Hogyan tovább…?

Lejárt a 72 óra: Itt van Gyurcsány reakciója

Csütörtök délben lejárt a Gyurcsány Ferenc DK elnök által Orbán Viktor miniszterelnöknek adott 72 órás ultimátum.

A volt miniszterelnök az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, hogy „azért lett a mostani miniszterelnök egykori oroszellenesből Putyin elnök legfőbb pártfogója, mert az orosz elnöknek olyan bizonyítékai vannak Orbán Viktor ellen, amivel a kormányfő zsarolhatóvá vált”.

Hozzátette: Orbán Viktor „nem Magyarország miniszterelnökeként, hanem Oroszország zsarolható ügynökeként tevékenykedik.” Hangsúlyozta továbbá, hogy „minden törvényes eszközzel” azon lesz, hogy állításait a dokumentumok „megszerzésével és nyilvánosságra hozatalával” bizonyítsa.

A DK elnöke biztosította a kormányfőt és a választókat arról, hogy mindeközben semmilyen olyan lépést nem tesz, amely sértené hazáját, a hatályos törvényeket, vagy amivel megszegné esküjét, miszerint „Magyarországot és csak Magyarországot” képviseli.

Gyurcsány Ferenc végül azzal zárta reakcióját, hogy „a miniszterelnöknek egyetlen lehetősége maradt, imádkozhat, hogy a dokumentumok ne kerüljenek nyilvánosságra, mert ez nem egyszerűen politikai bukásához, hanem évtizedes börtönbüntetéshez, emberi, morális, politikai megsemmisüléséhez vezet.”
(atv)

Bal-Rad komm: “…semmilyen olyan lépést nem tesz, amely sértené…”

-Hát ezt tapasztaljuk! Semmi olyan lépést nem tesz, amellyel a cimborának betarthat. Nem tesz!-mert a kettejük viszonya a rókafogta csuka-csukafogta róka esete. Ha Döbrögi El Qro miatt esetleg bukna, rántja magával El Qrot IS!

El Qro a “lehetőségek” lebegtetésével kimondottan perverz módon viselkedik a magyar társadalommal szemben. Ugyanakkor bűnrészes is, hiszen bűncselekmények elkövetésével vádolja Döbrögit-amit BÁRKI NYUGODT SZÍVVEL MEGTEHETNE-de följelentést nem tesz, csak össze-vissza halandzsál.

Ha vannak Döbrögi bűneire bizonyítékai, azokat haladéktalanul köteles a köz elé tárni!

Ha nincsenek ilyen bizonyítékai, akkor viszont vissza mindent!-és távozni a fal mellett!

Megállapodtak! Örök titok marad!

El Qro hajlandó elmondani, amit tud, ha Orbán is ott lesz

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke levélben kérte Molnár Zsoltot, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnökét, hogy a lehető leghamarabb tűzze napirendre Gyurcsány Ferenc meghallgatását.

A Demokratikus Koalíció elnöke, Magyarország korábbi miniszterelnöke a sajtóban úgy nyilatkozott, hogy hiteles forrásból kapott arról tájékoztatást, hogy Oroszország megfelelő szervei információkkal rendelkeznek a Fideszhez és személyesen Orbán Viktorhoz köthető korrupcióról és a közelmúltban személyesen is volt lehetősége betekinteni ezekbe az iratokba – olvasható a Liberálisok közleményében, akik szerint “Magyarország biztonságát veszélyezteti, ha a regnáló miniszterelnök zsarolható egy külföldi hatalom által.”

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője megkeresésünkre elmondta: ebben az ügyben Orbán Viktor az érintett, őt kell meghallgatni. Ha a nemzetbiztonsági bizottság maga elé idézi a miniszterelnököt a témában, akkor Gyurcsány Ferenc is szívesen elmegy, és készséggel válaszol a képviselők kérdéseire.
(atv)

Bal-Rad komm: Ne feledjük: HOLNAP LEJÁR az El Qro által Döbröginek “átadott” ultimátum határideje. Minden jel szerint megszületett kettejük között az alku. Ha El Qro tud esetleg valamit, akkor befogja a pofikáját. Cserébe Döbrögi sem fogja háborgatni!

A KIBÚVÁSI LEHETŐSÉG: BIZOTTSÁGI IDÉZÉS!-ÉS AZON MEG NEM JELENÉS!

Közben eltelik két hónap. Utána nyaralni mennek tekintethesseynk, és a közben kipannanó újabb botrányok miatt már úgysem fog emlékezni senki erre a kis szösszenetre.

Csak ennyire tartananak/néznek bennünket hülyéknek políthykay maffiózóink!

Még két nap…!-aztán kibékülnek? (Kiegyeznek!)

Döbrögi csak nevetett El Qro ultimátumán

Képtalálat a következőre: „orbán-gyurcsány-kép”

Oroszország különböző dokumentumokkal zsarolja Orbánt. Az ATV megkérdezte a kormányfőt, aki csak nevetett a dolgon.

 

Ahogy arról pénteken beszámoltunk, Gyurcsány Ferenc kőkemény állításokat fogalmazott meg a miniszterelnökről az Egyenes Beszédben. A Demokratikus Koalíció elnöke kijelentette: azért lett a mostani miniszterelnök egykori oroszellenesből Putyin elnök legfőbb pártfogója, mert az orosz elnöknek olyan bizonyítékai vannak Orbán Viktor ellen, amivel a kormányfő zsarolhatóvá vált.
„Igaza van, tudok valamit, hogy szembesítették Orbán miniszterelnököt bizonyos tényekkel, dokumentumokkal, amelyek meglehetősen kínosan őrá nézve, ahhoz, hogy legalábbis ötször megfontolja, hogy teljesítse-e Putyin elnök kérését” – mondta. A DK elnöke állítása szerint oroszok szembesítették Orbánt ezekkel a dokumentumokkal.
Gyurcsány Ferenc ezt követően leszögezte: ha beperlik a kijelentéseiért, akkor egy igazságszolgáltatási folyamatban be tudja bizonyítani, hogy igaza van.
Várja, hogy Orbán pereljen
A DK elnöke hétfőn sajtótájékoztatót tartott az ügyben, ahol kijelentette: azt várja Orbán Viktortól, hogy vagy tisztázza magát, vagy pedig 72 órán belül perelje be őt azokért az állításaiért, amelyek szerint Oroszország információkkal rendelkezik a Fideszhez és a kormányfőhöz köthető törvénytelen pénzmozgásokról.
Amennyiben a miniszterelnök nem indít jogi eljárást, a DK elnöke igazoltnak tekinti vádjait – mondta, és hozzátette: “hosszú évekkel ezelőtt”, magas szintű, hiteles forrásból kapott szóbeli tájékoztatást arról, hogy Oroszország “megfelelő szervei” információkkal rendelkeznek a Fideszhez és személyesen Orbán Viktorhoz köthető törvénytelen pénzmozgásokról. Ezek “rávilágítanak a párt és elnökének törvénytelen és tisztességtelen finanszírozására” – jelentette ki.
Elmondása szerint a közelmúltban közvetítőkön keresztül betekinthetett “egyes dokumentumok másolatába”, és amit látott, az hitelesíti a sok évvel korábbi közlést. Hozzátette, okkal feltételezi, hogy Orbán Viktor is tud ezen dokumentumok létezéséről. Gyurcsány Ferenc megismételte: szerinte a magyar kormányfő “Oroszország által zsarolható helyzetben van”. Közölte, mindent megtesz, hogy a szóban forgó dokumentumok a kezébe kerüljenek, és amint ez megtörténik, azokat a nyilvánosság elé tárja.
Orbán csak nevetett
Gyurcsány a feltett kérdésekre válaszolva annyit elmondott, hogy az iratokat Magyarországon látta, az azokat bemutató közvetítő magyar volt, a tulajdonos személyét viszont nem ismeri. Arra nem válaszolt, hogy mikor történt az általa említett első beszélgetés, ahogy azt sem árulta el, hogy az iratokban foglaltak melyik időszakra vonatkoznak.
Jelezte, egyelőre nem tárgyaltak az átadás feltételeiről, és kérdéses, hogy elfogadhatóak lesznek-e a feltételek. Arra a felvetésre, hogy a kormányfőnek miért kellene őt beperelnie, azt felelte, hogy a miniszterelnök majd eldönti, minek tekinti az állításait.
Az ATV Híradó riportere hétfő délelőtt – még az ultimátum bejelentése előtt -, a Szakma Sztár Fesztiválon elcsípte a miniszterelnököt, és megkérdezte, hogy feljelenti-e Gyurcsányt. „Kit?” – kérdezett vissza a miniszterelnök, majd miután munkatársunk megismételte, hogy kiről van szó Orbán nevetni kezdett, majd továbbment.

(atv)
Bal-Rad komm: El Qro szelet vetett…és “válámi ván!” Illetve “válámi lesz!”
Amit most El Qro művel, az a politikai banditizmus legkirívóbb példája, a magyar nép szemen köpdösése. Hiszen ha tudja bizonyítani Döbrögi gazemberségét, akkor azt haladéktalanul a köz elé kellene hogy tárja.
Ha Döbrögi továbbra is bujdosik a kihívás elől, akkor azzal önmagának árt!
Persze senkine legyen naiv! Pénzsóvár, hatalomra éhes szolgalelkek elkeseredett küzdelme zajlik a Gazda kegyeiért. Nyilvánvaló, hogy a magyar közélet valamennyi volt és jelenlegi szereplője nyakig összekente magát az elmúlt 27-30 esztendőben. “EZEK” mindent tudnak egymás bűneiről! Ezzel tartják egymást fogva.
Az orosz titkosszolgálatok tették-teszik a dolgukat. Politikai elitünk csak magas labdákat dobálhatott fel nekik! Ha tisztességes-VAGY LEGALÁBB VALAMENNYIRE IS AZ!-politikusok lettek/lennének a hatalom birtoklói itt a Kárpát-medencében, süthetnék a tudományukat az orosz titkosszolgálatok.
El Qro hadat üzent Döbröginek! 72 órás ultimátumot szabott a vajdának! Vagy…
Persze előállhat majd valamivel, de ennek valószínűsége kicsi! Hiszen róla is tudhat VALAMIT Döbrögi, aki a lopás mellett információkat is gyűjtögetett!
Persze jó lenne, ha előállnának a farbával!
BEBIZONYÍTANÁK A MAGYAROKNAK, HOGY MINDEGYIKÜK JELLEMTELEN, BÁRMIRE KÉPES BANDITÁK ŐK!

Képtalálat a következőre: „orbán-gyurcsány-kép”

Akiknek a helyük egytől-egyig í világ legszélsőségesebb helyén van a helyük! De nem itt!-és főként nem hatalomban!
Van tippünk hol tudnánk őket legszívesebben!
Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com