Zavargások jönnek ősszel? Kövérnek lehetnek információi

Tarjányi Péter szerint akkora a feszültség a társadalomban, hogy kialakulhatnak utcai zavargások, a házelnök pedig ezt a valós veszélyt kötötte össze a Sorossal.
Ahogy arról az atv.hu is hírt adott, Kövér László arról beszélt szerdán a Martosi Szabadegyetemen, hogy az ősszel leplezetlen koalíció jöhet létre a magyarországi ellenzék és a Soros György-féle szervezetek között, hogy utóbbiak a demokrácia intézményrendszere elleni nyílt támadásokkal, utcai zavargásokkal gerjesszenek hangulatot a választások előtt.
„Megpróbálnak majd egy olyan hangulatot kialakítani, amiben mindent fölülír a polgárháborús pszichózis” – jósolta Kövér László, aki szerint az ellenzék így akarja majd elterelni a figyelmet saját alkalmatlanságáról.
Gyűlik a feszültség
A házelnök kijelentéseiről is kérdezték Tarjányi Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában pénteken. A biztonságpolitikai szakértő szerint Kövér László egy valóban meglevő problémát köt össze egy a kommunikációs térben most kiemelt üggyel, a Soros kampánnyal. „Tényleg baj van itthon, közbiztonsági szempontból” – szögezte le a biztonságpolitikai szakértő a beszélgetés elején. Hozzátette: a világ bármely részén zavargás törhet ki, ha hosszú évek óta kibékíthetetlen ellentét van társadalmi csoportok, vagy politikai erők között. „Ezt azért kipipálhatjuk itt Magyarországon” – hangsúlyozta.
Tarjányi szerint fontos azt is látni, hogy a sorozatos korrupciós ügyek miatt magyarokban évek óta gyűlik az elkeseredettség és a kilátástalanság. Ilyenkor elég egy szikra, hogy az elégedetlenség átcsapjon dühbe, ami akár az utcákon is megjelenhet. „Ezt az összetevőt is kipipálhatjuk” – mondta Tarjányi, majd hozzátette: azt is meg kell nézni, hogy az igazságszolgáltatás és az erőszakszervezetek részéről van-e kettősmérce egy országban. Hogy valakiknek meg lehet tenni, valakiknek pedig nem.
Szerinte ezek mind-mind olyan összetevők, amiktől az emberek hajlamosak egy idő után azt gondolni, hogy nekik kell rendet tenniük.
A szakértő hangsúlyozta: ősszel lesznek tömegrendezvények, ahol kialakulhat a kritikus tömeg. Azt is hozzátette, hogy az államigazgatásban jó szakemberek vannak, akik elmondják a házelnöknek, hogy mire számíthat, és Kövér László ezeket az ismereteket kötötte össze a politikai kampánnyal.
(atv)
Bal-Rad komm: Nem kell ahhoz biztonságpolitikai szakértőnek lenni, hogy az egyre növelvő feszültséget érzékeljük. A társadalmi robbanás előbb-utóbb be fog következni!
Egy jobb időket megért társadalom KIFOSZTOTT TÖMEGEIBEN a kilátástalanság érzése automatikusan bosszúvágyat, megtorlási vágyat szül a hatalommal szemben.
Bármilyen furcsa is lehet, de ez egyenesen kívánatos is most a döbrögista horda részéről. Maguk a tömegek ugyanis a hatalom által már annyira el vannak izolálva az egymásra találás lehetőségétől, hogy a lázító sorosistákra vagy nem sorosistákra most kell lecsapni, amíg hangjuk meg nem erősödik. Ma még olyan állapotok vannak, amikor egy-két utcai halott látványa inkább elijeszti a tömegeket, mintsem mozdulásra bírja.
Nagyon is könnyen elképzelhető, hogy Döbrögiék maguk fogják kiprovokálni az utcai háborút Pesten. Ma még rá tudják verni a balhét a sorosistákra! A „válasaztások” előtt egy ilyesmi még szavazatnyereséget is hozhat számukra. Ráadásul veszíteni valójuk egy „rendteremtés” kapcsán nincs! Most még!
Más lesz a helyzet az uniós júdáspénzek elapadását követő összeomlás után. Amikor milliók fognak szembesülni azzal, hogy nincs tovább. Olyan milliók, akik máról holnapra élnek fenyegetettségben, de az összeomlás után szó szerint értendő vészhelyzetbe kerülnek! De addig még van három-négy „jó éve” a hordának!
Lesznek ősszel – vagy folyamatosan – zavargások! A horda figyeli nagyon a közállapotokat. TUDJÁK HOGY LESZ!
Pláne, ha még rá is játszanak!
Van persze a dolognak veszélye! Rájuk nézvést is!
Nagyon sok minden fog múlni a magyarok bölcsességén!
Jó lenne elkerülni a vérengzést!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!



