“Ismét agyal a horda” bővebben

"/>

Ismét agyal a horda

Döbrögiék nem a Tesco szellemében írnák át a választási szabályokat

Egy kiszivárgott tervezet alapján beszélt Mánfa polgármestere arról, hogy a legkisebbek nem számítanának.

A gödöllői polgármester által alapított, Új Kezdet nevű párt egyik alelnöke, Hohn Krisztina a Magyar Nemzetnek azt mondja,

létezik egy kiszivárgott tervezet, amely szerint “akár már 2019-ben sem lenne választás” a kétezer fő alatti településeken.

A 850 fős baranyai település, Mánfa vezetője azt mondja, őt nem azért választották meg, hogy szó nélkül hagyja, ahogy tönkreteszik a kistelepüléseket, amelyeknek a függetlenség, az önállóság életbevágó. Szerinte a kistelepülési rendszer átalakítása a Fidesznek azért lenne fontos, mert a mintegy 3200 településből nagyjából kétezer kistelepülés, ahol a polgármesterek zöme független.

Nehezebben irányítható 3200, nagyrészt független ember, mint ezer, jórészt függő fideszes polgármester. A takarékosságra talán hivatkoznak majd, ha tényleg végigviszik ezt az elképzelést, de valójában ettől olcsóbb nem lesz az önkormányzatiság, cserébe viszont kevésbé lesz hatékony. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy a járási működtetése sem olcsóbb.

Mánfa polgármestere azért vállalta a pártpolitikát, mert elege lett.

A szegénységből. Abból, hogy az önkormányzati rendszer kiüresedik. Hogy a kistelepüléseken élőkkel láthatóan már alig törődnek. Beszűkültek a pályázati és egyéb lehetőségeink is, egyre jobban el vagyunk felejtve. Egy kistelepülésen is jogunkban áll élni, ott is szükség van a fejlődésre. Elegem van abból, hogy minden afelé mutat: az önkormányzatiságot csorbítanák, akár el is törölnék az ilyen kistelepüléseken.

Mánfán néhányan aggódtak, de többen biztatták, amikor csatlakozott az Új Kezdethez, feladva függetlenségét. Korábban a többi polgármesterhez hasonlóan ő is féltette a faluját, de most úgy látja, rosszabb már nem lehet.
(24.hu)

Bal-Rad komm: Hisszük és valljuk, hogy MAGYARORSZÁG “RENDBERAKÁSA” DEMOKRATIKUS KERETEK KÖZT NEM VALÓSULHAT MEG!

Valljuk ugyanakkor azt, hogy amíg DEMOKRÁCIÁNAK NEVEZIK a rendszert, akkor a demokrácia írott és íratlan játékszabályai szerint KELL létezni!

A döbrögista horda diktatúrát épít, hogy biztosíthassa túlélését és kiélhesse lopási-rablási hajlamait! “EZEKET” csak az alantas törekvéseik vezérlik. “EZEK” BÁRMIRE KÉPESEK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Ismét agyal a horda” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com