„Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

A kijevi hatóságok – engedve az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága határozott követelésének, megkezdik elismerni a donbasszi népköztársaságok által kiállított halotti és születési anyakönyveket, házasságkötési és válási határozatokat.

Dmitrij Jakubov képviseletvezető ma közölte: Oroszország valamennyi delegáltja ma délelőtt elhagyta a Nemzetközi Tűzszüneti Ellenőrző és Koordinációs Bizottság ukrán oldali bázisát, és visszatértek Oroszország területére.

Leonyid Paszecsnyik bejelentette: a két donbasszi népköztársaság teljes mértékben készen áll a korábban Minszkben rögzített feltétetelek szerinti fogolycserére. Jelezte ugyanakkor, hogy Kijev a határidő kiterjesztését indítványozta, mert gondjai támadtak.

Szahankában (Dél-DNR) nyolc lakóházat ágyúzott szét tegnap a valcmanista latortüzérség. Négy szahankai civil került kórházba.

A kijevi ATO központ mai jelentése szerint az utóbbi 24 órában három latorjuk veszett oda Donbassz frontjain. Ismerve őszinteségüket, akkor ezt a számot néggyel nyugodtan beszorozhatjuk.

Szóval: semmi változás Donbassz frontjain!

Donyeckbe és Luganszkba is befutott az Orosz Kommunista Párt (KPRF) karácsonyi ajándékkonvoja. A tervek szerint még egy fog érkezni az idén.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Donbassz” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Leonyid Paszecsnyik bejelentette : a két donbaszi köztársaság teljes mértékben készen ál ….. fogoly cserére. Jelezte ugyanakkor, hogy Kijev a határ idő kiterjesztését …. ,mert gondjai támadtak. Hát persze hogy „gondjai támadtak”! már csak azért is,mert akik a Két köztársaság listái szerint galíciai fogságba kerültek, VAGY MÁR NEM ÉLNEK ( halálba kinozhatták őket),VAGY OLYAN FIZIKAI, LELKI ÁLAPOTBAN VANNAK, HOGY NEM SZÁLITHATÓK, vagy nem lehet őket a határ idő előtt fizikailag szálitható álapotba felerősiteni. Ahoz viszont ugyebár nem szükséges kommentár, hogy a galíciaiak hogyan bánnak a foglyaikkal, különösen a két köztársaságiakkal szemben,de nagyon KÉTLEM,hogy más honnani foglyaikkal KESZTYÜS KÉZZEL BÁNNÁNAK. Szerintem ez a gondjuk, no meg az, hogy a csere listán lévők közül igencsak kevesen lesznek akikel elfognak tudni számolni .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com