Könnyek között árulta el a nagymama: lélegeztetőgép tartja életben a Hajdú-Biharban megmérgezett háromgyerekes anyát
Szerep — Házaló románok teríthették azt a gyilkos italt, amitől kilenc felnőtt és hat gyerek lett rosszul a Hajdú-Bihar megyei Szerepen – állították lapunknak helyiek, akik ismerik azokat, akik kortyoltak a szeszből.
A csempészett, zárjegy nélküli ital állítólag egy ismert gyomorkeserű volt, mérgező metil-alkohollal keverve.
Ötvös Katalin (18), aki szintén ivott az életveszélyes kotyvalékból, három gyermeket nevel. A szeszt 20 éves párja születésnapi partiján bontották fel vasárnap este. A Hajdú-Bihar megyei település környékéről összesen 17 embert szállítottak kórházba mérgezés gyanújával.
– A lányomat egy lélegeztetőgép tartja életben, de lehet, hogy hamarosan lekapcsolják róla – kesergett Ötvös Zoltánné, Katalin édesanyja.
– Az unokáink, Jázmin, Sándor és a 9 hónapos Krisztofer még semmiről sem tudnak. Hogy mondjuk el nekik, hogy anyu többé már nem jön haza? Az apjuk is kórházban fekszik – sírta el magát az asszony, akinek 16 éves fiát is elvitték a mentők.
– Az italból vasárnap fogyasztottak, másnap még mindig hánytak, szédültek, és homályosan láttak. Azt hittük, másnaposak, de egyre súlyosabb lett az állapotuk. Azonnal hívtam a mentőket – emlékezett vissza Ötvösné. Az egyik szomszédos házba is került a mérgezett italból, onnan öten kerültek kórházba, köztük egy 3 éves kislány, aki nagymamája szerint megnyalta az üveg száját.
(Forrás: blikk)
Bal-Rad komm: Hááát…-talán jobbha ezt most mégsem…
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Egészen bámulatos dolgokra képes a döbrögisztáni maintream média. Legyen szó akár qrmánypárti, akár álellenzéki hírszállítókról. Az atlantista hazugsággyár szerelőszalagjai rendesen belehúztak tegnap.
A balrad.ru-n legalább két hete folyamatosan arról számoltunk be, hogy valami készül a donbasszi frontokon. A latortechnika és a lőszerkészletek fölhalmazása, a napról – napra növekedő ostromtevékenység egyértelműen azt vetítette előre, hogy a valcmanista ordashad ismét hamarosan bepróbálkozik.
Megtörtént! Donbassz falvait – városait ismét vad tempóban kezdte NEHÉZTÜZÉRSÉGGEL lőni a hoholcsorda. A helyzet a döbrögisztáni fősodratúakban sem volt tovább elhallgatható.
„NEHÉZTÜZÉRSÉGGEL TÁMADNAK AZ OROSZORSZÁG ÁLTAL TÁMOGATOTT KELET – UKRAJNAI SZAKADÁROK!” – így a tegnap esti fősodratú híradások.
MIUTÁN MÁR KÉT NAPJA FOLYAMATOSAN GRÁNÁTZÁPOR HULLOTT DONBASSZ CIVILJEIRE!
Egyszerűen megfordították a történések menetét a fősodratúakban. Meg az okokat.
Ukrajna elnöke azonnali tűzszünetre hívott fel a további vérontás elkerülésére! – harsogják. Ami megint részigazság. Hiszen a népköztársaságok tüzérségi VÁLASZCSAPÁSAINAK ereje megrendítette Kurt Volker amerikai főinstruktort is. Olyannyira, hogy utasította Nyalókakirályt: tűzszünet kell, vagy Karácsonyra háromszor akkora lesz Donbassz, mint most!
Valcman is belátta ezt, és intézkedett. Minszkben tegnap gyorsan nyélbe is ütöttek egy újabb tűzszünetet. 23-án 00:00 órától. Átfogót, teljeset, és határozatlan idejűt. Ahogy az lenni szokott, amikor komoly eret vágnak a latorhadon.
Mindenzt a döbrögisztáni fősodratúak „Ukrajna elnökének békevágyaként” aposztrofálják.
Arról nem írtak-nem írnak, hogy Gorlovkát és környékét tegnap ismét „Grad” vetőgépekből IS ostromolta a valcmanista latortüzérség.
Arról sem írnak, hogy kórházakat, iskolákat, óvodákát gradoznak – ágyúznak.
Herszon – régióban tegnap délután legalább ötven tankszállító trélert videoztak. MIND-MIND DONBASSZ IRÁNYÁBA TARTOTT! Ezt azzal indokolják a fősodratúak, hogy „Ukrajna elnöke intézkedett a VÉDELMI VONALAK MEGERŐSÍTÉSÉRŐL.”
Arról sem írnak, hogy Jaszinovatajában mára virradóan négy civil halottja lett a martalócok „Grad” támadásának. És tucatnyi súlyos sebesültje.
A népköztársaságiak célzott tüzérségi VÁLASZCSAPÁSAI ellenben kizárólag a lakott területeken kívüli, kimondottan ellenséges célpontokra irányulnak. Mint az az alábbi videon is látható. (Az már asors különleges fintora, hogy emiatt tegnap Ungváron, Munkácson, Rahón is díszes katonai temetéseket tartottak.)
A döbrögisztáni fősodratúak arról elmélkednek, hogy a Kreml által finanszírozott propagandaoldalak mennyire ártalmasak!
A balrad.ru nem tudja, hogy melyek a Kreml által finanszírozott propagandaoldalak. Az biztos, hogy ha vannak ilyenek balrad.ru nem tartozik közéjük.
Ám azt látjuk, hogy MIKÉNT HAZUDNAK az atlantista elkötelezettségű Döbrögisztán fősodratúi!
Gyomorforgató!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Ma 2017 december 21. csütörtök van. Az év 355. (szökőévben 356. napja a Gergely-naptár szerint.)
MA VAN A TÉLI NAPFORDULÓ!
KARÁCSONY HAVÁBAN VAGYUNK! Már csak 3-at kell aludnunk, és…
Az évből már csak 10 nap van hátra. (Rohan az idő!)
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: TAMÁS, PETRA, BODOMÉR, IZIDOR, IZR, PÉTER, PETŐ és TÉMISZ nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
December 21-én nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során, és születtek meg haltak meg nagy emberek, jelességek.
69 – Vespasianus megkezdi uralkodását, mint Róma 9. császára.
1529 – V. Károly német-római császár nyomására VII. Kelemen pápa kiközösíti az egyházból I. János magyar királyt és híveit.
1944 – A Debreceni Református Kollégiumban összeül az Ideiglenes Nemzetgyűlés.
1991 – Alma-Atában megalakul a FÁK.
1993 – Boross Péter miniszterelnök lesz.
2007 – Magyarország és a 2004-ben csatlakozott EU-s tagállamok (Ciprus kivételével) december 21-én teljes jogú tagjai lesznek a schengeni egyezménynek.
December 21-én olyanok is születtek a közönséges póri kölkök mellett, akik később sokra vitték. Többek között pl:
1401 – Masaccio Itáliai korai reneszánsz festő († 1428)
1738 – Gróf Teleki József magyar főispán, koronaőr, műgyűjtő, író († 1796)
1821 – Borsos József magyar festőművész († 1883)
1851 – Kogutowicz Manó magyar geográfus, térképész († 1908)
1866 – Tömörkény István magyar író, régész, etnográfus († 1917)
1937 – Jane Fonda Oscar-díjas amerikai színésznő
1940 – Frank Zappa amerikai gitáros, zenész, zeneszerző († 1993)
De december 21-én történelmi nagyságok-jelességek IS elhonytak. Mint pl:
1375 – Giovanni Boccaccio olasz író, költő, szatirikus (* 1313)
1549 – Angoulême-i Margit navarrai királyné (*1492)
1796 – Apffalter József magyar katolikus kanonok (születési időpont ismeretlen)
1801 – Gvadányi József magyar gróf, generális, író (* 1725)
1988 – Nikolaas Tinbergen Nobel-díjas holland etológus és ornitológus (* 1907)
Tisztelt balrad.ru olvasók! Nagy a baj! Ma dögunalom vár ránk. Sehol egy jó kis nemzeti vagy állami ünnep! NINCS EZ ÍGY JÓL KÉREM!
Még szerencse, hogy ma van Canisius Szent Péter holland jezsuita teológus, egyháztanító emléknapja a katolikus egyházban.
Moszkvában bejelentették: holnap várja Szergej Lavrov az orosz fővárosba Staffan de Misturáét. Az ENSZ különmegbízottja tájékoztatni kíván a genfi kudarcról (Szerintünk sok újdonsággal nem fog tudni előállni.) Esélylatolgatás is lesz a Szocsi Szíria – kongresszus kapcsán.
Azok után, hogy ma Gennagyij Gatyilov orosz külügyminiszter – helyettes megüzente neki, hogy jó lenne ha konstruktívabb ellenzéket próbálna meg összegrundolni, komoly nagy elismerésre nem számíthat Moszkvában.
Asztanában is elstartol holnap a következő szíriai kanyar. Péntekig fognak tárgyalni. Staffan de Mistura is meg fogja örvendeztetni jelenlétével a magas tárgyaló feleket.
Mevlüt Çavuşoğlu tötök külügyér Bakuban kesergett a Törökország által amúgy erősen szorgalmazott genfi konferencia kudarca miatt. Végülis úgy itélte meg, hogy jobb a szíriai helyzetet békése megoldani. Genfben pedig csak martalócok összeröffenete volt. Az ankarai külügyér kifejtette: Szíriában demokratikusan, választások útján kell rendezni a dolgokat.
A Kreml sajtószolgálatának vezetője Dmitrij Peszkov ma egy újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: „Szíria legitim elnöke Aszad volt, most is ő az, és továbbra is ő…Moszkva továbbra is mindenben támogatja.”
A szír kormánycsapatok Aleppo tartományban megindultak az an-Nuszra legnagyobb fellegvára, Al-Rahajan városa ellen. Amely Hama északkeleti részén található.
Amely fertályon – Hama tartomány északi részén – Kafr Zita és El Latamna térségében az an-Nuszra horda és franchise bandái tegnap nagyot szenvedtek. De a hírek szerint ma sem volt vidámabb a napjuk.
Hama és Idlib határvidékén is lerendezték a kormányerők az an-Nuszra bandát. Nagy kérdés, hogy most merre veszik az irányt? A rémkalifátus ellen, vagy a latorrezervátum irányába fognak haladni?
Idlib latorrezervátum területén a „Tahrir Ash Sham” terrorista koalíció támadást indított Maaret An-Numan városában a „szíriai ideiglenes kormány hivatali épületei” ellen. Több „minisztert” is fogságba vetettek.
Érdekes dogok történhetnek Szíria keleti végein. Az amerikaiak által támogatott kurdok megszállta Hasakah tartományi székhely közelében lévő, kormánykézen lévő Kaukab légibázisra Damaszkusz elkezdett csapatokat szállítani. Hírügynökségek eltérően itélik meg a dolgot. Van amely szerint csak egyszerű rotációról lehet szó, mások szerint annál többről.
Az ország nyugati – Izraellel szomszédos – részén a zsidő állam vizslató tekintetétől kisérve zajlik a Beit Jinn katlanba zárt latorerők sziszifuszi megsemmisítése.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A lelki béke helyére új fogalom lépett: karácsonyi stressz
A legtöbb ember erején felül költ és káros módon túlpörgeti magát karácsonykor, amiből súlyos stressz és nagy veszekedések születnek. Valódi krízishelyzet, mi magunk generáljuk, illetve hagyjuk elhatalmasodni.
Karácsony szelleme ma is él az emberekben, de sok eleme átalakult, torzult, sőt talán legfontosabb része egyenesen a visszájára fordult rohanó, globalizált világunkban. A lelki béke helyére új fogalom lépett: karácsonyi stressz. Nagyanyáink gyermekkorában azt sem tudták mi fán terem, manapság világszerte mérgezi a lelkeket.
A karácsonyt pszichológiai szempontból krízishelyzetként tartjuk számon, a »karácsonyi stressz« megalapozott, valós probléma. Több, a hétköznapokban nem tapasztalt faktor generálja – mondja Kigyós Tamás tanácsadó szakpszichológus.
Úgysem tudod megvenni!
A kiváltó tényezők egyénen és környezetén múlnak, a legfontosabbakat mégis meg tudjuk fogalmazni általánosságban is, a sorrend véletlenszerű:
1. stressztényező: Sok család erőn felül költ. Jobb híján az év közben összekuporgatott forintokból, de rosszabb esetben áruhitelt vesz fel – újévre lenullázza a családi kasszát.
2. stressztényező: Kinek mit vegyek? Örülni fog neki? Mindenki el akarja kerülni, hogy az adott és kapott ajándékok között aránytalanság legyen.
3. stressztényező: Óriási a zsúfoltság a boltokban, utcán, utakon és tömegközlekedésen, lökdösődés, tolakodás, mindenki siet, ingerült, nem lehet haladni.
4. stressztényező: Mindenkit meg kell látogatni, az ünnep amúgy is holtfáradtan kezdett napjai rohanással telnek.
5. stressztényező: Kimondott és kimondatlan elvárások kínja: vajon XY-nak kell-e ajándékot adnom vagy sem.
Kereskedelem uralta fogyasztói társadalmunk még további frusztrációval kínoz a reklámokkal, ahogy a pszichológus fogalmaz: „Percről-percre kikerülhetetlenül tolják az arcunkba mi az, amit nem tudunk megvenni mondjuk a gyereknek. Ha mégis, ő később nem a nagy értékű ajándékra fog emlékezni, hanem az együtt töltött idő minőségére.”
Átszakad a gát
Az egyébként is megterhelő helyzetek és dilemmák összeadódnak, és sajnos gyakran csúcsosodnak kiadós karácsonyi veszekedésben, holott maga az ünnep épp az ellenkezőjéről szól. Az ember végre leeresztene, vagy minden rendben vagy gyorsan valamit még el kell intézni: ilyenkor elég egy-egy rossz vagy csak annak értelmezett szó, és a felgyülemlett feszültség áradatként tör elő.
Plusz terhelést jelent az év vége is, pontosabban a teljesen automatikus, sokszor nem is teljesen tudatos évértékelés. Egyesek megállnak egy pillanatra, mérleget vonnak, majd a jövő felé fordulva pozitív várakozással és lelkesedéssel telnek el. Mások viszont csak rágódnak, gyötrik, emésztik magukat, ha adott év éppen nem úgy alakult, ahogy akarták.
Különösen akkor stresszes az egész, ha valaki legszívesebben hagyná az egész hercehurcát a fenébe, de nem teheti. Mert így szoktuk, mert megbántanánk, de legalábbis feltételezzük, hogy megbántanánk vele a többieket.
Minőségi idő
Karácsonyban az együtt töltött minőségi idő a legértékesebb, ez hagy maradandó nyomot, magyarul rajtunk múlik, mennyire hagyjuk kiüresedni az ünnepet. Tudatos tervezéssel még ajándékvadászat, sietség és kapkodás mellett is megvalósítható – állítja a pszichológus.
Nem kell hozzá mást tenni, mint megbeszélni a dolgokat, értékhatárt szabni az ajándékokra, ütemezni a látogatásokat. A hangsúlyt a rituálékra kell helyezni, és csak azokra koncentrálni: amelyek az ünnep hangulatát megadják.
Akárhogy is nézzük, lényegében saját magunknak köszönhetjük, hogy felmérések szerint a karácsonyi stressz a közeli hozzátartozó elvesztése és az esküvő mellett az érzelmi szempontból legmegterhelőbb életesemények közé tartozik. Ráadásul évről-évre átéljük önszántunkból, önnön magunk által generálva.
(24.hu)
Bal-Rad komm: „…felmérések szerint a karácsonyi stressz a közeli hozzátartozó elvesztése és az esküvő mellett az érzelmi szempontból legmegterhelőbb életesemények közé tartozik. Ráadásul évről-évre átéljük önszántunkból, önnön magunk által generálva.”
-Aligha lehet vitatni ennek a megállapításnak az igazát! Talán azzal lehet(ne) vitatkozni, hogy önnön magunk generáljuk.
De hát olyan ez is mint Kati meg a tánc!
Szerereti ön a Karácsonyt? Szavazzunk!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Ilyen még nem volt: Brüsszel ledobta az uniós „atombombát”
Megindította az Európai Bizottság (EB) az európai uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást Lengyelországgal szemben a vitatott igazságügyi reform miatt – jelentette be szerdán a brüsszeli testület.
Ez az első alkalom, hogy valamely tagállammal szemben aktiválják az „atomfegyverként” is emlegetett, eddig példa nélküli eljárást. A szakembereket ugyanakkor nem lepte meg a bejelentés, bennfentes források ugyanis nemrég arról számoltak be, hogy Varsónak mindössze napjai vannak rá, hogy a kifogásolt intézkedések visszavonásával vagy módosításával elkerülje a szankciókkal is fenyegető eljárást.
Az eljárás szempontjából a bizottság javaslattevő szerepet tölt be, döntéseket az EU-tagországok kormányait képviselő Tanácsnak kell hoznia. Az említett eljárás a 2016 elején Varsóval szemben elindított uniós jogállamisági mechanizmus harmadik, utolsó szakasza.
Az utóbbi időben sok bírálat érte Lengyelországot, elsősorban amiért a kormány szorosabb ellenőrzés alá vonta a közmédiát, korlátozta az alkotmánybíróság hatáskörét, és sokak szerint csorbítani kívánja a bíróságok függetlenségét. Varsó szerint azonban a vonatkozó törvénymódosítások tökéletesen megfelelnek a jogállamiság elveinek.
A jogszabály szerint a 7. cikk alkalmazása a következők szerint valósulhat meg:
Először is az uniós kormányokat képviselő Tanácsnak egyhangúlag meg kell állapítania, hogy fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy Lengyelország súlyosan megsérti az Európai Unió – az uniós szerződés 2. cikkében említett – értékeit. Ehhez szükség van arra is, hogy az Európai Parlament egyetértsen a bizottsági javaslattal.
Ezt követően a Tanács felkéri Lengyelországot észrevételeinek benyújtására, majd egyhangúlag megállapíthatja, hogy Varsó ténylegesen súlyosan és tartósan megsérti a 2. cikkben említett értékeket.
Amennyiben erre a megállapításra jut, a Tanács úgynevezett minősített többséggel (a tagországok összlakosságának legalább 65 százalékát képviselő 20 tagállam egyetértésével) akár úgy is határozhat, hogy felfüggeszti Lengyelországnak az uniós szerződések alkalmazásából származó egyes jogait, beleértve a varsói kormányt a Tanácsban megillető szavazati jogokat.
A Tanácsnak a későbbiekben – szintén minősített többséggel – kell határoznia arról, hogy visszavonja a tagállam jogainak felfüggesztésére vonatkozó döntését, amennyiben „az elrendelésükhöz vezető körülményekben változás következett be”.
(atv)
Bal-Rad komm: Nyilvánvaló, hogy „tesztrobbantás” ez az eljárás, amelynek talán nem is a polákok a fő célpontjai, hanem Döbrögi.
Hiszen az ismérvek alaján vajdaság már régebb óta szálka Brüsszel szemébe, mint az immár középhatalommá tett Lengyelország. Amely súlyánál fogva könnyen megakaszthatna egy Döbrögisztán elleni hasonló eljárást!
Viszont – tudva vajdánk Varsó iránti elkötelezettségét – most az EU letesztelheti az áldozatosságot is. Lehet hogy meggizzasztják Döbrögit! – anyagilag. Ha hajlik a „szép szóra”, jó gyerek! A lengyelek is megszeppenhetnek. Ha makacskodik Döbrögi? – átmenetileg júdáspénz nélkül maradhat. Amíg a gyújtózsinórt el nem vágja az EU.
Nem igazán a lengyelek próbatétele ez – bár sok lengyel dolgozik Nyugaton! Itt a lecke inkább Döbröginek van föladva.
Az viszont biztos, hogy a lengyel ellenzék nagyon be fog indulni nagy riadalmában!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Rémlik, mintha már láthattuk volna ezt az oroszországi kamionos videot. Valamikor.
Most ismét felbukkant a neten. Mint a szerencse leghívebb tolmácsolója. Hihető is. Még maga a sofőr is mintha vakarná a fejét a végén: „Nem értem! Hogy úszhattam ezt meg?”
Vagy csak a hajából söpri kifelé az üvegtörmeléket?
Aztán megtaláltuk az „eredeti” fölvételt. Egy gyűjtésben.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A Kijev fölé rendelt amerikai főqrátor Kurt Volker januárban talélkozni óhajt Vlagyimir Szurkov orosz Donbassz – ügyi elnöki referenssel. Elmondása szeint még nincs megállapodás az időpont és a helyszín tekintetében, de ő úgy gondolja, hogy a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani.
Sajnálatos orosz „megfutamodásnak” tartja Mr. Volker, hogy Oroszország visszarendelte megfigyelőit az SzCKK – bizottságból. Ezt is annak a jeleként értékelte, hogy Oroszország nem gyakorol elégséges mértékű pressziót a népköztársaságokraa válság tárgyalásos rendezése érdekébn.
Heather Nauerth a washingtoni külügy szó szerinti és átvitt értelemben is szőke nője tegnap megint elkezdte fölmelegíteni a közös amerikai-ukrán ENSZ – kéksisakos ötletet, mint egyedül üdvös megoldást a Donbassz – problémára. Ami – valljuk be őszintén – egycsapásra véget vetne a harcoknak. Az más kérdés, hogy mit szólna ahhoz a „megoldáshoz” Donbassz népe.
Mai sajtótájékoztatóján a hölgyemény arról értekezett, hogy a kiújult és fölerősödött harcokat Oroszország kezdeményezte. Hogy Heather Nauerth mikor látott utoljára térképet? – azt nem tudni. De hogy Donbassz – térképet még neml átott – az biztos.
Kakasvili tegnapi MihoMajdan fölfüggesztő hirdetménye 11 lator életébe került. A Kijevben Mihot erősítő „Grúz Légió” szabadságolt martalócait repülőgéppel szállították tegnap délelőtt Dnyepropetrovszkba, onnak pedig viharos gyorsasággal a frontra. Gorlovka tegnap beújított ostrománál számítottak rájuk. De kegyetlen nagy pofonba szaladtak bele. A DNR tüzérség irgalmatlanul visszacsapott.
Tegnap délután el is ment a kedve az ordashadnak Gorlovka ostromától. Ahogy lecsitult a helyzet, már meg is jelent a tetthelyen az EBESZ felderítő különítménye. Megtörtént a célkoordináták helyesbítése.
Sztahanovban még mindig az eddig soha nem látott mérvű és brutális valcmanista latortüzérségi ostrom hatása alatt van a lakosság. (Mára virradóan a kórházban meghalt egy súlyosan megsebesült 51 éves asszony.)
Pervomajszkot tegnap is megszórták a valcmanisták. Bár ennek hevessége az éjszakai ostromhoz képest „visszafogottnak” mondható.
Szegény szabacska – kutyus – odaveszett. Belepusztult az ágyúzásba.
Némiképp visszafogottabban, de mára virradóan is a frontok teljes hosszán folytatódott/zajlik Donbassz ostroma. A mai beszámolók reggelig 98 otthon szétbombázásáról szólnak, és tizenhat sebesültről.
Gorlovka-Zajcevo térségében folyamatosak a harcok azt követően, hogy az éjszaka a martalócok meggradozták a várostól északi irányban fekvő Dolomitnojet.
A legvadabb a helyzet Dokucsajevszknél. Itt BMP – lövegekből ostromolják a várost.
Ezidáig Oroszország irányából Donbasszal kapcsolatos diplomáciai megnyilatkozásokról nincs értesülésünk. Moszkva már a második napja hallgat. Volt már ilyenre példa. Utána viszont pörgősre váltottak az események!
Igaz, akkor már túl voltunk Karácsonyon, újéven!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Kormányszóvivő: a Soros-terv begyorsult a nemzeti konzultáció miatt
Felgyorsult a legutóbbi nemzeti konzultáció miatt a Soros-terv végrehajtása Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint.
A legutóbbi nemzeti konzultáció alatt felgyorsult a „Soros-terv” végrehajtása, ezt bizonyítja, hogy az Európai Parlament egyre nyíltabban képviseli bevándorláspárti és a felülről nyitott kvótarendszer melletti álláspontját – mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán szerdán.
Kovács Zoltán azt mondta, „nagy erők mozognak” az Európai Unió intézményeiben annak érdekében, hogy Magyarországot „eltiporják”, illetve rávegyék meggyőződésének feladására.
A magyar álláspont azonban kikezdhetetlen és megkérdőjelezhetetlen, ezért a kormány komoly harcokra számít – jelentette ki a szóvivő.
(propeller)
Bal-Rad komm: Persze lehet Döbrögisztán elszánt qrmányával szemben bármilyen setét és gonosz erő, heroikus küzdelemben qrmányunk küzd ellene. A „választásokig”! Utána majd látja a Gonosz, hogy terve elbukott. Qrmányunk megvédett…!
Qrmányunk szeret harcolni.
A Gonosz ellen! Aki amúgy Döbrögisztán állampolgára is. Kovácsolhat terveket Döbrögisztán meg az unió kárára…
A fenti videot elnézve nem is értjük. Ha egyszer ártalmas, akkor mit vacakolunk vele?!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Lettországban IS készülődnek a Krácsonyra. Ünnepi díszkivilágítás meg minden! Ahogy az illik!
Nyugat-Lettország Saldus nevű városának egyik lakója igencsak egyedi kreációval állott elő. Termetes – kivilágított – horogkereszttel „ékítve” lakása utcai homlokzatát, várja a Karácsonyt.
A város polgármestere eképpen nyugtatgatja a kiakadt helybélieket: „ez egy népi szimbólum. Bár sokan félreértik, ez nem egy horogkereszt, hanem svasztika. Törvény által nem horogkereszt.”
Lettország is – ha valaki nem tudná – az Európai Unió nevű bűnszervezet és a NATO-latorszövetség tagja. Lakosságának harmada orosz nemzetiségű.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!