Drámai változás jöhet a nyugdíjrendszerben

Egymillió ember eshet ki 2030-ig a járulékfizetői körből, ami igen érzékenyen érinti a magyar nyugdíjrendszert. Tetézi a dolgot, hogy a Ratkó-korszakban – 1952-56 között – születettek most fognak nyugdíjba menni, ez szintén közel egymillió embert tesz ki. Farkas András nyugdíjszakértő szerint, bár a nyugdíj nem szűnik meg, mégis az öngondoskodás az egyetlen út, hogy a fiatalok kiegészíthessék a jövőbeli, várhatóan a mostaninál is alacsonyabb összeget.
A jelenlegi modern nyugdíjrendszerekben a bevételt két tényező határozza meg: hányan vagyunk járulékfizetők és, hogy átlagosan mennyi járulékot fizetünk, illetve a munkáltató mennyi tb-hozzájárulást fizet. „Mindkét elem súlyos veszélyben van Magyarországon. A járulékfizetők száma két okból drámaian csökkent:
kevés gyermek születik, és csak 2030-ig számolva 5-600 ezer emberrel több megy el nyugdíjba, mint ahány gyerek beér a munkaerőpiacra. Ez 5-600 ezer emberrel kevesebb járulékfizetőt jelent. Egy másik 5-600 ezer ember pedig nincs itthon,
mert külföldön dolgozik, jellemzően fiatalok, középkorúak. Egymilliós tömeget szed ez ki a járulékfizetők köréből” – magyarázta Farkas András az ATV start című műsorában.
A nyugdíjasok száma tehát nő, miközben kevesebbet fizetünk be, a helyzet pedig előbb-utóbb drámaian rosszabb lehet, mint ma. „Ez nem a mostani évek problémája, hiszen 15-20 év múlva fog igazán ránk szakadni. A jelenlegi nyugdíjhelyzet édenkert, ahhoz képest, ami vár ránk. Az átlag nyugdíj most 120 ezer forint, és egy minimálbér után adózó aktív munkavállaló kevesebbet keres ennél. Öngondoskodás lesz az út” – vélekedett a nyugdíjszakértő.
De mit is jelent ez a gyakorlatban? Mennyi nyugdíjat fognak folyósítani a jövőben? Farkas szerint nem lehet pontosan kiszámolni, de egy biztos: kevesebbet, mint 120 ezer forint. „Ha számolunk egy elméleti helyettesítési rátát, ami azt mutatja, hogy statisztikai szinten, Magyarország egészét tekintve egy új nyugdíj értéke hogyan aránylik egy utolsó nettó, aktív korú bér értékéhez, akkor az most kétharmados Magyarországon. Például egy utolsó nettó 100 ezer forint keresetre átlagosan 66-67 ezer forint nyugdíj jár. Ha 2030-ra nézem, akkor már csak 50 ezer forintos nyugdíj fog járni erre. A töréspontot 2040-ben látom, akkor fog elmenni az utolsó nagy létszámú korosztály is, a Ratkó-unokák, akik a hetvenes évek derekán születtek” – folytatta.
Egy friss felmérés azt mutatja, hogy a 18-29 éves korosztály szerint 22 millió forintnyi félretett pénzre lenne szükség a nyugodt öregkorra úgy, hogy átlagosan 18-20 évnyi nyugdíjjal számolnak. A nyugdíjszakértő szerint az összeg szörnyen hangzik, de konzekvens takarékoskodással összeállhat. Farkas a műsorban kiszámolta, ha valaki csak harmincévesen kezd el takarékoskodni, akkor a 65 éves nyugdíjkorhatárig 35 éve van gyűjtögetni. Havi 10-12 ezer forintos megtakarítással összejöhet egy 10 millió forint feletti megtakarítás, amire még adójóváírás is jöhet, ami az éves megtakarítás 20 százalékát is elérheti. „Összesen a három előtakarékossági formára 280 ezer forintos éves adójóváírás igényelhető, ami jelentős összeg.
Ekkora összegből a kívánt havi 80-100 ezer forint megteremthető. Ennek feltétele, hogy végig, konzekvensen fizessék az emberek a megtakarítást, és ne szedjék ki a pénzt egy-egy vészhelyzetben” – magyarázta a nyugdíjszakértő.
Noha az öngondoskodás fontosnak tűnik, a magánnyugdíjpénztár rendszerével mégis kevesen élnek. Ennek részben a bizalomvesztés az oka, de Farkas szerint nem kell bizalmatlannak lenni, mert sok garanciális elem védi a befektetők érdekeit.
(atv)
Bal-Rad komm: A nyugdíjszakértő még majdhogynem „ideális jövőállapotokat” vázolt fel ahhoz képest, ami valójában várható,-és korábban mint 2030!
Ugyanis a rendszerváltás VALÓDI NAGY VESZTESEIRŐL – A „RATKÓ-GYEREKEKRŐL” NEM TESZ EMLÍTÉST! Akik aktív életük felét még a szocializmus biztonságában élték-dolgozták le, míg a másik felét a kapitalizmusban. Vagy feketefoglalkoztatásba, sűrű munkanélküliségi megszakításokkal, vagy minimálbéren zsebbe csúsztatott plusszal!
Ezt a generációt teljesen fölkészületlenül érték a rendszerváltás utáni, addigi életfölfogásuktól idegen kihívások. Egy részük bele tudott idomulni, egy részük nem!
Akik nem tudtak beleidomulni! – azok a nagy vesztesek. És nagyon sokan vannak! Rájuk totális nyomor vár.
De a többiek sincsenek vidám helyzetben, mint ahogyan az unokáik sem!
„…ne szedjék ki a pénzt egy-egy vészhelyzetben…”
– Márpedig vészhelyzetaz több van, mint ami még elviselhető! Úgyhogy…
Úgyhogy totális a csődhelyzet! Csak nincs felelős politikus, aki bevállalná a bejelentését! Igaz, felelős politikus sincs! Csak politikusbűnözők vannak! Azoktól pedig nem várható el, hogy kijelentsék, és BEJELENTSÉK A VALÓS OKOT!
Ez pedig a rendszerváltás, és az azt követő országkifosztás!
INKÁBB VETÍTIK TOVÁBB A MESEFILMET! – AZ ÁRAM KIKAPCSOLÁSÁIG!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A nyugdíjszakértő.Hm . Bírom mikor szakért a szakértő.
Reggel felkel és szakért , utána WC re megy és szakért.
Összeveszik a feleségével. .és utána megint szakért. Délután is szakért, mert nincs más dolga.
Lefekvés előtt még szakért egy kicsit, hogy jobban tudjon aludni a macijával.
Persze egy szakértő sem beszél arról, hogy mi van azoknak a befizetéssekkel amit a leendő nyugdíjas befizetett. Mert ugyan is közben feldobta a talpait. Ebből az írásból az jön le, hogy a szakértő elfelejtette megszakértőzni saját magát.
Talán ha magát meg szakértőzné akkor kigyulladna benne is az a fény .
Ha ez megtörténik akkor a jutalma, hogy Ő is úgy világíthatna, mint Salamon töke .
Minden lelket a teremtője tart el. És nem kell ahhoz szakértő, hogy ezt a jogát a teremtőnek meg szakértőzze.
Ahogyan a paprikás krumpli mondaná.
Most egy kicsit bizonytalan vagyok, mert jött egy szakértő és jól megszakértőzött.
Kiderítette, hogy nem krumpli vagyok, hanem burgonya.
További szép napot mindenkinek.
„…Azok, akik már csak 62 éves korukban kérhették az öregségi nyugellátást, ha egyszerű szakmunkások voltak és nem valami nagyfejes tanult bunkó, azoknak 1990 és 2008 közötti állásnélküli, alkalmi-munkákkal telő vergődés volt az életük, ami után nem tudtak befizetni egy fillért sem a nyugdíjalapba!! Ellátatlanul maradva, tömegével lettek tartósan munkan élküliek, majd hajléktalanok!!!…”
Kedves Mária, én ezek közé tartoztam, illetve 62 év előtt – rokkantnyugdíjas lettem, egy 3- éves per eredményeként amit megnyertem jogerősen valami csoda folytán – a nekem visszamenőlegesen kifizetett összeget visszavették galád fortélyos furfangos hazug hamis módón, úgy, hogy hamis igazolást adott az apeh és a BM. Melynek folyamatványaként örökségemet lenyúlták a férgek bűnöző zsidók és csahosaik! Igen majdnem mind meghaltunk már, nekem is azt szánták de élek , így én is – itt és most bizonyítom úgy volt ahogy leírtad – idézlek és nem elégszer:
„…Bóna Mária Ilona Mosolygó Zoltán A mostani nyugdíjasok 1990-ben voltak 40 év körüliek, akik az akkori privatizáció miatt tömegével kerültek az utcára és onnan a munkaügyi hivataliba, ahol úgy bántak velük, mint valami bűnözőkkel! Azt mondván, hogy: „kellett nektek a kapitaliizmus, akkor most egyétek meg, amit főztetek!” Esküszöm, hogy így volt! Majd kaptunk 6 hónapig munkanélküli segélyt és utána hiába kilincseltünk állás után a szakmnkban! Átképzésre hiába jelentkeztünk, mert elkergettek minket, mondván: 40 éves képezhetetlen! Alkalmi munkákból és bedolgozásból tengettük az 1990 utáni éveinket!!!!!!!!!!! Legtöbben már kint porladnak a velük megtelt magyar temetőkben! És az 1946 ban, vagy utána születettek már belestek a felemelt nyugdíjkorhatárba! Olyan minimálnyugdíjat állapítottak meg, az 1990 előtti munkánk és jövedelmünk után, amiből nem lehet megélni!!!!!! 50-60 ezer Ft-okat!!!! Csak azért nem hallasz tömegével ez ellen tiltakozni, mert már mint írtam, meghaltak! NEM ÉRTELEK, HOGY MI EZEN AZ IRIGYELNIVALÓ?! Akik most még nyugdíjasok és viszonylag elfogadható nyugdíjuk van, azok még elmehettek 55 éves korukban, mert a munkahelyük megszűntével felkínálták nekik ezt a lehetőséget! Vagyis, az akkori bérük után az akkori feltételek alapján állapították meg a nyugdíjukat! Azok, akik már csak 62 éves korukban kérhették az öregségi nyugellátást, ha egyszerű szakmunkások voltak és nem valami nagyfejes tanult bunkó, azoknak 1990 és 2008 közötti állásnélküli, alkalmi-munkákkal telő vergődés volt az életük, ami után nem tudtak befizetni egy fillért sem a nyugdíjalapba!! Ellátatlanul maradva, tömegével lettek tartósan munkan élküliek, majd hajléktalanok!!!…”
https://www.facebook.com/mariailona.bona/posts/1488662941169697?comment_id=1489102971125694¬if_id=1507178052637738¬if_t=feed_comment_reply
..”de Farkas szerint nem kell bizalmatlannak lenni, mert sok garanciális elem védi a befektetők érdekeit.”
Ja mint pártjaink és kormányunk lásd 3000milliárd előtak.!!
ez az állandó ijesztgetés, ez megy már évtizede. Szakértők még 25 – 30 évet biztosítottnak látnak