Ezt tanítják a rendőrségen?

Harkai Krisztina ismét remekelt.

Nem adom a házamat fényképe.Nem adom a házamat fényképe.Nem adom a házamat fényképe.

A jelek szerint Krisztina ezt úgy értelmezte, hogy elegendő, ha kiküldi az eredeti határozatot azzal, hogy megmagyarázza, miért történt az eljárási hiba.

Csakhogy a bíróság nem azt kérte, hogy magyarázza meg a korábbi hibáját, hanem, hogy folytasson le új eljárást.

Most arról értesített, hogy kifogásom hatására ismét bíróságra küldte az anyagot. Csakhogy ez – a címével ellentétben – nem egy egyszerű kifogás. Ebben sérelmezem azt is, hogy nem kezdte újra, nem hallgatott meg, nem folytatták le a törvényességi felülvizsgálatot, stb…

A bíróság egyetlen jogszerű lépése az lehet, ha visszaküldi, hogy mégiscsak újból le kell folytatnia az egész eljárást.

Majd látjuk.

Itt lentebb a kifogásom, a mellékletben a határozat olvasható.

Melléklet itt érhető el: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/1950805988278670

Ezt a felszólalást róják fel nekem:

Ebből úgy gondolja Krisztina néhány más seggnyaló rendőr jelentése alapján, hogy én szerveztem az eseményt.

Az első Patkány GO-n Anita és Laci kalandjait itt nézhetitek meg:

Minden bizonnyal nem a videónak szól az elmarasztalás, hanem a Patkány GO hatalmas sikerének.

Hajrá!

Tárgy: kifogás és tárgyalás kérése a 13813/1152-12/2016.szabs. határozat ellen

Tisztelt Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság!

Kedves Krisztina!

Szerintem ezt elcseszte. Kapott egy lehetőséget a bíróságtól (látszólag egy véletlen kapcsán), hogy ne csináljon ismét hülyét a rendőrségből.
Nem élt vele. Képes volt szinte szó szerint ugyan azt a határozatot újból kiküldeni, miután a bíróság új eljárásra kötelezte.

A bíróság nem azt mondta, hogy magyarázza meg, hogy hogyan került bele egy számomra ki nem küldött határozat az iratokba.

A bíróság arra kötelezte, hogy folytasson le új eljárást.

Az én véleményem szerint ilyenkor illene valóban elölről kezdeni.

Pl. meghallgatni az eljárás alá vontat, elgondolkodni, hogy valóban kétséget kizáróan van-e bizonyítva, hogy Póka Laci elkövette a szabálysértést. Esetleg azt is lehetett volna mérlegelni, hogy az elkövetési magatartást megjelölte-e pontosan az előző határozatban.

Még azt sem mondhatja, hogy a fentieket nem hallotta még senkitől. Már csak azért sem, mert az előző – 5.számú – határozata elleni kifogásomban mindezeket leírtam. Hogy ne kelljen keresnie, lentre másoltam dőlt betűvel szedve, idéző jelek közé téve.

Kérem, hogy tekintse jelen határozat kifogásának is. Szó szerint egyezik az előzővel. Miért ne egyezne, hiszen az Ön határozata is ugyan az.

Azért nem ilyen egyszerű a dolog. Mivel ez egy új eljárás, véleményem szerint újból meghallgatást kell végeznie, mert ebben az eljárásban meghallgatás nélkül hozott határozatot.

Egyben indítványozom, hogy a lentre másolt kifogásomban írt valamennyi személyt még a rendőrségi eljárásban hallgassák meg tanúként. A meghallgatásokon jelen kívánok lenni. Kérem, hogy tanúk idézésével egyidőben értesítsen a meghallgatások időpontjairól.

Ezen kívül kérem az eljárás törvényességi felülvizsgálatát. Na, ne úgy, mint az eredeti ügyben, mert ott vagy nem történt meg – holott kértem – vagy nem értesítettek az eredményéről.

Mondhatnám, hogy érthetetlen, amit ebben az ügyben művel, hiszen az Ön esetében is olvastam már olyan határozatot, ahol ennél kevésbé ellentmondásos jelentések, és bizonyítékok mellett is ki tudta mondani, hogy megszünteti az eljárást, mert kétséget kizáróan nem bizonyítható a szabálysértés elkövetése.

Itt ezt mégsem tette meg.

Értem, hogy miért. Mert Póka Laci elmarasztalásáról van szó, és mert az ügy politikusok és bankvezérek házanál történő véleménynyilvánítás.

Az „értem” szó nem jelenti azt, hogy megértem, vagy, hogy elfogadom.

Sem az Ön személyes ellenszenve, sem a hatalom Sárgapólós allergiája nem adhat okot arra, hogy ilyen nyilvánvalóan koncepciós eljárásban Ön közreműködjön.

HA gondolja, ezt is vegye személyeskedésnek azzal a megjegyzésemmel, hogy nem a személyét, hanem a munkáját bírálom. Ehhez pedig jogom van.

Amennyiben mégis úgy gondolja, hogy nem akarja szabályszerűen lefolytatni az új eljárást annak ellenére, hogy a bíróság erre utasította, a lentiek szerinti kifogásomat vegye figyelembe, és küldje bíróságra az anyagot.

Bírósági tárgyalást abban az esetben kérek, amennyiben tárgyalás nélkül nem lehet megállapítani, hogy az eljárást meg kell szüntetni az elmarasztalásom mellőzésével.

Tököl, 2017. június 28.

Tisztelettel: Póka László

„Kérem a határozat visszavonását és az eljárás megszüntetését.

Amennyiben az eljárást nem szüntetik meg, úgy kérem, kifogásom továbbítását bíróság felé.

Tárgyalás tartását abban az esetben kérem, amennyiben a bíróság tárgyalás nélkül nem látja úgy, hogy az eljárás megszüntetésének van helye.

Tárgyalás tartás esetére már most indítványozom a feljelentésben hivatkozott videó felvétel megtekintését, a helyszínen szolgálatot teljesítő Molnár Csaba r. őrnagy, valamint a feljelentést jegyző, és a videó felvételt elemző rendőrök, Wieszt Ferenc, Reich Tamás, és Perjési Tamás tanúkénti meghallgatását.

Szintén tanúkénti meghallgatását indítványozom valamennyi, a jelentés 2. és 3. oldalán felsorolt személynek.

Indoklás:

Ismét egy törvénysértő határozat.

Krisztinától ez már a második egymás után, amiben indokolási kötelezettségét elmulasztja, valamint figyelmen kívül hagyja, hogy valakit elmarasztalni csak akkor lehet, ha kétségen kívül bizonyítható, hogy elkövette a terhére rótt szabálysértést.

 A tisztességes eljáráshoz való jogomat sérti azzal, hogy csupán általános indoklást tartalmaz, úgy hoz elmarasztaló határozatot, hogy az elkövetési magatartást nem fogalmazza meg, így nem támasztja alá, hogy minden kétséget kizáróan elkövettem a terhemre rótt szabálysértést.

Gyakorlatilag az elkövetési magatartás megjelölése hiányzik a határozatból.

A feljelentés alapján azt írja indoklásként Krisztina a 3. oldal közepén, hogy azért látta bizonyítottnak a szabálysértés elkövetését, mert a videó felvétel szövegkörnyezetéből, majd valahol ruhában megjelenő személyek, és azok szándékegységéből az vonható le, hogy az én magatartásom az állítólagos rendezvény irányítását szolgálta.

 No, ennyi baromságot már régen láttam leírva.

Azt értem, hogy Krisztina haragszik rám, mert úgy érezte, hogy több alkalommal szépen burkolva elküldtem a büdös picsába a kifogásaimban. (Ő ezt úgy fogalmazta meg, hogy személyeskedtem)
Azt is éretem, hogy kiveri a víz, amikor ki kell hallgatni engem.

Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy személyes megfelelési kényszere miatt lejáratja a rendőrséget.

Térjünk vissza a határozat és az indoklás objektív elemeire.

–          Azért lássuk be, hogy indokolási kötelezettség körében ez igen kevés, amit a határozat 3. oldalának közepére, nem egészen hat sorba leírt.

–          Elfelejtette mind Harkai krisztina határozatot hozó előadó, mind a feljelentésben közreműködő Feri és Tomik is megjelölni, hogy Póka Laci által a videón elmondottak hogyan függenek össze azzal, hogy mások ruhában, esetleg egységesnek látszó ruhában jelentek meg valahol.

–          Az végképp nem látszik a határozatból, hogy miből látja Krisztina bizonyítottnak, hogy Póka Laci szervezője volt bárminek is.

–          Sehol nem írják le, hogy pontosan hogyan tanúsított Póka László szervezői (rendezői) magatartást.

–          Az sem látszik a határozatból, hogy a hivatkozott felvétel szövegkörnyezetéből hogyan vezethető le, hogy Póka Laci szervezte a Patkány GO játékot.

–          Elemezte-e bárki azt a videót?

–          A szavak általános jelentését sikerült-e felfogniuk az elmarasztalásban részt vevő rendőröknek?

Most itt leírhatnám, hogy mikor mit mondtam a videón, és hogy azt hogyan kell értelmezni. De nem teszem, mert nem az én dolgom, hogy bizonyítsam, hogy nem követtem el szabálysértést, hanem a hatóság dolga lenne, hogy kétséget kizárólag bizonyítsa, hogy elkövettem.

Ez a bizonyítás nem történt meg, vagy nem olvasható ki a határozatból.

Nyilván azzal is vitába lehetne szállni, hogy a Patkány GO játék a Gytv. alá tartozó rendezvénynek minősül-e.

Azt is lehetne elemezni, hogy egy rendezvényről van szó, vagy mindegyik helyszín, minden időben külön rendezvénynek számít-e.

Az miatt nem kell ezekkel foglalkozni jelen ügyben, mert ha Gytv. alá is tartozna, akkor is a szervező kötelessége lenne bejelenteni. Tehát itt azt kellett volna bizonyítani, hogy Póka Laci a szervezője volt a Patkány GO játéknak.

 Tudják, legfeljebb egy sötét diktatúrában lenne a hatalom számára elfogadható, hogy így hoznak határozatot, így jelentenek fel embereket. Azokkal a sötét diktatúrákkal meg az a baj, hogy nem nagyon szokták szeretni az elnyomó hatalmat kiszolgálókat. A mi történelmünkben ezeket labancoknak hívják.

Most az is előfordulhat, hogy Krisztina a következő meghallgatáson ismét szememre veti, hogy személyeskedő volt a kifogásom. Igen az. Miért is lenne más? Hiszen a felsorolt személyek vettek részt tevőlegesen abban, hogy elvtelenül elmarasztaljanak.

Mégsem róhatom fel ezt a gyalázatot az egész rendőrségnek! Még csak nem is írhatom azt, hogy a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság általában elvtelen hatalom kiszolgáló lenne.

Már csak ezért sem tehetem, mert Szigetszentmilóson is láttunk már olyan estet, hogy az előadó ismerte azt a jogi kifejezést, hogy „ kétséget kizáróan nem bizonyítható.”

De Krisztinának ezt nem sikerült megtalálnia a jogi tanulmányokban. Pedig elvárható, hogy ezt a felelősségre vonási alapelvet mindenki ismerje, aki szabálysértési előadóként dolgozik.

A határozatban és a feljelentésben egyetlen sort sem láttam arra vonatkozóan, hogy valamely tény kétséget kizáróan bizonyította volna, hogy én, Póka László szervezője lettem volna a rendőrség által rendezvénynek minősített – eseményeknek.

Így az eljárás megszüntetésének van helye.

Gyakorlatilag nem kellene más egyebet írnom. Leginkább az miatt nem, mert nem nekem kell bizonyítanom az ártatlanságomat, hanem Önöknek a bűnösségemet.

– Kétséget kizáróan!!! –

Nem is írok Önöknek más egyebet, csak annyit, hogy amennyiben nem kerül a rendőrség által visszavonásra a határozat, még a bíróságra továbbítás előtt kérem az eljárás törvényességi felülvizsgálatát leginkább a tisztességes eljáráshoz való jogom megsértése miatt a fentiek alapján.

–        Indokolási kötelezettség elmulasztása.

–        Kétséget kizáróan nem bizonyítható tények felrovása.

Láthatják, hogy teljes baromság, amit a feljelentésben és a határozatban leírtak.

Ezek miatt ne csodálkozzanak, hogy személyeskedem. Mert nem viheti el a balhét az egész rendőrség néhány rendőr miatt, akiknek a nyelve beszorult a politikusok, és bankárok seggébe.

Tököl, 2016. december 8.

Tisztelettel: Póka László”

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Donbassz

„Komoly eredményként” könyvelik el a világban, hogy az orosz és az amerikai elnökök tegnapi hamburgi csúcstalálkozóján Oroszország és az USA megállapodott egy közvetlen kommunikációs csatorna létrehozásáról Donbassz-Ukrajna ügyében. Ennek a nem technikai értelemben veendő „csatornának” a feladata a minszki paktum kötelezettségeinek a betartatása. Talán elárulhat valamit a felek szándékairól, hogy a rendszerbe nem vonták be Kijevet. Valcmanék ebben veszélyt szimatolnak.

Véleményünk szerint viszont ha csak ennyire „futotta” a megbeszéléseken, akkor Donbassz ügyében nagy előrelépés nem történhetett.

Hamburgban ma délelőtt összejött egy megbeszélésre a „Normandiai Négyek” formáció, hogy áttárgyalják a donbasszi-ukrán konfliktust. De a négyes ezúttal hármasra sikeredett.

Az orosz államfő, a germán Kanzlerina és a gall elnök csak így hárman beszélgetnek a dolgok menetéről. Valcman Nyalókakirály hiányzik a táncból. Őt nem hívták!

Van is emiatt is füstölgés Kijevben!

Hogy aztán mire mennek/jutnak a felek, azt az elkövetkező napok donbasszi történéseiből majd megtudjuk. Meglátásunk szerint túlzott optimizmus lenne békében-vagy akárcsak valóban ágyúzásmentes tűzszünetben-reménykedni. (Bár a tudósítás bepötyögése közben érkezett hír szerint a „Normandiai Hármak” tárgyalása már véget is ért. Megállapították, hogy gond van Minszk végrehajtásával, és megállapodtak a tűzszünet fenntartásában! Csakhát vannak fenntartásaink!)

Luganszk városközpontjában tegnap két autóbomba is robbant. Egy személy azonnal belehalt. Öt másik súlyosan megsebesült. A város hatóságai az LNR-területére azonnali rendezvénytilalmat rendeltek el.

Tegnap este Majorszk és Zajcevo között a „hoholtérfélen” egy 36 éves nő, és egy 38 éves férgi mellett robbant egy akna. A Zsovankában élő férfi a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A nőt súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A frontokon pedig?

A frontokon még mindig „kitart a Kenyér Tűzszünet”! Azaz: ágyúzza-aknavetőzi-lövi minden keze ügyébe eső alkalmatossággal Donbasszt a valcmanista latortüzérség.

Természetesen a „szeparatistákat, a terroristákat, meg a reguláris orosz hadsereget!” Igaz, hogy utóbbit a Kijev által szeparatistáknak és terroristáknak kikáltott helyiek nem látták! – de ha Kijev mondja, biztosan ott van. Ügyesen álcázva. Gyerekeknek, asszonyoknak, békés helyi civileknek maszkírozva.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Az orvosok IS CSAK RÉSZEI a rendszernek!

Halálra ítélte a „magyar” egészségügy

Hogyan ítéljünk törvényesen valakit halálra, de előtte, hogyan alázzuk meg, hogyan vegyünk el tőle mindent, ami fontos volt az életében, hogyan kergessük az őrületbe?

 

Ilyen lassú kínzás, talán csak azoknak az elvetemült bűnözőknek jár, akik gyereket ölnek és az olvasó a lapokból értesül arról, hogy a börtönvilág zárt intézményében, hogyan állnak bosszút a rabtársak, e szörnyű bűncselekmény elkövetőin!

Magyarország viszont egy olyan furcsa ország, ahol nem kell ilyen, a fentiekben leírt szörnyű bűncselekményt elkövetni, hogy valaki megtapasztalja a fentiekben leírt bánásmódot… elég, ha Alzheimer-kór támadja meg valamelyik családtagját, feleségét, férjét, stb.

Történetem igaz történet, egy házaspárról szól, és lehetne ez egy gyönyörű történet, a szeretetről, összetartozásról, megbecsülésről, hűségről…

Attila szerencsés ember, mert megadatott neki, hogy olyan emberrel élhesse le életének nagy részét, akit szeret, és aki viszont szereti, szerette. Feleségével 39 éve élnek boldog házasságban egy Tisza parti városban és éppen olyan szokványos életet éltek, mint bármelyikünk, dolgoztak, szerették egymást, gyermekük született, betegek lettek, meggyógyultak, és ez így ment hosszú éveken keresztül, egészen 2008-ig. Ebben az időszakban Irénke, munkanélküli volt és járt állásinterjúról, állásinterjúra, de egyre többször fordult elő, hogy a felvételi során, nem tudott megszólalni, leblokkolt.

„Körzetorvosunk javasolta, hogy vigyem a bizottság elé, ahol 2009-ben 40%-os rokkantságot állapítottak meg. Közben jártunk a Pszichiátriai Klinikára, ahol sorra írták fel a havi tízezer forintba kerülő csodagyógyszereket, amikről később ki is derült, hogy értágítók és nyugtatók, vagy kábítók.”
/részlet Attila leveléből/

Attila, részben még mindig szerencsés ember, mert olyan vállalkozása volt, hogy munkái során magával tudta vinni szeretett feleségét, együtt voltak…

„2009-2011-ben még jött velem vidékre mérni. Közben megértem a leépülését, amelynek fázisai:
– számolni, összeadni nem tud,
– főzni sem tud,
– mosni se akar,
– takarítás se megy,
– mosogatás se megy,
– a gázt se tudja meggyújtani,
– a vajas kenyeret nem tudja elkészíteni,
– képtelen öltözködni, ágyazni,
– fürdés is gondot okoz,
– már WC használata is érthetetlen számára.,
– képtelen a lakásban tájékozódni.”

/ részlet Attila leveléből/

Attila tette, amit a szíve diktált és igyekezett ellátni a feleségét, itt megint jöjjön a leveléből egy idézet…

„A történet 2011 november 12-én folytatódik, ahogy elő volt írva jelentkeztünk orvosi felülvizsgálatra. Minden papírt szabályosan beadtunk. December 10-e körül egy sebész főorvos megvizsgálta, amikor egy szál bugyiban hajolgatnia kellett… Eredmény újra 40% lett, amit megfellebbeztünk. 2012. január 16-án kaptunk egy levelet, melyben kérték, hogy gondoljam meg, mert ez a 27.000.- forint már ellátás és adómentes. Berohantam a TB-be és röviden közöltem, hogy tértivevényes levél nem tréfa. Márciusban másodfokú orvosi bizottságot már egy olyan főorvosnő vezette, akinek van pszichiátriai gyakorlata. Engem is behívott és meghallgatott.
Tudtuk, hogy javasolt. Május elején kaptuk meg a 64%-ot. Berohantam a TB-be, hogy nem akarok fellebbezni, folyósítást kérek. Ekkor már a karikagyűrűnket is eladtuk, mert semmire se volt pénzünk. 39 év házasság után ez mindkettőnknek brutálisan fájdalmas volt.
Kiderült, hogy a folyósítást is kérvényezni kell! Botrányos és felesleges.
Június 12-én kaptunk pénz. HAT HÓNAP. A csiga is gyorsabban dolgozik.
Irénke rokkantsági ellátása 58.900.- forint 41 év 70 napos munkaviszony idő ellenére is.”

/részlet Attila leveléből/

2012- ben Attila körül kezdett összedőlni minden, januárban meg kellett szüntetni a vállalkozását, mert felesége Irénke folyamatos felügyeletet kívánt, így a vállalkozását nem tudta folytatni. Közben 36 éves fia is már több mint egy éve volt munkanélküli, majd menyének is felmondtak… később ők az ország nyugati felében találtak munkát maguknak, Attila egyedül maradt Irénkével… közben pedig bedőltek a hitelei, naponta több telefon, végrehajtók… nem csak anyagilag kezdett tönkre menni, mentálisan is, és közben Irénkét el kell látni…

„Megkíséreltem ápolási díjat kérni. Nem kaptunk, mert csak tartósan beteg lehet, mivel az orvosi bizottság nem minősítette fogyatékosnak.

Közben elindítottuk a fogyatékossá nyilvánítási eljárást. A kérvényt klinikai szakvéleménnyel együtt adtuk be 2013. február 26-án. A választ a fiam neten kérte meg a kincstárt sürgős válaszra. Június 5-én kaptam meg az első fokú határozatot.
Abból kiderült, hogy az orvosi bizottság április 13-án (!!!)mindenféle vizsgálat nélkül elzavart bennünket, a klinikai szakvéleményen átnézett, el se olvasta…
Megfellebbeztem.
Akkor dühödtem be, amikor kiderült, hogy a nejem aláírása nélkül nem is fellebbezhetünk.
Irénke írásképtelen. Nem volt elég a fiam és a menyem írásbeli nyilatkozata arról, hogy ő hatalmazott fel. Mondtam az illetékesnek, hogy esetleg szignózásra meg tudom kérni.
A szignóval ellátott a szomszédjaim által aláírt meghatalmazás se volt jó. A beadvány két példányát is szignózza le.
IDIÓTIZMUS. Embertelen.”

/részlet Attila leveléből/

Attila már nem hisz és nem bízik senkiben. Attilát cserbenhagyta a magyar egészségügy! Attilát cserbenhagyta a magyar állam! Attila és Irénke végig dolgozta az egész életét törvénytisztelő állampolgárként, fizették maguk után a járulékokat, nem csaltak, nem loptak! Attila úgy gondolta, hogy joga van ezek után a tisztességes elbíráláshoz, ellátáshoz, mindent igyekezett szabályszerűen csinálni.
Az államnak ez nem volt jó!

Attilára rázúdították a bürokrácia, az ügyintézők, jogszabályok, arctalan hivatalnokok, szakértők hadát! Segítséget nem adtak neki, pedig azt kért, segítséget! Viszont, megalázták, nem egyszer, nem kétszer… sokszor!

Attilára és feleségére kimondták az ítéletet! Bűnös!

Attila bűnös abban, hogy szereti a feleségét, Attila bűnös abban, hogy Alzheimer kóros feleségét ápolni akarja, Attila büntetése vetekszik a legelvetemültebb bűnözők büntetésével!
Naponta szembesülnie kell feleségének romló állapotával! Naponta szembesülnie kell azzal, hogy nem tud segíteni, mert a lehetőséget is elvették tőle! Senki nem akar az ügyével foglakozni, jogszabályokat lobogtatva elhajtják és újra és újra megalázzák! Attila és Irénke ügye senkinek nem fontos, Attilát és Irénkét sikeresen berúgták az árokba és ott is hagyták őket! Attila még bírja… de kérdés, hogy meddig!

Attilában, miközben végigjárja az ALZHEIMER kóros feleségének stációit, miközben megéli feleségének leépülését egy kérdés maradt már csak!

„Azok az orvosok, akik valamikor letették a Hippokratészi esküt, akik felvállalták a gyógyítás szent hívatását, hogyan asszisztálhatnak ezekhez az embertelen törvényekhez, jogszabályokhoz?”

(sztarklikk)

Bal-Rad komm: „…Azok az orvosok, akik valamikor letették a Hippokratészi esküt…”

-Hát pontosan úgy, mint MI MINDANNYIAN! Mint az Attila, mint az X, az Y, vagy a Z! 

MI MINDANNYIAN ASSZISZTÁLUNK AZ EMBERTELENSÉGHEZ!

Teljesen fölöslegesen kesünk bűnbakot, teljesen fölöslegesen mutogatunk másokra! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Üzempróba

Az első ugrások a 2,1 milliárd forintos Batthyány téri ugrótoronyból!

Az első csobbanások a Batthyány téri ugrótoronyból:

Az úszóvébé szupertoronyugró versenyszámát fogják itt, ezen a 2,1 milliárd forintból épült ideiglenes toronynál megrendezni, ahol az összesen 35 versenyző minden egyes pontozott ugrás a teljes költségre vetítve 15 millió forintunkba fog kerülni.
A vébé után lebontandó torony egy ugrásra vetített költségei most pár, a kánikulában a munka után kikapcsolódó vendégmunkásnak hála sokat javult.
(444)

Bal-Rad komm: Átlépte a bűvös 130 milliárdos határt a rendezés EDDIGI költsége! Az EREDETI 14 milliárdos kalkulációhoz képest. És a megnyitóig még hátra van egy teljes hét. Hát még a zárásig!

Képtalálat a következőre: „Lopnak-kép”

Döbrögi tegnap arról dölyfölt a heti rádiós igehirdetésében, hogy Döbrögisztán szintet lépett! Vizesvébéileg is!

Képtalálat a következőre: „Lopnak-kép”

Tízszeres árnövekmény – szerintünk – ugyanis valóban világkuriózum. Ilyen mérvű lopásra SEHOL EDDIG PÉLDA NEM VOLT!

Ami a melósok ugrándozását illeti: a stílus az még csiszolandó!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szerencsére Melania résen volt!

A Trump házaspár lengyelországi hódító útja végén elköszönt vendéglátóitól. A búcsúzkodáson Trump szeretett volna kezet fogni a lengyel elnök feleségével, de a kézfogói balsikaréről (IS) elhíresült amerikai elnököt ezúttal sem hagyta el balszerencséje. Merthogy Dudáné Agata Kornhauser inkább Trumpné Melaniával pacsizott egyet.

Aztán alig órányi repülőkézés után megérkeztek az észak-germániai Hamburg városába. A G20-ak összejövetelére. A Kanzlerina a tetthelyen nem valami kitörő örömmel fogadhatta Donaldot.

Majd fogadta a valamivel később érkező Vologyát is. Szemmel is láthatóan jobb kedélyállapotban, mint az amerikai vendégét.

Amint ismert, a világ két vezető hatalmának elnökei a többi résztvevőtől némileg eltérő programot bonyolítottak le. Életükben először személyesn találkoztak elnökökként.

Tegnap kora este több mint két órát tárgyalt egymással Hamburgban Vlagyimir Putyin, és Donald Trump. Az orosz államfő „étlapján” Trump már a negyedik amerikai elnök. Aligha kockáztatunk sokat, ha kijelentjük: a kötelező udvarias és derúlátó kincstári nyilatkozatokon túlmenően minden ott fog folytatódni, ahol volt tegnapelőtt.

A tegnapi első találkozó és megbeszélés után mindkét fél előadta az álláspontját, amelyek között nem volt túl nagy az átfedés. Vlagyimir Putyin például úgy emlékezett, hogy Ukrajnáról és Donbasszról is szó volt, viszont T. Rex ilyesmit nem is említett. Pedig éppen az amerikaiak vetették fel a témát. Az orosz diplomácia irányítója szerint várják az amerikai kormány különmegbízottját, hogy tárgyaljanak a kérdésről. Addig is információs csatornát létesítenek – Kijev kihagyásával – egymás tájékoztatására.

Amiben a beszámolók megegyeznek: Szíria egyes részeire kiterjedő tűzszünetben megállapodtak – jelentette be Szergej Lavrov a G20-csúcs helyszínén. A fegyvernyugvás vasárnap déltől lép életbe.

Az Izraelhez közeli Daraa és El-Quneitra tartományban kijelölt tűzszüneti övezetben a biztonságot az orosz katonai rendőrség fogja biztosítani, az USA-val és Jordániával egyeztetve lépéseit – mondta Szergej Lavrov, aki szerint az amerikaiak kötelezettséget vállaltak arra, hogy ellenőrzik a tűzszünet latoroldali betartását.

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságról is tárgyaltak. T. Rex úgy fogalmazott, hogy türelemre van most szükség. Az amerikai külügyér úgy látja, hogy az orosz fél másként értékeli az észak-koreai helyzetet, mint az amerikai kormány.

A megbeszélések hátteréről T. Rex megemlítette, hogy a tárgyalások közben egyik fél sem akart felállni az asztaltól, de volt egy pillanat, amikor Melania Trumpnak – az amerikai first ladynek – be kellett mennie, hogy csitítsa a hangoskodókat. Az okot nem említette T.Rex, de szerencsére az ura természetét és habitusát jól ismerő Melania résen volt, és anyatigrisként vetette magát a wirchaft kellős közepébe. Ettől aztán a fijúg le is nyugodtak. (Gondoljunk bele, mi van ha lankad Melania figyelme. Lehet már azóta a fejünk fölött repkedő rakettákat számolgathatnánk.)

Szóval megtörtént az Első Találkozás, és minden a várakozások szerint alakult. Nagy Eredményre nem szabad számítani. Hogy tulajdonképpen mit intéztek?

Hát összeismerkedtek. A többi meg majd idővel kiderül. Nagy pozitív változásra ne számítsunk! Az USA továbbra is a világ elsőszámú latorállama marad, Oroszország pedig megpróbálja a maga érdekeit érvényesíteni.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Nyitott mellkassal szállítják a gyerekeket egyik kórházból a másikba

Se CT, se MR nincs Döbrögisztán legkomolyabb szívklinikáján

Se CT, se MR nincs az Országos Kardiológiai Intézetben, ahol a legbonyolultabb szívműtéteket végzik, állítja az RTL Híradó.

Ezt egyébként az Intézet főigazgatója mondta a Híradónak azután, hogy a Klubrádió egyik hallgatója elmesélte, hogy súlyos állapotú unokáját nyitott mellkassal kellett átvinni egy másik kórházba, mert CT vizsgálatra volt szükség.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt írta, 2010 óta sokkal több a CT és az MR készülék országszerte, és idén is 40 milliárd forintot fordítanak erre.
(24.hu)

Bal-Rad komm: „…2010 óta sokkal több a CT és az MR készülék országszerte…”

-Természetesen ez ebben a kontexusban azt jelenti, hogy Döbrögi hatalomra kerülése óta! A’ zeemúttnyócév visszamutogatósdi a döbrögista horda részéről tovább tart, miközben lassan újabb „nyócév” telik el.

Gondoljunk bele: ARRA DOLGOZTAK KI EGY RENDSZERT, HOGY SZERTE-SZÉJJEL DARABOLT BETEGEKET HURCOLÁSZNAK KERESZTÜL-KASUL KÜLÖNBÖZŐ HELYSZÍNEK KÖZÖTT!

CSAK a futballra a’ zeemútthétévben legkevesebb ötszáz milliárdot költött a qrmány!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Kijevben a kormányzati negyednek számító Darnyickij kerületben furcsa dolgok zajlanak. Homokzsákokból emeltek sáncokat a Nemzeti Gárda területvédelmi csapatai.

„Gyakorlat” zajlik immár harmadik napja.

Vannak viszont – így Nyalókakirály Rada – beli hordájának vezére Szergej Lescsenko is – akik szerint Arzénes Avakov puccsra készül, és Valcman rendelte el a „gyakorlatot”! Megvédeni a trónt az árulóktól.

Bent a Rada-üléstermében az ősellenség Putyin az érdeklődés legfőbb tárgya.

Donbassz frontjain ezidőszerintmég tart a Putyin-Trump találkozó miatti „jófiúskodás”, bár Donyeckben mára virradóankét súlyos sebesülést is okozott egy latorgránát. Meg egy csomó romot.

Ma délelőtt Donyeckben közzétették a minap „beszerzett” titkos hoholiratok tartalmát. Kijevben ennek nem igazán fognak örülni. A legtöbb dokumentum „fontos célmegjelöléseket” tartalmaz a latortüzérség számára, Donyeck városában. Kizárólag lakónegyedek vannak fölsorolva, mint bombázandó célok.

A dokumentumokat a valcmanista 128. Különleges Hegyidandár egyik tisztje adta át még július 3-án a DNR-hatóságainak. Őt a „szürke zónában” ejtette foglyul egy DNR-járőr.

Zsjelobok (LNR) térségében a martalóchad hírhedett 93. gépesített dandárja nagy mozgásba lendült. Az LNR-szerint akcióra készülnek.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Hamburgon a világ szeme

Összejövetel Hamburgban!

Hamburg tárgyalótermén kívül is zajlik az élet. Hírek szerint százezernyi tüntető jött össze a városban, hogy tiltakozzanak a globalizáció ellen. Van/volt minden Tűz-víz, gumibot, paprikaspray. Egyszóval nagy a siker.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Uniós mankó a saját lábon álláshoz

Brüsszeli pénzen hízik Tiborcz birtoka

Úgy tűnik, bár Orbán Viktor miniszterelnök mindent megtett azért, hogy megállítsa Brüsszelt, azt még ő sem tudta megakadályozni, hogy veje, Tiborcz István és családja ölébe hulljon csaknem 150 millió forint uniós pályázati forrás. A pénzt ráadásul nem az Európai Unió tukmálta Tiborcz Istvánra és nővérére, Tiborcz Eszterre, hanem pályázniuk kellett. A testvérek így tettek, és nyertek is.

A kormányzati pályázati portál adatai szerint mindketten az unió vidékfejlesztési programjának forrásaiból kapnak pénzt arra, hogy áttérjenek az ökológiai gazdálkodásra. A két hete született döntés értelmében Orbán Ráhel férje, Tiborcz István 35 millió forintban részesül, míg testvére, Eszter ennek az összegnek több mint háromszorosát, 108 millió forintot nyert el erre a célra. Mindez pedig arra utal, hogy Orbán Viktort még a saját veje sem veszi komolyan, aki a jelek szerint fittyet hány a kormányfő unióellenes retorikájára, nem beszélve az áprilisban folytatott Állítsuk meg Brüsszelt! szlogenű kormányzati propagandakampányra.

A Fidesz környezetében egyébként nem Tiborczék az egyetlenek, akik a Brüsszel-ellenes légkörben sem tagadnak meg maguktól egy kis uniós pénzt. A nyertes pályázatok között feltűnik Bánki Eriknek, a parlament gazdasági bizottsága fideszes elnökének felesége is. Éppen két hete született döntés arról is, hogy a kormánypárti politikus hitvese csaknem 42 millió forint támogatásban részesül szintén az unió vidékfejlesztési programjából.

Nem mellékes, hogy a képviselő felesége tavaly 18,5 millió forint agrártámogatást is kapott, de az Átlátszó.hu korábbi beszámolója szerint a birtokába került Mohácsi Lovas Klubot is brüsszeli tízmilliókból csinosították ki. Bánki Ágnes különben a Magyar Röplabdaszövetség strand- és szabadidősröplabda-bizottságának elnöke, aki nemrég a parlamentben izgulta végig, amikor elfogadták a férje által benyújtott törvényjavaslatot. Ezzel ugyanis Bánki Erik a neje kedvében járt, hiszen az ő kezdeményezésére lett látványsport a röplabda, ami így bekerült a taorendszerbe, vagyis a röplabdás sportszervezetek is részesülhetnek társaságiadó-kedvezményekben.

Egyébiránt nem ritka, hogy a politikusfeleségek uniós forrásokhoz jutnak a Fidesz háza táján. Alig két hete számoltunk be róla, hogy L. Simon László bukott kulturális államtitkár és felesége is jól járt. A látszólag kegyvesztett kormánypárti politikus egyik cége 32 millió forinthoz jut az unió vidékfejlesztési programjából, a felesége érdekeltsége pedig 35 millió forintot nyert el, tehát a társaságok közel 70 millió forintra tesznek szert. Egyébként mindkét cég már korábbi uniós pályázatokon is sikeresen szerepelt. Szintén ebből az uniós forrásból részesül a trafikbotrányban ismertté vált Horváth István feleségének a cége. A Bikácsi Agrár Kft. 47 millió forintot nyert, a cég egyedüli tulajdonosa a fideszes politikus felesége, aki egyébként angoltanár. Említést érdemel továbbá, hogy ugyanez a cég trágyatároló építésére is 27 millió forint pályázati pénzt nyert Brüsszeltől. Vagyis a két pályázat összértéke meghaladja a 70 millió forintot.

Milliárdok Brüsszel megállítására

Áprilisban 4,2 milliárd forintot költött a kormány az „Állítsuk meg Brüsszelt!” kampányra – derült ki az Átlátszó.hu közérdekűadat-igényléséből. A nettó 4,2 milliárdból közel 700 millió forint online hirdetésekre ment el, 316 milliót költöttek a közterületi hirdetésekre, azaz óriásplakátokra, rádiós hirdetésekre pedig mintegy 245 millió forintot. A legnagyobb tételt az újsághirdetések és a televíziós reklámok jelentették, előbbire kétmilliárd, utóbbira pedig egymilliárd forintot költött el a kormányzat.
(mno)

Bal-Rad komm: Nyilvánvaló, hogy a Brüsszel „elleni” hadjárat IS csak a lopás célját szolgálja. Az ilyen-olyan kampányok pénzeinek a hordazsebekbe való bevezetését. A hívek rajongásának ébrentartása a másik fő cél. Így aztán kettőt utnek egycsapásra. Zsákmányolnak és magasra tudják szítani a harci tüzet!

Sokak számára tán meglepő lehet, de Brüsszelnek ez így tökéletes.

Brüsszel a kialkudott júdáspénzt a Magyar Népköztársaság vagyonáért az utolsó eurocentig megfizeti. Határidőre. Pláne, ha azt a vajdaság meg is termeli! Döbrögi pedig teljesíti Brüsszel elvárásait! Harcot – háborút – hirdet Brüsszel ellen, DE NEM TESZ SEMMIT! Viszont stabilan uralja a gyarmatot, rendet tart. Az EU-nak pedig ez a lényeg!

Az EU-t egyáltalán nem érdekli, hogy a júdáspénzek fölét ki lopja el. A lényeg, hogy ők visszacsurgatják, de abból gazdasági konkurenciát teremteni tilos. EZT DÖBRÖGI BETARTJA!

Ha nem ő lopná el! – ellopná más! Ha nem a hordazsebeket tömné a júdáspénz, tömné más politikai maffiák zsebeit.

Most egy kicsi leesett a vajda közvetlen közelébe is. Döbrögi Ráhel és az ő hites ura saját lábon állásához egy kis brüsszeli mankó ez! De nem csak nekik.

Most képzeljük el, ha Brüsszel komolyan venné Döbrögi háborús dörgedelmeit, és megállna.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A kérdés csupáncsak az, hogy KIKNEK?

Fejre állított tájház és kilátó épül Kisvárdán júdáspénzből

Épül és folyamatosan fejlődik Seszták miniszter városa, Kisvárda. Vízi filmstúdió és stadion után a turisztikai fejlesztésekre is rámennek – uniós pénzből.

Összesen 450 millió forintnyi uniós támogatást nyert el Kisvárda a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztésre. A Nádas-tó ökoturisztikai feljesztésére vonatkozó, 100 százalékos támogatottságú projektről a döntés még június 30-án született meg. A Nádas-tó 8 hektáros terület a kisvárdai vár szomszédságában, alapvetően horgásztóként találtunk rá hivatkozást, ahol a csónakhasználat is engedélyezett.

A beruházás során a XXI. századi turista igényeit is kiszolgáló vonzerőelemeket, élményelemeket jelentő technikai fejlesztéseket és interaktív bemutatási formákat, valamint környezetbe illő infrastrukturális feltételeket szeretnének kialakítani. A fejlesztés során több dologgal is próbálják majd a Nádas-tóhoz csábítani a turistákat.

„A tó bejáratánál egy fejjel lefele megépített tájház építése szolgálja a turisztikai, információs és látogatómenedzsment funkciók biztosítását” – olvasható a projekt leírásában.

Lesz még csónakház is, és a vízi élővilág bemutatását is nagyívűre szabják, hiszen az majd „egy dupla falú – tóba süllyesztett akváriumban keretében történik”. Egészen pontosan a látogatók egy „U” alakú akváriumban sétálva tekinthetik meg a tó flóráját és faunáját. Ha azonban valaki ódzkodna a „száraz merüléstől”, akkor a helyszínen 3D-s dokumentumfilmek segítségével tájékozódhat az „attrakcióra jellemző” állatvilágról.

Ha azonban mindez még nem lenne elég, a tó környezete is megújul többek között olyan megszokott elemmel, mint például számos vízbe nyúló pihenőhely (szerk.: köznapi néven stégek?). Kuriózum pedig a kilátó lesz, amit szintén szeretnének megvalósítani a fejlesztés keretén belül, de jut pénz fa tanösvény kialakítására is.

És turisztikai „központhoz” illő kötelező elemeket is létrehoznak, lesznek parkolók, kiszolgáló utak, játszótér, látogatóközpont gyermekjátszó helyiséggel és pelenkázóval.

„A fejlesztés megvalósulása esetén egy olyan látványelemmel lesz gazdagabb a település, ami remekül kiegészíti majd a Várfürdő nyújtotta rekreációs lehetőségeket, s a terület turisztikai vonzerejét is megnöveli” – ezt már Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere nyilatkozta a szon.hu-nak a fejlesztések kapcsán.

Az elmúlt években nem ez volt az egyetlen uniós pályázat, amit a Nádas-tóval kapcsolatban elnyert a város. 2015 végén kaptak 200 millió forint uniós támogatást a tó élőhelyvédelmi célú helyreállítására. A projekt indítványozásának alapját az a tény adta, hogy a használaton kívüli, tőzeges, gyomos, nádas növényzettel teljesen benőtt területen, jelentős élőhely pusztulásnak lehettünk szemtanúi az utóbbi időben. A támogatásból a tó 13 hektáros területén lepelelkotrást végeztek el, megerősítették a földműveket, felújították a műtárgyakat, üzemi utat alakítottak ki, őshonos facsemetéket telepítettek és füvesítették a parti sétányt. Ezt is figyelembe véve a tó fejlesztésére eddig 650 milliós uniós támogatást fordítottak.
(mfor)

Bal-Rad komm: Jó! Rendben van. Júdáspénzből készülnek el ezek a csodás turisztikai „fejlesztések”. A „sötét” Szabolcsban. A kérdés csupáncsak az, hogy KIKNEK? Hááát…- akiknek készül a környékben az üveghíd, meg az űrmúzeum, meg az autópálya, meg a gyorsvasút. Akik kedvéért a „magyar” qrmány még egy Munkácsig tartó gyorsforgalmi út építését is bevállalta.

Azt már csak megszokásból tesszük hozzá, hogy ezek az EU-által visszacsepegtetett júdáspénzek a Magyar Népköztársaságért fizetett lízingdíj. Amelynek összegét ITT a magyarok az összeszereldékben meg nyugati tulajdonú „szolgáltatóközpontokban” előbb megtermelik-előteremtik, és abból forgatja IDE vissza Brüsszel.

Szóval EZEKBŐL a júdáspénzekből épülnek ezek a csodás turisztikai beruházások!

NEM AZ ÖSSZESZERELDÉK MELÓSAINAK SZÓRAKOZTATÁSÁRA!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com