ÖRÖMHÍR!

MEGKEZDŐDÖTT A 22. BUDAPEST PRIDE FESZTIVÁL

Bejelentették: egy hét múlva, július 8-án kordonok nélkül vonulnak. Parti Nagy Lajos: az Orbán-rendszer ellenségkreálásban teljesít a legjobban.

A péntek esti, fővárosi hivatalos megnyitóval elkezdődött a 22. Budapest Pride, az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) fesztiválja, amely az idén tíz napig tart. Bejelentették: július 8-án kordonok nélkül vonulnak.

Az eseményen a szervező Szivárvány Misszió Alapítvány képviseletében Nagy Szilvia elnök felidézte, hogy 1997-ben tartották az első rendezvényüket. Az eltelt húsz évben lettek új jogaik, míg más jogoktól megfosztották őket. Szavai szerint tíz éve, 2007-ben támadták meg először erőszakos ellentüntetők a felvonulásukat.

Úgy fogalmazott, Magyarországon nem könnyű LMBTQ-embernek lenni, de embernek sem. Nehéz, de nem lehetetlen jogokat formálni, hinni a demokráciában, őszintének vagy szabadnak lenni. “Mi, akik itt vagyunk, még nem adtuk fel” – jelentette ki.

Arra kérte a résztvevőket, hogy teremtsék meg együtt a saját szabadságukat. Ne várják meg, hogy alkalmassá váljon az idő, legyen július 8-a a következő közös sikerük: egy szabad felvonulás.

Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas költő, próza- és drámaíró, műfordító örömét fejezte ki, amiért meghívták, és így kifejezheti az elemi szimpátiáját mindazok irányába, akik bármiféle hátrányt szenvednek legbelső magánügyeik miatt.

Azt hangsúlyozta: LMBTQ-embernek lenni onnantól közügy, ahonnan nem hagyják, hogy magánügy legyen. Nem engedik, hogy valaki megcsókolhassa az uszodában a szerelmét, vagy összeházasodjon vele.

Lehet “uszítgatni” és “macsózgatni”, de “a magyarság nemi identitását beállítani az egyedül kívánatos haladási irányba aligha lehet tartós” – vélekedett.

Úgy fogalmazott, hogy az Orbán-rendszer “ellenségkreálásban teljesít a legjobban”. Ami ma Brüsszel, az holnap a melegek, és “mindenki, aki szembejön az autópályán, ahol a haladási irányt egy rettenthetetlen kisbusz próbálja megszabni”.

Parti Nagy Lajos szerint mindenki más, a másság az emberiség legmegfoghatóbb közös jegye. Felemelőnek, de egyben elborzasztónak nevezte, hogy a Budapest Pride elsősorban a bátorság ünnepe.

Feltette a kérdést: miért kell még mindig komoly kurázsi annak vállalásához, hogy egy ember kit és hogyan szeret?

“Bízzunk benne, lesz még Magyarországnak LMBTQ-miniszterelnöke” – mondta a Kossuth-díjas költő.

A megnyitó házigazdája Bánfalvi Eszter volt. A színésznő hangsúlyozta, hogy az idei fesztivál mottójával – Szabad-e vagy? – szeretnék felhívni a figyelmet arra az igazságtalan, hamis képre, amit agresszív csoportok festenek az LMBTQ-közösségről.

“Szabad-e vagy, amikor másokhoz képest neked csak egy bizonyos határig engedik, hogy éld a saját életed?” – kérdezte.

Bánfalvi Eszter szerint a másság plakátokon és jogszabályokban egyaránt megbélyegződik, így különösen fontos a szolidaritás, a testvériség minden megnyilvánulása.

A rendezvényen felolvasták Székely László üzenetét. Az alapvető jogok biztosa hangsúlyozta, hogy mindenki szabadnak születik, egyenlő méltósággal és jogokkal. Az ombudsman szerint az idei fesztivál a szabadság és a biztonság jegyében telik; célja, hogy a többségétől eltérő szexuális irányultságú és nemi identitású emberek nyíltan vállalhassák személyiségük e lényegi vonásait anélkül, hogy atrocitástól kellene tartaniuk.

Megjegyezte: az elmúlt évtizedekben kialakultak a diszkrimináció elleni védelem keretei, és bár a világos jogi szabályozás elengedhetetlen, önmagában nem elegendő. A megbélyegző szavak elleni határozott kiállás szükséges – szögezte le üzenetében.

Mint minden évben, idén is átadták az ünnepségen a Háttér Társaság díját, amelyet Hanzli Péter vehetett át. A kitüntetést 2005 óta azok kaphatják, akik sokat tettek az LMBTQ-emberekért.

A Budapest Pride-hoz kapcsolódó felvonulást július 8-án, szombaton délután rendezik meg Budapesten. Bánfalvi Eszter bejelentette: idén kordonok nélkül vonulnak.
(Forrás: teljesen mindegy!)

Bal-Rad komm: „…Szabad-e vagy…”

-Azaz: NYÍLTSZÍNI „HÚSKERESÉS”!

Félreértés ne essék: MINDENKINEK A MAGÁNÜGYE a szexuális orientációja. Egy bizonyos határig. Addig, amíg az hivalkodóvá nem válik.

Miért tartják fontosnak a buzik meg leszbikusok, hogy Ausztráliától Európán keresztül az USA-ig szinte egész éven keresztül dúlják a bolygó toleránsabb részét! Miért tartják oly fontosnak, hogy helyszínről-helyszínre, vándorcigányok módjára települve provokálják a NORMÁLIS többséget a deviáns viselkedésükkel, vonagló- magamutogató korzózásaikkal?

Mert bizony ez provokáció a javából!

Az pedig hogy bejelentik: PESTEN KORDONOK NÉLKÜL FOGNAK PROVOKÁLNI!-ez bizony „felhívás keringőre”! Ami miatt lehetnek problémák!

Lehet hogy ez a cél?

“…Bízzunk benne, lesz még Magyarországnak LMBTQ-miniszterelnöke…”

Szinte biztosra vehető, hogy MAGYARORSZÁGNAK nem lesz! Magyarország ugyanis-mint ország-már nem létezik! Hogy a magyar territóriumnak lesz-e természetellenes adottságokkal eleresztett helytartója, arra van jó esély! Minden bizonnyal akad olyan személy majd, akiben ötvöződik a szexuális fertő és a lopási vágy!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Lehet, hogy mégis menesztik wellmannt? – Darák válaszolt.

Július 4-én 6:30-kor bejutunk az aulába?

Darák válaszolt a június 14-én az utcára telepített kezelőirodán átvett beadványomra.

Nem írta meg egyértelműen, hogy kirúgják az 5/2017. (II.13) OBT állásfoglalás szerint a bírói hivatásra méltatlanná vált wellmannt.

Arról szól a válasza, hogy én nem kezdeményezhetem a fegyelmi felelősségre vonását. Később azt fejtegeti, hogy sem nekem, sem másnak nincs köze ahhoz, hogy wellmannt kirúgják-e.

Végül megírta, hogy a bíróságokon és a bíróságok közelében tartott tüntetések tiltásával foglalkozó kollégiumi vélemény nem kötelező, hanem csak ajánlás.

Válaszoltam a tájékoztatásra.

Előbb a válaszom, majd darák tájékoztatása olvasható.

Az utcára kihelyezett kezelőiroda ezen a videón nézhető: https://www.facebook.com/turulmagyarmadar.75/videos/832142493605895/

Az utána elkövetett véleménynyilvánítás itt látható: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/1916804948345441/

A 14-i beadvány az akkori eseményoldal leírásában olvasható: https://www.facebook.com/events/186463475216078/?active_tab=about

Tárgy: Válasz a 2017. El. II. B. 1. számú tájékoztatásra, és újabb véleménynyilvánítás bejelentése

Tisztelt Darák Péter Úr!

Köszönöm válaszát Wellmann György fegyelmi felelősségre vonásával, valamint az aulában történő véleménynyilvánítással kapcsolatos beadványomra.

Wellmann György fegyelmi felelősségre vonásával kapcsolatban annyit jegyzek meg, hogy az nem lehet a bíróság (Kúria) belügye.

Mivel egy főbíróról, barósági vezetőről van szó, így ez közügy. A közügy jellegét erősíti az is, hogy nem egy egyedi ügyben, hanem az egész társadalmat súlyosan érintő ügyben (SeVizahitelezés) viselkedett „bírói hivatáshoz méltatlan” módon.

Ebből adódóan nem fogadom el, hogy nem kezdeményezhetem Wellmann György fegyelmi felelősségre vonását, és azt sem, hogy nem tartozik rám, és a társadalom minden tagjára, hogy felelősségre vonják-e. Még akkor sem, ha Ön a Bjt.-re, vagy az információszabadságról szóló törvény kivételeire hivatkozik.

A továbbiakban véleménynyilvánítások keretében követelem, hogy a 2017. június 14-én személyesen beadott iratomban jelölt okok miatt vonják felelősségre, és távolítsák el a bírói munkaköröktől a bírói hivatásra méltatlanná vált Wellmann Györgyöt.

Ennek keretében kérem, hogy járuljon hozzá, hogy a Sárgapólósok 2017. július 4. napján 6:30 -8:15 közötti időben a Kúria épületében a Justitia szobor előtt véleményt nyilvánítsanak.

Úgy gondolom, hogy nem foghat helyt a bíróság működésének akadályozására történő hivatkozás, hiszen a jelzett időben minden bizonnyal érdemi munkavégzés nem történik az épületben.

Most nem hivatkozok a 1/2017.(III.27.) KMK véleményre, mert tájékoztatásából kiderült számomra, hogy az felesleges.

Egyértelművé vált, hogy a Kollégiumi vélemény megalkotása az önkényes rendezvénytiltást, a véleménynyilvánítás hatalom általi némítását célozza.

Amikor az Önök érdeke úgy kívánja, hogy akkor a Kollégiumi véleményre hivatkozva bármikor megtilthatnak egy rendezvényt. Pl. bíróság befolyásolása, stb…

Amikor valaki, mint én is a beadványomban az 1/2017.(III.27.) KMK vélemény 1. és 2. pontjára hivatkozva kérjük a hozzájárulásukat egy bírósági véleménynyilvánításhoz, akkor közlik, hogy ez csak egy vélemény, annak alkalmazása nem kötelező.

–          És ezek után még engem és a SeVizás társadalmat vádolják visszaélésszerű joggyakorlással?

A fentiek alapján kérem hozzájárulását, a 2017. július 4. napján 6:30 – 8:15 közötti véleménynyilvánításhoz.

Tisztelettel: Póka László

0630-931-9802

Darák levele:

     A KÚRIA ELNÖKE

  1. El. II. B. 1. szám

Póka László úrnak

E-mail: pokalaszlo@nemadomahazamat.hu

Tárgy: tájékoztatás

Tisztelt Póka László Úr!

  1. június 14-én személyesen benyújtott megkeresésére, az abban foglaltakkal kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom.

A Kúria Polgári Kollégiumának kollégiumvezetője vezetői tisztségéből, illetőleg bírói tisztségéből történő felmentésére irányuló indítványával kapcsolatban felhívom szíves figyelmét, hogy a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (Bjt.) 119.§-a alapján a fegyelmi eljárást a nyilvánosság kizárásával kell lefolytatni. E körbe beletartozik mind a fegyelmi eljárás kezdeményezése (amely a munkáltatói jogkör gyakorlójának jogosítványa), mind a fegyelmi eljárás megindítása, megtagadása és az ún. előzetes vizsgálat elrendelése (melyekről a szolgálati bíróság kijelölt fegyelmi tanácsa dönt).

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 27.§-ának (2) bekezdése értelmében a közérdekű adatok és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez fűződő jog az adatfajták megjelölésével, a (2) bekezdésben felsorolt okokból – így többek között bírósági vagy hatósági eljárásra tekintettel – törvényben korlátozható. Ezzel összhangban a Bjt. 148.§-a akként rendelkezik, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója a bírónak a személyi nyilvántartásban szereplő adatai közül a bíró hozzájárulása nélkül, közérdekből tájékoztatást adhat a bíró nevéről, szolgálati helyéről és beosztásáról, valamint – ha törvény azt megengedi – egyéb adatairól. A Bjt. 119.§-ának kifejezett tiltó rendelkezésére figyelemmel a fegyelmi eljárás lefolytatása nem tartozik a törvény által megengedett egyéb adatok körébe.

A fenti – együttesen, egymásra figyelemmel értelmezendő – jogszabályi rendelkezésekből következően bármely bírót vagy bírósági vezetőt érintő fegyelmi eljárásról tájékoztatást nem adhatok.

A Kúria aulájába bejelentett véleménynyilvánítással kapcsolatban a Kúria elnökhelyettesének válaszlevelében írt jogi okfejtéssel egyetértek, azt annyiban egészítem ki, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 27.§ (1) bekezdése értelmében a kollégium vitás jogalkalmazási kérdésekben jogosult véleményt nyilvánítani. Ebből azonban nem következik, hogy a kollégiumi vélemény az eljáró bírót döntése során kötné; a bíróságokra egyedül a jogegységi határozat kötelező.

Budapest, 2017. június 23. napján

Üdvözlettel:

Dr. Darák Péter

(Póka László)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Rettegés és rettegtetés

JÖN DÖBRÖGI VÁGYÁLMA, A RENDKÍVÜLI ÁLLAPOT BEVEZETÉSE?

Ez biztosítaná Orbánt, hogy ne kelljen választást kiírni, hanem az idők végezetéig trónján maradjon.

Orbán araszol a rendkívüli állapot bevezetése felé. Ennek érdekében hű alattvalója, Németh Szilárd kijelentette, hogy a Soros György által fizetett “álcivilek” a magyar törvényes, alkotmányos, demokratikus rendet támadják azzal, hogy a külföldi szervezetek átláthatóságáról szóló törvénnyel szembeni ellenállásra buzdítanak.

A kormánypárt frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján példaként említette a Magyar Helsinki Bizottságot és az Amnesty Internationalt, mint a lázítás mestereit. Szavai szerint „a Soros-szervezetek olyan hálózatot hoztak létre, mint Olaszországban a Cosa Nostra.”

Ha valaki nem tudná, a Cosa Nostra jelentése: „A maffia (olaszul mafia) szervezett bűnözői csoport, tagjai a maffiózók (az olasz mafioso kifejezésből). A maffia egyes tagjai szerint e bűnszövetkezet valódi neve Cosa Nostra ” Németh olvasatában Soros György ezekkel a „maffiahálózatokkal” akarja végrehajtani azt a tervét, hogy évente 1-1,5 millió bevándorló érkezzen Európába.

De nem számolnak velünk, magyarokkal, mert hátrafelé nyilazó nemzetünk lesz a fal, amiről visszapattan, aki ránk tör: „e terv megvalósításának útjában áll a határvédelmen alapuló magyar bevándorláspolitika, valamint a családok segítésére épülő népesedési politika.”

Súlyos állításai mögé semmilyen bizonyítékot nem állított az Orbán-szócső – ez megszokott Fidesz-taktika – és ha mindehhez hozzávesszük, hogy Orbán Viktor azt ígérte, hogy „nincs pardon, ha Magyarország biztonságáról van szó, a jog, a törvény és az állam erejével kell megvédeni az embereket”, akkor belátható, hogy araszolásba kezdtek a tavaszra várható rendkívüli állapot bevezetése felé.

Ez biztosítaná Orbánt, hogy ne kelljen választást kiírni, hanem az idők végezetéig trónján maradjon.
(gepnarancs)

Bal-Rad komm: Aki ilyesmiket leír, az vagy nincs tisztában a „szövetségesi-társulási” helyzetünkből adódó „lehetőségekkel”, vagy nagyon is tisztában van velük, de szeretné beletolni a magyarokat egy nagy-nagy marhaságba a rendkívüli állapottal való ijesztegetéssel.

Döbrögiék nyilvánvalóan rettegnek a hatalom IDŐ ELŐTTI elvesztése következményei miatt. Ami a rosszabik forgatókönyv esetében fizikai megsemmisülés veszélyét hordozza magában, a jobbik verzió szerint csak a politikai megsemmisülés veszélye áll fenn.

Az első verzió senkinek sem jó, a második pedig a jelen választási rendszer és az egymással acsarkodó álellenzéki politikai maffiák miatt lehetetlen.

DÖBRÖGIÉK CÉLJA AZ UNIÓS JÚDÁSPÉNZEK MARADÉKTALAN LEFÖLÖZÉSE, és az ország területének átadása az új gazdának a lízing futamidejének végén. Az új gazda pedig ezt az utóbbi törekvést méltányolja, evégből szemet huny a lefölözési akciók fölött.

Döbrögi nem akar királykodni, de királyi jogokat akar magának addig, amíg úgy nem látja, hogy ideje távozni! ADDIG VISZONT LOPNI AKAR! Távoltartani minden lehetséges vetélytársat a zsákmánytól.

ERRE ÉPÍTETT KI, ÉS MŰKÖDTET EGY TELJES VERTIKUMOT, AZ EU TUDTÁVAL ÉS HALLGATÓLAGOS BELEEGYEZÉSÉVEL!

Ezt a vertikumot a rettegés IS összetartja! Rezsiszili és a hordapotentátok ezt a rettegést plántálják csak át a magyarok egy részére, míg bizonyos csoportok a magyarok másik részét célozzák meg a rettegésükkel.

Rendkívüli állapot? Minek? Tízezer romkocsmatöltelék miatt? Azokat a kopaszok lerendezik! Ráadásul semmi jele Döbrögi és hordája népszerűségkopásának! Az álellenzék viszont kopik mint a téglával dörzsölt farmernadrág!

Ezek az akciók csak azt jelzik: a horda retteg a hatalomvesztés következményeitól, és oltogatja a népet. (De az mondjuk nagy móka lenne, ha a választások előtt a vén akasztófára való Soros kimúlna!)

Az álellenzék retteg, hogy továbbra sem jut a júdáskassza közelébe!

Ezért aztán mindkét horda a magyarokat rettegteti olyasmitől, ami szinte elkerülhetetlenül be fog következni! AZ ORSZÁGTALANSÁGTÓL!

Amely helyzetbe közös erővel beszéltek rá MINDANNYIUNKAT! Mert a mi bizalmunkból tehették meg!

Volt idő, amikor figyelmeztetve voltunk a veszélyre! Na akkor kellett volna félnünk!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Törököt fogott a vajda

Döbrögi körbeudvarolta a törököket Ankarában

Százötven év megszállás ide, migrációs ellentétek oda, nagyon egymásra talált az utóbbi időben Magyarország és Törökország. Csütörtökön Orbán Viktor több miniszterének és egy üzleti delegációnak a társaságában érkezett Ankarába, hogy részt vegyen a felső szintű török–magyar stratégiai ülésen, amely már a harmadik ilyen találkozó a két fél között. Az effajta együttműködést a törökök valóban nem ingyen osztogatják, hasonló tanácskozásokat csak legközelebbi, jobbára térségbeli partnereikkel tartanak.

A viszony jól érezhetően baráti, Binali Yildirim török kormányfő például egy Orbán Viktor feliratú, és a Galatasaray játékosai által aláírt mezzel és labdával ajándékozta meg a focirajongásáról jól ismert magyar miniszterelnököt. Orbánt egyébként is szoros szálak fűzik az isztambuli csapathoz, hiszen négy évig egyik közeli ismerőse, Adnan Polat állt a klub élén. Mint kiderült, a milliárdos üzletembernek megérte a jó barátság, ugyanis a hozzá köthető cégek nyerték el például a törökországi és iráni kereskedőházak üzemeltetésének jogát, komoly összegeket zsebelve így be a magyar államtól. Jól ismert tény az is, hogy Orbántól nem áll távol az a fajta keménykezű kormányzás, amelyet Recep Tayyip Erdogan államfő gyakorol, a török modell az „illiberális demokrácia” egyik példájaként szolgálhatott. De jól ismert Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és török kollégája, Mevlüt Cavusoglu közötti baráti kapcsolat is. A tavaly nyári puccskísérlet után Szijjártó egy interjúban maga mesélte el, hogy az események hallatán azonnal hívta barátját, hogy hogyléte felől érdeklődjön.

Ezek fényében nem is csoda, hogy a pénteki tanácskozás hasonló hangnemben folytatódott, a felek szó szerint körbeudvarolták egymást. „A NATO megbecsült tagja”, „meghatározó tényező”, „Európa kulcsfontosságú szövetségese”, „optimista, növekvő nemzet”, „a világ egyik legerősebb hadereje”, „tisztelet jár Törökországnak” – szemezgethetünk a teljesség igénye nélkül Orbán bókjaiból az MTI híradása nyomán.

Orbán azt is leszögezte, hogy Magyarország Törökország oldalán áll, és az unióban bármilyen törökellenes megnyilatkozások is lesznek, ehhez nem fogunk csatlakozni. Tény, hogy a puccs utáni tízezres nagyságrendű letartóztatások, az újságírók, az ellenzék ellehetetlenítése, és az uniónak szóló kemény üzenetek dacára a magyar kormány mindig tartotta magát a „török belpolitika a törökök dolga” elvhez, és ezekben a kérdésekben soha nem foglalt állást. Mi több, inkább kiálltunk Törökország mellett, Szijjártó Péter például az első magas rangú uniós politikus volt, aki a puccskísérlet után Ankarába utazott. Nem volt ez másképp most sem, politikusaink még egy fél mondattal, véletlenül sem utaltak a Törökországban tapasztalható emberi jogi aggályokra.

Orbán nem finomkodott az ország uniós csatlakozása kapcsán sem: elmondta, Magyarország nem támogat semmiféle felfüggesztést vagy megszakítást, nagy, történelmi megállapodást kell kötni Törökországgal. Persze a magyar kormányfő könnyen beszél, hiszen a csatlakozási tárgyalások hosszú évek óta be vannak fagyva, és az utóbbi évek eseményeinek fényében nincs is esély a felolvadásukra. Orbán stratégiája ebben pontosan olyan, mint Erdogané, aki rendre megfenyegeti az uniót: retorikai lózungjai hangzatosak és „ingyen vannak”, anélkül, hogy valódi következményektől kellene tartania. Ugyanakkor Törökország számára Magyarország értékét éppen ez adja, jól jön az utóbbi időben meglehetősen törökellenes uniós hangulatban egy jó barát és szövetséges az EU-ban. A kapcsolatoknak újabb lökést adhat, hogy a tervek szerint Erdogan ősszel Magyarországra látogat (a puccskísérlet miatt tavaly le kellett mondani útját), ami végre egy olyan uniós ország lehet, ahol szívesen is fogadják.

És hogy miért éri ez meg nekünk? A megbeszéléseknek most is elmaradhatatlan témája volt a két ország közötti termékforgalom ambiciózus 5 milliárd dollárra emelése, melynek egyelőre a közelében sem járunk. A magyar adatok szerint már bőven átléptük ugyan a kétmilliárd dollárt, és a hárommilliárdhoz közelítünk, – a török statisztikák szerényebb eredményekről, 2,1 milliárdról számolnak be – ettől függetlenül az tagadhatatlan, hogy a kereskedelmünk évek óta dinamikus ütemben fejlődik. Ennek fényében nem csoda, hogy ezúttal is jött Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmaradhatatlan bejelentése: az Eximbank 255 millió eurós hitelkeretet hozott létre az üzleti kapcsolatok építéséhez. Törökország kicsit nagyobban gondolkozik, a török eximbank 750 milliós keretet biztosít. A bökkenő csak az, hogy mindkét fél a másikra vár. Miközben Magyarország több török városban is képviseleti irodát nyitott a költséges kereskedőházak számára, és tárt karokkal várna a török befektetőket, a gazdaságilag némileg megtorpanó Törökországban meg a magyar üzletembereket hiányolják. A török kormányfő például rámutatott, hogy miközben Törökországból 500 befektető 100 millió dollár értékben fektetett be Magyarországon bizonyos szektorokban, addig a magyarok befektetése alig 20 millió dolláros. Ennek növekednie kell.

A magyar kormánynak az is kisebb fejtörést okozhat, hogy pénteken a Magyarországon Élő Kurdok Egyesülete közleményben jelentette be: a Kurdisztáni Regionális Tartomány úgy döntött, hogy kiírja a függetlenségi népszavazást szeptember 25-re. Magyarország a MOL, és az erbíli katonai jelenlét miatt hagyományosan jó viszonyt ápol Kurdisztánnal, amelynek függetlenségét Ankara viszont ellenzi.
(mno)

Bal-Rad komm: Futball meg seft! Minden OK! Végre talált egy helyet Döbrögi a világban, ahol tárt karokkal üdvözlik! Kardigan szultán és Döbrögi vajda egymás kebelén! Egy vérbeli maffiózó fogad egy másik vérbeli maffiózót!

Megépül az a pesti Nagymecset meglássátok feleim!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Készen áll minden kellék Szíria Daraa tartományában a a „damaszkuszi rezsim vegyifegyver bevetéséhez saját népe ellen” című amerikai thriller előadásához. Az orosz fél a tudomására jutott információkat a terrorbandák által birtokolt vegyigránátokkal és egyéb tudnivalókat tegnap este megosztotta a nemzetközi koalícióval.

Több internetes amerikai portál is eképpen köszöntötte a várható amerikai reakciókat: „Goog morning Vietnam!”

Raqqa kurd ostromlói (meg úgy általában az SDF) komoly erősítést kaptak tegnap Irakból. Az amerikaiaktól pedig újabb rakomány felszerelést. A dolog miatt Kardigan ankarai maffiafőnök a fogait csikorgatja. Raqqa megkaparintásával fenyegetőzik. Természetesen nem a rémkalifátustól akarja elszerezni a várost, hanem a kurdoktól. Küldi is erőit Észak-Szíriába, dehát komoly veszélyek leselkednek ott csapataira. Jószerével csak néhány apróbb kirartott csoportocskára számíthat, mindenki más ellene van. Ráadásul Oroszország se nagyon lelkesedik a kardigani vágyak miatt! Az amcsik meg kimondottan berzenkednek még a hallatától is.

Kardigan idegeinek az sem tesz jót, hogy a szomszéd Irak kurdok lakta területén szeptember 25-re függetlenségi népszavazást hirdettek. Így aztán kijelentette, hogy soha nem fogja megengedni egy kurd államocska létrejöttét Észak-Szíriában. Katonáit pedig esze ágában sincsen visszavonni Katarból. Sőt! Szándékában áll még többet oda küldeni.

A csatatereken küzdők pedig az éppen előttük lévő ellenséggel küzdenek. Raqqa sorsa nagyjából eldőlt. A város minden irányból körülvéve, benne pedig a latrok!-egyre kisebb helyre szorítva. Idő kérdése a dolog.

Déli irányból is beléptek a kormánycsapatok Deir ez-Zor tartományba. Ma már Hamimah városánál irtják a kalifátusistákat.

Teherán képi bizonyítékokkal igazolta, hogy a rémkalifátus fejét, Abu Bakrh Al-Baghdadi kalifát valóban likvidálta az orosz légierő egy egy két héttel ezelőtti légicsapás során. A képeken a kalfa eléggé megviselt teteme látható.

Izrael ma délután (magyar idő szerint 14 óra magasságában) ismét helikopterekről mért levegő-föld rakétákkal a Golán-fennsík általa uralt légteréből Szíria Quneitra tartományának közeli vidékére, az ott ténykedő szír csapatokra. Al-Samdaniyah és Al-Sharqiyah városok környékén.

Az indok a szokásos: a szír csapatok „átlőttek”! Jogi értelemben saját területükre. A szírek ezt tagadják.

Az izraeli akció viszont jelzi: a zsidó állam bármi áron megvédi a szíriában szorult helyzetben lévő bérenceit, mert a szíriai fölfordulás neki jó! Vannak persze komoly veszélyei is az izraeli kalandorkodásnak.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

„Ószövetségi” vihar Moszkvában

Elérte Moszkvát az „Ószövetségi” vihar. Jelentések ezidáig egy halottról tesznek említést. Fa dőlt rá.

A meteorológusok szerint ez még az apokalipszisnek csak a bevezetője. Az igazi csapás helyi idő szerint 18-21 óra között fogja elérni az orosz fővárost.

 

A horda a legútáltabb, de nyerőre áll!

Továbbra is a Fidesz–KDNP a leginkább elutasított, a választók 28 százaléka ugyanis semmiképpen sem szavazna a kormánypártokra – derült ki az Iránytű Intézet júniusi felméréséből. A kutatás szerint a kormánypártok után a legtöbben az MSZP-t (17 százalék), a Demokratikus Koalíciót (12), valamint a Jobbikot (12) jelölték meg legellenszenvesebb pártként.

A Fidesz számít a legmegosztóbbnak is, a kormánypárt vált ki ugyanis legnagyobb arányban pozitív érzelmeket, de magas, 37 százalékos a negatív vélemények aránya is. A legrosszabb megítéléssel az MSZP küszködik, a választók csaknem feléből (48 százalék) inkább rossz érzéseket vált ki, míg a pozitív vélemények aránya mindössze 13 százalék. A Jobbik iránt leginkább (36 százalék) közömbösek a választók, de igen magas (31 százalék) azoknak az aránya, akik rossz érzésekről számolnak be, ha a pártra gondolnak. Az LMP és a DK iránt leginkább közömbösek a választók, míg a Momentumról sokan nem tudtak véleményt alkotni.

A Magyar Nemzet megbízásából készült felmérés során megvizsgálták a másodlagos pártpreferenciákat is. A legjobban a Jobbik áll, Vona Gábor pártját ugyanis a választók 12 százaléka jelölte meg, amikor arról kérdezték őket, hogy kire voksolnának, ha kedvencükön kívül még egy pártot bejelölhetnének. Az LMP 8, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) 5, a Fidesz–KDNP 4, az MSZP és az Együtt 3, a Momentum pedig 2 százalék részesedéssel bír a másodlagos preferenciákat tekintve. A választók 22 százaléka nem voksolna másodsorban egyik pártra sem. A Fidesz-szavazók például nagyon elkötelezettek, 44 százaléknak még másodpreferenciája sincsen, csak a Fidesz–KDNP-re szavazna. Aki a kormánypárti szimpatizánsok közül mégis el tudna képzelni magának egy másik pártot, az leginkább a Jobbikot választaná, kisebb részük pedig az LMP-t vagy az MKKP-t.

A kutatás alapján megállapítható, hogy a választás előtt egy évvel megcsontosodtak az erőviszonyok, a pártokról kialakult vélemények ugyanis lényegében változatlanok maradtak. A Fidesz–KDNP-ről csak a saját szavazói vélekednek pozitívabban, az ellenzékiek véleménye romlott a kormánypártokról.
(mno)

Botka nem segít az MSZP-n

Az egymással vitázó MSZP és DK támogatottsága is esett a múlt hónaphoz képest, míg a Fidesz erősödött a pártválasztók között – erre jutott a Republikon Intézet júniusi közvélemény-kutatása.

A teljes népességen belül egyik párt sem tudta növelni a támogatottságát a Republikon Intézet júniusi felmérése szerint, a legnagyobb változás a múlt hónaphoz képest a bizonytalanok arányának növekedése 7 százalékponttal.

Úgy fest, hogy Botka László egyelőre nem segít az MSZP-n, sőt,

májusról júniusra a teljes népességben 3, a pártválasztók között pedig 2 pontot esett a szocialisták támogatottsága.

Az is látszik, hogy az MSZP és a Demokratikus Koalíció közötti vitából egyik fél sem profitál, ugyanis a DK is támogatókat veszített május óta (a teljes népességben és a pártválasztók között is 2-2 százalékponttal választják kevesebben).


(24.hu)

Bal-Rad komm: A horda szavazói – MERT „EZEK” NEM VÁLASZTÓK! – „…nagyon elkötelezettek, 44 százaléknak még másodpreferenciája sincsen, csak a Fidesz–KDNP-re szavazna. Aki a kormánypárti szimpatizánsok közül mégis el tudna képzelni magának egy másik pártot, az leginkább a Jobbikot választaná…”

-Döbrögiék nagyszerűen fölfogták, hogy a horthyzással a Jobbik egy jelentős táborát le tudják szalámizni!

Van viszont egy ÁLLANDÓ, ÉS EGYRE CSAK DAGADÓ TÁBOR! Ez az útálkozók tábora! Ráadásul ez a tábor a legnagyobb, és politikai maffiabandáink számára a legmegnyerhetetlenebb tábor! EZ A TÁBOR MINDEGYIK POLITIKAI BŰNBANDÁT ÚTÁLJA!

Hej!-HA VALAMI JÓ-ŐSZINTE-MEGBÍZHATÓ ERŐ – EZT A TÁBORT MEG TUDNÁ SZÓLÍTANI! Lehetne összegyűjteni a marhavagonokat!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Miközben Sigmar Gabriel Krasznodarban Moszkvát kárhoztatta a minszki paktum be nem tartása miatt, és a „Kenyér Tűzszünet” véglegesítését sürgette A NÉPKÖZTÁRSASÁGOK RÉSZÉRŐL, a szóban forgó tűzszünet mintha szép lassan kimúlt volna.

Znamenykát (LNR) rendesen megszórta legnap a latortüzérség:

Igencsak heves 122-es és 152-es nehéztüzérségi latorelőkészítést követően tegnap délután a Jaszinovataja „előfalujának” számító Vasziljevkánál közvetlen harcérintkezésre került sor tegnap késő délután.

Öt lator végképp kiírta magát a kijevi zsoldlistáról. (Őket régi „szép” hagyományaikhoz hűen a martalócok a népköztársaságiak gondjaira bízták.) Egy PSZH és egy tankjuk leolvadása után föladták a tervüket a valcmanisták.

Donyeck Petrovszkij kerületét este hét óra tájban kezdte el ágyúzni a latortüzérség.

A tegnapi donyecki robbantásnak csodával határos módon nincsenek sem halottjai, sem pedig sebesültjei. (Eddig legalábbis nem kaptunk hírt ilyesmiről!)

Sztaromihajlovka „Kenyér Tűzszünet” idején:

Gorlovka és Zajcevo sem került le a latortüzérség programkártyájáról. Gorlovkában kilenc otthon bánja a szorgalmukat. No meg három súlyosan sebesült civil lakos.

A donyecki délvidék is „megelevenedett” tegnap délutántól. Jelenleg is eleven. Kiváltképp Dokucsajevszk és Szahanka!

Nem szorosan a témához tartozik, de ma Moszkvában soha nem látott meteorológiai csapásra készülnek.

https://www.lightningmaps.org/?lang=en#m=sat;r=0;t=3;..;

Jótevő és kártevő

De MI oda se bagóztunk Kádár intelmeire! Soros kikupálta és pallérozta, majd a nyakukra szabadította Legjobb Tanítványát!

Aztán a Legjobb Tanítvány önállósította magát! Kikiáltotta Magát „A” Megváltónak!

Addig őrjöngtette itt a migránscsürhét, amíg az állami földek elorzásáról szóló törvényt át nem tolta a döbrögista törvénygyáron. Mindenki a migránsoktól vacogott! – joggal! – és senki nem vette észre a trükköt: DÖBRÖGI ELLOPTA ALÓLUNK A FÖLDET!

Soros pedig röhög rajtunk! Se földünk, se hazánk! Nyakunkon a NATO! – uniós júdáspénzen marakodnak a bűnbandák! A TERVE BEVÁLT, MŰKÖDIK!

Döbrögi megtagadta a Mestert?

Egy fenét tagadta meg! „Soha ne azt nézzék amit mondok, hanem azt amit teszek!”

A vén gazember Soros helyett most a fia GRASSZÁL Youdapesten!

Döbrögi pedig imádkozik! „Add Uram, hogy meg ne dögöljön a választásokig a vén lator! – mer ő az én dakota lovam!”

A magyar nép tragédiája, hogy a jótevőjére nem hallgatott! Hallgat viszont egy gonosztevőre!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Van (volt egyszer) Egy Ember!

A nőket zaklató “barmok” egyikét a színész lerúgta a buszról

Bács Péter betörte az orrát a támadónak, aki előzőleg szilánkosra törte egy fiatal egyetemista arccsontját.

Egy másik férfit is kórházba juttatott a két férfi, akiket a Határ úti aluljáróban történt verekedés miatt keres a rendőrség – írja a Blikk. Ezt követően ugyanis felszálltak egy buszra, ahol egy újabb nőt inzultáltak, majd összeverekedtek a hölgy segítségére siető Bács Péter színésszel. Neki nem lett komolyabb baja, mert 15 évig kickbokszolt, de a segítségére siető fiatalember kórházba került. A színész a lapnak azt mondta, hogy két nappal a Szavak premierje előtt, a próba után ment haza, amikor felszállt a buszra az a két ember, akiket a kiadott rendőrségi felhívás után ismert fel. Ők azok.

Nem voltak maguknál, szerintem inkább kábítószer, mint ital hatása alatt voltak, és egyértelműen keresték a balhét. Elkezdtek szekálni két srácot és egy lányt, amit nem hagyhattam, így rájuk szóltam. Bele sem gondoltam, milyen következménye lehet a dolognak, de az nagyon meglepett, hogy hiába ült a buszon fél tucat ember, csak én álltam fel nekik.

A színész végül összeverekedett a két férfival. Nem volt más választása, nekimentek, védekeznie kellett. A 15 éves kickbokszos múlt segített, és védelmére kelt egy fiatal srác, akit azonban kiütött a “nagyobbik darab férfi”. Őt a színész lerúgta a buszról, majd utána ugrott. A sofőr akkor becsukta a jármű ajtaját és elindult,
miközben én a megállóban maradtam ezzel a két barommal, a cuccaim meg a buszon.

Egy megoldást látott, beverte a nagyobbik férfi orrát, rohant a busz után. A következő megállóban utolérte, ekkor derült ki, hogy a segítségére siető fiatalembernek szilánkosra tört az arccsontja. Csak annyit tud róla, hogy egyetemista és Zsombornak hívják. A színész már jelentkezett, hogy segítsen megtalálni a rendőröknek a két verekedő férfit. A rendőrség súlyos testi sértés bűntett miatt nyomoz.

Az egyik tettes 20-30 év körüli, körülbelül 180-185 centi magas, erős, kövér testalkatú, arcszőrzet nélküli, fejtetőig borotvált, fejtetőn rövid hajú férfi. A bűncselekmény elkövetésekor barnás-zöld színű kapucnis felsőt, kék farmernadrágot, piros edzőcipőt, fekete színű egyvállas táskát viselt.

Társa 20-30 év közötti, körülbelül 180-185 centi magas, fejtetőig rövidebbre nyírt, fejtetőn rövid barna, oldalra zselézett hajú, körszakállú férfi. A bűncselekmény elkövetésekor fekete kapucnis melegítőfelsőt, szürke rövidnadrágot és piros sportcipőt viselt.


(24.hu)

Bal-Rad komm:

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com