5,4 milliárd közpénzt kap a felcsúti fociakadémia
Korábban arról szóltak a hírek, hogy ez az összeg 2,3 milliárd forint, de aztán kiderült, hogy mégsem. Több mint kétszer ennyi közpénz érkezhet ebben az idényben a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványhoz.
A G7 cikke szerint az MLSZ tao-támogatásokat összegző adatbázisában múlt hét pénteken jelent meg az első összeg, a 2,3 milliárd forint, hétfőre azonban új szám, 5,4 milliárd jelent meg, ennyi pénz áramlik hozzájuk olyan cégektől, akik az államkasszába történő befizetés helyett a felcsúti fociakadémia alapítványát választják.
Ez az összeg felcsúti mércével is jelentős, közel duplája az eddigi rekordjuknak. Az alapítvány a legtöbb adóforintot mostanáig az előző szezonban zsebelte be, akkor 2,9 milliárdból gazdálkodhattak.
(HVG)
Bal-Rad komm: Ez tulajdonkébben egy dölyfös kényúr pökhendi válasza! ÉN BÁRMIT MEGTEHETEK! Ha kritizáljátok, ANNÁL INKÁBB MEGTESZEM!
MERT MEGTEHETEM!
Egy mai hír szerint “Az egészségügyi intézmények szakdolgozói állományának erősítése érdekében 4,4 milliárd forint felhasználásával ösztöndíjprogram indul azok számára, akik vállalják egészségügyi szakképesítés megszerzését – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára.
A programban 3200-an vehetnek részt 2021 végéig; a sikeresen pályázók tanulmányi idejük egésze alatt, havi legfeljebb 40 ezer forintnyi ösztöndíjban részesülhetnek – közölte Ónodi-Szűcs Zoltán.”
-Értjük ugye? KÖZPÉNZBŐL a felcsúffy hóbortra egy esztendő alatt egy milliárddal többet szór széjjel az őrült, MINT NÉGY ESZTENDŐ ALATT EGÉSZSÉGÜGYI “ÖSZTÖNDÍJRA”!
EGYSZERŰEN MINŐSÍTHETETLEN!
Itt már a rablás oly pofátlan jellegével állunk szemben, ami messze meghaladja az afrikai nívót is! Ez már mesébe illő!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!