdagodott meg. Ez már önmagában bőven elég lenne, csakhogy ennél sokkal nagyobb dolog történt: Mészáros Lőrinc tévéjében megkérdezték Simicska Lajost, mit gondol Orbán Viktorról.
(Az évtizedeken át legnagyobb harcostársát ugyanis korábban gecinek nevezte, és ezen azóta sem finomított.)
A Közgép urával az Apeh-elnöksége óta nem készült tévéinterjú (a legutóbbiból nemrég az RTL Klubon, a Házon kívül című műsorban volt egy részlet). De most Simicska Lajos otthonában, Veszprémben, bevásárló kosarát lóbálva beszélgetett a nyílt utcán a kormánypropagandával. Most sem volt túl szószátyár, a kérdések közül csak arra válaszolt lelkesen, hogy milyen süteményt vesz a cukrászdában, ahova tart: minyont, csokis süteményt és valami krémeset. De nem volt szabad 12-nél többet vennie – magyarázta.
A Jobbikkal való kapcsolatáról vagy tévéjéről, a Hír Tv-ről a kb. 4000 forintos Spalding-pólóban és a védjegyévé vált nadrágtartóban sétáló Simicska semmit sem akart mondani, mivel nem követi a híreket, nincs rá ideje, más dolga is van:
„Állatokat tenyésztek, mezőgazdasággal foglalkozom, ez kitölti az időm nagy részét.”
Végül határozottan, a mikrofonos embert eltolva azt mondta, ne hozza ki a béketűréséből, szálljon le róla, húzzon onnan:
A történelmi lökés pillanata:
(444)
Bal-Rad komm: „…Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta: párt még nem pedálozott annyit, hogy megvédjen egy bűncselekményt és egy milliárdost, mint ahogy a Jobbik teszi azt Simicskáért, aki…” – olvashattuk itt tegnap: http://balrad.ru/2017/06/29/sajtogyongy/
-Akiről „…Mészáros Lőrinc televíziója, az Echo Tv műsora kendőzetlen őszinteséggel kimondta, hogy Simicska Lajos a Fidesz kormányzása alatt állami megrendelésekből gazdagodott meg…”
-De tegyük helyükre a dolgokat! A FORMAHAGYÓAN ÉS HAGYOMÁNYOSAN szőrös ábrázatú döbrögista lihenc kimondja: Simicska a bűnt azzal követte el, hogy NEM A HORDÁRA KÖLTI AZ ÖSSZELOPOTT vagyonát! (Amit amúgy nem is lopott, hanem KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOKON PÁLYÁZVA NYERT EL KOMOLY BERUHÁZÁSOK KIVITELEZÉSI MUNKÁLATAIT, és amelyeket inaszakadtából, verejtékes munkával el is végzett!)
És most a – hordamegfogalmazás szerint – JOGSZERŰEN AKKOR FÖLHALMOZOTT VAGYONÁT csalárd módon, feketefinanszírozásra fordítja! Legalábbis egy részét. (Kalácsra valót azért – a jelek szerint – valamennyit megtart magának!) Meg ÁFA-t csal!
Evégből aztán nemmzetthyetlen, és kitagadandó az Új Nemmzetthy Elyth köréből!
Hogy értsük: Simicskának nem az a bűne, hogy megcsinálta és fölépítette a hordát, meg szervezte az ország szétlopását – maga is részesülvén a zsákmányból! Hordaértelmezés szerint a magyar nép kilátástalanságba taszítása nem bűn! Áh nem!
Simicska bűne az, hogy CIGÁNY MENTALITÁSSAL VÁDOLTA MEG Döbrögit! Simicska ezért lett kiátkozva és üldözendő Elsőszámú Közellenséggé nyilvánítva!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Tegnap már a félelem kezte marcangolni a lelkivilágunkat annak láttán, hogy a „magyar” – „honvédség” – „lövészdandárja” áttelepül a baltikumi Észtországba.
Mi lesz most? Őrizetlenül marad édes házánk?-mindannyiunk drága Döbrögisztánja?
Megnyugodhatunk!
A NATO „gondoskodik” Döbrögisztán rendjének-nyugalmának biztosításáról!
Győzött a Fradi is meg a Vidi is!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Hidvéghi Balázs: “párt még nem pedálozott annyit, hogy megvédjen egy bűncselekményt és egy milliárdost, mint a Jobbik”
A Jobbik már mást se tesz, csak Simicska Lajos érdekeit és a korrupciót védi – írta közleményében a Fidesz.
Vona Gábor (Jobbik), a HírTV tegnap esti Egyenesen című műsorában elhangzott kijelentésére reagálva Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta: párt még nem pedálozott annyit, hogy megvédjen egy bűncselekményt és egy milliárdost, mint ahogy a Jobbik teszi azt Simicskáért, aki több százmillió forinttal és több ezer plakáttal támogatja a Jobbikot. Hidvéghi Balázs közlése szerint “ez felveti az áfacsalás és a burkolt pártfinanszírozás gyanúját is.”
(Ez a gyöngyszem a Pesti Srácok nevő döbrögista udvari portálon ragyog)
Bal-Rad komm: A döbrögista papagájkórus énekeseit talán meg kéne kérdezni: HOL ÉS MIKOR SZEREZTE EZ A „G” BŰNÖZŐ ÉS KORRUPT MILLIÁRDOS az elherdálható vagyonát?
Persze tudjuk: ilyen kérdéseket a döbrögista lakájmédia föl nem tenne!-más meg nem kérdezhet!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Arturo Garcia Mexikóban erős dohányos. (Meg szereti a futballt! Arrafelé még van olyan.) Meg van egy asszonya is. Aki pedig lehet hogy kevésbé rajong e két dologért.
A dolog lényege, hogy Arturo a hét elején közölte az ő Rosajával, hogy elfogyott a cigije, és elugrik a szupermarketbe. Cigarettáért.
Moszkvában egyből váltott repülőjegyet Szocsiig, Szocsiban meg beugrót a ma esti Németország-Mexikó Konföderációs Kupa futballmeccsre.
Mert mint tudjuk, mostanság zajlik Oroszországban ez a futballbuli. (A jövő esztendei VB. főpróbája gyanánt.) No ennek mai második elődöntőjének egyik résztvevője Mexikó.
Arturo széles vigyorral mesélte, hogy azt ő nem mondta asszonyának-az egyébként általa szeretett Rosának-hogy melyik szupermarketet célozza meg cigivásárlás ürügyén. Az meg van Szocsiban is! Meg cigarettát is árulnak benne! És hát történetesen Mexikó futballválogatottja is éppen…!
Arturo bízik abban, hogy szeretett asszonya-az egyébként derék és jóravalő Rosa-nem neheztel meg nagyon az ő urára. Miután Szocsiban Arturo megvette a meccsjegyet, az első dolga az volt, hogy fölhívta hitvesét. Rosa állítólag nagyon megörült, hogy Arturo még él. Már rosszra gondolt!
Persze Arturo a széles mosoly közben azért megjegyezte: vannak aggodalmai a családi fészekbe való hazatérését illetően! Mert Rosa áldott jó lélek amúgy, de Arturo mintha némi ingerült tónust vélt volna fölfedezni az ő pacsirtájának hangjában, amikor fölhívta telefonon. Bár ezt Arturo annak tudja be, hogy Rosát éppen éjszakai álmából csörgette föl. Ami miatt még a leg galambszívűbb asszony is – talán – joggal zsörtölődik.
Azt meg Arturo végképp nem értette, hogy az őt faggató zsurnaliszta hölgy miért érdeklődik annyira a környékén (Mexikóban) ténykedő fogorvosok és szájsebészek fölkészültsége után. Hiszen őneki egészséges, szép fogazata van. Még egyiket sem kellett eddig fölkeresnie!
Meg hogy miért érdeklődik ez az újságíró Rosa tésztanyújtási szokásai iránt? Hát sodrófával nyújtja a tésztát, mint minden rendes háziasszony!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Az Orbán Viktor által jegyzett rendelet szerint már nemcsak őt és a legfőbb ügyészt, hanem rokonaikat is védhetik a terrorelhárítók.
Július elsejétől nem csak a miniszterelnököt és a legfőbb ügyészt, hanem hozzátartozóikat is védheti a Terrorelhárítási Központ (TEK). Az erről szóló rendeletet a kormányfő jegyzi.
Júliustól a miniszterelnök és a legfőbb ügyész állandó személyvédelme mellett a TEK biztosítja a velük közös háztartásban élő házas- vagy élettárs és gyermek személyvédelmét, ha erre alapos ok van. Arról, hogy a kormányfő és a legfőbb ügyész védelmekor milyen intézkedés indokolt a TEK, hozzátartozóknál pedig a belügyminiszter dönt.
A jövőben – alapos indok esetén – a Készenléti Rendőrség is kiterjesztheti a védett személyek védelmét a velük közös háztartásban élő házas- vagy élettársra és gyermekeire. Ez érvényes az államfőre is. A rendelet melléklete kijelöli a védett személyek gyógyintézeti ellátására kijelölhető intézményeket (65 kórház szerepel a felsorolásban.)
(24.hu)
Bal-Rad komm: „…hozzátartozóikat is védheti a Terrorelhárítási Központ…”
-Akkor pedig…-védi is a b. kiccsaládok tagjait! Öreg Döbrögitól az unokákig, öreg Tiborctól a ki tudja kiig. A Lévai familiát, a Polt familiát! Az ilyen-olyan fesztiválokon majd csak úgy nyüzsögnek a TEK-martalócai. Ahol buliznak a rokonyok.
No meg a „…védett személyek gyógyintézeti ellátására kijelölhető intézményeket (65 kórház szerepel a felsorolásban.)”
-Nem ám közispotályok lehetnek ezek a gyógyintézmények! Még a vajda udvari agyarászának műhelyét is védelmezni kell! Na ez megint elvisz pármilliárdot!
Ezek a barmok tényleg félnek! (Persze lehet hogy kibuliznak valami jó kis bulit? Ami miatt nagyon megorrolna rájuk sok mindenki!)
Pedig ha eljön az idő, EZEKET NINCS AZ A TEK ami megvédhetné!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Talán meglehetősen komoly jelentőséggel bírhat az a tény, hogy Izrael mostmár nem is titkoltan ismét a dzsihadistákat segító légitámadást hajtott végre a Golan-fennsíkon a szír kormánycsapatok ellen. Az akciót tegnap este, közvetlenül Quneitra-tartomány és Izrael határvidékén, izraeli terület fölött hajtotta végre ismét a zsidó légierő, Al-Samdaniyah – Al-Sharqiyah térségében. A környéken az utóbbi napokban igencsak sanyarúvá vált a martalóchordák élete. Ezt hivatott ellensúlyozni az újabb légitámadás.
Az eredményről egyelőre nincsenek információink. Az biztos, hogy komoly harcok dúlnak arrafelé.
Már az USA-ban is tényként kezeli a sajtó, hogy a zsidó állam hathatós segítsége nélkül a martalóchordák egy óráig sem bírnák.
Tény, hogy Szergej Lavrov ma délelőtt intelmet intézett Amerikához és a NATO-latorszövetséghez. Nem okvetlenül csak egy szíriai kalandorkodás veszélyeire hívta fel az érintettek figyelmét, de főként Szíria miatt.
A Daraahoz közeli Jallain városában termelési tanácskozásra gyűlt össze a kalifátusista latorbanda környékbeli vezérkara. A fölvezető szeánsz után azonnal meg is tértek Allahhoz. Még nem tudni mi rörtette őket a Paradicsomba, de mind a hat latorvezér, úgymint Abu Hamza al-Komah, Abu Madeen, Abu Qassourah, Abu Oubidah Al-Shami, Ahmad Al-Ghazi és Abu Hashem belepusztult.
Momentán Délnyugat-Szíriában vezérlő hadúr nélkül maradt a rémkalifátus minden bűncsordája.
A túlvégen a Palmüra-Deir-ez-Zor útvonal szelte Al-Hayl gázmezőért folyik a harc a kormánycsapatok és a kalifátusisták között. A bűnbanda nagyon keményen ellenáll, mert ők ott már a Deir ez-zort ostromló horda hátának védelmi vonalát alkotják.
Raqqaban igazi városi küzdelmet vívnak a kurdok a kalifátusistákkal:
„Ez közel volt!”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Gréczy: belebukhat a kormány, ha sikerül megszereznünk a dokumentumokat
De nem elég megvenni, hitelesíteni is kell az iratokat, melyek Orbán Viktor állítólagos külföldi bankszámlájának létezését igazolnák.
Orbán Viktor bukásához is vezethet a DK szóvivője szerint, ha Gyurcsánynak sikerül megszereznie és nyilvánosságra hoznia azokat a dokumentumokat, amelyek Orbán állítólagos svájci bankszámláit igazolják. A DK elnöke az ATV-ben azt mondta, ismét találkozott tárgyalópartnerével, akitől megvenné a bizonyítékul szolgáló anyagot, az árban már meg is állapodtak.
Gréczy Zsolt mellett Borgula András, a Gólem Színház igazgatója is úgy foglalt állást A nap híre szerdai adásában, hogy egy ilyen ügy már elegendő lehet a kormány megbuktatásához.
Ha bármely ellenzéki párt akár egyetlen olyan látványos dolgot be tudna mutatni, ami bizonyítja a demokrácia leépítését, akkor az emberek végre rádöbbennének, hogy itt már rég nincs demokrácia – vélekedett.
Egyedül Váradi Júlia újságíró volt szkeptikus a kérdésben, meg persze a műsort vezető Havas, aki szerint a Jobbik elnöke is hiába emlegeti folyton a fideszes korrupciót a felszólalásaiban, ez rendszerint lepereg a kormánypárti szavazókról. Váradi szerint csak egy normális országban fordulhat elő, hogy egy ilyen ügy hatására a kormánypárt elveszíti a szavazóit.
Mindenesetre a DK szóvivője reméli, hogy Gyurcsány tényleg megszerzi a dokumentumot, amit persze hitelesíteni is kell, ráadásul a pártelnöknek mindeközben még meg is kell védenie magát, mert akár az is elképzelhető, hogy a Fidesz ezt az egész történetet Gyurcsány lejáratására használja fel.
(atv)
Bal-Rad komm: Ha valaki végignézi a videot, arra kérjük, vonatkoztassa már el magát a bevezetőtől eléggé ingerlő témájától, és csak koncentráljon El Qro pszichoterrorjáról Döbrögi ellen.
A „létező” de nem lévő és Döbrögire „halálos veszélyt jelentő” dokumentumokra.
Igazat kell adnunk Havasnak! „Ha Döbrögi elevenen nyúzna meg embereket nagy tömegek előtt, akkor sem hinné el az agymosott kétmillió a rémtettet. Ha közben azt rikoltozná, hogy a magyarok védelmében teszi!”
El Qro, Simicska-vagy bárki-előállhat bármilyen bizonyító erejű dokumentummal, annak semmiféle veszélyes hatása nem lesz Döbrögire! Azon egyszerű oknál fogva, hogy az ártás elleni védelem az maga a választási rendszer. Ami tökéletesen ki van építve jogilag és technikailag egyaránt!
A vajdauralom megdöntésének egyetlen hatékony eszköze az utca lehet! De persze ennek hatékony megelőző módszere is ki van találva, technikai rendszere pedig rohamtempóban épül kifelé.
AZ EMBEREKNEK NINCS PÉNZÜK UTAZÁSRA, AKIK PEDIG ELINDULNAK-MINDEN MOZDULATUKAT LÁTJÁK!
Ez a rendszer a rablásra és a kisemberek tömegei elleni védelemre rendezkedett be, és szervezi magát állandóan!
Ezt a rendszert-Döbrögi uralmát-holmi dokumentumokkal még csak megizzasztani sem lehet! Ha elfogy a júdáspénz!-mennek maguktól! HA AKARNAK!
Ám biztosak lehetünk abban, hogy NEKIK IS VANNAK DOKUMENTUMAIK! Brüsszeli prominensek viselt dolgairól. Amik meglobogtatása komoly fejfájást okozna a prominenseknek! Úgyhogy AZOK SZERINT MINDEN RENDBEN VAN!
Amíg Döbrögi őket szolgálja, biztonságban van! A Döbrögi-Brüsszel látványpékségben csak cicaharc dúl.
Ám ha a „nemzetközi” – …továbbra is…! – na egyedül attól tart a vajda!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Egy időben egy helyen lesznek, ezért valószínűleg lesz kapcsolatfelvétel Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök között a G20-csoport július eleji hamburgi tanácskozásán – jelentette ki Szergej Lavrov tegnap Krasznodarban a Sigmar Gabriel germán külügyérrel folytatott tárgyalásait követő közös sjtótájékoztatón egy újságírói kérdésre válaszolva.
Bírálta ugyanakkor a nyugati országok Donbasszal kapcsolatos konfliktuskezelési hozzállását, és azt, hogy ezek az országok az egész konfliktust Oroszország nyakába akarják varrni!
„Az igazság az, hogy Donbassz nem volt hajlandó elfogadni egy fegyveres államellenes puccsot. A „Normandiai Négyek” formációnak mindössze ellenőrző szerepe lehet a kapcsolattartó csoportok megállapodásainak betartatásában, de a csoportokat nem helyettesítheti!” – fejtette ki Oroszország álláspontját Donbasszal kapcsolatosan az orosz diplomácia irányítója. Szergej Lavrov egyúttal sürgette az ENSZ Biztonsági Tanácsa által is jóváhagyott minszki megállapodások végrehajtását.
Alekszandr Zaharcsenko a DNR elnöke tegnap kétórás televíziós „Prjamaja Linyija” műsorában nézői kérdésre válaszolva KIZÁRTA A DNR VISSZATÉRÉSÉT Maradék-Ukrajnához.
A germán külügyér arra hívta fel Maradék-Ukrajnát és a donbasszi népköztársaságokat, hogy hosszabbítsák meg az aratási tűzszünetet. Szavai szerint egy ilyen lépés utat nyithat a politikai rendezés előtt.
Amíg az orosz és német külügyminiszterek Krasznodarban sajtótájékoztattak Donbasszról, a tetthelyen emberek haltak-sebesültek meg.
Sztaromihajlovkában (DNR) tegnap késő délután egy latorgránát megölt egy 59 esztendős helyi férfit. A 12milliméteres aknagránátot Krasznogorovka irányából lőtte ki a jobbszektoros klán ott tanyázó 72. brigádja.
Marjevkában (LNR) egy negyvenéves asszonyt lőtt hátba egy orgyilkos. Az asszony súlyosan megsebesült
Csak két esetet emeltünk ki a tegnapi és a ma délelőtti történések közül. Ez jellemzi a donbasszi front teljes hosszát.
Ugyanakkor ma délelőtt Kijevben katonai szakértők már egybehangzóan egy november környéki átfogó, Donbassz elleni totális háborút emlegettek. Megállapítva, hogy Oroszország – szerintük – nem fogja megsegíteni a donbasszi népköztársaságokat.
Ezek a katonai szakértők abban is egyetértenek, hogy az erőkoncentráció Donbassz határvidékére már ennek a háborúnak az előkészítő szakasza.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!