Zagyva György Gyula feljelentette Orbánt hivatali visszaélés miatt, kész Strassbourgig vinni az ügyet
Közleményt adott ki Zagyva György Gyula, ami szerint hétfőn hivatali visszaélés miatt feljelentette Orbán Viktor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségen.
Szerinte azzal, hogy miniszterelnök szombaton arra utasította Pintér Sándort, hogy vizsgálja ki ügyét, beleavatkozott egy már folyamatban lévő eljárásba, amit a magyar törvények tiltanak. Zagyva kész harcolni:
„a független magyar igazságszolgáltatásban eddigi tapasztalataim alapján cseppet sem bízva az ügyet a strassbourg-i székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága elé is el fogom vinni,”-zárja közleményét.

A Pesti Srácok számolt be arról, hogy Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke – miután a szintén radikális Varga B. Tamással összekülönböztek azon, hogy a volt jobbikos parlamenti képviselő támogatja Gulyás Márton igazságosabb választási rendszerért indított mozgalmát – zsidózva fenyegette meg telefonon Vargát. Ezután érkezett egy feljelentés rendőrséghez.

Ezután közölte szombmaton azt az MTI-vel a kormányfő sajtófőnöke, hogy
„Orbán Viktor miniszterelnök utasította a belügyminisztert, hogy a jobbikos Zagyva György Gyula gyalázatos antiszemita fenyegetőzése kapcsán a törvény teljes szigorával lépjen fel.”
(444)
Bal-Rad komm: Ennyi marhaságot egy történetben!
Kezdjük azzal, hogy Döbrögi sajtófőnöke szombaton megérdemelt hétvégi pihenőidejében már biztosan kajmós állapotban nyilatkozott az ügyról. Ő CSAK GONDOLTA, hogy a vajda ilyen aljasságra képes. Ittas állapotban foglalt állást!
FEGYELMIT NEKI! NAGYON SZIGORÚ EJNYE-BEJNYÉT!
De a legvadabb marhaságokat a Zagyva Gy. Gyula zagyválta össze!
„FÜGGETLEN”, meg „MAGYAR”, meg „IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS”. Meg „MAGYAR TÖRVÉNYEK”!
Ezeket a dolgokat volt képes egyetlen mondatba beleszőni!
Melyik lehetett a részegebb? Döbrögi sajtófőnöke, vagy Zagyva Gy. Gyula?

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
