„Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

Ottawában tegnap megszületett a döntés: Kanada megkezdi a halálos fegyverek szállítását a kijevi junta haramiahadának. Sokan úgy vélik, hogy az USA sem kíván lemaradni, és ott is hamarosan kihirdetik a hasonló verdiktet.

A washingtoni külügy szóvivője Heather Neuert FÖLSZÓLÍTOTTA Oroszországot, hogy haladéktalanul vessen véget a békés ukrajnai területek ágyúzásának, az ukrán civilek legyilkolásának. „Az USAT – t mélyen aggasztja a térségben egyre szélesedő orosz agresszió, és annak nyomán a terebélyesedő humanitárius válsághelyzet.”

Neuert kisasszony külön sopánkarészt szentelt a „Juzsnodonbasszkaja” donyecki vízműtelep „szakadárok általi” állandó ágyúzásának.

Az amerikai külügyi szóvivő végezetül felhívta Kijev figyelmét, hogy TEGYEN VÉGRE HATÉKONY LÉPÉSEKET a térségbeli civilek és a létfontosságú infrastruktúra megvédelmezése érdekében.

Közben pedig senki nem figyelmeztette a szőke hölgyet, hogy, forduljon már meg a lovon!

Mai nemzetközi sajtótájékoztatóján az orosz államfő a donbasszi – ukrán konfliktusról ismét elmondta, hogy Kijev szabotálja a minszki megállapodás végrehajtását. Ha valóban békésen akarja rendezni az ukrajnai rezsim a kérdést, akkor a népköztársaságokkal kell megállapodnia. „Fennáll a veszélye annak, hogy az ukrán nacionalisták a délszláv háború idején elkövetett srebrenicai népirtást is elhomályosító rémséget vinnének végbe Donbasszban.”

Gyenyisz Pusilin a DNR minszki főtárgyalója közölte: Oroszország fontolgatja megfigyelőinek visszavonását a Nemzetközi Tűzszüneti Megfigyelő és Koordinációs bizottság állományából. Az ok: az ukránok egyre durvábbak, és már a közvetlen fenyegetésektől sem tartják magukat vissza.

Avgyejevkába újabb hat önjáró löveget, és nyolc darab „Grad” vetőgépet érkeztetett Valcman ordashada. A helyi civileknek nem tetszik a dolog. Néhány erőteljes pofon után viszont lecsendesedtek.

Ma délelőtt Donyeck nyugati peremén a gyermekklinika épületét érte két latorgránát.
A Petrovszkij-kerületben lévő intézmény súlyosan rongálódott, két civil pedig megsebesült.

Trudovszkát ismét megszórták latorék. Itt is megsebesült két helybeli.

A martalócbanda meggyújtotta maga alatt a lőporos hordó kanócát Gladoszovoban. Nem elég hogy csapdába kerültek, még ma délelőtt onnan kezdték aknavetőzni Zajcevot és Gorlovkát. Hírek szerint döntés született: a DNR erői fel fogják számolni ezt a latorfészket. Ami nehéz lesz, mert ott azért van közel száz élő pajzsként fogvatartott civil is.

Gorlovka egyik óvodáját is rendesen elintézték tegnap Valcman latortüzérei.

De más egyebeket is!

Dokucsajevszkben ma délelőtt egy helyi civil belehalt a latorágyúzásba.

Ajánlanánk Heather Neuert kisasszonynak: ne hollywoodi storykat nézegessen.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Donbassz” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. bpest@international.gc.ca Címre elküldtem: „Kanada megkezdi a halálos fegyverek szállítását a kijevi junta haramiahadának”
    Igaz ez?
    Kanada fasisztákat támogat?
    Ezt tette (hitlerrel) is?
    KANADA AKKOR AGRESSZOR?
    Átok a kanadai népre vezetői miatt! Az isten verje az agresszorokat!
    Ezt a hírt Kanadáról alig hiszem.
    Amennyiben egyetértesz velem, nemtetszésed tedd a kanadai e-mail címre!

    1. A „szőke hölgyet” felültették a lóra – – – szerintem.
      (értsd: az ottawai döntéshozókat, akik elkezdtek aggódni a népírtás miatt…..)
      Az írányított média hatása következtében fordítva látja a történéseket.
      Ki ültette fel ? ….hát aki majd ténylegesen fogja szállítani a gyilkolásra való korszerű fegyvereket.
      Nagy játszma ez kérem, egyenlőre még rejtőzik az igazi bűnös.

  2. A francba!
    Az oroszok történelmi hagyományaiktól idegen viselkedése, már felháborító.
    Csak arra várok, hogy Putyin az oligarcháinak megfelelve mikor állít szobrot (h)itlernek és csókol kezet az amerikai elnöknek!
    Szégyen!

  3. Először azt hittem , hogy nem jól olvasok, mármint a Heather Neuert idézet után, aztán megnéztem, hogy valóban a Balrad.ru web oldalon vagyok-e, ennek az égbekiáltó hazugságnak az olvastán . Hogyan létezik olyasni, hogy az igazságot valaki enyire elferditse ?! Ez mindenesetre arra vall, hogy nyiltan, az IGAZSÁGOT MEGCÁFOLVA, FELRUGVA arra ösztönzi, sőt burkolatlanul bíztatja a kijevi juntát a gyilolásra, a nyilt háborura a két köztársaság, és BURKOLTAN VISZONT OROSZORSZÁG ellen is ! És PUTYIN MÉG MINDIG NEM TUDJA, HOGY MENYIT ÜTÖTT A BLAZSENNIJ TEMPLOM ÓRÁJA !!

      1. Nem azt írta, hogy a Blazsenyijon lévő óra, hanem a templom órája! Az lehet a sekrestyéjében is! A lényeg az idő, amelyet elszalaszt Putyin. Fogtad?

  4. Ennek bizony háború szaga van !
    Ukrajna, Észak-Korea, Szíria !
    Az USA-ban teljesen mindegy ki az elnök ! Nem ő irányít ,csak egy bábú !
    Oroszország is fázis késésben van .

  5. Addig nem nyugszanak a cion-férgek (akiknek Orsós is gazsulál) amig el nem tüntetik az Oroszok Washingtont.

  6. Szerintem a jenkik bevadultak a Szíriában őket ért kudarcoktól: 1. Oroszország verte szét az „Iszlám Államot”. 2. Putyin ravasz húzással (legalábbis bártollnokai ezt állítják róla) bejelentette, hogy Oroszország kivonja csapatait Szíriából.

    Ugyanezt a jenkik nem tették meg – sőt, ráerősítettek egy lapáttal: ők, bizony, egy tapodtat sem mozdulnak. Ettől Putyin holdudvara azt reméli (sok éves tapasztalataim szerint: hiába), hogy a világ rádöbben: voltaképpen ki is az agresszor.

    Mindenesetre a washingtoni héják most revánsot akarnak venni:

    1. Nem véletlenül hirdette meg Trump „békeelnök” éppen most: Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosául. Ha a Közel-Kelet kezdett volna egy kicsit megnyugodni attól, hogy az „Iszlám Állam” vereséget szenvedett – Trump bejelentése FELBORÍTOTTA A NYUGALMAT. Máris áll a bál: újra le lehet kötni Oroszországot a Közel-Keleten. (És, persze, újabb menekültáradatok indulnak Európa felé.)

    2. A Donbasszban régen (2015 óta) nem látott, eszeveszett ukrán ágyúzás vette kezdetét. (Célja: kiprovokálni az orosz beavatkozást.) Már nem tudom, hányadszorra, de megint terjed a pszichózis: A HÁBORÚ BÁRMIKOR KIÚJULHAT. Ez eredendően lélektani fogás csupán – ám sohasem jelenthetjük ki teljes magabiztossággal: nem újulnak-e ki tényleg a hadműveletek. Sok egyéb ok mellett ez Poros Jankónak (és nyugati gazdáinak) immár azért is érdeke, mert közeleg a márciusi orosz elnökválasztás. Amely alkalmával be lehet fűteni Putyinnak.

    A jenkik sorozatban teszik amúgy egészen primitív (ám provokatív) kijelentéseiket: az oroszok ágyúzzák a Donbasszt; az oroszok lövetik „Grád” sorozatvető rakétákkal a Donyecktől nem messze lévő vízszűrő állomást. Ahol tartályokban őrzik a vízszűréshez szükséges klórgázt. Ha akárcsak az egyik tartályt is eltalálják, az egész környék „elszáll”. AZ ÁLLOMÁS KÖRÜLI UKRÁN PROVOKÁCIÓK PONTOSAN AZÉRT IS TÖRTÉNNEK, HOGY FEGYVERES HARCOK ROBBANJANAK KI AZ ÁLLOMÁS KÖRNYÉKÉN: HÁTHA A LÖVÖLDÖZÉS SORÁN MEGSÉRÜL AZ EGYIK TARTÁLY. És akkor majd az oroszokat, „az oroszbarát szeparatistákat” lehet megtenni bűnbaknak a messze földre kiható környezeti katasztrófáért. (Netán ki lehet majd provokálni a NATO immár közvetlen, fegyveres beavatkozását. És akkor bizony nekünk is: „A NATO most azt üzente / elfogyott a regimentje. / Ha még egyszer azt üzeni, / mindnyájunknak el kell menni. / Éljen a magyar szabadság (amit húsz éve az ország háromnegyede, aktív vagy passzív voksaival megszavazott.) / Éljen a haza!”

    Ez az excentrikus vén barom (Trump) mostanra teljesen a washingtoni héják túszává – tehetetlen bábjává – lett.

Hozzászólás a(z) Csikós Sándor bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com