„Hagyományápolás” bővebben

"/>

Hagyományápolás

Tegnap este Luxemburgban ápolta a nemes hagyományokat Döbrögisztán aranylábú nemmzetthy tizenegye.

Története során először nem tudta legyőzni mostani riválisát, a korábbi tíz találkozót egyaránt megnyerte. Mostanság nem ez volt az első ilyen eset. Júniusban Andorrában ugyanígy járt a nemzeti együttes.

A tegnap este kezdők névsorát érdemes megjegyezni: Kovácsik Ádám – Lovrencsics Gergő, Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás, Korhut Mihály – Nagy Ádám, Pátkai Máté, Dzsudzsák Balázs – Ugrai Roland, Nikolics Nemanja, Németh Krisztián.

Bár daliáink kezdtek jobban és kezdeményezőbben, de a beadások rendre pontatlanok voltak, vagy a kulcspasszokat lefülelték a hazai védők. Néhány perc múlva viszont alábbhagyott a lendület és a közönség mezőnyjátékot láthatott, amelyet a football labda közelsége miatt rettentő zavarba kerülő „védőjátékosunk” téblábolását kihasználva, az egyik luxemburgi éegény – emlékezve valami olyasmire, hogy a játék lényege, hogy az ellenfél goalvonalán a játékszert teljes terjedelmében át kell juttatni, lehetőleg kézérintés nélkül. Jól belebikázott hát a szerbe, a magyarok kapuja irányába. Eből goal lett! Így az újonc Kovácsikot hamar felavatta a rivális.

 

Három perccel később a dicsőségre szomjúhozó válogatottba több mint egy év után visszatért Nikolics fejesével egalizált whytézzlő társulatunk.

A folytatás sem Bernd Storck mellett pallérozódott mb. szöv. kap. Szélesi Zoltán elképzelései szerint alakult.

(A frissen – ki tudja hány millióért? – szerződtetett IGAZI szöv. kap. Csányi MLSZ Nagymester társaságában a lelátóról nézte végig ÉLETÉBEN ELŐSZÖR a magyar válogatott produkcióját. Akklimatizálódás képpen!)

Lovrencsics teljesen felesleges fegyelmezetlensége miatt megkapta második sárga lapját, azaz kiállította a bíró. Ezt követően emberelőnyben a hazai csapat fölényben futballozott, többször is megszerezhette volna a vezetést, de játékosai háromszor is célt tévesztettek nagy helyzetben.

A játékrész derekától meddővé vált a luxemburgiak fölénye, de az álmosító meccs hajrájában nem maradt el a csattanó,

ugyanis egy szöglet után a hazaiak csukafejesből megszerezték a győztes találatot.

 

Aranylábú büszkeségeink jövő hét kedden 20.15-től a világbajnoki résztvevő Costa Ricát fogadják a Groupama Arénában.

Csányi Nagymester véleményét ismerjük a tegnap esti produkcióról. Amit amúgy feledhetetlennek tart, de pontosan emiatt nem volt felhőtlenül

Leeskensét nem tudjuk. Annyit tudunk, hogy dicsérőleg már szólott: „Mennyi szép új stadion! És rengeteg pénz!” (Nem Luxemburgról beszélt!)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Hagyományápolás” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. ej ej, guláglista ez a névsor? vagy csak börtönlajstrom? Ezt a váloghatottat eltiltanám a focitól.

  2. Strock 531 milliót kapott, az új is e körül kap.
    De a havi 5 milliót kereső focisták ettől még lekezelni sem tudják a labdát. Fejelésnél alá állnak a labdának és a fejük búbját használják. Még fejelni sem tudnak.
    Hofi már régen mondta: szúrd ki mert így pattog

    1. Igaz. Bevallhatom fiatal koromban labdarúgtam, talán nem is rosszul. Abban az időben amikor a játékot úgy tanultuk, hogy nézhettük Tichy, Albert, Varga Z, stb. játékát. Mit mondjak. Volt mit ellesni. Amikor olyan csatársora volt az UTE-nak: Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó. Ők bármelyik európai klubnak tudtak 3-4 gólt gurítani, meg kell nézni a korabeli eredményeket. Nem állítom, hogy mind példakép volt. De hogy tanulni minden mozdulatukból lehetett az biztos.
      A lényeg amit kutya barátom mondandójához fűznék, (aki gyanúm szerint szintén futballozhatott, mert nem mindenki veszi észre), a fejelés. Általában a legkönnyebb labdaszerzés az ellenfél kapuskirugását szemből lefejelni valamelyik játékostársnak. Ez alapja és kiindulópontja a gyors és hatékony támadásvezetésnek. Én még így tanultam az átkos világban. Persze ez nem megy úgy ahogy kutya írja, mint a legelőn kószáló borjú a labdát felöklelem. Bakó Pali bácsi jut eszembe, aki 10 cm távolságból ordítva akarta leharapni a fejemet 13 éves (!!!!!) koromban, ha nem homlokkal, nyitott szemmel, lefelé irányítva (lábra) fejeltem meg egy ilyen labdát. Kutyához csatlakozom. Már vagy 40 éve a magyar labdarúgóknak nevezett szélhámosok ezt az egyszerű és alapvető játékelemet nem tudják megtanulni és alkalmazni. Vagy nincsenek Bakó Pali bácsik.
      Persze a tetkók, zselék, stadionok mindezt pótolják. Vagy mégsem?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com