““Magyar” gazdaság” bővebben

"/>

“Magyar” gazdaság

Egyetlen térképen mutatjuk, mennyire vízfejű Magyarország gazdasága

Az ország legnagyobb 500 cégének több mint fele budapesti vagy Pest megyei – derül ki a HVG Top 500 rangsorából.

Hatalmas a túlsúlya Budapestnek és a főváros környékének az ország gazdaságában – ez a tény persze nyilvánvaló mindenki számára, aki egy kicsit is ismeri Magyarországot, az e heti HVG-ben megjelent, az 500 legnagyobb árbevételű céget bemutató listából azonban az is kiderül, valójában mekkora a vízfej. Az 500 legnagyobb árbevétellel rendelkező magyarországi vállalat közel fele, egész pontosan 216 cég fővárosi, további 68 központja pedig Pest megyében található. Eközben egyetlen más megye sem volt, amely akár csak 30 céget tudott az ötszázas listára adni.

A lista első száz helyén még súlyosabb a központi régió fölénye – a 100-ból 49 budapesti, 14 Pest megyei, és csak 37 központja található az ország más részeiben. A Top 10-ből négy céget vezetnek a fővárosban – az első helyezett Molt, az MVM-et, a GE Infrastructure Hungary Holdingot és a Magyar Telekomot –, a Tesco pedig budaörsi központú. Rajtuk kívül a legjobb tízbe a győri Audi, a kecskeméti Mercedes-gyár, az esztergomi Magyar Suzuki, a jászfényszarui Samsung Electronics Magyar Zrt., valamint a tabi székhelyű Flextronics International Kft. került be.

A Top 500-ba a legkevesebb céget Zala megye adja, onnan mindössze kettő került fel a listára. Nem áll sokkal jobban Békés, Baranya és Nógrád megye sem, ahonnan három-három vállalat jutott az első 500-ba. Ha viszont regionális összehasonlításban nézzük, a legrosszabb helyzetben a Dél-Dunántúlt találjuk: a baranyai három mellett csak öt tolnai és öt somogyi céget találunk a listán.
(HVG)

Bal-Rad komm: “…A Top 10-ből négy céget vezetnek a fővárosban – az első helyezett Molt, az MVM-et, a GE Infrastructure Hungary Holdingot és a Magyar Telekomot –, a Tesco pedig budaörsi központú. Rajtuk kívül a legjobb tízbe a győri Audi, a kecskeméti Mercedes-gyár, az esztergomi Magyar Suzuki, a jászfényszarui Samsung Electronics Magyar Zrt., valamint a tabi székhelyű Flextronics International Kft. került be…”

– Talán érdemesebb lenne így fogalmazni: Döbrögisztán gazdasági övezetben akad a nagy cégek között néhány vajdabefolyásolt IS!

Pl. a MOL és az MVM. A tobbi az miért is “magyar”? Jah! Hogy a jobbak neve mellé oda van írva a “Hungary”!

Adunk mi a látszatra!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

““Magyar” gazdaság” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. OK. TFH, nyerünk, államosítunk. 45% egyszeri vagyonadó, ahogy a pártprogram is írja. Amelyik eddig nem menekítette ki pánikszerűen vagyonát, (a választásig), az a választás után fogja. mire egy esetleges kommunista kormány fogja, csak a legbambább,legnaívabb marad, de az is elhúzza a csíkot ha törv. tervezettel, a parlamenten tóljuk át a tervet.

    És bár a külföldieknek egyszerű, szintúgy a magyarok, hordaközeliek is megteszik az offshore kiszervezést. idejük van bőven, s egy kommunistaellenes közegben lesz hova telepedni, vagy rakni a kimentett vagyont, abból mrg vígan lehet gazdagodni a határon kívül is…

    Mi meg maradunk egy rakás üzemcsarnokkal, egy részük berendezés, technika nélkül, más meg csak összeszerelésre jó.

    Kommunistával meg ugye ki akar kereskedni? fix hogy csak még kedvezőtlenebb arányban menne, mint a kádári idők alatt. menne a gazdasági kivéreztetés, a jobb élet reménye libsi/konzerv oldalról. aztán bomlana a harmadik szocializmus mielött felállna.

    Hacsak nem vesszük valahogy elejét ennek.

    1. Emeric te Orbán embere vagy.
      Az oligarhák embere.

      Azt is tudjuk,hogy nem ingyen irogatsz ide.
      Ugy teszel mint ha balodali lennél,közben fizetést kapsz beirásaidért.

      Tisztelt balrad olvasok vigyázatok Emeric nevü profi Orbán propagandistával.

      Figyelj kutya: Hogy akarsz államositani?
      Ird ide a nagy terved gyakorlati kivitelezését.

      Neked az a a dolgod,hogy kamu megoldásokat sugalj,és addig szépen sorban elkezdik kilakoltatni a birkákat.

      De ezért megbaszák anyádat,hugodat ,lányodat. Egyszer mindenért fizetni kell geci.
      Te fizetni fogsz,mert én téged kivánlak.Teszelnekem geci téged én foglak megbaszni.

    2. Azoknak akik esetleg elhinnék Igorkánk legújabb agyszüleményét, vagy hajlanak erre, itt írom: Én csak a meglévő esetek, offshore botrányok, stb. miatt hívom fel a figyelmet egy megoldandó problémára.

      Ugyanis én szívesen tudnám az ügyet megoldottnak. Igor valószínűleg ávós módszereket választana, bár az csak a nyugati propagandának segítene elhitetni, hogy itt egy jogos népmozgalom helyett valami diktatúraféle, vagy anarchia zajlik, még majdan/szíria/’56 módon sem kell ügynököket, provokátorokat, tömegbe lövőket küldeniük.

      Én hajlok arra, amit Admin mondott, miszerint tényleg megszívjuk, és saját erőnkből kell talpra állnunk. Viszont. A szövetségi viszonyok mások 1945-höz képest. Kína erős, és épül az eurázsiai övezet. Lakóházak, bár kevesebb, de vannak. Elkobozhatók a banki, behajtós, egyéb tulajdonból. Ugyanilyen módon, mint arra Póka már rávilágított, a devizahitelek törlesztését is le lehet állítani. nincs behajtás, minden hiéna írja le, sőt fizessen kártérítést.

      De ez csak mellékvágány. Szövetségi viszonyok. Oroszország tőkés ország, tőkés érdekekkel, nem kommunisták barátja. Putyin meg öregszik. Zjuganov indul az elnökválasztáson, a kommunista párt a második legerősebb, egy esetleges fordulat javítana helyzetünkön. Ugyanis oroszország nagy.

      folyt köv.

  2. Ebben hol a tervezés?
    Ebben hol a szakmaiaság?

    Ez valami ahogy esik ugy puffanik agyatlan inprovizácio.

    1. Hát spec. ebben sehol, ugyanis nem én tervezek, hanem a munkáspárt központi bizottsága.

        1. Inkább olvasnál pár oldalt a kommunista kiáltványból. Lehet, hogy akkor megjönne az eszed.

      1. Megkeztük utánad az adatgyujtést.
        Te akartad.
        Most találkozhatsz velem személyesen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com